Észak Magyarország, 2021. április (77. évfolyam, 76-99. szám)

2021-04-09 / 81. szám

4 Megyei körkép A mottó, hogy szeretet nélkül semmik vagyunk A miskolci Görögkato­likus Roma Szakkollé­gium szakkollégistái prominens személyeket kértek fel, hogy olvas­sák fel az általuk írt meséket. MISKOLC. A felolvasók között volt Kocsis Fülöp érsek-met­­ropolita atya és dr. Orosz Ata­náz püspök atya, valamint Langerné Victor Katalin he­lyettes-államtitkár, Káli-Hor­­váth Kálmán a budapesti RefoRom igazgatója, illetve Hangácsi Zsuzsanna alumni szakkollégista. Megemlékezés 1971-ben, az I. Roma Világ­­kongresszuson április nyol­­cadikát a romák világnapjává nyilvánították. Ekkor többek között a roma nép zászla­ját, mottóját, szimbólumát és himnuszát is elfogadták. A miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallga­tói minden évben megemlé­keznek a jeles napról valami­lyen esemény formájában. A napjainkban zajló világ­­járvány okozta nehézségek mindannyiunk életét meg­nehezítik, az egyetemeken bevezetett távoktatás után a szakkollégium is digitális rendszerre állt át. Ezeknek az eseményeknek a fényé­ben a közösségi szolgálatot vállalt szakkollégisták csa­pata elkezdett gondolkodni azon, hogyan ünnepeljenek idén. A számos ötlet közül az bi­zonyult a legjobbnak, hogy a tavaly novemberben meg­jelent Bikamipesko Manush! / Szeretet nélkül semmik vagyunk! című mesekönyv­ből olvassanak fel meséket. A könyvben a miskolci roma szakkollégium hallgatóinak írásait gyűjtötték egybe, mi­után az egyik szakkollégiu­mi félévzáró feladatuk során meseírói szerepben próbál­hatták ki magukat. A válo­gatás a fiatalabb korosztályt, leginkább a gyermekeket cé­lozza meg. A szakkollégistáknak nem szerettek volna korlátokat szabni, sem akadályozni az írói szabadságukat. Annyit kértek, hogy legyen tanulsá­gos a meséjük. Végül minden egyes mű több lett, mint amit vártak, egy darab a szakkol­légisták életéből. Az ötletet továbbgondolva a szakkol­légisták felkérték a hozzájuk közel álló prominens szemé­lyeket a mesék felolvasásá­ra. Mindannyian elfogadták a felkérést, így örömöt sze­reztek kicsiknek és nagyok­nak egyaránt. A mesék az is­mert videómegosztó portálon elérhetőek. ém ÉSZAK 2021. ÁPRILIS 0, PÉNTEK Sztrádaépítés terelésekkel Az M30-as össze- és rákötései miatt több helyen is terelni kell majd a forgalmat idén. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN: Gőz­erővel halad az M30-as autó­pálya Miskolc-Tornyosnémeti szakaszának építése, amely jól látható az arra közlekedők számára is. Igazán testközel­ből a miskolci, 306-os elke­­rülőnél találkozhatnak az au­tósok a beruházással, hiszen néhány hete már elindult az elkerülő azon szakaszának szélesítése, amely része lesz az autópályának, így a köz­lekedőket a frissen elkészült sztrádára terelték egy két ki­lométeres részen. így állnak most Érdeklődtünk a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt.-nél (NIF), hogy halad a munka, és milyen készült­ségi fokban van jelenleg. Mint megtudtuk, az úgynevezett „A”, vagyis a Miskolc-Szikszó közötti szakaszon a munkák készültsége 71 százalékos. A szakaszon a nagy tömegű földmunka befejeződött. 2021 tavaszától folytatódnak a rézsűrendezések, aszfalt­­rétegek építése, a vízépítési munkák, az üzemi hírközlő kábel alépítményei és a mű­tárgyak építse. A tengelysúly­­mérő állomás és a vadvédő kerítés építése is folyamatban van, valamint megkezdődött a szalagkorlát építése is. Az M 30 „A” szakasz tekin­tetében forgalomkorlátozás is várható. A 306. úton ide­iglenes korlátozás (lámpás) a csomóponti ágak korrek­ciós szakaszainak építésére, várhatóan 2021. április 15-től 2021. július 15-ig. A miskolci irány 306. úti csomópontra terelése miatt, hogy a jelenle­gi forgalomátvezetés helyén kialakítható legyen a terv szerinti állapot, várhatóan 2021. június 15-től történik majd meg. Ezzel egy időben a felsőzsolcai irány forgalmá­nak visszahelyezése az épülő M30 bal pályájára (korábbi 306. út). A 306-os út átépítése az M30 projekt része. Az át­építés jelenleg ideiglenes te­relőútként üzemel. A 306-os út „trombita” csomóponttal kerül rákötésre az M30-ra. Az autópálya „B”, Szik­­szó-Encs közötti szaka­szán a munkák készültsége 70 százalékos. 2021 tavaszától folyamatosan folytatódnak a rézsűrendezések, aszfalt­­rétegek építése, a vízépítési munkák, az üzemi hírköz­lő kábel alépítményei és a műtárgyak építse. Megkez­dődött a vadvédő kerítés és a szalagkorlát építése is. Az Encsi Autópálya Mérnök­ség irodaépületének szigete­lési és gépészeti munkálatai, illetve a rendőrség épületé­nek szigetelési, villanyszere­lési és gépészeti munkálatai is folyamatban vannak. Az autópálya harmadik, „C”, Encs-Tornyosnémeti közötti szakaszán a munkák készültsége 63 százalékos. A szakaszon a töltésépítés, pályaszerkezet-építés, csa­padékvíz-elvezető létesítmé­nyek építése, illetve szalag­­korlát-építés zajlik. A 20 híd építése előrehaladott álla­potban van. Több hídon már a pályalemez-szigetelés és a védőaszfalt is elkészült. Az autópálya pályaszerkeze­tének építése 2020 májusá­ban elkezdődött, és június elejétől az aszfaltrétegek be­dolgozása is elindult. A köz­műkiváltások és védelembe helyezések, valamint a vasút alatti kerethidak elkészültek. A tervezett nyomvo­nal több helyen keresztezi a 3. sz. főutat, illetve több he­lyen a végleges nyomvonal a jelenlegi főúti nyomvonal felhasználásával, a főút átépí­tésével valósul meg. Emiatt több ütemben, több telepü­lést érintően a főúti forgalom a települések belterületi sza­kaszára lesz terelve. I. ütem­ben Novajidrány településre került beterelésre a forgalom 2019. július 31-én, várhatóan 2021. május 31-ig. 2021. június, július hónap­ban a 3030 j. önkormány­zati út Novajidrány átkelési szakaszáról (jelenleg a 3. sz. főút teljes forgalma a telepü­lés átkelési szakaszát terheli) forgalomátterelésre kerül az épülő autópálya-szakasz bal pályájára a 3. sz. főút kor­rekciójának építése miatt. 2021. augusztus hónaptól a forgalomba helyezés idő­pontjáig a 3. sz. főút teljes forgalma az érintett telepü­lések (Novajidrány, Garad­­na, Hidasnémeti, Tornyos­németi) átkelési szakaszára beterelésre kerül a teljes au­tópálya-szakasz végleges ké­szültségi szintjének elkészí­tése érdekében. HORVÁTH IMRE Imre.horvath@eszak.hu További izgalmas hírekért látogasson el ide: BOON.hu

Next