Esztergom, 1906 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1906-08-05 / 31. szám

tulajdonképpen való végcéljait, nagy körültekin­tésre és bölcseségre van szüksége, hogy bele ne ugorjék olyan mozgalomba, mely a nemzetköziek ábrándjait simogatja tisztán azon szempontból, hogy egy időre csendre kényszerítse a »nyomo­rultak «-at. Ha tenni akarnak, pedig tenni kell, mert a nemzetközieknek sok tekintetben igazuk van, alapos kúra megkezdését kell már ma a munka­programmba felvenni, miután a nagy szervezet éber figyelemmel kíséri a »törvényes út« munká­latait. Fél munka, porhintés, görögtűz, hitegetés, önámítás lehet csupán, de nem szanálja a beteges állapotokat. Bebel, Liebknecht et Camp, a véresszájú Most-tól, ki minden áron vagdalódzani akar, csak óvatosságra nézve külömböznek. Mellettem bizonyít a wydeni nagygyűlés jegyzőkönyve, mely­ben a 40. és 44. oldalon ezeket olvashatja, ha tetszik, a szives olvasó: »Ha nincs is közöttünk olyan, aki az erőszakos forradalom ellen nyilat­koznék, ha csakugyan bekövetkezik, még sem le­het azt felidézni és még kevésbé szabad segítsé­get nyújtanunk arra, hogy a nép a forradalomra felszólittassék, mielőtt a körülmények erre eléggé érettek. Nem azért nem szólítandó még ma fel a nép az erőszakos forradalomra, mert talán ez a bajok orvoslására szükségesnek nem mutatkoz­nék, vagy mert az erőszakos forradalom szítása nem tartoznék a nemzetköziek munka­programm­­jába, hanem csak pusztán opportunitási szempont­ból, mert ma még a körülmények erre nem eléggé érettek. Érlelni kell előbb az emberek ellenszenvét a fennálló rendszer ellen és fokozni kell az elé­gedetlenséget az egész vonalon, hogyha beköszönt a cselekvés órája, illetve mikor már a körülmé­nyek erre elegendőképpen éretteknek bizonyul­tak, a tömeg akcióképes lehessen. Azért a fennebb említett pártgyűlés azt is kimondja, hogy miután a »törvényes út« vala­melyes módon már gondoskodott a »nyomorul­tak«-on, az akció beszüntetése, illetve a »rögtöni visszavonulás szükséges volt, mert a vagdalódzást lehetetlenné tették, de azért senki se tekintse a »törvényes út«-at megdönthetetlen zsinórmérték­nek. A kormányok helyesen cselekednének, ha a »törvényes út«-at lehetségessé tennék. Német­ország kormányai azonban eddigelé ennek még csak jelét sem adták s ha végletekre kerül a sor, majd meglátjuk, hogy ki teszi meg kötelességét, azok-e, akiket most megtámadtak, vagy azok, akik a támadást intézik.« S ezen minden áron való veszekedhetnem féle filozófiát a nép erősen m­eg-» Brávó «-zta. Látható ezekből is, hogy odaát nem a bajok orvoslása a fő, hanem az elégedetlenség ébren­tartása. Nem evolúció, fejlődés, hanem revolúció, forradalom kell. K. L. — Hajsza Jekelfalussy ellen. Már nem­csak Polónyira, hanem Jekelfalussyra is fáj a foguk a zsidófirkáncoknak. Amióta pedig sikerült Vá­zsonyinak a zsidó ügyvédi kamara approbációj­ával ellátott javaslatát világgá kürtölni, azóta nem férnek meg bőrükben a Vázsonyiak, Vésziek, Olayak s Eötvösök ; kiszemeltek maguknak egy más áldozatot, még­pedig Jekelfalussy honvédelmi miniszter személyében. Jekelfalussy tudvalevőleg egyik szökött cse­lédjének feltartóztatására megtette a minap a kellő törvényes lépéseket, amelyekhez feltétlen törvé­nyes joga volt, mert hisz ő is olyan magyar állampolgár, mint más, annak dacára, hogy minisz­ter. Csakhogy igen ám, tudomására jutott ez a Vészieknek, meg a Vázsonyiaknak is. A paragra­fusok ezreit citálták a miniszterre s kimutatták­ — már t. i. az ő khóser eszük szerint, —• hogy bizony a honvédelmi miniszter cselekedete törvény­sértő és pedig a szó legteljesebb értelmében. Már a távozását is befejezett dolognak tart­ják, mert a szökött cseléd ügyvédje, Csanádi Pál már megtette a bűnvádi feljelentést Jekelfalussy ellen a budapesti büntetőtörvényszéknél. Rablás, illetőleg zsarolás bűncselekménye miatt kérik­­ a nyomozás megindítását, ennek során képviselői mentelmi jogának felfüggesztését is. Érthető tehát a nagy öröm zsidóéknál. De hiába csapnak akkora gezéreszt, hiába dobá­lódznak holmi szabad magyar állampolgár ön­hatalmú elfogatásával, a csendőröknek hivatalos minőségben adott miniszteri paranccsal, a sze­mélyes szabadság durva megsértésével, a polgári tartozásnak karhatalommal való behajtásával, meg nem tudom micsoda kifejezésekkel; a pártatlan s igazságos ítéletre hivatott bíróság majd eldönti az ügyet s akkor meglátjuk majd, ki fogja húzni a rövidebbet ? Addig is csak húzódjatok meg odúitokban t­ sötétben nyivogó denevérek és baglyok, a füg­getlen magyar birói kar ugy sem engedi magát befolyásolni kazár szellemű förmedvényeitekkel. — De bácsi . . . hiszen . . . — Nyögd ki már no! — Izé! Ilonkának. — Margitnak ! He-he-he ... — kacagott fel az öreg. — No hallod öcsém! Ez már sok, még a feleséged nevét is elhibázod ? Hol hagytad őt, vagy talán itt van ? — Nem, nincs itt. Felkán van. Beteg. Leli a hideg. — De Tibor — fortyant föl az anyósom, kit bántott, hogy ilyen közönséges betegséget fogtam a leányára — hogy tudsz ilyet mondani ? Migrénje van ! — Téged fel a hideg öcsém ! Úgy rezegsz, mint a nyárfalelől. — Hideg a sör! — siettem kimagyarázni magamat. — Most már teljesen meg vagy gabalyodva. Ne félj, nem haragszom! Megbocsátok mulasz­tásodért. Hanem a feleséged látni akarom. Hol­nap meglátogatunk Felkán. Viszontlátásig! — Pardon, ha megengedik — ugortam fel — egy kissé elkísérem a bácsit. — Maradj öcsém, holnap kibeszélhetjük magunkat. Vegyes érzelmek közt érkeztünk meg Fel­kára. Viszonzásul a kiállott szenvedésekért csak arra kértem anyósomat, hogy magyarázzon meg mindent a bácsinak, amit ő meg is ígért. A legközelebbi gyorsvonattal utaztam Kassa felé. HÍREK. Krónika. Meleg nyárban, forró nyárban, agyolvasztó hőben A téma is elpárolog, mely volt eddig bő­ven. Igy a szegény Krónikásnak nincsen egyéb hátra. Ha témára van szüksége, — fújjon a Dunába! "Rá megírja az esetet valamennyi hírlap És aki oszt 1 sírni vágyik, ezen sokat sírhat. — Dacára, hogy témám nincsen, nem fog el a bánat . . . Fölveszem a korzózásra legszebbik ruhámat. Mit látok a Nagypiacon? Ne értsenek félre. Padok jöttek a városnak legszebbik terére. Valami új, kedves látvány és meglepő­ roppant. Amint ülnek egymás mellett diák, bakfis, rokkant. Mert a pad, — az sosem üres, legyen fehér, sárga. Nem olyan, mint a városnak vörös-kék pénztára . . . — No, de ez sem lesz befestve mindig csúnya kékre. Mert ennek egy heraldikus szörnyű ellensége. Képzeljék csak ! Kitalálta s be is bizonyítja. Hogy a város színe téves, — ami bizony ritka! — Nem vörös-kék, — vörös-ezüst volna igazánba Vörös-ezüst zászlót reád — Bottyán palotája!, 1 . . . Ahol törik most fejüket e tudomány-kincsen: Hogy­ vegyenek ezüst posztót, ha ezüst pénz nincsen ? — Pedig mostan kéne zászló, mert ezért kerülnek, Hová lenne zászló nélkül a Szent István ünnep ? Így is a bő programm közt egy hibát vettem észre: Nem hagytak egy csepp időt sem — az ökörsütésre. Pedig ha az ember vigad, az a rendje-módja. Hogy ne csak a szeme hízzék, — teljen is meg gyomra. Különben az ünnep szép lesz egy kis hiba híján, — Nem lesznek itt, akiket a >nemzet« szive kíván: Kossuth, Zichy, Apponyi . . . meg a nagyok mind sorra, De azért csak rajta, rajta, virágot csokorra! — A nagyok most pihennek, mert a Ház be van zárva, Ha most már nem is a régi exlex nóta járja . . . — Hej! másféle nóta járja egész hosszú héten. Augusztusban mostanában, — októberben régen: »Nem hitted el, kedves babám, hogy katona lettem . . . « Ezt éneklik ezren is tán, nemcsak épen ketten És a nyári rukkolás is, mint régen az őszi. Lánysírással, könnyekkel jár, meddig a szem győzi! Bizony, így a szívfájdalom eléggé világos , ami a fő, nem kénytelen öntözni a város . . . Lehűti a poros utcát a sűrű könnyzápor . . . Igaz, hogy a vizeskocsi öntöz egy nap százszor, Míg a sírás elég ritka, — egyszer csak egy évben. De hát vizeskocsi sem volt mindig, — kivált régen! És ilyenkor, hogy téma nincs, a víz elkel bőven, Meleg nyárban, forró nyárban, agyolvasztó hőben ! Hans Sachs: A rendőrök és városi szolgák nyug­díjáról. Minden szociális érzékkel bíró ember belátja, hogy nemcsak a magasabb képzettségű és fize­tésű hivatalnokemberek szorulnak nyugdíjra, de rászorulnak erre a kisebb hivatalnokok, sőt a szol­gák is. Városunkban ezek nem részesülnek a fize­tésen kívül semmiben. Betegség, rokkantság, vagy aggság esetén egyszerűen elbocsátják őket. Pedig ez a vigasztalan helyzet senkit sem csábítana ezekre a pályákra különösen nálunk, hacsak valami remény nem mosolyog feléjük. Sajnos, hogy a remény már megvolt, de nagyon távol a meg­valósulástól. Mostanában kezdünk beleszokni a XX. szá­zad szellemébe, amely a kisember, bajainak ha nem is teljes orvoslását, de legalább teljes meg­ismerését tűzte ki céljául és ennek nyomán mél­tányosságot követel az eddig nem ismert, vagy félreismert kisember részére. Ez a szellem kopog­tat most a városház ajtaján, figyelmet, érdeklő­dést kérve azok részére, akik bízva a jóindulat­ban, egész életüket, habár nem olyan feltűnéssel, mint mások,­­ a város szolgálatára szentelik. Nem új eszme az, mely a rendőröknek és más városi szolgáknak nyugdíjat sürget. Lapok és az alkalmazottak ügyét szívükön viselő ma­gasabb tisztviselők régen sürgették ezt, belátván, hogy a város önzetlen szolgálatot csak azoktól várhat, akiknek viszont nemcsak a szó szoros érte­lemben vett mindennapi kenyeret adja, de gon­doskodik jövőjükről, családjukról is akkor, midőn már ezeknek karja lehanyatlott a város szolgá­latában. Minden ügy viszont nyújt ilyen kárpót­lást a neki tett szolgálatért, így kell tenni váro­sunknak is. Különben sem városunk jár elől jó példával, ha részesíti a többi városi tisztviselők nyugdíj­alapjából azokat, akik már most bíznak a város jóvoltában, hogy nem lesz a felhangzott kérelem elhangzó szó. A többek közt Kecskemét, Ko­márom, Körmöcbánya, Karánsebes és Székesfe­hérvár rendszeresen részesítik a rendőröket és a többi városi kisembereket a rendes tisztviselők nyugdíjalapjából. Tehát nem új eszme ez s nem új a kérelem. Még 1901. június 10-én tett Nie­dermann József volt­­kapitány egy sürgős elő­terjesztést a városi tanácshoz ezen ügyben, de minden eredmény nélkül. 1905. szeptember 11-én dr. Unger Hugó­r kapitány ezt megújította. Ira­tában az előterjesztést igy okolja meg: »Minthogy az állás becse annál nagyobb a rendőri személy­zet előtt, minél több érdekszállal köttetik le ah­hoz s minthogy a nyugdíjjogosultság a leghatal­masabb ezen érdekszálak között, azon kérelemmel fordulok a Címhez, szíveskedjék a nyugdíj terve­zetet a lehető legsürgősebben a képviselőtestület elé vezérelni, stb. A képviselőtestület a számve­vőnek adta, ki az ügyet véleményadás végett, ki kétszeri halasztás után 1198. sz. alatt található iratában nem javasol külön segélyalapot, hanem külön nyugdíjszabályzat kidolgozását veszi tervbe. Ezzel az ügy pihenőre tért 1906. május 18-ig". Ekkor a­lkapitány újból iratot intézett a városi tanácshoz, melyben a most érvényben levő nyug­díjszabályzatot a kép kéri módosítani, hogy abba az összes városi alkalmazottak és szolgák (ide értve a rendőrbiztosokat, fogyasztási alkalmazottakat, temetőkertészt, közrendőrséget, negyedészeket, mezőőröket) felvehetők legyenek. Iratában nem javasolja külön nyugdíjszabályzat készítését. A leg­több város, bár némi különbséggel, szintén fel­veszi ezeket a rendes nyugdíjalapba. Nyugdíjel­látásukat úgyis a nyugdíjszabályzatban előirt mó­don kapnák meg s a nyugdíjjáruléknak a fizetésből való levonására szintén a házipénztár volna köte­lezve és igy a külön kezelés megszűnne. Igy sok tévedésnek is elejét lehetne venni. A­lkapitány iratában hangsúlyozza, hogy a város mostoha anyagi viszonyai dacára sem szabad ezen ügyet háttérbe tolni, mivel az alkalmazottak helyzete sokkal nyomasztóbb, mintsem ezen üggyel várni lehetne. Ezen előterjesztést a városi tanács f. é. júl. 22-én tartott ülésén a pénzügyi bizottságnak adta ki véleményadás céljából. Az ügy, mint halljuk, ősz előtt már nem kerülhet sorra, de igen kétes szinben tűnne fel városunk, ha az ügyet újra elejtené. A nyugdíjalapba a szabályszerű fizetés­levonás hozzájárulván, nem kerülne valami kibír­hatatlan áldozatba a város részéről az egész hu­mánus intézménynek még humánusabbá tétele. Mert csak ezt hangoztatjuk. És ez nem lehe­tetlen !

Next