Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107-128. szám)

2006-06-24 / 124. szám

IV HÍDLAP •2006. június 24., szombat hídlapmagazin A keresztes barát Élete hetven esztendejéből alig másfelet töltött Magyarorszá­gon, e néhány hónap azonban sorsdöntő volt mind a vendég, mind a vendéglátó életében. Hatszázhúsz esztendeje, 1386. júni­us 24-én született Aquila közelében, egy jelentéktelen kis Capestrano nevű faluban Kapisztrán János, akinek élete meghök­kentő eseményekkel, nem mindennapi tettekkel, furcsa fordula­tokkal, csatákkal, győzelmekkel, olykor tragikus győzelmekkel, kudarcokkal, olykor örvendetes kudarcokkal teli pályája éppen hazánk földjén érkezett olyan talajra, amelyen az ő rendkívüli ké­pességei teljességükben és legjobb mivoltukban bontakoztak ki. Ez a pálya itt emelkedett vele abba a magasságba, amelynél föl­jebb ember nem juthatott a középkori Európában: a szentek közé. K­apisztrán János szent lett tehát, Nándorfehérvár 1456-ban állva maradt, és állt még 1521-ig. Különös egyéniségének, nagyszerű tehetségének bizonyságául álljon itt Girolamo Moretti grafológiai vizsgálata. Moretti a vizsgálat előtt természetesen nem tudta, kinek a kéz­írását tették elébe, íme a grafológus véleménye: „Az író intelligenciája át­lagon felüli, különös dinamikával és ősi teremtő erővel rendelkezik és ez vállalkozó kedvűvé teszi. Világos gon­dolkodású és határozott. Félreismer­hetetlenül igényli, hogy feltűnést kelt­sen és környezetét maga alá vesse.. Ő maga abszolút függetlenségre törek­szik, de szinte elemészti a vágy, hogy másokat függésbe hozzon. Nehéz helyzetben mindent arra tesz föl, hogy úrrá legyen rajta. Szembeszökő külö­nös tehetsége a vitatkozásban, amelyben feltétlenül győzni akar. Ha döntése­iben alkalmanként ingadozni látszik, ez csak rafinált, megtévesztő manőver. Ellentmondást nem tőr, ha valaki tetteit kritizálni merészeli azonnal a bosszú­ra gondol. Minden lelki erejére szüksége van ahhoz, hogy roppant tehetségét jó ügy szolgálatába állítsa.” Nos, ilyen tulajdonságokkal bizony nem lehetett könnyű a szentek sorába emelkedni, ám Isten útjai kifürkészhetetlenek. Nem véletlen, hogy amikor jelentkezett Szent Ferenc rendjébe, kopogtatását két­kedve fogadták. Részint mert ismerték a természetét, részint pedig­­ bármily furcsán hangzik is­­, mert nős volt, ami pedig jogilag kizáró oknak minősült. Végül többszöri unszolás után megszületett a megoldás. Miután saját beval­lása szerint tíz esztendeje „ágytól és asztaltól” távol tartotta magát feleségé­től, így kapcsolatuk csupán jegyességnek volt tekinthető, az pedig nem ké­pezte akadályát annak, hogy belépjen a rendbe. Később így ír önmagáról: „Számomra legnehezebb a szennyes gondolatok távol tartása. Én büszkébb vagyok a sátánnál, de mióta a ferences testvérek közé léptem, iparkodtam ma­gam megfékezni. Büszkeségem legyőzésére az utóbbi négy hónap alatt hét­­százszor korbácsoltam meg magam...” Fogadalmai letétele majd pappá szen­telése után 1477. július 3-án V. Miklós pápa valamennyi eretnek inkvizítorá­­vá tette. Nem volt klasszikus inkvizítor, bár akadtak, akiket az őr parancsára égettek meg máglyán. Mégis inkább a szó erejével hatott. Amint feljegyezték róla „Egyszerű, kopott ruhát viselt, de szívhezszólóan beszélt és oly ragyogó volt az előadásmódja, hogy inkább illő modorával, semmint a gondolat és megfogalmazás méltóságával tűnt ki.” Így érkezünk el az 1453-as esztendő­höz, amikor az egész keresztény Európát sokkolta a hír: Bizánc, a keleti ke­reszténység Rómája az oszmán török hódítás áldozata lett. V. Miklós pápa bús­komorságba esett és szeptember 30-án kelt „nagy török bullájában” keresztes hadjáratra szólította fel Európa népeit. Kapisztrán haladéktalanul útnak eredt. Egy levélben még - kissé megfontolatlanul - megfeddi a pápát egyébirányú költekezései miatt, majd közli vele, hogy Magyarországra indul. Utazása köz­ben érte a hír: a pápa meghalt, utóda, III. Challixtus pedig keresztes háborút hirdetett Magyarország megmentésére. Kevesen tudják, hogy a világszerte má­ig is megszólaló déli harangszó nem a nándorfehérvári diadalnak szól, hanem Callixtus pápa bullájának. Őszentsége a harangok meghúzásának parancsával igyekezett figyelmeztetni Eu­rópa népeit a közelgő veszély­re. Hazánkba érkeztekor óriási tisztelettel és örömmel fogad­ták. Kapisztrán legfőbb vágya ekkorra már - az ország meg­mentésén túl - a vértanúság lett. Azonnal nekilátott a ke­resztes hadak szervezésének. A dolog meglehetősen időszerű volt, hiszen II. Mehmed szultán százezer főnyi seregével már megindult Magyarország felé, miközben Hunyadi Jánosnak mindössze tízezer katonája volt, sógorának, Szilágyi Mihálynak pedig ötezer zsoldosa. Kapisztránnak sikerült összetoboroznia egy viszonylag tisztességes sereget, és Hunyadi parancsára 1456. június közepén hajón megindult Nándorfehérvár fe­lé. Bár Hunyadi János és Kapisztrán János kapcsolata kezdetben nem volt egé­szen felhőtlen - leginkább a barát önfejűsége miatt - végül mély barátság ala­kult ki közöttük. A hihetetlen török túlerő ellenére a csata, melynek során Kapisztrán János csak egy keresztet tartott a kezében, a keresztesek győzelmé­vel végződött. Lezajlott hát a világraszóló győzelem. A két János, Hunyadi és Kapisztrán a csata után kitört pestisjárvány áldozatai lettek. Kapisztrán János Újlakon halt meg 1456. október 23-án este 9 órakor, 1690. október 16-án emelte az egyház hivatalosan is a szentek sorába. • A Rein Hogy a Báthory család ecsedi ágából származó Báthory Erzsébet valóságos szörnyeteg volt-e, vámpír vagy netán vérfarkas, egy női „Drakula”, aki szűz­lányok vérét itta, sőt meg is fördött a vérükben, vagy esetleg csak az emberi irigység illetve a Habsburgok pénzéhségének lett az áldozata, ma már nehéz eldönteni. Sokan és sokat írtak már róla itthon és külföldön egyaránt, sőt megkockáztathatjuk, hogy ő vált a legismertebb magyar asszonnyá határain­kon túl. A legismertebbé, de közel sem a legszimpatikusabbá... Apja, Báthory György, anyjának testvére Báthory István erdélyi fejede­lem majd lengyel király. 1560. au­gusztus 7-én született Nyírbátorban, gyermekkorát az ecsedi kastélyban töltötte. Tizenegy éves korában je­gyezték el a nála öt évvel idősebb Nádasdy Ferenc gróffal. A házasságra 1575-ben fényes külsőségek között került sor. A férj a Pöstyén közelében fekvő csejtei kastéllyal és a körülötte fekvő 12 faluval kedveskedett felesé­gének. Báthory Erzsébetről már férje életében is furcsa mendemondák ter­jengtek, ezek szerint okkult tudomá­nyokkal foglalkozott, szolgálókat kín­zott. A törökverő, rendkívül bátor és rendkívül kegyetlen Nádasdytól ret­tegtek a törökök, akik „fekete bég­ként” emlegették. A grófnő férje gyak­ran és sokáig volt távol, a magányos és zárkózott asszony feltűnően kevés emberrel tartott kapcsolatot, ezért le­hetett később a legendák titokzatos hőse. Házasságukból öt gyermek szü­letett, közülük kettő fiatalon meghalt, és Nádasdy 1604-es Bukarest melletti meggyilkolása után Erzsébet özve­gyen maradt. Férje halála után állító­lag az öregedéstől félve még durvább praktikákhoz folyamodott. A legenda szerint, amikor megütött egy haját fé­sülés közben megrántó lányt, annak vére a kezére fröccsent, és úgy érezte, bőre szebb lett, s azt hitte, megtalálta az örök fiatalság titkát. A lányt megöl­te, megfürdött vérében, s ekként azt is igazolva látta, hogy e célra a szüzek vére a legalkalmasabb. Ettől kezdve nem volt megállás: birtokán összefog­­dostatta a szüzeket, akiket különféle kegyetlen kínzásoknak vetett alá, megkorbácsolt, megcsonkított, majd lábuknál fogva felakasztott és vérüket vette. Sőt ivott is a vérből, kezdetben arany serlegből, később már egyene­sen a testükből. Amikor a környékbeli lányok elfogytak, akadémiát létesített a kastélyban női szeretőjével, az ide küldött lányokkal hasonlóképpen vég­zett. Állítólag elfogásáig hatszáznál is több áldozat vére száradt a lelkén. A birtokán visszavonultan élő Nádasdy­­nét, akit már többen bepanaszoltak az udvarnál, 1610. december 29-én tar­tóztatta le személyes ellensége, Thurzó György nádor. Eljárást indítot­tak ellene, amelynek során komornái és cselédei a kínvallatás hatására beis­merő vallomást tettek. Őket egy héttel később lefejezték, vagy máglyán el­égették, a gazdag és befolyásos csa­ládból származó Báthory Erzsébetet pedig per és ítélet nélkül a csejtei vár­ban befalazva tartották fogva haláláig. Itt is halt meg elborult elmével, 54 évesen, 1614. augusztus 21-én. Sok furcsaságot rejt magában a történet. Először is Nádasdy Ferenc özvegyé­nek esetében szabályos bírósági eljá­rás és így ítélet sem született. A vád­lott korai halála mindenkinek kapóra jött, mivel bűnösségét nem sikerült bebizonyítani. Mai szemmel nézve koncepciós perről beszélhetünk, hi­szen az igazi kérdéseket fel sem tették, a vádat bizonyítottnak tekintették, a cáfoló iratokat és leveleket figyelmen kívül hagyták. A több száz áldozat eleve lehetetlenség, a hírhedt vérben fürdés pedig (az emberi vér gyors al­­­ vadása miatt) technikailag sem kivite­ lezhető. Emellett a Habsburg-udvar azon törekvése is említésre méltó, mely a Báthory-Nádasdy vagyon ezen részének megszerzésére irányult, így nem meglepő a bebörtönzés, és az ir­reális vádak felsorakoztatása. Nagy László feltárta a korábbi irodalom té­vedéseit. Elemezte az ügy szereplői­nek ellentétes érdekeit, amelyek lehet­tek birtokszerzési kísérletek vagy elté­rő politikai koncepciók. Jelezte, hogy Báthory Erzsébet nem egyértelműen bűnös, sőt talán éppen ő lehet az áldo­zat. Nádasdy Ferenc halálakor min­denesetre nem csupán özvegy lett, ha­nem az ország egyik leggazdagabb birtokosa. E gazdagságot irigyelhette meg Thurzó György nádor, aki az egész koncepciós pert lefolytatta, il­letve nem folytatta le. A Báthory Er­zsébet ellen gyűjtött tanúvallomások közül feltűnően hiányoznak az áldoza­tok közeli hozzátartozói, furcsa mód nem tesz vallomást az 1610. december 29-én „kiszabadított” megkínzott lány sem. Miért nem kérdezték meg, hogy mit tettek vele? - teszi fel a kérdést Szádeczky-Kardoss Irma. Hogy a rá leselkedő veszélyeket pontosan isme­rő Erzsébet miért hagyta el a jól véd­hető Sárvárt és költözött Csejtére, an­nak csupán egyetlen magyarázata le­het. Fia, Nádasdy Pál nagykorúsítását követően átvette törvényes örökségét, őt illették meg a család fő rezidenciái, többek között Sárvár. Hozzáláthatott saját udvarának, gazdasági, közigaz­gatási apparátusának a megszervezé­séhez. Csejtén azonban - amint azt már tudjuk - Nádasdynét elfogták és börtönbe vetették. Itt sínylődött befa­lazva egészen haláláig, alakja pedig azóta is foglalkoztatja az embereket, szánalommal kevert szörnyülködéssel hallgatva a hozzá kapcsolódó rémtör­téneteket. • Históriás

Next