Esztergom, 1920 (25. évfolyam, 1-227. szám)

1920-03-24 / 69. szám

újjáépítő munkára. A bank célja, hogy az ide­genek mohósága elől megmenthessen mindent, ami menthető. Célja a mezőgazdasági az ipari tölbtermelés, áruértékesítés az árdrágítók kizá­rásával. Célja a kisgazdák, kisiparosok támoga­tása, akiket földhöz, önállósághoz akar segíteni. A város és községfejlesztésen kívül nagy kultur­programmot is tűzött maga elé.­­Munkásságában ki fog terjeszkedni a gazdasági élet minden ágára. A nagy tervek keresztülvitelére máris sok vidéki keresztény pénzintézettel van érdek­közösségben. Naponta száz és százezreket jegyez­nek a központban, azonkívül az ország minden részéből tömegével érkeznek aláírások a rész­vényjegyzésre. Ez a körülmény lehetővé teszi, hogy a bank a 30 milliós kezdő alaptőkével most már nagyon rövid időn belül megalakuljon. A részvények névértéke minden körülmények kö­zött változatlan marad, sőt a részvények érté­kükben emelkedni fognak. Aki hazáján és ön­magán segíteni akar, jól teszi, ha minél nagyobb összegekért vásárolja a bank részvényeit, dara­bonként 105 koronás árban. Jegyezni lehet a legtöbb politikai és társadalmi egyesületben vagy a központban (Budapest, IV. Gerlóczy­ utca 11. I. fem.) A jegyzési szándék levélben is bejelent­hető, de eszközölhető vidéki takarékpénztárak révén is, átutalással a Magyar Nemzeti Gazda­sági Banknak a Pesti Hazai Első Takarékpénz­tárnál levő folyószámlájára. * A kisiparosság támogatása közmunkáknál és vállalatoknál. A vármegye alispánjához érkezett miniszteri rendeletben a belügyminiszter a kisipa­rosság védelmére szólítja fel a városokat és várme­gyéket. Ugyanis a belügyminiszter 561. számú rendeletében felhívja a vármegyei és városi tör­vényhatóságot, hogy oly szállítások vagy mun­kálatok, melyek a község területén lakó kisipa­rosoknak is átengedhetők, mindennemű verseny­tárgyalás mellőzésével is kiadhatók. A különböző iparágak köréhez tartozó cikkekre külön-külön kell ajánlatot hirdetni. Bánatpénz az 50Q00 koronát meg nem haladó értékű szállításoknál egyáltalán nem követelhető. Március 31.-én mindenki a Hazá­ért dolgozik és a Hazának áldoz! Ezen a napon minden 16 éven felüli dolgozó egyén legalább 2 koronát és ezenkívül minden háztulajdonos legalább 10 koro­­­nát, minden gazda vagy bérlő minden hold föld után legalább 1 koronát, min­den üzlet, üzem, ipar és vállalat napi bevételének legalább 1 ° h­-át és felajánlott adományát a Haza oltárára helyezi. * Magyarország hadiköltségei: A világhábo­rúban résztvett országok — akár győzők, akár legyőzöttek — mindnyájan fülig merültek el adósságban. Míg Ausztriával közösségben vol­tunk és együtt viseltük a háborút, a közös há­borús költségből reánk eső rész kitett körülbelül 25 milliárdot. A háború után reánk szakadt for­radalom és vörös uralom ezt az összeget még néhány milliárddal megtetézte. A vörös hadsereg költségei, az alacsonyabb létszám ellenére, rövid időre 3­1 milliárdot vettek igénybe, úgy hogy a forradalom és leszerelés költségeivel összes hadi költségeink meghaladták a harminc milliárdot. * Háztartási alkalmazottak otthona. A Szo­ciális Missiótársulat esztergomi szervezete életre­való célt tűzött maga elé: a háztartási alkalma­zottak (cselédek) szabad idejükben való egybe­gyűjtését, valláserkölcsös nevelését és tisztes­séges családias szórakoztatását. Vasárnap volt az első alkalom, amikor a cselédek összegyüle­keztek. Az összejövetel látogatottsága minden várakozást felülmúlt. Voltak, akik már megvál­tott mozijegyeiket mutatták fel a velük foglal­kozó Szabó Margit és Vezér Mária tanítónőknek és kijelentették, hogy ma nem mennek moziba, mert itt, az otthonban sokkal jobban érzik ma­gukat. Az otthon végleges megalakítása — ün­nepélyesebb keretben — már nem sokára meg­történik. A keresztény szociális munka ezen új sikerének szívből örvendünk. * Az Esztergom-Szentgyörgymezői Katholikus Olvasókör f. hó 21.-én, vasárnap este 7 órakor előadta az „Úr és jobbágy" c. hazafias színművet zsúfolt ház előtt. A szereplők, dacára annak, hogy igen rövid idő állott rendelkezésükre, gya­korlott színészeknek is díszére való ügyességgel játszottak. Különösen kiváltak kitűnő alakítá­sukkal Császár Erzsike, Molnár Erzsike, Bartus Erzsike, ifj. Móczik József, ifj. Molnár Ignác, Pózsa Mihály, Takács Ferenc és Cziparek L. Igen kedves volt Móczik Juliska és Móczik Ma­riska a jobbágyleányok hálás szerepében. Bartal István, Erős Antal, id. Móczik Ignác, Újhelyi János és Szölgyémi Lajos is nagyon jók voltak. Kisebb szerepeikben ifj. Engelbrecht Ferenc, Korencsi István és Krisneider József játszottak. Jól játszott Bartus Józsika a kis­fiú szerepében. Ezen színdarabban megmutatta Szentgyörgymező ifjúsága azt, hogy a jóért és nemesért való lel­kesedése ismét a régi. Mióta a közi élet meg­indult, örvendetesen kell konstatálnunk, hogy Szentgyörgymezőn ez évben a felnőttek közt nem volt verekedés, míg az átkos kommün alatt ezek napirenden voltak. Rajta ifjúság, tovább a meg­kezdett jó úton ! * Kifogott hulla. Tegnap Szentgyörgymező alatt egy ismeretlen férfi holttestét fogták ki a Dunából. Nyomozás folyik. * Feljelentett rémhírterjesztő. A csendőrség Kubók Ferenc csolnok-augusztatelepi vendéglőst feljelentette az esztergomi főszolgabiróságon, mert f. hó 17.-én este három csolnoki lakosnak azzal tagadta meg a kért ital kiszolgáltatását, hogy pénzlebélyegzés van kilátásban, miáltal a pénz veszít értékéből, ő pedig károsodni nem akar. A vendéglős szavainak gyorsan híre ment, mire Vankó csendőrtiszthelyettes, hogy Kubókot kipróbálja, szintén bement a vendéglőbe és italt kért. A vendéglős az ital kiszolgáltatását neki is megtagadta ugyanezt hozván fel okul. Mivel a vendéglős példáját sokan követni szándékoztak, miáltal a forgalom az egész környéken veszé­lyeztetve volt, a csendőrség a feljelentéssel ele­jét vette minden nagyobb zavaró incidensnek. * Végvári költeményei. Magyar irodalmunk sziporkázó üstököseként tűnik fel sorsunk sötét éjszakáján egy ismeretlen erdélyi poéta, akinek költeményei most jelentek meg a Területvédő Liga kiadásában. „Eredj, ha tudsz" ... c. ver­sét ma már mindenütt szavalják, de a többi köl­teménye is mind alkalmas arra, hogy a magyar sziv tüzet fogjon olvasásukra. A feltűnést keltő ver­seskötet már városunkban is kapható Buzárovits G. könyvkereskedésében. u.ra 6 korona. Újból kapható! Bányik-Schlör: Oktató és imádságos könyv, közre ... 20 K Fánczy Antal: A kis katekizmus szentbeszédekben, fűzve 12 K Petrányi Ferenc: Az inkvizíció. Mi a valóság a sok ha­zugság között? ára ... ...­­ 6 K Mayer Béla: A spiritizmus keresztény katholikus meg­világításban _ ... 10 K Kongregációs oklevél, 100 drb ... ... 300 K " A „Árpád" Kisn.-TiB.-nal, Kalocsa. Egy dollár király­nő kalandja. Öt részes kalandortörténet. I. rész márc. 27. és 28-án. A KORONA mozgófényképszinház műsora. Kedden és szerdán, márc. 23—24-én. Olasz filmattrakciói Az utolsó randevú. Szinmű 5 felvonásban. Főszereplők: Eugenio Giraldoni és Pi Fabri. Az előadások kezdete köznapokon xkl és 7, 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor. Drótfonatok kert és baromfiudvar bekerítéséhez kaphatók HAVAS SÁNDOR mű- és épület-lakatos sodronyfonó üzletében Német-utca 8. sz. DOOOOOOOOOOOOOOOOOO 0 Első magyar részvény sörfőzde o 1 főraktára x q Esztergom város és környéke részére. q o 0 0 Különlegességei: jj 0 Udvari világos legkitűnőbb minőség. Q ö 0 Góliát dupla maláta barna tápsör 0 Ezen kellemes üditő italok — tekin­­t Q télyes orvosok­­ nyilatkozata szerint — ki- Q Q tűnő tápláló erejüknél* valamint az Q A emésztést elősegítő és a vérkeringést A X élénkítő hatásuknál fogva legjobban ajánl­ jt­­t­­hatók­, 2 jj Állandóan kapható nagyban és 9 v kicsinyben 0 2 Alberti Józsefnél $ 0 0 q (Három szerecsen vendéglő), q QO O<3>€><>00«»«>0 OOOOOOOO Az Osztrák-Magyar Bank bankjegyeit lebélyegzi az ESZTERGOM-VIDÉKI HITELBANK. Hivatalos órák: délelőtt 8 órától 12-ig , délután 2 órától 6-ig ünnepnap 9 órától 12-ig. A lebélyegzés határideje: 1920. március 27. A CORSO-MOZGÓ műsora: Szerdán, 24-én és csütörtökön, 25-én: Világsláger ! Bámulatba ejtő felvételek ! A VÉRZŐ ARÉNA. A spanyol torreádor szerelmi tragédiája. A filmtechnika olyan legcsodásabb alko­tása e kép, melyhez hasonló filmen még soha nem volt látható! Az előadások kezdete hétköznapokon 6 és 729 órakor, vasár- és ünnepnapon 3, 5, 7 és 9 órakor. Elcserélném frissfejős fajkecskémet egy pár választott malaccal. Cím: Szent­györgymező, Dobozy Mihály utca 15. sz. •

Next