Esztergom, 1912 (17. évfolyam, 1-53. szám)

1912-08-04 / 32. szám

fejüket nincs hová lehajtaniuk s amely mindennapi kenyerüket megadja. És ezt mind díjtalanul teszi: or­vosság, tiszta agyi ruha és élelem mind ingyen van. Huszonöt év! Mily szép idő, az irgalmasság terén! Hány árvát mentett meg a társadalomnak, hány leányka kezébe adta a mindennapi ke­nyeret, midőn a varrás, szabászat, himzés stb. női kézimunka betanításával, most már ott küz­denek az élet viharos tengerén ? ! Hány elaggott, ügyefogyott testből kiszakadt lelket vezetett az örök Biró elé, midőn halálos ágyuk mellett tér­delve, imádkozott a Teremtőhöz. Mindezek nem tud a világ, nem vezetnek rovatokat a lapok, nem dicséri a köznapi híreket is fennen magasz­talt sajtó, nem ragyog mellén és címében a világ kegyeinek érdemkeresztje!! De nem felejti, nem felejtheti el az, ki maga mondotta : Bármit tesztek a szegényeknek nevem­ben, nekem teszitek. Igen, csak a világ nem is­meri a szerény szerzetes ruhában fáradozó ked­ves testvér működését, a jó Jézus nem felejti el szende arájának tetteit, szavait és gondolatát, mert ő a sziveket és veséket vizsgálja. Nem fe­ledkezett meg róla a szeretet és hála lüktetése sem, midőn ma, az ő általa nevelt leánykák, kik mint a pápai és besztercebányai polgári iskolák növendékei, a szünidőkre hazajővén, egy színielő­adás keretében ébresztették fel a környék népé­nek figyelmét, a feledhetlen kedves főnöknő, jó édes­anyjuk 25 éves működésére. A zárda árnyékos udvarán emelték fel a színpadot, melyen három angyal elmondotta, hogy az idő mindent letarol, erős várakat sőt Isten­nek emelt templomokat is elpusztít, a legnemesebb cselekedeteket elfelejteti, a tudomány s tekintély oszlopait a mulandóságba temeti, de felettük ezen kérlelhetlen időnek és századoknak sincs hatalmuk, mert ők az örök Isten küldöttei, ők ír­ják az élők emlékét a holtak könyvébe, s most is azért jöttek, hogy egy szerzetesnő 25 évi műkö­dését megmentsék az enyészettől. Ezen eszme volt szépen kidolgozva, érzelemmel előadva, szép énekekben visszhangozva, melynek hatása a né­mán hallgató közönség élénk kényharmatának gyöngyeiben verődött vissza. Megjelent a helybeliek rézbandája s a réz­fúvó szerek kemény hangjában, még keményebb, még erősebb volt a lelkes érzemény, mintha nem is tüdő szele, de a sziv forró szeretete s hálája uralta volna a dallamok áriáját. Jellemzi a lelkese­dést a zenekar azon megállapodása, hogy ők ma senkitől, semmiféle jutalmazást vagy ajándé­kot nem fogadtak el, jóllehet egész délután lel­kesedéssel fújták a nótákat, mert — úgymond — ha a kedves testvér főnöknő 25 évig ingyen fára­dozott velünk, mi is ingyen fújjuk ma!! Meg kell említenem s hálás szívvel ki­emelnem Kováts Pál, gyerki plébánost, ki mint amateur fényképész, 6-féle csoportban örö­kítette meg ezen ünnepélyt s ezután Ben Hur híres regényét, mozi képekben végig bemutatta, Otília kedves nővérének közreműködésével. Isten fizesse meg nekik! De nem szabad a hálás leánykákról sem megfeledkeznem, mert első sorban őket illeti az elismerés. Meglepő jelenet volt, midőn a függöny felszállt s Rosela Mariska térdelt Szűz Mária dí­szes szobra előtt, mint az ártatlanság mentője, göndör leeresztett haj­fürtökkel s gyönyörű ver­sekben repültek ajkairól a hála fohászai. Ezután Antal Boriska lépett a pódiumra, mint az „Idő" nymphája, hogy elmondja pusztító hatalmának tényeit, mi­előtt meghajol és elpusztul minden. Előkelő testhordozása, átérzett hivatása tükrözött vissza minden mozdulatán. Égi jelenség volt a három angyal megjelenése. Bolgár Böske, Kollár Gizella és Koczián Mancika léptek fel, kik ér­telmes szavakban, jól betanult szerepben hívták fel a közönség figyelmét a 25 év történetére, me­lyet az idő sem pusztíthat el. Majd három falusi asszony került elő : Pálinkás Juliska, Paraj Ve­ronka s Jankovits Mariska, kik a falusi egysze­rűség hűséges visszaadásában, pompásan mesél­ték el, természetes szó- és taglejtéssel a jubiláló főnöknő áldásos működését velük s hozzátarto­zóikkal, betegeikkel szemben. Ezeket Szurovy Margitka követte, nagy virágcsokorral kezében s bátor átérzett szavakban mondja el a felköszön­tést ugy saját, mint távollevő társai, a falu és környékének nevében, mire nagy lelkesedéssel kezdték el szép dallamu befejező éneküket. És mindezt a leánykák oly titokban tudták előkészíteni, hogy mindeki tudta, várta e szép pil­lanatot, csak a főnöknő nem sejtett semmit, mig d. u. 3 órakor kezdtek robogni a fogatok egymás után a vidékről s hozták a magas vendégeket. Eljöttek gróf Wilczek Mária, gr. Chorinsky Igóné, özv. Szabadhegyi Paczolay Katinka és sok-sok idegen. Megjelentek Ipolyságról Romana és Klementina h­g. nővérek, Besztercebányáról Sabina és Dormilia kedves testvérek, mint az ünnepeltnek volt tanítványai. Ezek után azt kérdezhetné az olvasó: Ki lehet ez az ünnepelt kedves nővér, kit ennyire szeretnek. Ki egész felvonulás alatt lesütötte sze­meit s könyek pirosították arcát, ajkát? Azt hi­szem életét, működését, szivét, halvány árnyalat­ban e sorok sejteni engedik; a közönség pedig egész estélig így kiáltozott: Éljen Drozdek Vilma főnöknő! Viszolajszky Károly, szemerédi plébános. * Személyi hirek. Dr. Roszival István pre­látus-kanonok a mult hét folyamán visszaérkezett. Dr. Klinda Teofil prelátus-kanonok hévízi kúráját befejezte és szerdán hazajött. Dr. Rott Nándor prelátus-kormányzó több heti időre e hét elején Németországba utazik. Pongrácz Kázmér vár­megyei főjegyző hat heti szabadságra távozott. Szölgyémy Ferenc a Ferenc József intézet kor­mányzója szombaton városunkban volt. Breyer István dr. főszentszéki jegyző négy heti szabad­ságra ment. Kuszenda János törvh. állategészség­ügyi felügyelő megkezdte 6 hétre terjedő nyári szünetét. * Főesperesi látogatások. Bogisich Mihály v. püspök barsi főesperes folytatja a tavaly meg­kezdett látogatásokat és jelenleg a verebélyi al­esperesi kerületet veszi vizsgálat alá. Szent István ünnepére valószínűleg visszatér. — Dr. Walter Gyula v. püspök, a sasvári főesperesség megvizs­gálása végett napokkal ezelőtt elutazott. * A király érdeklődése. A nemzetközi eucharisztikus kongresszus iránt a király, mint a kongresszus legfelsőbb védője a legnagyobb érdek­lődésssel viseltetik. Az előkészítés munkájáról állandóan jelentést terjesztenek elébe. A kongres­­szus ideje alatt Bécsben tartózkodó fejedelmi személyiségek és egyház­fejedelmek elszállásolá­sáról úgy intézkedett, hogy azok a Burgban kap­janak lakást. Ugyanitt fogadja Van Rossum bíbo­ros pápai követet, mint saját vendégét. Az ünne­pélyes megnyitáson és a kongresszus bezáró nagy körmeneten részt vesz. A kongresszust után szept. 16-án Mariazellbe Nagl bécsi bíboros hercegérsek zarándoklatot vezet, amelyen az összes külföldiek is részt vesznek. Tekintettel a jelentkezők nagy számára, a rendezőség már csak rövid ideig fo­gadhatja el a zarándoklatra a részvételi bejelen­tést. A vasúttársaság erre az alkalomra féláru kedvezményt ad és különvonatok menetidejét három órára gyorsítja. A 25 éves papi jubileumát üli dr. Bundala János, nadlányi plébános folyó é. július 31-én. E derék, széles, vidékszerte a legelőnyösebben ismert és kiváló módon tisztelt plébános ünneplésére készülnek nemcsak a hívek, hanem igen sok előkelő tisztelője is. Dr. Bundala a puritán papi önzetlen­ség és áldozatos következetesség példaképe. Ki­tűnik ö nemcsak papi teendőinek lelkiismeretes teljesítése által, hanem az egyházi zene terén is tekintély. * Dóczy Ferenc f. Ismét egy régi eszter­gomi iparossal kevesebb. Dóczy Ferenc pékmester, az ipartestület díszelnöke, a tűzoltó egylet jubiláris és örökös tiszteletbeli főparancsnoka, a XXXV. éves szolgálati és királyi diszérem tulajdonosa, július hó 29-én életének 71-ik évében jobblétre szenderült. Azon becsületes és kötelességtudó iparosok közé tartozott, kik szorgalmukkal, törekvésükkel a kö­zönség megbecsülését és megelégedését vívják ki maguknak. Mint az ipartestületnek elnöke, kétség­kívül nagy érdemeket szerzett Dóczy Ferenc. Az ő bölcs és tapintatos vezetése virágzóvá tette a tes­tületet, áldozatkészsége nem ismert határt, a fel­merült akadályokat s nehézségeket mindig sikerült eloszlatnia. Bár az utóbbi idők politikájából Dóczy nem vette ki azt a részt, melyet az ipartestület jogosan várhatott tőle, állásfoglalása sokakat el­idegenített tőle, temetésén mindenki megbocsátott neki, mindkét politikai párt nagy számmal vett részt a végtisztességén jeléül annak, hogy érde­meit becsülte, buzgalmát, szorgalmát mindenkor méltányolta. Temetésén, mely szerdán délután 5 órakor ment végbe, ott láttuk Wimmer Imre pol­gármester élén a városi tisztikart és a képviselő­testületet, az ipartestület tagjait Magyary László elnök vezetésével, a helybeli pénzintézetek tiszti­karát, a papság több tagját és az ismerősök nagy számát. Az esztergomi és párkányi tűzoltók zenével kisérték ki a volt főparancsnokot, koszorúit pedig a fecskendőre helyezték s úgy vitték az utolsó útjára. A menet impozáns volt. A temetési szer­tartást Schiffer Ferenc prelátus-kanonok végezte sub insula. A sírnál Magyary László elnök bú­csúztatta az elhunyt férfiút, meggyőző és szívből jövő beszéde sokakat könnyezésre indított. R. i. p ! * A Szent István-napi díszfelvonulás, az ünnepségek legmegkapóbb része, az idén már impozáns jelleget ölt. Bakács János Budapest­belvárosi apát-plébános szívességéből a katona­zenekar a menet élén ugyanazon egyházi zene­darabokat fogja játszani, mint Budavárában e napon szokás. A Szent István, Szent László és Szent Imre dicsőült ország nagyjaink ereklyéit körülhordozó egyházi menetet, tudvalevőleg dr. Fehér Gyula prelátus-kanonok fogja vezetni fé­nyes papi segédlettel. Utánuk haladnak a vármegye és város notabilitásai, élükön Meszleny Pál fő­ispán, dr. Perényi Kálmán alispán és Wimmer Imre polgármester. Közvetlenül az ereklyék előtt viszik majd Szent István, Szent László és Szent Imre új egyházi lobogóit, melyeket az ünnepre Mátéffy Viktor plébános szerez be. Szent István lobogója a másik kettőt nagyságban felülmúlja, minősége pedig az egyházi műipar remeke lesz. Felszentelésük szintén az ünnep napján történik, a nagymise és egyházi szónoklat után, fenn a várban. A ceremóniát terv szerint Bogisich Mihály v. püspök, az ünnepségek egyik leglelkesebb hive és intézője végzi, a zászlóanyai tisztet pedig dr. amelyen a számos kivégzés megtörtént, azután VIII. Henriket és kegyetlen cinkosait — ugy lélekben •— szidva, elhagytam az anglikánok ezen égbekiáltó szégyenfoltját, bűntanyáját. Automobilom már ott várakozott rám a Tower bejárata előtt. Ismét kiadtam a parancsot a soffőrnek, h­ogy siessen gyorsan a Buckingham Palace-b&, vagyis a királyi palotába. Egy pilla­nat , s már­is ott termettünk. Ilyen közlekedési eszköz mellett nem kell csodálkozni azon, hogy másfél nap alatt úgyszólván minden nevezetes­séget lehet megtekinteni ebben az óriási, 7­1/? millió lakost számláló városban. Belépek a palotába s látom az idegenek sokaságát. A királyi család külföldön időzött, sza­bad volt tehát a bemenet. Végigmegyünk a dú­san megaranyozott és remek gobelinekkel, fest­ményekkel és freskókkal díszített hatalmas trón­termen, melynek bársony baldachinja alatt van a diszes, drágakövekkel kirakott, elefántcsontból készült királyi szék (a trón). Pazar kiállitású csil­lárok, gyertyatartók, székek, asztalok voltak to­vábbá az u. n. márványteremben, valamint a táncteremben is, mely egyik legnagyobb terme a fényes palotának, VII. Edvárd király szüle­téshelyének. A márványterem mellett van a milliókat érő királyi képtár (Picture Gallery) Rem­brandt, Rubens, Van Dyk, Claude Lorrain, Hobbema, Franz Hals, Terburg eredeti fest­ményeivel. Sok művész fest itt kópiákat. A ter­mekben mindenütt rövidnadrágos és félcipős la­kájok ügyelnek a rendre; egyiknek-másiknak annyi érdemjele volt már a kabátján, hogy a leg­újabbat bizonyára már csak a nadrágjára fogja tűzni. A királyi palotából átmentünk a St. James Park-ba, s megnéztük a St. James Palace-t. Itt tartották Viktória királynő esküvőjét. E királyi lakban is minden olyan fényes és nagyszerű. Azután még London egyik legszebb parkjához, az u. n. Kennington Park-hoz vitt a soffőr, melynek gyönyörű szőnyegvirágai, fasoros sétá­nyai, berkes ligetei, szerpentin tava és díszes szökőkutai igen jó benyomást tesznek a szemlé­lőre. Az egész parkot automobilon néztem meg s rövid 72 óra alatt mindent láttam. Már 8 óra volt mikor elhagytuk e kedves helyet, hogy ismét a „Keyser"-ben lehessünk. Vacsorám közben kifizettem tartozásomat. A kiállított számla szerint mindössze 49 schillin­get és 20 penny-t fizettem, ami körülbelül 58 koronát tesz ki. Ebben az összegben bennfoglal­tatott már a szoba ára is. Borravalót nem kell itt adni se a pincérnek, se a szobalánynak. A szálló­tulajdonos azért számít fel nagyobb összeget, hogy a sokszor kellemetlen borravalótól meg­mentse a vendéget. Másnap reggel ismét V2­8-ra rendeltem oda az automobilt. Fényesen megozsonnázva, illetve angolul „megebédelve", még egy kis sétát tet­tem a Themse partján, azután pedig pihenni tér­tem a szalonomba. (Folyt, köv.)

Next