Esztergom, 1920 (25. évfolyam, 1-227. szám)

1920-01-01 / 1. szám

ESZTERGOM P­OLITIKAI NAPILAP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNYSZOCIÁLIS GAZDASÁGI PÁRT HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden nap délután. Előfizetési ára: Egy hónapra 10 korona. Egyes szám ára 50 fillér. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc­ utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­nyomdájában. HUSZONÖÍ év. Az „Esztergom" mai számával huszon­ötödik évfolyamába lépett. A lázas munka, mely egy napilap szerkesztőségében nap­ilap után folyik, nem igen enged sok időt a visszaemlékezésre ss a jóleső lágy me­lancholiát fel kell váltania most a bátor jövőbenézésnek. A keresztény magyarság sore döntő napjait éljük. Azét a keresz­­­tény magyarságét, melynek ügyéért az­­ „Esztergom" negyedszázadon keresztül a­ legelső tűzvonalban harcolt. A kiküzdött állásokat kell most megtartani és meg­erősíteni, ez pedig a harcok sokféle ne­hézségei közt a legnehezebb, különösen akkor, amikor az ellenségen még nem arattunk döntő győzelmet és az a nyug­talanításnak és az aknamunkának eszkö­zeit vette elő, hogy bennünket elgyen­gtítsen, kifárasszon, állásainkat megingassa. A harc életre-halálra folyik és el­jjlánt harcosokat követel, kiket nem riaszt •a mieg a helyzet pillanatnyi rosszabbra »rdúlása, de nem kapat el az ellenfél látszólagos meghátrálása sem. Erősiteni­­ folyton önmagunkat, erősiteni harci esz­közeinket, ez a munka most mindennél fontosabb, mert végünk van, ha állásaink­ból kivetnek és a magyar keresztény tár­sadalom ismét visssza óhajtana vonulni régi árkaiba. Nem szabad, de nem is lehet, mert túlűznek onnan is; gyászos legyőzetés, megsemmisülés lenne a sor­sunk és felülkerekedett elleneink diadal­mámora az egeket verdesné. Erősíteni harci eszközeinket, elsősor­ban sajtónkat! Nem lehet eléggé gyakran, eléggé hangosan hirdetnünk ezt, még a magát szinkereszténynek valló Esztergom­ban is. Szomorú sor, hogy míg másutt erősödőben vannak a sajtó ügyei és a szervezettség megalapozott, — nálunk, Esztergomban néhány ember lelkesedése tart életben keresztény lapot és öntuda­tos keresztény közszellemet annyira, hogy lehessen beszélni itt is keresztény magyar­ságról, keresztény politikáról. A széthúzás szimptómái mutatkoz­nak közöttünk. Reméljük, csak pillanat­nyilag. Felemeljük tehát ma magasra, felemeljük, meglengetjük ismét az „Esz­tergom" hófehér lobogóját Szent István városában. Nézzétek esztergomiak! Ezt a zászlót huszonöt év előtt bontották ki a Magyar Sión­ormán. Ennek a zászlónak, a keresztény magyar politika zászlajának nem szabad lehanyatlania többé. Eszter­gomban a keresztény magyarságnak nem szabad soha meghátrálnia, nem szabad kishitünek, lemondónak, félénknek, gyá­vánk lennie; sőt ha másutt meggyengül­nének az állások, innen kell oda erősí­tést küldenünk! Midőn ma meghatottsággal forgat­juk az „Esztergom"-nak huszonöt év előtt megjelent első számát, amely tele van a zászlóbontás örömével, bizalmával, nagy lelkesedésével, két nevet látunk homlokán. A felelős szerkesztő s kiadó tulajdonos: Keményfy Kálmán Dániel és a főmunka­társ , dr. Prohászka Ottokár nevét. Az ő dicső, de nehéz örökségük szállott ma fiatal vállainkra. A nehéz munkát, Esz­tergomban a keresztény-magyar közszel­lemet ébrentartani, erősíteni, diadalra jut­hatni — ha az ő elismert nagy tehetsé­gükkel nem is, — de lelkesedésükkel, munkától vissza nem rettenve, hiven folytatjuk. Esztergom keresztény közönsége, te­veled és érted, a te becsületedért állunk a harcban! Támogass ! H. I. m Tarka sorok. B. u. é. k. Nagyon kényelmes volt. Csináltatott az ember 100 drb névjegyet 3 koronáért, vett bo­ritékot 1 koronáért, bélyeget 2 koronáért, azzal Szilveszter reggelén feladta a boritékba zárt névjegyeket. A posta elvitte azokat száz helyre és az ember nyugodt lelkiismerettel oltotta el a villanyt éjfélkor; eleget tett társadalmi kötele­zettségének. A címzett újév délelőttjén megkapta a névjegyet, rápillantott s ha netalán előző nap nem gondolt volna küldőjére, viszont hamar, pótlólag megcímezett és elküldötte saját névje­ ks „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az esztergomiakról. Karcolat az­­ Esztergom" huszonöt év előtti legelső számából.) Alig van valamire való város, mely ne hir­detné nagy öntudattal, hogy valaminek a fő­városa. A városok epidémiájává lett a rangos túllicitálás. Nos Esztergom se tesz kivételt. A többitől csak annyiban különbözik, hogy méltán hivat­kozhatik országos fővárosi múltjára és méltán állíthatja, hogy ma is fővárosa egy kis m­egye­nek, centruma a magyar katholikus egyháznak. Ha királyi múltjára tekint, Esztergom detronizált potentát, épen olyan trónját vesztett hatalmas­ság, mint a Paris, Bécs, vagy London utcáin szaladgáló ex-királyok. No de sokkal hamarább­­ megvigasztalódott e detronizáción, mint azok­­ ,ex fejedelmek, vagy lágyszivű lantosok. Mert, ha nincs is téglafalai közt királyi azért telik gyönyöre a bíborban, van fejedelem, egyházi fejedelme, itt székel Magyarország hercegprímása, noha hajszál tartotta, hogy ez a székhely is ne legyen a multó. Esztergomnak nincs arisztokráciája, valóságos kutyabőrös nobilije is alig van, még azért világért se talaja a demokráciának, sőt De a­res hármas jelszó se talál valami élénk vissz­angra. Minden esztergomi egy-egy művelt olí­s garka, tizenhárompróbás konzervatív s még most is csodálkoznak, hogy hogyan tudták azt monstrózus vasépületet a Dunán a patriarchális a Uránba belopni. No de nem is igen járják. (Bez­zeg járnák most, csak lehetne! Szerk.) A vidéki elem, ha egyszer Esztergomba kerül, hamar akklimatizálódik. Nem mondva csinált centrum, hanem ő maga az egész megye. Esztergom rá tartós város, mi annyit is jelent, hogy szeret politizálni. Alig van valami nagyobb esemény, mely ne találna Esztergomban tapin­tatos megvitatásra. Azonban az aktív politikusok száma annál kevesebb. A polgárság se igen teszi ki érdekeit a politikának, a városi közgyűlések nem valami zajosak. A polgármesternek a verej­ték letörlésére nem kell külön zsebkendőt tar­togatni, a tanácsról se szokták a keresztvizet levenni. Csak utóbbi időben volt egy kis úgy­nevezett „viharos" gyűlés, mikor a városatyák drágállották a nemes magisztrátus sáfárkodási díjazását. Az esztergomiak általában jó mulatók. De­rült világfelfogásuknál fogva szeretik az impro­vizálást, azért hiányzik társaséletükben a szisz­tematikus rendezés. A hangulatnak adják át ma­gukat s nem szeretik a feszes előkészületeket. Bár a nyári élet élénkebb a télinél, azért a téli utca is, különösen este, elég pezsgő. Nyá­ron az utcának csak átmeneti szerep jut, siet mindenki a lombok alá. Télen azonban bizony az ő jó sáros há­zukra gyül egész Esztergom. Az utcalámpákat, sajnos, csak hat óra felé gyújtják meg, újhold­kor meg pláne csak a város főbb pontjain pis­lognak a társaiktól megfosztott mécsek. Annál kacérabban tündökölnek a kirakatok. Hosszúboás hölgyek siklanak el a trotoáron prémes kar­mantyúkkal, a hidegtől kicsípett orrocskákkal. A hivatalok és kávéházak matadorjai mellettünk s olykor hallunk egy vivőt törtetnek kifaka­dást a principális szekatúrája fölött. A kardos, ciliinderes vagy reverendás urak közé vegyül a felszabadult deák, néha egy „Musik"-ot vivő kis bakfis. Csicsergés sokszor az egész utca, külö­nösen a Brutsy felé s míg a papák a Bokross vagy Schleifer sörét szürcsölik, a mamák kedé­lyesen gyönyörködnek egy-egy előttük sétáló alakuló partién. Itt-ott felvillan a tömegben egy­egy poétikus maturandus, vagy képezdész, szá­jában a kegyetlenül tiltott cigaretta vége, mint a hősi bátorság felső foka. Lesz alkalmunk foglalkozni még többször is az „esztergomiak"-kal. Hisz e szelíd otthon­nal kínálkozó város ideláncolja azt, aki itt szü­letett s lokálpatriótává teszi azt, aki itt letele­pedett. A magyar föld sajátságos vonzó erejét írta meg Jókai egyik regényében. És csakugyan, ha van a mi magyar földünknek vonzó ereje, akkor ez a mágneserő az ország egyes pontjain hathatósabban sugárzik elő. Ilyen pontok egyike kétségtelenül a Duna szőke habjaiban fürdő, ro­mantikus Pilisek alatt fekvő Esztergom városa. Plagiosippus.

Next