Északkelet, 1909. október (1. évfolyam, 14–18. szám)

1909-10-03 / 14. szám

2. oldal. ÉSZAKKELET búsongó emlékezet bele is kap a szívbe s a honszeretet lángba is csap a kebelben, manapság hangsúlyozot­tan kérdhetjük: Tudnánk-e mi úgy egy hitvalláson lenni, mint ama ti­zenhárom? Nem a halálnak, hanem az életnek csatamezején. Nemzetünk, társadalmunk, sőt még a családok életében is annyi a hitvallás, hogy nem lehet azokból egységre iga­zodni. Az érdekszálak annyira szét­választanak, hogy oldott kéveként hul­­ladozunk. Aztán az önérdekek vias­­kodásában meghal a közérdek. Üzér­kednek, kalmárkodnak nemcsak a pénzzel, hanem a legszebb érzelmek­kel: a becsülettel, hittel, vallással, az egyházzal, magával a Krisztussal is. Sőt Ő vele legjobban. A gócpont a hatalom. Minden erő centrifugális és centripetális. Azért a súrlódás, az összeütközés kikerülhetetlen. Uralkodni szeretne mindenki és rabszolga min­denki. És ebben az ádáz küzdelem­ben nem acélosodnak, hanem kime­rülnek az idegek. Szegényedik a haza, népe sanyarog. — Az egységes hit­vallásnak, a honszeretetnek is keres­­kedik a hívője. Hiszen ebből is lehet kufárságot űzni, ha megfizetik. Szent­­írását jól lehet önérdek szerint ma­gyarázni. S míg egyenként annyi min­denfélét vallunk, közösen csak kárt vallunk. Októberi napok! Ilyen gondola­tokat támasztatok... A természetet halálra viszitek. Nemzetünk történelme tént. Ugyanis — Rozika megunta a sok zak­latást. A muszka által hozott batyu ruhát fel­kapta — és: — „No frisskó, frisskó!“ szavak kíséretében — úgy a hátához vágta a batyut, hogy az csak úgy nyekkent belé. Persze, a muszka ilyesmire nem volt elkészülve, és meglepetésében csaknem só­bálvánnyá meredt. Pár pillanat múlva az as­­­szonykát megfenyegetve, csak annyit mondott: — „Pocskáj,“ — és azután elrohant a gene­rálishoz, ahol szürnyeködve panaszolta, hogy egy „rebellista nő“, milyen vakmerő dolgot mert vele elkövetni. A muszka távozása után rövid idő múlva, a kúria udvara fegyveres katonaság­gal telt meg. No most mi lesz? Szerencsére B.-éknél egy nemesen gon­dolkozó és jólelkü cserkesz tiszt volt elszál­lásolva, aki ismerte a gyermekasszonyt és fér­jét, aki főhadnagyi rangot viselt és mint se­besült betegen feküdt a lakásban. A cserkesz lapjaira fekete fátyolt vontak. Ám a hantok felett halleluja zendül — dicsőséges tavaszról, örömünnepélyről. Hazám, hazám! mikor lesz néked ta­vaszod, ünneped ? Mikor leszünk mindnyájan egyformán egyek a hon­szeretet hitvallásában ? ... Ezer református lelkész Debrecenben. Az „Országos Református Lelkészi Egyesület“ szept. hó 29.-én kezdte meg köz­gyűlését Debrecenben. Ezernél jóval több lelkész érkezett az ország minden vidékéről a magyar kálvinista Rómába. A nagy arányú összejövetel a város külső képén is meg­látszott. Ünnepi sokaság az utcákon, tereken. Idegen csoportok járnak-kelnek a városban s különösen a vidékről összesereglett lelké­szek különböző csoportja tűnik fel, melynek minden tagja egyszerű, de ízléses papi ru­hában jelenik meg mindenfelé. A gyűlést megelőző estén ismerkedési estély volt mintegy 700 főre menő lelkész között, ahol igazán megható jelenetek foly­tak le. Hányan voltunk különösen az időseb­bek között, akik mióta a kedves „Alma ma­tert“ odahagytuk, soha nem találkoztunk az életben, s midőn kérdezősködés vagy a vé­letlen folytán egymásra találtunk, a legna­gyobb csodálkozás fogott el bennünket az idő átalakító hatása miatt, melyet rajtunk 30—32 évnek fejünk felett átviharzott ereje véghez vitt. Másnap délelőtti közgyűlését az „Orle“ isteni tisztelettel kezdte meg, mely a nagy­templomban folyt le. A szó teljes értelmében zsúfolásig megtelt a nagytemplom. Az isteni tiszteleten Kiss József pápai esperes-lelkész imádkozott és prédikált. A gyönyörű beszéd tiszt tudott románul, az esetet elbeszélték neki és ő megértette, hogy a muszka jogta­lan dolgot követett el a sok zaklatással. A tiszt jó lelke sugallatát követve, az asszonykát betuszkolta egy szobába és reá zárta az ajtót. Azután kiment az udvarra, és a parancsnokló tisztnek elbeszélte, miben áll a dolog, szóval az ő módja szerint elintézte az ügyet úgy, hogy azután a bátor asszony­kának semmi baja sem történt és a házbeli­eknek sem, sőt őket felmentették a sarc alól és ráadásul a generális az asszonykát bátor tettéért megdicsérte. Mert az esemény a tisztek között szóba jött és a generális ér­deklődését annyira felkeltette, hogy megis­merni óhajta a családot. A bátor asszonyka előtt tisztelettel ha­jolt meg, s azt mondá: — Sie sind ein sehr muthige junge Dame. Ich gratuliere! — (Kegyed igen bá­tor fiatal hölgy. Gratulálok!) a legragyogóbb Kálvin-tanulmányok egyiké­nek is beillett, elragadta a hallgató­ságot. A lelki erőt és Kálvin csodás egyéni­ségét fejtegette gondolatokban mély, nagy hatást keltő beszédében, jelentős nyomokat hagyva a hallgatóság lelkében. Isteni tisztelet után megható látványt nyújtott a nagytemplomból rajként özönlő, ezrekre menő közönség felvonulása a gyűlés helyére, a kistemplomba. Két oldalt a kiván­csiak állottak sorfalat, középen pedig az „Orle“ tagjai lépkedtek négyes sorokban. Tíz órakor kezdődött a közgyűlés. A templom közepén ült az „Orle“ elnöksége és tisztikara Erőss Lajos püspökkel, jobbról s balról a közgyűlési tagok s az érdeklődő közönség. A közgyűlést dr Balthazár elnök nyi­totta meg, beszéde teljes volt a hazánk és egyházunk sorsa felett való aggodalom kifejezé­sével. „Jogbiztonságot — mondá­a többek közt — kértünk és vártunk az államtól, er­kölcsi támogatást az egyház felsőségétől. Nem kaptuk meg egyiket sem. A kormány­körök bizonyos rétegeinek magatartásán leg­kevésbé sem csodálkozunk. A nemzeti sza­­badelvűség fellegvára nem is várhat segítséget onnan, ahol e kettős eszmény kiirtására ké­szül keresztesháboru. Míg az állammal való viszonylatban a klerikális reactio felülkere­kedett irányzatából matematikai pontosság­gal hozhatjuk le az állami köteles oltalom és jogszolgáltatás megtagadásának magyaráza­tát, ugyanakkor megdöbbentő kérdőjelként kell megállanunk azon elbánás előtt, mellyel egyházunk hivatalos vezetősége részéről ta­lálkozunk. Pedig ma, a­mikor vészes hely­zet legjellemzőbb signaturájaképpen a római curia reánk recipiálta az állami önállóságnak, a lelkiismereti szabadságnak, a felfelé törekvő jogosult irányzatnak, belső békének és hala­dásnak, sőt — bátran mondhatjuk — a kath. egyház nagy érdekeinek veszélyét, ellensé­gét, a jezsuita rendet, ma már az egymás megértésének ideje, nemcsak belől a refor­mátus egyház kebelében, hanem országos kiterjedésben felekezeti különbség nélkül az összes liberális tényezők között nagyon is elérkezett.“ stb. A megnyitó beszédet élénk éljenzéssel és tapssal fogadta a közgyűlés. Ezután az elnök melegen üdvözölte Doumergue francia egye­temi professzort, mint aki mesteri kezekkel állította be Kálvint a világ nagyjainak Pan­­theonjába , aki még a genfi ünnepségek al­kalmából megígérte az ott megjelent magya­roknak, hogy rövid idő múlva meglátogat bennünket, hogy „felfedezzen a világ szá­mára“ s ezen ígéretét most beváltotta. Áldja meg az Isten érte! Doumergue­ur francia beszédben kö­szönte meg az üdvözlést, melyet Kovács Emil dr tolmácsolt. Beszédjében a többek közt csodálattal jelentette ki, hogy ennyi re­formátus lelkészt még nem látott együtt. Bár nem hatalmazták fel, — a francia lelkészek üdvözletét tolmácsolja s köztünk léte alkal- Bercsényi Etelka. Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk :Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy­ u. 16. sz. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4*40 korona, ..: villany erővel pörkölve. :::

Next