Észak-Magyarország, 2001. március (57. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-29 / 74. szám

2001. március 29., csütörtök HÍRCSOKOR • Három ezüst­ Budapesten rendezték meg a junior cselgáncs országos rangsor­versenyt, amelyen a Miskolci VSC sportolói három ezüstérmet szereztek: Móricz Tiha­mér 66 kg-ban, Debreczeni Alex 81 kg-ban, míg Székely Péter +90 kg-ban lett második. • Szántó győzött. A Miskolci VSC verseny­zője, Szántó Szilárd győzött azon az évad­nyitó kerékpárversenyen­­ az amatőr 18 év alatti fiúknál melyet az elmúlt hét végén rendeztek meg Debrecenben. A harminc ki­lométeres távon született még egy miskolci bronzérem is, ezt Simon Bálint szerezte. • íjászverseny: Meghívásos 3D vadász­­íjászversenyt rendeznek a Kazincbarcika és Tardona között található Billatáró­­üdülőben, szombaton 10 órától. A ka­zincbarcikai Nimród Íjász Egyesület várja az érdeklődőket is, a viadallal kapcsolat­ban további információ Kardos Györgytől kérhető a 48/511-178-as (esti órákban) és a 48/511-264-es telefonszámon. Grundbirkózó döntő Edelény (EM­­­MI)­­ Szombaton 11 órától Edelényben, a Szabó Lőrinc Általános Isko­la tornatermében rendezi meg a Borsod-A­­baúj-Zemplén Megyei Birkózó-szövetség az országos szövetséggel karöltve a grundbir­kózó diákolimpia országos döntőjét. A meg­mérettetésen nyolc csapat vesz részt: a bu­dapesti Kazinczy Általános Iskola, a ceglédi Mészáros Lőrinc Általános Iskola, a hajdú­nánási Bocskai Általános Iskola, a földesi Csokonai Általános Iskola, a kiskunhalasi Kazinczy Általános Iskola, a pécsi Csoko­nai Általános Iskola, a székesfehérvári Pe­tőfi Általános Iskola, valamint a kazincbar­cikai Ádám Jenő Általános Iskola, amely azért kapott meghívót a szervezőktől, mert a területi finálén a legjobban szerepelt a megyei intézmények közül (a többi iskola régiógyőztesként került a döntőbe).­­ Azért esett Edelényre a választásunk, mert szeretnénk, ha ebben a városban is te­ret nyerne a birkózás - mondta lapunk ér­deklődésére Rónai Kálmán, a B.-A.-Z. Me­gyei Birkózó-szövetség elnöke, a Magyar Birkózó-szövetség alelnöke. - Ezúton is sze­retném megköszönni a városnak, Nagy Jó­zsefnek, az általános iskola­, Kardos Sándor­nak, az Izsó Miklós Gimnázium igazgatójá­nak, valamint a B.-A.-Z. Megyei Közútkezelő Kht.-nak ad segítséget. Remélem, a kazinc­barcikai gyerekek jól fognak szerepelni - a dobogón végeznek -, s ezáltal részesülni fog­nak abból a pénzdíjból, melyet az első há­rom helyezett iskoláknak ajánlottunk fel. TOTÓSAROK, 13. HÉT Részletes esélylatolgatással, útmutatóval, táblázatok­kal segít a tippelésben a Sportfogadás című napilap, a Magyar Nemzet melléklete. 1. Bayern München (1.) - Bremen (8.) 1 Listavezetők maradnak a bajorok 2. VfB Stuttgart (17.) -1. FC Köln (7.) 12. Az egyik piros-fehér gárda vereséget szenved 3. Freiburg (10.)-Frankfurt (15.) X Barátok közt 4. Hertha BSC (6.) -1860 München (11.) 1­ T Jobbak a fővárosiak 5. Leverkusen (2.) - Schalke 04 (5.) 12 Nem osztozkodnak 6. Kaiserslautern (3.) - Dortmund (4.) 2 Nyomulnak a vendégek 7. Bochum (18.)- Cottbus (14.) 12 Mikor nyernének, ha nem most? 8. Atalanta (5.) - Napoli (15.) 12 Egy gól dönt 9. Juventus (2.) - Brescia (16.) 1 Egyértelmű* 10. Parma (4.) - Bologna (8.) 1 BL helyre vágynak a hazaiak 11. Perugia (9.) - Internazionale (6.) 2X Pontokat is rabolhatnak a milánóiak 12. Reggina (17.) - Udinese (12.) X Mindkét csapat nehéz helyzetben van 13. Vicenza (14.) - Fiorentina (10.) 2 • Újra virágoznak a violák +1. Milan (7.) - Lazio (3.) 1 Sevcsenko góljával Pótmérkőzések 1. AS Roma - Verona 2. Pescara - Venezia 3. Salernitana - Ancona 4. Siena - Torino Totónyeremények 13+1-es: nem volt 13-as: nem volt 12-as, 20 db: 185 072 forint 11-es: 12 338 forint 10-es: 1902 forint , Góltotó 6-os: nem volt 5-os, 11 db: 38 927 forint 4-es, 161 db: 2736 forint Sport / Hirdetés 11 A­erobikban taroltak a debreceniek Háromszázhatvanöt nap, háromszázhatvanöt lehetőség. Arra, hogy testben­­lélekben megújulva kihasználjuk mindazt a lehető­séget, amelyet hazánk nyújt az­­ aktív pihenésre. Az új évezred újraértelmezi az üdülés fogalmát.­­ A Magyar Turizmus Rt. kiadványai ahhoz kívánnak segítséget nyújtani, hogy min­­­­denki megtalálja saját kalandját ebben a megújult szemléletben. Mindehhez­­ nem kell mást tenni, mint bebarangolni Magyarország legszebb tájait, s megismerkedni természetvédelmi értékeinkkel. Kiadványaink iránt érdeklődjön a legközelebbi Tourinform-irodában. T0URINF0RM: (1)438-80-80 w ww.tourinform.hu es nekem az alábbi ingyenes kiadványt. Magyar Turizmus Rt. 1537 Bp. 114, Pf. 447 □ Természetjárás □ Víziturizmus □ Lovaglás H.9 ■yA­di$ Miskolc (ÉM) - Az Avasi Gim­názium tornaterme adott ott­hont szombaton, az aerobik diákolimpia területi döntőjé­nek, melyen a világ- és Euró­­pa-bajnok debreceni verseny­zők szerezték a legtöbb első helyet. Az eredmények: Serdülő II, egyéni: 1. Szalóki Emese (Debrecen, Kölcsey Gya­korló Iskola), 2. Kovács Szandra (Debrecen, Kölcsey Gyakorló Is­kola), 3. Kolop Tímea (Debrecen, Kossuth Gimnázium), ...8. Bol­dog Eszter (Árpád Vezér Gimná­zium, Sárospatak). Serdülő II. trió: 1. Kölcsey Gya­korló Iskola (Debrecen), 2. Petőfi Általános Iskola (Debrecen), 3. I. István Általános Iskola (Hatvan). Serdülő II. csoport: 1. Kölcsey Gyakorló Iskola (Debrecen), 2. Petőfi Általános Iskola (Deb­recen), 3. Benka Evangélikus Al- (Ady Gimnázium, Debrecen),­talános Iskola (Szarvas), 2. Antal Zsanett (Széchenyi Gim-Junior, egyéni: 1. Rácz Borbála­názium, Debrecen), 3. Szabó Vera (Tóth Á. Gimnázium, Debrecen), ...11. Medve Judit (43-as számú Általános Iskola, Miskolc), 12. Marinkó Orsolya (Földes Gimnázium, Miskolc), ...14. Deregi Klaudia (Földes Gimná­zium, Miskolc), 15. Sereg Nóra (Avasi Gimnázium, Miskolc). Junior páros: 1. Lehel Vezér Gim­názium (Jászberény), 2. Földes Fe­renc Gimnázium (Miskolc), 3. Neu­mann Szakközépiskola (Eger). Junior trió: 1. Kölcsey Gyakorló Iskola (Debrecen), 2. Lehel Vezér Gimnázium (Jászberény), 3. Pe­tőfi Általános Iskola (Debrecen). Junior csapat: 1. Neumann Szak­­középiskola (Eger), 2. Verseghy Gimnázium (Szolnok), 3. Széche­nyi Szakközépiskola (Békéscsa­ba), 4. Árpád Vezér Gimnázium (Sárospatak), 5. Avasi Gimnázium „A” (Miskolc), 6. Avasi Gimná­zium „B” (Miskolc). Marinkó Orsolya tizenkettedik lett

Next