Érseki tanítóképző intézet, Esztergom, 1928
Intézetünk viszontagságos korszaka. Az esztergomi érs. rk. tanítóképző-intézet új épülete elkészült. Régi vágyunk teljesülése ez nemcsak nekünk, hanem azoknak is, akik a kath. tanügy haladását szívükön viselték s viselik ma is. Mert, hogy az intézet régi elhelyezése sem pedagógiai, sem egészségügyi követelményeknek nem felelt már meg, azt mindazok előtt, akik az intézetet közelebbről ismerték, fölösleges hangsúlyoznunk. Az új intézet felépítésével reményteljes jövő küszöbén állunk. Ezt a szebb jövőt a múlt viszontagságaival, nélkülözéseivel méltán megérdemeltük. Jelen soraimban vissza akarok menni a múltba, be akarom mutatni, hogy milyen fejlődésen, milyen átalakuláson ment keresztül, míg odáig jutott, hogy új épületébe, — a mindenkori tanári kar s növendékek már-már elérhetetlen tündérpalotájába — bevonulhatott. Előttem feküsznek az intézet régi, poros aktái. Feljegyzések, javaslatok, tervek. Áttanulmányozom s gondolkozom rajtuk. Látom, hogy mily nagy lelkierőre, hitre volt szükségük az intézet vezetőinek, hogy el ne csüggedjenek, hogy a szebb jövőbe vetett reményüket el ne veszítsék. Mert bizony ennek az intézetnek voltak kritikus, nehéz napjai is. A lét — nem lét kérdése évekig lebegett fölötte. De beszéljenek most már az akták. Megállapítható, hogy az intézet megalakulásakor a szenttamási alapítványi előiskola egyik helyiségében nyert ideiglenes elhelyezést. Az intézet Esztergomi Mesterképzőintézet címen 1842-ben nyílt meg s ezen ideiglenes hajlékban maradt 1849-ben történt bezárásáig. Az eredetileg megalakult intézet előbb egy, később két, de váltakozó rendszerű tanfolyamból állott s így a rendelkezésre bocsátott egy tanterem egy ideig elegendő volt a tanulók befogadására. A létszám folytonos emelkedése folytán ezen elhelyezés később szűknek bizonyult s azért felvetődött egy önálló, külön épület emelésének gondolata. Sajnos, Kopácsy hercegprímás halála és az 1848/49-i események véget vetettek ezen terv megvalósításának, sőt maga az intézet is bezáratott. Az első 7 év alatt az intézet fejlődésnek indult, növendékei szaporodtak, de a második 7 évben, 1849-től 1856-ig teljes némaságra volt kárhoztatva, szünetelt. Végre Scitovszky hercegprímás utánjárása folytán 1856-ban