Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-01 / 151. szám

Fotó: Uri Mariann Rendszertelenül Az MVK-s buszok nyári átállása rit­kítja a járatokat /5. Dixi-hétvége Dixieland zeneka­rok a Diósgyőri várban /6. Vendégünk volt Németh Imre mi­niszter adott inter­jút lapunknak /7. Kutyameleg. Ilyen kutyamelegben ne­kem is jár a napernyő és a vizes pokróc. Ha lesz emelés, sem emelhetnek Miskolc (ÉM - UM)­­ Hétvégétől bor­zolja a kedélyeket a hír, miszerint várható a liszt árának emelése, ami magával von­ja a kenyér árának emelését is. Ez a hír aratás elején minden évben fel­röppen, nagy port kavarva az érintettek és a lakosság körében is, aztán többnyire nem lesz belőle semmi. Legalábbis az elmúlt két-három évben nem nagyon volt példa arra, hogy emelkedett a kenyér ára a megyében, sőt egyes helyeken most például olcsóbb, mint az év elején volt. Borsodban alacsonyabbak Ez a keserű tapasztalat mondatja a megyei péküzemek vezetőinek többségé­vel, hogy ha emelkedik is a liszt ára, a kenyér- és péksüteményárakon aligha lesz érzékelhető. Azt azért mindenki hoz­záteszi, hogy nagyon kellene az áremelés, hiszen az országos árakhoz viszonyítva 10- 15 százalékkal alacsonyabbak az itteniek. Éppen ezért egyesek szerint elkerül­hetetlen az áremelés, de hogy milyen mértékű lesz, arról még korai beszélni.­­3. 59. évfolyam, 151. szám. ÁRA: 64 Ft, előfizetőknek: 42 Ft t&mm-KEWSTSNAPLÓ 2003. július 1., kedd A ligatanács mai ülése döntheti el A diósgyőri labdarúgás sorsáért aggódóknak még mindig várniuk kell a hírekre Budapest (EM - BCS) - Úgy tűnik, hogy kedden kora dél­után derül ki, hogy terveink valóra válhatnak-e - vála­szolta kurtán érdeklődésünk­re Őze Tibor. A Diósgyőrben néhány hónap­ja technikai igazgatóként dolgo­zott szakember tegnap sem tu­dott újdonsággal szolgálni, s rö­viden csak annyit mondott: tü­relmet kér, hiszen jelenleg ők is várakozó állásponton vannak. A volt labdarúgóedző, aki egy, a magyar futballban klubtulaj­donosi szerepre vállalkozó sze­mélyt képvisel, arra a kérdésre nem kívánt választ adni, hogy a Magyar Labdarúgó Liga mai ligatanácsülésének végére vár­nak-e. Ugyanis ez a fórum hatá­rozhat arról, hogy mely csapatok játszanak ősztől az NB I és NB I/B-s osztályokban. Mint arról korábban is beszá­moltunk, a csődközeli állapotba került DVTK Kft. nevezését va­lószínűleg nem fogják elfogadni, s így a diósgyőri labdarúgás egy másik futballklub­­ a hírek sze­rint az NB I/B-től búcsúzott, de a második vonalban indulni szándékozó Monor SE­­ jogán él­het tovább. /10. on www.boon.hu http://dvtk.boon.hu Korábbi cikkeink! Az Alkotmánybíróság új elnöke Budapest (MTI)­­ Holló Andrást választot­ta elnökévé az Alkot­mánybíróság hétfői tel­jes ülésén Budapesten, a helyettes elnök Erdei í= Árpád lett, akik augusz­­­tus 1-jén lépnek hivatal­­­ba. Az elnökválasztásra azért került sor, mert a testület még hivatalban lévő vezetője, Né­meth János alkotmánybírói megbízatása július 31-én, 70. életévének betöltése mi­att megszűnik. Holló András Aláírás, alkotmányértelmezési beadvány A köztársasági elnök kérdései elvi helyzetekre vonatkoznak Budapest (MTI)­­ Aláírta az úgynevezett kórháztör­vényt Mádl Ferenc hétfőn, ugyanakkor az államfő al­kotmányértelmezési bead­ványt nyújtott be az Alkot­mánybírósághoz a jogszabály elfogadásának körülményei kapcsán - jelentette be a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője sajtótájékoztatón. A kórháztörvényt Mádl Fe­renc köztársasági elnök egy he­te megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, amely még az­nap változatlan formában fogad­ta el a jogszabályt. Becker Pál hivatalvezető kö­zölte: az eset kapcsán az állam­fő értelmezést vár az Alkotmány­­bíróságtól három kérdésben. Mint mondta, a kérdések elvi W.................................................... Három kérdésben várom az Alkot­mánybíróság értelmezését. Mádl Ferenc, KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK helyzetekre vonatkoznak, de tud­ni szeretnék, hogyan kell csele­kedni konkrét esetben. Az államfő választ vár arra: az Országgyűlés mikor, milyen fel­tételek mellett tesz eleget újra­­tárgyalási kötelezettségének. Ki­meríti-e ezt, hogy a visszaküldést követő néhány órán belül, vi­szonylag rövid vita után a par­lament változtatás nélkül elfo­gadja a törvényt? - tette fel a kérdést a hivatalvezető. Kérdés az is, hogy a házszabály megfe­­lel-e az alkotmány vonatkozó szakaszának. „A házszabály ugyanis a politikai vétóra vissza­küldött törvény megtárgyalására a részletes vita egyik speciális feltételrendszerét állítja fel” .­2. A kórháztörvénnyel kapcsola­tos további írásunk a 3. oldalon. Az egyetem új kinevezettjei A rektor a régi, de vannak új tanárok Budapest (MTI)­­ Rektori és egyetemi tanári kinevezéseket adott át Mádl Ferenc köztársa­sági elnök, Magyar Bálint okta­tási miniszter és Gaál Zoltán, a Magyar Rektori Konferencia el­nöke tegnap a Néprajzi Múze­umban. A rektori teendők ellátásával a Miskolci Egyetemen dr. Besenyei Lajos egyetemi tanár, rektort 2003. augusztus 1. nap­jától 2006. június 30. napjáig terjedő időtartamra bízták meg. Magyar Bálint egyetemi tanár­rá nevezte ki a Miskolci Egye­tem több munkatársát. Az ME új tanárai dr. Bérczi István dr. Bona Gábor dr. Csepeli György dr. Gyulai Ákos dr. Hevesi Attila dr. Kemény Gábor dr. Szabó Szilárd dr. Torma András Három forinttal Budapest (MTI)­­ A motor­benzinek árát literenként 3 fo­rinttal emeli a Mol szerdán, a gázolaj ára nem változik - kö­zölte a Mol Rt. hétfőn. A 91-es ólmozatlan benzin 228,50 forint, a 91-es keverék benzin 231,50 forint, a 95-ös ólmozatlan benzin 231,50 fo­rint, a 98-as ólmozatlan ben­zin 240,50 forint lesz. A dí­zel gázolaj 205 forintba kerül literenként. A közlemény szerint a Mol a piaci tendenciákat követve hajtotta végre az árkorrekci­ót. Az elmúlt héten a nem­zetközi piacokon növekedett a kőolaj ára. Elkezdődött tegnap Perecesen a nyári napközi. Idén közel 900 miskolci iskolás tölti majd itt a vakáció napjait 1-2 hétig, de akad olyan diák is, aki mind a négy turnusban részt vesz. Fotó: Ádám János

Next