Észak-Magyarország, 1996. augusztus (52. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-01 / 179. szám

Az Osztag akcióba lépett Bogácson A Speciális Dekoráló Osz­tag két tagja lepte meg a bogácsiakat és a községben­yaraló vendégeket alkotá­­aival a napokban. (4. oldal) Az M3-ast portugál cég újíthatja fel Budapest (MTI)­­ A Mota e Com­­panhia S.A. lett a nyertese az Észak-Kelet Magyarországi Autó­­pályafejlesztő és Üzemeltető Rt. (ÉKM Rt.) M3-as autópálya Buda­­pest-Gyöngyös közötti szakaszának felújítására kiírt pályázatának. A portugál cég 1,28 milliárd forintért vállalta a kivitelezést. Mindezt Ré­­pássy Attila, az ÉKM Rt. vezérigaz­gatója közölte szerdán, az ered­ményhirdetést követően. A vezér­­igazgató kifejtette: a fővárost és Gyöngyöst összekötő szakasz felújí­tására a pályázatokat június 6-áig nyújtotta be hat pályázó. A munka augusztus 20-án már elkezdődik, és az év végéig 15 kilométer hosszú fél pályaszakaszt újítanak fel. Az idei beruházás költsége mintegy 300 millió forintra tehető. A rekon­strukció 1997. szeptember 1-éig tart. Haderőcsökkentés: a lövészdandár vége Nyíregyháza-Budapest (MTI) - Befejeződött július 31-én a nyíregy­házi Damjanich János Gépesített Lövészdandár felszámolása, melyet a haderőcsökkentés jegyében ren­delt el még március elsején a hon­védelmi miniszter. A jogutód nél­kül megszüntetett katonai alakula­tot szerdán törölték a honvédelmi egységek nyilvántartásából, s csa­patzászlóját a budapesti Hadtörté­neti Intézet és Múzeumban helyez­ték el. A dandár Szabolcs-Szatmár- Bereg megye legnagyobb katonai alakulata volt. A laktanya haszno­sításáról egyelőre még nem szüle­tett végleges döntés. Elképzelhető, hogy áruba bocsátják, polgári célra. Visszaveszik a diplomát Salgótarján (MTI)­­ Nem min­dennapi események zajlanak ezek­ben a napokban a Salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskolán: a felsőoktatási intézmény 172 vég­zett diákjától kéri vissza a diplo­mát. A különös intézkedés oka sem éppen szokásos: az összes tavaly és idén végzett hallgató tévedésből egyetemi diplomát kapott kézhez, jóllehet „csak” főiskolaira szolgált rá. Rozgonyi József igazgató szer­dán elmondta: a tévedés a Pátria Nyomdában történt, ahol a diplo­mák nyomtatását megrendelték. A főiskolai és egyetemi diplomák egyébként szemre teljesen egyfor­mák, mindössze három apróságban térnek el egymástól, ami avatatlan szemnek nem is tűnik föl. „Új Közép-Európa” nyári egyeteme Kőszeg (MTI)­­ Az Európa Kutató Központ, a „Találjuk ki Magyaror­szágot” Klub, a Mónus Illés Akadé­mia és a Berzsenyi Dániel Tanár­képző Főiskola közös szervezésében Nemzetközi Nyári Egyetemet ren­deznek augusztus 4-től 22-ig Kő­szegen. A szervezők elmondták, az „Új Közép-Európa” címet viselő há­romhetes programra mintegy húsz magyar és negyven külföldi diákot várnak. Az előadások, valamint az esti kerekasztal beszélgetések so­rán nemzetközileg ismert tudósok, politikusok és közéleti személyisé­gek cserélnek majd eszmét többek között az európai integrációs folya­mat kiterjesztésének esélyeiről és 1996. augusztus 1., csütörtök BORSOD - AB­ADJ - ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Ára: 21,90 Ft Gazdik — állati gondokkal Nyáron sokan nem tudják hol elhelyezni házi kedven­cüket. Megpróbáltuk felku­tatni, kik és hol tudnak segíteni nekik. (5. oldal) ÍTT Öttusa: Martinek János bronza Kedden vizsgázott az új le­bonyolítási rendszerű olim­piai öttusa verseny, és szá­munkra tetszetős eredmén­­nyel zárult. (13. oldal) Szöveg, kép, adat - egy vonalon Ezentúl Miskolcon is igénybe vehető az ISDN-szolgáltatás Miskolc (ÉM - BGY)­­ A Matáv Rt. Miskolci Igazgatósága teg­nap ünnepélyes keretek között átadta az Integrált Szolgáltatá­sú Digitális Hálózatát - angol nevének kezdőbetűi nyomán az ISDN-t -, majd „élő” bemuta­tóként beszélgetést folytattak Bonnal a „képtelefonon”. Hogy mi is az az ISDN, az a részt­vevők közvetlenül megtapasztal­hatták, hiszen tegnap létrejött Miskolc első nemzetközi ISDN- összeköttetése. A vonal itteni végé­ről Ulrich Schaumann műszaki ve­zérigazgató-helyettes teremtett kapcsolatot a Bonnban levő Moritz Gehrkével, a Deutsche Telekom konszernirányítási szakterületi igazgatójával. A beszélgetést a meghívottak nem csak hallhatták, de a kivetített képernyőn szemük­kel is végig követhették. Tankó Zoltán, a Matáv Rt. vezér­­igazgatóság üzleti kommunikációs igazgatója egy új ügyfélszolgálati irodát adott át rendeltetésének az igazgatóság Régiposta utcai székhá­zában. Itt üzleti kommunikációs le­hetőségek igénybe vételére nyílik majd mód. A konferencia-terembeli előadássorozatot pedig Sztahura László, a Matáv miskolci igazgatója nyitotta meg. Ezen a leendő és a je­lenlegi üzletfelek, bankok, intézmé­nyek, nagyvállalatok képviselői vet­tek részt. Az üzleti kommunikációs lehetőségekről Szabó Egon műszaki menedzser számolt be. Az ISDN- szolgáltatásokat Balás Miklós, a miskolci igazgatóság üzleti kommu­nikációs osztályának vezetője is­mertette. A vele készült beszélge­tést lapunk 3. oldalán közöljük. Miskolci kapcsolat Bonnal. Az ISDN segítségével láthatjuk is beszélgetőpartnerünket. Végh Csaba A nyereséges működtetés a cél Jó szerencsét! - köszöntötte a hagyományos bányászköszöntéssel a lyu­­kóbányai bányaüzem dolgozóit tegnap délután Mark Fitzpatrick, az AES Electric elnök-vezérigazgatója. Az új tulajdonosok mintegy 150 ember előtt ismertették a bányával kapcsolatos elképzeléseiket és a közel há­romórásra nyúlt konzultáción válaszoltak a jelenlévők kérdéseire. Képünkön Schalkhammer Antal, a bányásszakszervezet elnöke. (Részle­tek a 12. oldalon) Fotó: Bujdos Tibor Indulhat a patikaprivatizáció Miskolc (ÉM­­­MK)­­ Több mint ötévi huzavona után indulhat a borsodi patika­privatizáció. Mind­erről a Libra Gyógyszerkereskedel­mi Rt. tegnapi közgyűlésén döntöt­tek a tulajdonos önkormányzatok képviselői. A Nemzetközi Kereskedelmi Köz­pont színháztermében megtartott közgyűlés első napirendi pontja­ként a részvénytársaság alapító okiratának módosításáról szavaz­tak a részvényesek. A hét pontot érintő módosítást egy kivételével elfogadták. Ezt követően a patika­privatizáció koncepcióját vitatták meg, és a szavazás végeredménye­ként a Libra Gyógyszerkereskedel­mi Rt. tulajdonában lévő ingatla­nok tulajdonjogának átruházásával értettek egyet. Azon gyógyszertá­rak esetében, amelyeknél jelenleg az ingatlant bérlik, a bérleti jog ér­tékesítését támogatják. A privatizációból származó bevéte­lek elosztásáról a tulajdonosok úgy határoztak, hogy annak 70 százalé­ka az önkormányzatokat, 30 száza­léka a Librát illeti. A részvénytársaság igazgatóságába két új tagot választottak tegnap: Molnár Pál orvost és Pesti Ferenc gyógyszerészt, a gyógyszerész ka­mara elnökét. Révész Jánostól, a Libra Rt. vezér­­igazgatójától megtudtuk, az elkö­vetkezendő hetekben minden gyógyszertárra külön-külön elké­szítik a tenderfüzetet, amelyeket várhatóan szeptemberben vásárol­hatnak meg a gyógyszerészek _Kommentár Távközlési „robbanás" Buzafalvi Győző A telefon atyja, Bell, ha feltámadna, ta­lán nem is hinne a szemének, mivé is alakult az általa feltalált távolsági beszé­lő. Biztos vagyok benne, hogy Puskás Ti­vadar is összecsapná a kezét, ha véletle­nül egy mai telefonközpontba tévedne. A földi halandó számára szinte elképzel­hetetlen technikává fejlődött mára a táv­közlés. A Matáv egyik miskolci szakembere tegnapi előadásában - ahol az ISDN megyei bevezetése premierjének lehet­tünk a szemtanúi - félig tréfásan, de szemléletesen így érvelt: világraszóló szolgáltatásuk alapja mindössze egy egyszerű kábel, amibe nemcsak optikai szálakat építettek be, hanem azt az em­beri tudást is, amelyet az elmúlt évtize­dekben felhalmozott az emberiség a táv­közlés terén. Mert bizony a huszadik század végén a telefon nemcsak beszél­getésre szolgál. Különféle „csudama­sinák" hozzákapcsolásával (amelyet teg­nap meg is szemlélhettek az érdeklődők a Matáv-napon) szemtől szembe kerül­hetünk azzal, akivel tárgyalunk. Sőt, ugyanazon a vonalon küldhetünk szöve­get, képet (ráadásul kitűnő minőség­ben!), adatot. Beléphetünk az informáci­ók végtelen birodalmába, az Internetbe, ahol jelenleg legalább 40 millió számí­tógép van összekapcsolva. Aki jelen volt a tegnapi videokonferenci­­án, úgy érezhette: már a XX. században járunk, amelyet évtizedekkel ezelőtt még űrszázadnak tituláltak. A nehézsé­gek láttán azonban sokszor az a benyo­másunk e térségben élve, hogy mi nem a harmadik évezred kapuján kopogtatunk. Ezt a „lekicsinylő" érzést eloszlatták a Matáv-ünnepségen. Mert igenis, ugyanolyan világszínvona­lú technikát vehetünk igénybe itt kele­ten, a végeken, mint Bonnban vagy Washingtonban. És csak kétéves a késé­sünk. Legalábbis a távközlés területén. Hogy a többi infrastruktúra mikor csatla­kozik ehhez?... Az biztos: az utóbbi hat esztendőt nyugodtan nevezhetjük a táv­közlés robbanásának hazánkban és me­gyénkben. E téren nem voltak kivételek. A vidék is ugyanazt kapta, mint a fővá­ros. E példát követésre ajánljuk az útépí­tőknek is... A biztonsági őr a gyanúsított? Az FBI emberei szerda reggel házkutatást kezdtek Richard Jewell (képünkön) otthoná­ban. Jewell az a biztonsági őr, aki az atlantai Olimpiai Parkban felfedezte a „gyanús cso­magot", a csőbombát, és akit emiatt napok óta hősként ünnepeltek. Az FBI hangsúlyoz­ta: a biztonsági őrt nem helyezték őrizet alá, és nem is emeltek vádat ellene. (Részletek a 2. oldalon.) Fotó: AP

Next