Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-05-07 / 89. szám
IV• HÍDLAP • 2005. május 7, szombat hídlapmagazin Sej, haj Unió Egyszuszra Duray Miklós írása Az egyesek szerint forradalomként, mások szerint rendszerváltásként, az események lényegét értők szavát idézve pedig rendszerváltozásként emlegetett történelmi esemény, azaz a kommunista hatalmi rendszer bukása óta eltelt évek egyik legemlékezetesebb napja volt 2004. május 1. Természetesen azért, mert ettől a naptól három olyan állam is tagja lett az Európai Uniónak, ahol magyarok is élnek, így a magyarok túlnyomó többsége - több mint tizenegymillió magyar - az EU polgárává vált. Sokan, sokfelém, sokféleképpen ünnepeltük első uniós napunkat. Voltak, akik a belépést Szent István művéhez, az államalapításhoz hasonlították, a szerényebbje azt mondta, hogy ezután következik a nehezebbik része, volt aki fordított irányból látta az eseményt, s azt mondta: utánunk jött az Európai Unió, és volt olyan is, aki a kalapját verte a földhöz elkeseredésében, mert az uniót a kegyetlen globalizációval azonosította. Sajátos programot szervezett a belépés napja alkalmából a Duna Televízió. Hajót bérelt és a Duna hullámain úszva az éter hullámain sugárzott helyszíni műsort Bécsből, Pozsonyból, Neszmélyből, Esztergomból és Budapestről. Ne vegyék ünneprontásnak, ha elmondom: számomra 2004. május elseje mégsem amiatt ágyazódott az emlékezetembe, mert ekkor váltam az unió polgárává - most, az egyéves évfordulókor eszembe sem jutott, hogy évfordulót ünneplünk. Arról viszont nem tudok elfelejtkezni, hogy az EU- ba lépésünk napján egy olyan élmény kólintott fejbe, ami a kommunizmust idézte föl, sőt annak szellemének árnyékát suhantotta át fölöttem. Gondolják végig, az Európai Unió alapjait az antifasiszta, antináci, azaz antitotalitárius kereszténydemokraták rakták le még 1950-ben. Gondolatuk a megbékélésben, a gyanakvás nélküli együttműködésben, az erőforrások békés felhasználásában és a szolidaritásban gyökerezett. A huszadik század első felének borzalmai után erre éhezett Európa. Ugyanekkor a kontinens keleti felében, sőt Közép-Európa keleti felében (Kelet-Közép-Európában, egyesek szerint Közép-Kelet-Európában) egy új típusú, az osztályelméleten alapuló fasizmus erősödött meg, amelyet akkor sztálinizmusnak neveztek, jóval később brezsnyevi doktrínaként emlegették, de nevezték szocializmusnak is, sőt szocialista demokráciának is. A lényege a gyanakvás, a gyűlölködés, a személyiség és a gondolat elnyomása, a hagyományos erkölcsi normák lejáratása, a keresztény értékrend felforgatása, a különböző érdekű agymosás, a gondolkodás átalakítása, emlékezetmódosítás és a szolidaritás hatalmi érdekké silányítása volt. A 2004. május elsején EU-taggá vált tíz államból kilencben közel fél évszázadon keresztül uralkodott ilyen, mindent eltorzító politikai rendszer, ami az uniót alapító államokban soha sem volt. De nem ez az egyetlen bökkenő. A nagy bővítéssel az unióhoz került államok egy részében - a bővítés idején - kormánytényezők voltak azok a személyek és pártok, akiknek, illetve amelyeknek a gyökerei a kommunizmusból erednek - ez volt a helyzet Magyarországon és Lengyelországban. Csehországban és Szlovákiában is bent ülnek a kommunisták a parlamenti képviselői székekben. Gazdasági életünk át van szőve a volt kommunista titkos ügynökökkel és az akkori politikai rendőrség tagjaival, sőt megtalálhatók a hatalmi szerkezetekben és a politikai pártokban is. Szinte mindegyik állam lakossága nagy részének a lelkében ott ül a sok évtizedes gyűlölet hol a magyarok, hol a németek irányában, ott lappang a fajgyűlölet a romák iránt, a politikusaik jelentős részének pedig halvány gőze sincs azokról az értékekről, amelyek mentén elindult Európa az egyesülés felé. Persze lehet, hogy erről már számos nyugati politikusnak sincs sejtelme, egyébként a bővítési biztos Verheugen nem lett volna olyan nagyvonalú azok iránt, akiknek még vagy huszonöt évet kellene bolyonganiuk a pusztaságban. Lehet, hogy neki is oda kellene kivonulnia, hogy többre becsülje a luxemburgi születésű Robert Schuman és a tretinói De Gasperi szellemi hagyatékát, mint a szlovák külügynek a szlovák csatlakozási akadályok leküzdésére - a számára rendelt két kéjhölgyet. A legnagyobb gond tehát az, hogy mára megbillent az erkölcsi érték és a gazdasági érdek közötti korábbi egyensúly, és mi ilyen körülmények között váltunk az unió tagjává. A Duna Televízió az előbb említett állomáshelyekről élő adásban közvetített. Neszmélyen én is jelen voltam, és kaptam három percet az adásban. Amikor én beszéltem, ezekről a kétségeimről, megszakadt a helyszíni közvetítés, sőt a technika azt is lehetővé tette, hogy be se kerüljek az éterbe. Csak néhány órával később sugározták a neszmélyi eseményeket felvételről. Az én beszédemet cenzúrázva adták le. Most, egy év múlva úgy emlékszem vissza az Európai Unióba való belépés napjára, hogy valószínűleg én voltam az első új uniópolgár, akit cenzúráztak, tizennégy évvel a kommunista rendszer bukása után. A Millennium A dualista rendszer válságának kezdetét a történészek 1890-re szokták datálni. E válságnak számos, sőt számtalan oka volt, annak ellenére, hogy magát a kort a "boldog békeidők" korának szokták nevezni. Társadalmi és politikai feszültségek egyaránt jellemzik a '90-es éveket, vége tehát a Monarchia nyugalmi esztendeinek. Új típusú, addig ismeretlen politikai ellentétek tarkítják a mindennapokat. Az ellenzék egyre erőteljesebb hangot üt meg a parlamentben, megkezdődik egy kivándorlási hullám elsősorban az Egyesült Államokba, sokak szemében szálkának minősül az erősödő zsidó asszimiláció. Mindemellett a magyarság lakossági arányai eléri az abszolút többséget. Ez egyre inkább szemet szúr az időközben kiegészülő, korábban csonka nemzetiségeknek, ahol szintén megjelenik a polgárság, mint eddig hiányzó társadalmi réteg. E nemzetiségek közül igazi társadalmi-politikai veszélyt majd azok jelentenek a magyarság számára, akik háttérországgal rendelkeznek. Az erdélyi románság majd Románia felé fordul, a szlovákok a csehekkel keresnek kapcsolatokat, a szerbek, horvátok pedig délszláv testvéreikben látják politikai elképzeléseik megvalósításának lehetőségét. E nemzetiségek a nemzetközi közvéleményhez fordulva rontják Magyarország európai politikai megítélését. Mintha Kossuth sötét jóslata látszódnék beteljesedni, amely jövőképet a kiegyezéskor vázolta híres "kasszandra levelében": "Mi leszünk a máglya, melyen az osztrák sas megégettetik!" A válság megoldásának keresése érdekében kormányok váltották egymást, ám egyikőjük sem követhetett önálló utat, hiszen a rendre megújított gazdasági kiegyezés miatt Magyarország nem rendelkezett önálló vámpolitikával. A pénzügyi, ipari és kereskedelmi, vagyis "merkantil érdekek" ütköztek a földbirtokosok vagy "agráriusok" érdekeivel. Ám az idő előrehaladtával, a kapitalista érdekeknek megfelelően egyre inkább a merkantilisták kerekedtek felül. A polgárság válsága is kézzelfoghatóvá vált. Egyes szakmák a gyáripar megjelenésével tönkrementek, mások gyarapodásnak indultak. Az antiszemitizmus megjelenése is ekkorra tehető, hiszen a tehetős polgárság jelentős része zsidó származású, a lesüllyedők őket okolják a gazdaságban mutatkozó ellentmondások megjelenéséért. Ebben a válságos helyzetben talán egy esztendő van, amely igyekszik elterelni a figyelmet a gazdasági-politikai ellentmondásokról, mégpedig a Millennium éve 1896-ban. Ekkor ünnepelte az ország, pontosabban Budapest a honfoglalás ezer esztendős évfordulóját. Hogy miért épp 1896-ban, amikor a honfoglalás befejeztét a történészek 895-re datálták? Egyszerűen azért, mert ekkorra készültek el azok az épületek, létesítmények, amelyeket a millenniumi ünnepségekre szántak, így tehát eldöntötték a kor politikusai, hogy a Millennium ünnepi esztendeje 1896. (Apró történelemhamisítás, nagyobb sose lett volna!) 1895. szilveszter éjjelén a templomokban megszólaltak a harangok, köszöntve az ünnepi esztendőt. Országszerte szobrok, emlékművek örökítették meg a honfoglalás emlékét. Május 2- án maga I. Ferenc József császár nyitotta meg az impozáns millenáris kiállítást az újjávarázsolt Városligetben. Teljes hosszában megnyitották a Nagykörutat, megindult a kontinens első földalattija, felavatták a ma Szabadság hídnak nevezett Ferenc József hidat, megnyitották az Iparművészeti Múzeumot, a Műcsarnokot, a Vígszínházat, lerakták az új királyi vár alapkövét, megkezdték az Erzsébet híd építését, hálaadó istentiszteletet tartottak a Mátyás-templomban Liszt koronázási miséjével, amelyet a hercegprímás celebrált. Mindez díszmagyarban, az úri Magyarország részvételével, az uralkodó pár előtti hódolattal. Egyesek úgy vélték, Mátyás birodalma támadt föl 1896-ban. Keveseknek tűnt föl, hogy mindebből a pompából a vidék kimaradt, a nemzetiségek pedig tüntetőleg távol tartották magukat az ünnepi eseményektől, amelyek fényének árnyékában Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia egy vadkan bőszültségével rohant a vesztébe, Trianon felé... • P. Rein Kultúrtörténeti kuriózumok Május eleje semmiben nem befolyásolja azt a törekvésünket, hogy ismét Gazda István nyomdokain haladva kuriózumok után kutakodjunk a magyar művelődés történetéből. A 16. század hazai históriája telis-tele van egymással versengő, vitatkozó vallástörténeti szónoklatokkal, írott és íratlan emlékekkel. Joggal mondhatjuk tehát, hogy a magyar gondolkodástörténet majd' minden fejezete szélsőséges álláspontok tömegével dúsított. Ez a reformáció korai századaiban hol Luther-ellenes, hol Kálvin-ellenes, hol meg jezsuitaellenes hangulatot óhajtott kelteni, miközben (mellesleg) megjelent térségünkben százötven esztendőre az iszlám, fehér turbánban. Török veszedelemnek hívták a jelenséget. A reformációellenes szólamok egyikét Pápai Páriz Ferenc őrizte meg az utókor számára. A fenyegető intelem 1523. május 2-án kelt Budán. "(...) Luther Mártonnak tetszései és írásai, minthogy az igazság ellen vannak, és az Apostoli Szent Széktől is régen megvettetnek, igen nehezteljük, hogy ti és a ti városi tagjaitok, kalmáraitok és városotoknak egyéb lakosai az őtőle íratott könyveket annyira adni, venni és forgatni kezdették. (...) Hűségeteknek is ezen levelünknek rendiben minden javainak elvesztése alatt hagyjuk és parancsoljuk, hogy mindjárt e levelünket vévén mind Szeben városában, (Nagyszeben), mind a körül való, tőletek függő helyekben az előbb említett Luther Márton írásait és könyveit, úgy mint megtiltott és megvetett munkákat, utcánként és házanként mindenütt felkeressétek, feltalálván közönséges helyen, megégessétek, és meghirdessétek, hogy senki, semmi rendbéli személy ezeket az írásokat és könyveket se adni, se venni, se forgatni ne merészelje, minden javainak elvesztése alatt." Sokat sejtet, hogy az iméntiekhez Pápai Páriz még hozzáfűzte: "De sem a király edictum, sem a közönséges vérengzések nem használnak, mert ugyanezen esztendőben Szeben, Erdélynek fővárosa egészen a pápistaságtól elszakada, és a vikárius előtt keményen instála, hogy az evangelicus praedicatoroknak közönséges helyen prédikáljani megengedje. Mely itt, ugyan kedve ellen is a vicariusnak azután véghez ment. "Mondhatott II. Lajos király, amit akart. A Németországot járt és a protestáns, vagyis polgári fejlődést szorgalmazó, dörzsölt kereskedők, akiknek sáfárkodásához sokkal jobban illett a reformáció, mint a katolicizmus, bizony a királynál jobban értettek a napi politikához, hiszen ők abból éltek. A nagy változást az erőegyensúly megteremtésében Pázmány Péter esztergomi érsek hozza majd meg néhány évtizeddel később, hogy - noha protestáns családban született - joggal hirdethesse, hogy majd ő visszatéríti Magyarországot az igaz katolikus keresztény hitre. És valljuk meg őszintén, tette is! • Dénes T 1 Q NARI ÜM HU KdAStCO-l.A rí -V V M, Olhn m&gné cuts B CLARISSIMO V 1 ROf. HTOMO szr.itCz.ii.asil. NÁRiofaríteai , • VÍMr«" 8 & í>V-¥ W>' ifi AfO "•*' íw:. Wiv-'v< ■ sg-Xis M»««, Stúdió & vigi'.ni njdtsei párizs A pikím Dettoris, & :0 Aiwa Ftfvírw* PufeUÍ Ttví'-ft jsém Phítopo»: F. eYáPAI freunáo cum «cNA*» * «*'»»'• WB«*—*— *** • .»«ckSXOI«' . * OUW Júw r