Esztergom, 1906 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-26 / 34. szám
egyes népek szellemének dialektikájában az általános világszellem nyilatkozik; azok csak fokozatai e kifejlődésnek, csak kinyomata és megvalósítása az általános szellemnek, hogy ez utóvégre önmagához jöhessen. Azért a világszellemnek minden korszakban egy bizonyos nép a különös hordozója és ezzel szemközt a többi nép mind jogtalan, mig aztán ez a választott nép ismét szétmállik és elvesz. Ennélfogva az egész történelem bizonyos tekintetben csak az objektiv szellem koponyája.« (V. ö. Stökl »Bölcselet története« III. kötet 1017. old.) Az »Uj idő« cimü szocialista lapban (1892. évf. IX. füzet 282. old.) pedig ez olvasható: »Eme feltétlen jogával szemben, hogy a fejlődés jelen fokán a világszellem hordnoka legyen, minden más nép közszelleme elvesztette jogosultságát és ők éppen ugy, mint azok, kiknek kora lejárt, nem játszanak többé szerepet a világtörténelemben. A komoly olvasó első tekintetre belátja, hogy a szocialisták itt a Hegel-féle theoriát, elméletet kisajátították. Hogy igazam van, bizonyítja az a magyarázat, mellyel a nevezett lap ezen bölcseleti elméletet kiséri, midőn a munkatárs így ír: »Tudjuk, hogy jelenleg«nincsen olyan nép, mely egy új világtörténeti elv hordozója volna, hanem csak egy osztály, tudniillik a vagyontalanoknak minden művelt nemzet kebelében feltalálható osztálya.« Ezek után tisztában lehetünk az iránt, hogy a »világszellem«-nek a mai korszakban a »különös hordozója« az elégedetlenkedő tömeg, mellyel szemben a »többi nép mind jogtalan«, illetve tisztában lehetünk az iránt, hogy a világtörténelemben többé ne játszanak szerepet az I—III., hanem az ujonan kivált IV-ik osztály, t. i. a »vagyontalanok minden művelt nemzet kebelében feltalálható osztálya.« Szögezzük ide le előbb azt, hogy a vagyontalanok vezérei a Hegel-féle elméletet tekintélynek elismerték akkor, mikor államtanuk alapelméletéül elfogadták. S most ezután bocsátkozzunk mélyebben a dolog érdemébe. A proletáriusok fő társadalmi alapelve az, hogy »a vagyontalanoknak minden művelt nemzet kebelében feltalálható osztálya« a szükségszerű »fejlődés magasabb fokának hordozója.« A Hegelféle bölcseleti elméletbe kapaszkodva pedig azt állítják, hogy a szükségszerű »fejlődés magasabb fokával« szemben minden ellenfél jog nélkül való, akit a legcsekélyebb lelkiismeretbeli furdalás nélkül halomra lehet lövetni akkor, mikor a »körülmények már eléggé érettek« lesznek s amikor a »fejlődés magasabb foká«-nak hordozói a világhatalmat kezeikbe keríthetik. Amint gondolkoznak, következetesen úgy is cselekszenek. Ők ezen elmélet alapján semmi fájdalmat sem éreznek, ha egy elvtárs hatalmas érvágást csinál a »hatalmaskodó« osztályok ellen. Ellenkezőleg fájdalmasan feljajdulnak, ha a büntető igazságszolgáltatás az eret vágó fejét leveszi, vagy egyik, vagy másik bombavetőt életfogytiglani fegyházra vagy akasztófára ítéli. Mellettünk bizonyítanak azok az újságcikkek, melyek az »Uj idő«-ben és más anarchista vagy szociális szellemű lapokban napvilágot láttak akkor, mikor a francia köztársaság, az amerikai Egyesült Államok elnöke, az orosz cár, az olasz király, vagy Erzsébet királynénk s legutóbb a spanyol király élete ellen merényletet követtek el. Bizonyulnak mellettünk azok a munkálatok, melyeket a szocializmus édesanyja, a liberalizmusból élősködő szabadkőmivesek a közéletben és a törvénykezés terén elvtársaik érdekében kifejtenek. Bizonyulnak mellettünk a korruptiv sajtótermékek özönrészeinek kirohanásai a bűn és erkölcstelenség védelmére és a becsület és erény lehurrogására. Hogy nem tévedtünk következtetéseinkben, szolgáljon mutatóul Liebknecht nyilatkozata, melyben a merényleteket csak opportunitási szempontból, mert a »körülmények még nem eléggé érettek,« nem tartja időszerűnek. A hallei pártgyűlésen így szólt: »Erőnket ama tevékenységnek köszönhetjük, melyet a nép körül kifejtünk és harcmodorunk okvetlenül meggyőzi őket (ellenfeleinket) arról, hogy észszerű módon törekszünk a hatalom elnyerésére és céljaink megvalósítására. Egy hó múlva három éve lesz, hogy a chicagói vértanúk életüket az akasztófán fejezték be. Mi juttatta őket oda ? Azon elmélet, mely a hatalommal hatalmat akar szembe állítani. Ha ez alapra helyezkedünk, el vagyunk veszve. Jóllehet sokan vagyunk, de a népség 86 °/o-a mégis csak ellenünk van; ha kihirdetjük, hogy nem a törvény, hanem annak megsemmisítése által akarjuk elérni célunkat, helyes, mi 20%, ők 86 °/o-ra számíthatnak ; a hadsereg, az ágyúk és a rendőrség is őket szolgálják, minket betesznek a javítóintézetbe, vagy talán a bolondok házába, hisz ez esetben oda valók volnánk.« Nos a »chicagoi vértanuk« egyetlen hibája az volt, hogy egy pár millióval kevesebben voltak, mint amennyire a cél elérésére szükség lett volna. A merénylet tehát jogos és szükséges; az a kár, hogy a »chicagoi vértanuk« kevesen voltak. Ha a számarány meg volna fordítva és a »fejlődés magasabb fokának hordozói« volnának 86 °/o-ban és az ellenfelek részén volna 20%, akkor a 86 °/o a chicagoi munkához alkalmazkodnék és légberöpitené azonnal a 20%-ot, hogy az »istenihletett emberiség/ mint a »fejlődés magasabb fokának hordozoja,« mely »észszerü módon törekszik a hatalom elnyerésére és céljainak megvalósítására, s hatalmat állíthasson szembe a hatalommal, melynek »közszelleme elveszítette jogosultságát éppen ugy, mint aminek már lejárt a kora.« Szerintük nem játszatnának a 20% többé szerepet a világtörténelemben. A szocializmus által államtani szempontból felfújt tekintéllyel Hegellel felelünk, illetve figyelmeztetünk, mikor elismerjük, hogy a »világszellemnek minden korszakban egy bizonyos nép a különös hordozója,« de tagadásba kell vennünk, hogy ez a nép »a vagyontalanoknak minden műveltebb nemzet kebelében feltalálható osztálya« volna. Tagadjuk, hogy »a világszellemnek különös hordozója«-val szemben »minden más nép jog nélkül való volna,« s igy minden szolid alapot nélkülöző az az ábránd, mely mondja, hogy a IV-ik osztállyal szemben minden más néposztály jogtalan. Ha Hegel az államtani elmélet kérdésében a szocialisták előtt tekintély, azon megnyilatkozása tekintetében is tekintélyként kell előttük állani, mely szerint ő mondja, hogy »aztán ez a választott nép ismét szétmállik és elvész.« Mire való tehát a társadalom megsemmisítése, ha az »uj társadalom« sem örök. Ha Hegel szerint ez is »szétmállik és elvesz« ? De térjünk még pár percre vissza. A Liebknecht feljajdulásának szellemében gondolkoznak már a »társak« is, kik mondják: »ha manapság fegyveres kézzel megkisérlenők az igazság kivívását, a világ által még soha nem látott polgárháború keletkeznék; rövidebben szólva: minket barmok módjára egyszerűen lemészárolnának.« Egy másik pedig ezt mondja: »Bizony tagadhatatlan tény, hogy mi szocialisták még mindig kisebbségben vagyunk és hogy a nép óriási többsége ellenünk van .. ..A nagy városok vagyontalanjai a, fel nem világosított nép és a hadsereg egyesült hatalma ellen semmit sem tehetnénk. (Pfund »Mai harcmodorunk« 7. és 8. old., v. ö. »Der Socialdemokrat hat das Wort« 5. old.) Következtetés: »a vagyontalanoknak minden művelt nemzet kebelében feltalálható osztályá«-val szemben minden más néposztály jogtalan, melyet le kell mészárolni, mint a barmokat. Hogy ezt még ma nem teszik, oka az, hogy csak 200/o áll 80% ellenében, tehát azért, mert »a körülmények még nem eléggé érettek.« Consules sobri es tote et vigalate. A jelen társadalom védelmezői józanok legyetek és őrt álljatok!! Készítsétek el az evolutiót, hogy megmenthessétek a világot a revolutiótól, — mert, ha »a körülmények eléggé érettek lesznek« s ti addig is összetett kézzel nézitek a szükségszerű fejlődést, korotok tényleg lejár és nem fogtok többé szerepet játszani a világtörténelemben. K. L. — Korán reggel kerültem én Esztergomba el, Korán reggel falun már fél város ünnepel. Itt Esztergomban semmi.. . Tovább is néztem oszt', De egy kis lyánt se láttam még selyem pruszlikost. Csak ötkor reggel kezdték el a programm szerint. De ez engem még most is a vad csatákra int: >Ágyúdörgés a várban« ... Az ágyúszóra hát Egész visszaképzeltem nagy Szent István korát. Hej! volt sok csata akkor! Sok heves ütközet! Omlottak a kartácsok, mint hegyről a kövek. Az osztrák már akkor is rémült és rettegett. Kaphattak akkor a hős bakák sok rendjelet! És szólt a »Boldogasszony.« Mondják, hogy ez a hang Legszebb, amint csak szólhat valahol a harang! Sok ember ügyelt is ám a harangra csendesen. Hallom, hogy csak ezért is jött el sok idegen! Később a várba mentem, hol délig elválék. Délben adott a programmoszt'us csodát. No meg Falun ennél különbet sohasem látni! Nem! Mise volt anélkül, hogy egy pap lett van jelen. Szépen elénekeltek kántornők, kántorok. Gondoltam, hogy velük majd én is dúdolgatok. De az lett csak a vége, hogy egy úr rendre int. Erre elröstelkedtem és hallgatok megint. Nem vártam vola a végit, hogy: »Ite missa est.« Ki is csoszogtam volna, de az úr nem ereszt. Csak súgja: »Csitt... csitt... Ejnye! nem várhat egy kicsit?* Hát megvártam a végét De itt vagyok már itt. Nagyon esett az eső a legszebb ünnepen. Dacára, hogy szép számmal volt idegen jelen! Én bizony nem tudom e dolognak sem. okát. Mire is volt ez jó. De talán mégis! . . . — Nohát Én azt hiszem, hogy a sok vendéglős szüntelen imádkozott, hogy eső legyen az ünnepen!* Hans Sachs: HIREK. Krónika. Szent István ünnepére a többiek között Vitéz Johannes Háry is hozzánk költözött. Megnézett mindent, mindent az ünnepélyből itt És mesélt sok-sok szépet, valót is egy kicsit. — Midőn Napóleonné arany órát adott, Ura is mondott hozzá egy diák mondatot . . . Bizony én már feledtem diákul nagy sokat, Mi kevés volt is bennem, kirázták a lovak. De bakancsos koromból ez fejemben maradt. Idéztem is, hej, sokszor otthon malom alatt. Magyarul ilyképen szól: »Boldog vagy János itt, Mert meg nem ösmerted még a dolgok okait.” Ezt Napóleon mondta, ő tudja, hogy minek ? Nem is tagadtam el én ezt soha senkinek, Sőt jelszavam volt mindig! De mit is fecsegek, Tárgyaljuk csak tovább a Szent István ünnepet. Esztergom ünnepe. A programm országos ünnepet hirdetett, — de, hogy őszinték legyünk, az idei szt. István ünnep Esztergomban, bár felülemelkedett az előző évek ünnepi színvonalán, mégsem vált be oly nagyszabásúnak, mint azt őszintén mindenki szerette volna. Kishitűek azonban nem vagyunk s ép azért nem ócsároljuk le hétköznapi viccekkel az eredményt, mert a rendező bizottság nagy igyekezetét sértenők, ha mulasztásokról beszélnénk s a legkisebb haladást is szívvel és lélekkel üdvözölnünk kell, ha az nemes célok felé törtet. Az ünnep bensőséges volt mindenképen. Mutatja az, hogy míg a rendre vett sok kirándulások közül" egy sem sikerült, az egyházi ünnepségek, hogy sablonosak legyünk, fényesen beváltak. Fő érdeme van ebben Bogisich Mihály v. püspök, praelátus kanonoknak, ki a régi magyar egyházi énekekből, valóságosan történelmi és tudományos szinvonalon álló előadásokat rendezett. Nagy segítségére volt ebben Kersch Ferenc vezetése alatt a főszékesegyházi ének- és zenekar, valamint a helyőrség zenekara. zene Vasárnap este a Nagyboldogasszonyi toronymegismétlődött Kersch Ferenc személyes vezetése alatt. A viziváros utcáin, a vár bástyáin és a Dunaparton hullámzott a nép. Helybeliek és vidékiek egyaránt hallgatták a régi magyaroknak áhítatos szent fohászait. Ezt csak némileg zavarta meg a külvárosi sétáló nép társalgása és az a pár feszelgő úr, ki mindenáron robogó kocsiról akarván élvezni a »zenét,« arra hajtatott, hol legtöbben voltak. Hétfőn, szt. István király egyházi és nemzeti ünnepén, a nap fényét megtörték a tornyosuló felhők. Esett. A tervezett felvonulásból alig lett valami. A közönség javarésze a folytonos, lassú eső elől mielőbb a főszékesegyház ivei alá menekült s igy a menet nem volt oly nagyszabású, mint amilyennek vártuk. Azonban, akik ott akartak lenni, ott voltak. Több vidéki processzió és helybeli egyesület. A vidékiek közül legnagyobb számban jöttek Köbölkútról Székesváry Imre plébános vezetése alatt. A szép csoportban 8 fehér ruhás leányka vitte a szent Szűz szobrát és minden tagja a körmenetnek kitartó állhatatossággal szégyenítette meg azokat, kiket az eső eltérített szándékuktól. Ugyanígy vezette párkányi híveit Mayer Imre pápai kamarás, plébános is. A párkányi tűzoltóbanda is díszben rukkolt ki. Részt vett a menetben a helybeli ker. szociálsta munkás-egylet is. Ez az egyesület, mely úgyszólván élethalál harcot vív keresztény jellegéért és egyházi részről kevés támogatásban részesül, az államalkotó első szent király emléke ünnepén testületileg, az építő iparossegédek régi egyházi zászlója alatt vonult ki.