Észak Magyarország, 2021. december (77. évfolyam, 278-303. szám)

2021-12-01 / 278. szám

FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2021. DECEMBERT. 8 A nap első telében AJI előfordul szitálás,majd rövid időre a nap is kisüt. W A délnyugati szél több­­felé erős, néhol viharos A fejlesztésekre épít Jósvafő Jósvafő. Az elmúlt esztendők­ben a településképet tekintve, valamint turisztikai szempont­ból is milliárdos nagyságrend­ben valósult meg beruházás Jósvafőn, ahol ugyan csak alig háromszázan élnek, ennek el­lenére a turizmus, a vendéglá­tás a virágkorát éli. /B­ ém Mesterségesen emelték az árakat Miskolc. „Számunkra a ma­gyar vidék az ország bázisa, értékes erőforrása, a vidéket fenntartó gazdák hazánk ge­rince” - hangsúlyozta Nagy István a magyar gazdák vé­delméről tartott sajtótájékoz­tatón Miskolcon. Hozzátette, elfogadhatatlan, hogy bárki kárt okozzon nekik, megne­hezítse és ellehetetlenítse munkájukat. Az agrárminisz­ter utalt arra, hogy Bige Lász­ló cége piaci helyzetét kihasz­nálva mesterségesen emelte a műtrágya árát, a mostani egyébként is magas világpiaci árak mellett. /3. ém 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 998-998 Védettségi igazolvány nélkül „kívül tágasabb” Mától szigorítják a belépés rendjét az isko­lákba, óvodákba. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN: A ko­ronavírus-járványra tekin­tettel mától a szülőket csak érvényes védettségi igazol­vánnyal engedik be az óvo­dák, iskolák épületeibe. Az Emberi Erőforrások Minisz­tériumának határozata sze­rint a tanároktól, diákoktól, iskolai dolgozóktól nem kér­nek védettségi igazolványt. Azonban minden, az iskolába belépő külső személynek fel kell mutatnia valamilyen ha­zai, uniós, oltási vagy egyéb védettségi igazolást. „A szülők többségét az újabb szabályozás kevésbé érinti, hiszen az iskola fa­lai közé ritkán kell menniük - mondta Csík Tibor, a Vö­rösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola igazgatója. - A szigorúság azért fontos, mert nem valószínű, hogy van olyan oktatási intézmény Miskolcon, amelyet nem érintett volna a járvány vala­milyen szinten. Az ész is azt diktálja, hogy elővigyázato­san járjunk el, mert felelősek vagyunk a tanulóinkért és dolgozóinkért egyaránt.” Már az intézkedés beve­zetése előtt az volt tapasz­talható, hogy az általános iskolákban kevésbé borzolta a kedélyeket a védettségi igazolvány felmutatásával kapcsolatos szigorú szabály, mint az óvodákban. Néhány „óvodás” szülő már előre arra panaszkodott, hogy a gyermeke nehezen fogja viselni, hogy esetleg már az ajtóban el kell válnia hozzátartozójától. Sok he­lyen azonban már korábban is az volt a gyakorlat, hogy a szülők nem járkálnak be az intézménybe, hanem kint vá­rakoznak.­­3. ÉM Robbanásveszélyes volt az illegális házi gáztöltő MISKOLC. A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 49 éves férfi ellen lopás bűntette és közveszélyokozás vétsé­ge miatt. A férfi a családi ház gázmérő óráján lévő vezeté­ket megbontotta, átvezette a garázsba, ahol ennek segít­ségével méretlen gázzal töl­tötte az autóját. Méghozzá olyan módszerrel, amely mi­att a szomszédos épületekben lakók rendszeresen közvetlen veszélyhelyzetnek voltak ki­téve. A méretlen vezetékről kompresszor segítségével egy éven keresztül rendsze­resen tankolt a gázüzemű sze­mélygépkocsiját. Több mint 11 ezer köbmétert lopott, ez­zel 1,3 millió forint kárt oko­zott a szolgáltatónak. Minden egyes tankolás alkalmával a kompresszor működésének leállításáig fennállt a robba­nóképes gázkoncentráció ki­a­­lakulásának lehetősége, így környező ingatlanokban élők közvetlen veszélybe ke­rülhettek volna. ém Adventi vásárok korlátok között advent. A koronavírus-jár­­vány negyedik hulláma szerte Európában beleszól az ilyen­kor szokásos adventi rendez­vények megtartásába. Sok helyen elmaradnak a hagyo­mányos vásárok, vagy erősen korlátozzák azokat, /li. ém A menetrendnél figyelni kellene a miskolci utazók igényeire MISKOLC. „A költséglefaragás nem lehet hatékony a miskol­ci közösségi közlekedésben, ha döntő részben a járatcsök­kentésre fókuszál, és nem veszi figyelembe a szolgálta­tást igénybe vevő utazók ér­dekeit” - mondta lapunknak Singlár Zsolt, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. korábbi ve­zérigazgatója. A szakember kiemelte: „A vállalati stratégia kialakítása és helyes alkalma­zása nem sikerült az elmúlt két évben, gondolok itt arra, hogy a közösségi közlekedési szolgáltatás középpontjában az utasok állnak, de őket érte a legtöbb hátrányos döntés a menetrendi kínálaton keresz­tül az elmúlt időszakban. A szolgáltatás mai megítélése a közösségi oldalakon és me­netrendi fórumokon is azon­nali megoldásért kiált.” /2. ÉM Singlár Zsolt FOTÓ: ÉM FOTÓ: MW Lesz népszavazás a gyermekek védelméről Döntött az Országgyű­lés, megvédik a gyerme­kek és a szülők jogait. MAGYARORSZÁG: Az Országgyű­lés elrendelte a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeménye­zett népszavazást. Az erről szóló határozat szavazásán a kormánypárti képviselők mellett csak néhány függet­len képviselő vett részt, az ellenzéki frakciók nem vok­soltak, de az azt megelőző vitán sem vettek részt. Az el­fogadott országgyűlési hatá­rozat négy kérdést tartalmaz: Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hoz­zájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak? Tá­mogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népsze­rűsítsenek? Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló sze­xuális médiatartalmakat kor­látozás nélkül mutassanak be? Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítse­nek meg? Az előterjesztő KDNP-s Vejkey Imre közölte: a Brüs­­­szel-Strasbourg-Soros trium­virátus újabb támadásokat indított Magyarországgal szemben a gyermekvédelmi törvény miatt. A jogszabály azért csípi a szemüket, mert nem engedi a szexuális pro­pagandát sem az óvodákban, sem az iskolákban, sem a te­levíziókban, sem pedig a rek­lámokban - sorolta, n­ mw Bige László ■ Könyv jelent meg a Reflexről Megírta a Reflex történetét Bárdos István, az 50 éves rockzenekar egyik alapí­tója, vezetője, énekese. A Miskolci rocklegenda - REFLEX - egy zenekar története című könyv azért is érdekes, mert az együt­tes ott volt a magyar rock születésekor, megélték a rendszerváltást, a zenei átalakulásokat, sőt ma is rendszeresen adnak kon­certeket. A könyvet kedden mutatták be a Miskolci Galériában. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Next