Esztergom és Vidéke, 1885 (7. évfolyam, 1-104. szám)

1885-01-01 / 1. szám

viselő, Mósz­ ucs J­ános nyu­­fffilmnbá vonult; plébános, dr. Várhi,­­Rezső, ügyvédi kiírunk egyik legszebb íremén­yek­­re jogosító t­agja, Reusz János s­­onthryörgyme­ oi jegyző, Pór Sándor ipriwási tisztviselő, Frey Vilm­osné, Kel­­der IHenedei­n­é és Szalay Mária úrnőkre s­’in­tén a letűnt esztendő boritolt szem föd őt. Még az irodalmi élet rövid történe­tét kell adnunk. A közvélemény szavát h­oten­kint kétszer megjelenő lapunk s a h­oten­kint, egyszer kiadott „Esztergomi Közlöny” fejezték ki .Uj könyveink a kö­vetkezők: Major István püspök Ezer műkereszt­je, Katona Lajos Valand ko­vács­a,­­Szántó Zsigmond Bajza József­ o, Kosovitz Rezső Ilyen az élet cz. no­vella ’kötete, Lányi Adolár költeményei « Dr. Kőrösy László Berzsenyi Dániel tol s 'Vallásos költészetünkről külön­­ megjelent irodalomtörténeti tanulmányai. Ez a boldogult esztendő rövid tör­ténetének hiányos vázlata. Adja az ég, hogy a jövő év naplója gazdagabb ada­­­­­okat nyújtson szeretett szülővárosunk anyagi és szellemi gyarapodásának tör­ténetéhez ! Kaszinónk történetéhez (Szabó Gyula titkári jelentéséből.) A szellemi élet helyes irány­ú­ kifej­­lése csakis az egyének társadalmi szö­vetkezésében érvényesülhet. Ily társa­dalmi szövetkezés eszméje adott létet annak a társas alakulásnak, mely a Kar­szinók­ nagy nevű alapítójának, nagy elméjű intenziójából, a hazánkban tör­tén­t meghonosítás folytán, kis városunk­ban is termő talajra talált. Az esztergomi kaszinó egyesület, kö­zel negyed százados fennállása óta, min­denkor ki tudta vívni azt a kiváló he­lyet, melyet Esztergom társadalmi éle­tében, mint annak egyik jeles faktora, ma is méltóan foglal el. És ha valamiről, úgy a társadalmi életről áll a tétel, hogy „mindent[a mi létezik, érdemes arra, hogy helyesen felismertessék.“ Hogy egyesületünk, létezésének fel­ismert szüksége óta, a nemesen kitű­zött czélt, folyton szem előtt tartotta,­­ hogy a mindvégig egyenes úton kö­vetett irányától soha el nem tért, iga­zolja az eredmény, mely m­ig beléleté­ben tagjainak harmóniájában soha meg­zavarva nem lőtt, s igy helyesen felis­mertetett, — addig külső nyíl vaníliásai­ban, sikeres fellépése és eredménydús fél ráismerte l­ett volna, de a nagyközön­ség részéről mindenha elismertetett! Első­sorban, a múltra nézve, egye­­ [UNK] illetünk ez évi működéséről számolok be, s ha talán csak röviden is össze­foglalom, hogy a társas élet élénkítését felolvasások, tánczestélyok, tombola s különösen a közkedvelt műkedvelői elő­adások rendezése által, ugyancsak gyán­­csolhat­.ni szép sikerrel érte el, —­ha kiemelem — a mit elsősorban kel­lett volna tennem — és megemlékezem ar­ról a nagyszabású s minden tekintetben fényes, és impozáns ünnepélyről, mely f. ó. május havában Széchenyi Ist­ván gróf emlékezetének megünneplésére tar­tatot­t midőn is az Egyesület, a kegye­let adóját rótta le s koszorúját letette annak a nagy halottnak emlékezésére, a ki — mint Jókai írja róla „egy pisz­toly lövéssel halhatatlanná tette magát“! — ha továbbá refurálok arról, h­­ogy az egyesület a 11 ízben tartott mányi illésem­, a ritka tapintata választ­veze­tés, mellyel ns. Kruplanicz Kál’n­n» igazgatása alatt nem mulasztott el időt, nem halasztott el soha alkalmat, hogy az egyesület érdekeit ne karolta volna fel, s igy a belélet számtalan fáradsá­gos, de apróbb ügyes-bajos dolgainak is mindenkor eleget tenni iparkodott, — ha megemlítem, hogy az egyesület úgy kiválóan rendezett és tekintélyes könyvtára, a mint hogy egyéb beren­dezése tekintetében is, mi kívánni valót sem hagy fönn, mert daczára annak, hogy az egyesü­let anyagilag ugyan valami fényesen nem áll — mégis fog tudni módot találni arra, hogy tagjai méltá­nyos óhajának eleget lehessen, s így történt, hogy a már igazán hosszasan kiérdemelt nyugdíjba kívánkozó antik tekeasztal helyett, a választmány egy újnak, s már a közel­jövőben leendő beszerzését elvben elfogadta s a kivi­tel módozatai a legalsó választmányi ülés első teendői egyikét fogja képe­ni, —■ engedjék remény Imréi­, hogy minde­zek után talán csak nem fog akadni, ki az egyesület ez évi működését — főleg ha az alábbi számadás és költ­ségvetés is alapos méltánylóra talál, az előző évekhez mért eredményeken alant áll­óbbnak tartaná. Még a gr. Széchenyi István-féle pá­­lyadij alapítvány ügyben örömmel je­l­ez­hetem a tvk. közgyűlésnek, miszerint a pályadijnak már a folyó tanévben le­endő ki­hi­rdet­tetése czéljából, a szabály­zat értelméhez képest a helybeli fő szerepléseiben nemcsak, hogy valaha gymmásium Ft. tanári kara megkereste­tett s igy a nemes czél megvalósulása első nyil­vánulásának immár küszöbén áll. 1884. évben a kaszinó tagjainak létszáma összesen 167 volt. Az 1885. évi összeállitott névsor pedig 170 tag sorát tünteti elő. A tagok létszámában tollát nem kereskedés, de ellenkezőleg habár csekély különbséggel is, szapo­rodás const­atálható. Szó­morral emlékezem meg az egye­sület halottjairól. A fekete zászló sötét dobogásában App4 Ferdinand, Takács Béla és Vállas Rezső örök bucsuzását gyászoltuk. Mielőtt a számok rideg me­zejére áttérnék, e kitéréssel tartoztam az ő emlékezetüknek. Az egyesület választmánya kebeléből a pénztári számadások megvizsgálására kiküldött bizottság, az egyesület pénz­tárosa által beterjesztett számadásokat tételenként beható vizsgálat tárgyává tévén kitűnt, hogy az 1884. évi bruttó bevétel főösszege 2378 frt 20 kr, az ez évi kiadások főösszege pedig 2141 frt 67 kr. Az egyesület pénztárában a készpénz maradván 236 ft 53 kr. Mint behajthatlan tagdíj törölve lett 93 ft 44 kr. Az 1884. évről még be­fizetetlen tagdíj hátralék összege 219 ft 57 kr. A gr. Széchenyi István pályadíj alap 4 db a 100 írtról szóló 4 százalékos aranyjáradék kötvényekből áll és az egyesület pénztára által külön kezeltetik. Miután pedig a pénztári számadás a fentem 1­ített bizottság által az egyes té­telekre vonatkozó okiratukkal történt egybevetés folytán minden tekintetben teljesnek, összhangzónak és hibátlannak bizonyult, indítványozza a választmány, hogy Fekete György pénztáros urnak az 1884. évi pénztári számadására a fel­men­tv­ény megadassák. A jövő 1885. évre az e czélra ki­küldött bizottság, a költségvetés elő­irányzatát a következőkben kéri a köz­gyűlés által megerősíteni : Bevételek­ben : 2349 frt 53 kr. Kiadásokban : 2349 frt 53 kr. A választmány a következő hírlapok megrendelését ajánlja : Pesti Napló, Egyetértés, Nemzet­, Budapesti Hírlap, Pesti Hírlap, Pester Lloyd, Neue freie Presse, Fremdenblatt, Fővárosi Lapok, Vasárnapi Újság, Magyarország és Nagy­világ, Leipziger Illustrirte Zeitung, Borsszem Jankó, Bolond Istók, Fliegende Blaotier, Esztergom és Vidéke, Eszter­gomi Közlöny és Wehrzeitun­g. És ezzel tele. közgyűlés ugyan je­lentésem végéhez értem­, de nem merem t * v • 11 1 vOJ soka­t kellett volna még elmondanom,In helyettesi megbízásomnak teljesen ele tettem volna s azértc e helyettesi minőség legyen önök előtt uraim egyúttal ment gumis,sőt annyival inkább,mert a kép, i­l­yet a kaszinó 1884. évi működéséről öt elé tártam, bizony hiányos vázlatnál in egyéb. Virágozzék egyesületünk ezentú és önök tisztelt uraim egyesüljenek kaszinó körül továbbra is oly áll­ha­tosán, mint tették eddig, mert ö igazság nagy Széchenyink monda „Csak egyesülés s állhatatosság á aL : győzhet a halandó mindenen !“ sy rot un ;.é­­s e­­ók tu ‘ is a- a <k Ezt a visite-kártyát szögeztem ki ajtómra s nyugodt lélekkel mentem­ a basiliká­n. Hogy hová utaztam, azt nem árultam el üldözőimnél«, különben néhány szenvedői vés gratuláns még utánam siet a Csukcsok föld­jére is. Mert a mai napnak szabadalma van le­törésekre és fosztogatásokra. Ab, és az olyan boszantó, mikor ostoba ábrázattal, ünneplésen kifent bajusszal * végzetlen kannibálismusszal eléd lép a sír 6 és elrebegi mondókáját. Egész Európában nem követnek el i­­­gyobb merényletet, mint mikor Esztergo­man a sírásók gratulálnak. Ezek az e­mber­­­ csontokkal dolgozó szörnyetegek, ezek a l­­ lőtt,szagú temetőbeli szellem­ek — ezek b­­ dog ujesztendőt mernek kívánni az élő i­­l­ágnak! Azután az idylli illatú kanászok, a­kik­et soha semmiféle összeköttetésben nem­ állta mint hogy kétizben umggra­ utaltattam vel i­ „ magamat. Hát hogy jutok én ilyen kit fi­­zetéshez? Jön azután a lámpagyujtogatók s hordá­rok küldöttsége. Nem érzik ugyan rajtuk a petroleum szaga, de a pálinka illat* ami inkább. Ezek is kikeresnek olyan isteni megadással tudtam engem, a végigha­­­gatni climax­okat. De az éjjeli őrök se kerülnek el. Nir mit őriztetnem vetők s mégis olyan prote­sióval üdvözölnek, mintha legalább is há­­romszázh­atvanötször mentettek volna me gyilkos betörésektől a múlt esztendőben. Hanem a rendőrök küldöttsége is roppa ékes. Egy ujsági­ő valóságos kaviár nekik s mih­aszna életrajzukat nem is mulaszt­ •­ el rigmusaikhoz toldani- Ezek is csak az ő orrát illátnak,­­mert hát röndnek­ muszáj len az uj esztendőben. Tűzoltók, favágók, plakátragasztók, ujsá kihordók, inasok és fölserdült ismeretlen« mint bizalmas ismerősök toppannak be ho­­­zánk s elkívánják Kappadócziát, és Kamcsat­­kát, Mad­mzálem korát, sőt végső esetre­­ egész m­enyországot is. Esztergomi levél. ti(Boldog uj esztendd! t) <§fatazta+n, 1885. januu­ár­ 1-é­n Az én feleségem Mindig pöröl vélem. Bágyadt mosoly jutalmaza az­ apa fára­dozását, ki ismét reménykedni kezdett. És úgy látszott, hogy jogosan. A gyer­mek mindjobban magához tért. Pedig nem volt ez más mint az utolsó láng föllobba­­nása. Kis karját apja nyaka köré fonta és hallható hangon súgta­­ .Kedves apuskám, láttam anyuskát!“ A szerencsétlen apa rá­tette hideg kezét leánykája forró, lázas hom­lokára s azután csókjaival bob­ta el annak égő, piros arázát. Éjjel azután beállott a katasztrófa. Án­gyal­ka érvelése csöndesebb, lélegzete rövi­­debb lett. Az orvosok fölismerték a helyze­tet s az apát eltávolítani igyekeztek. De ő nem akarta ott hagyni gyermekét s tanúja volt utolsó lélegzetvételének. Ki tudná leírni azt a jelenetet, mely ezu­tán következett. Az apa őrjöngve veté ma­gát a kis halottra és lesújtva a szörnyű csapás által, elveszté eszméletét... Midőn Gyorffy Nagy István a két orvos hosszas ápolására magához tért, igen n­yu­­godtnak látszott, csak tekintete volt kissé zavaros. A körülötte szorgoskodó orvosok egyikétől egész nyugodtan kérdező : — Mikor temetik leányomat ? — Holnap, — volt a válasz.. Gyorffy Nagy István erre zsebébe r­yult, kivette tárcáját és egy száz forintost a következő szavak kíséretében nyújta az or­vosnak : — Tegye ezt leánykám kezébe — ú­t­r­a­­v­alón­a­k ! A két orvos jelentéste teljes szempillantást váltott egymással...* Azután való éjjel, hogy a kis Angyalkát édes­anyja trellé temették, nagy zajra ébred­tek a temető körül lakók. Fényt, láttak a temetőben és muzsikaszót hallottak. El nem tudták képzelni, hogy mit jelentsen e szo­katlan dolog. A félősebbek rémülve bújtak el. Akadt azonban néhány bátor ember, akik elmentek a temetőbe. Ott aztán furcsa látványnak voltak tanúi. Egy frissen hántolt sir körül hosszú fáklyák füstölögtek, melyek kisértet­es fényt, vetettek egy pár sötét alakra. Czigányok voltak ezek, kik szomorúbbnál szomorúbb nótákat húz­tak. Az akinek parancsára e hús nótákat húzták ott feküdt a sirhalmon s kezébe te­­meté fejét. — Hét esztendeig égjen itt a fáklya és hét esztendeig húzzátok a legszomorubb nó­tákat ! moudá vadul fölugorva. De hirtelen ismét, lecsöndesedett és lehajolva a sirhalomra szolid, suttogó hangon, mintha Angyalkájá­nak mesélgetna, énekelve mondá: H »N Iod­e ponty ? Az a Ringy-rongy, Az én feleségem Mindig pöröl vélem ! — Hisz az a Győrffy Nagy István, mon­dák az emberek, kik szánakozva vezették haza a szerencsétlen — Őrültet­ , HEVESI JÓZSEF. 5)aÍo4. I. A régi kín, a régi dal, Szivemen újra átnyilal, S a régi dalban annyi kín van, És annyi dal a régi kínban ! II. Keletre nyílik ablakod, Nyugotnak fordul az enyém, Neked mosolyg a nap, len kél, Nekem mikor nyugodni men, Oh, bölcs a nap ! Jól tudja, hogy Hozzád való a fényözön, S miként szivembe a remény, Én hozzám csak meghalni jön ! III. E­m­­léksz el-e, emlékszel még A szép időre, Midőn az ábránd tarka volt még S a szív, az eőre ? Bokáig ért ruhácskád fodra, A hajad vállig, És ah, nem tudtál még szeretni Csupán halálig. (Esztergom decz. 28.) MÁRKUS JÓZSEF. Qi Évided­,' MiC'Majem&oni'ij’. (Esztergomi virágok egy müncheni sírra.) Szomorú halálhír érkezett a müncheni kórházból. Egy esztergomi szép leány ha­lálát jelentette, a­ki nagyon fiatalon halt meg. A kórház szegényebb lett egy régi nume­russal s egy gyászold­ó any­a szegényebb lett reményében és keserűségében. A müncheni kórház halottjának nagyon beszédes története van. Ajánlom pedig e a hús történetet a szerető szülőknek. Volt egyszer egy esztergomi kis­lány, kinek eleven szelleme mellett csinos hanga is volt s nagyon szépen ragyogó szeme. A cs­i­nos hangot gyémántDányának nézte a rajong apa, ki tündöklő jövőt jósolt a varrógép mellől szegény kis leányának. Egyszerre csak föl kezdett járni a bas­­ dívába s apró sikerei annyira elkapatták a apát, hogy a művészi pálya megkezdése mi nem is volt mindennapi imádság, hauem , sürgős utánjárás. A csinos hangú, rokonszenves arczú, c már egy kissé túltaksált szabóleány végi bejutott a paradicsomba. Kóristanő lett népszínháznál, a­hol Horváth Paula mellel , a­ki volt már egy ideig törvénytelen spa­nyol királyné is, a legszebb kard­­ősnők köz tartozott. A kis Viki azonban inkább ragyogott szí­neivel mint hangjával. Lassú haladását 1 apa mindenesetre máskép magyarázta, mint az ének­mester, a ki nem birt szép tanítvá­nyában csillagot találni, pedig sokáig kérést. Egy kóristanő sajkájában a nyilvános éh tengerén ezerféle kísértések eveznek. A sajk így legalább előbb verődik szív­hez, vág; hamarabb vész el a kavargó örvényben. Ez már a kóristanők rendes sorsa. A kis kardalosnő­ben azonban föltámadt az ambitió átka. Mert megveri azt az ég, a ki nem nagy isteni adománnyal neki m< menni vakmerően a nagy világnak s idegen nemzetek koszorúit keresi. így jutott a n szegény kis énekesnőnk Parisba, a hol ma­gyar chautense volt, igy ért Hamburgba, hol egy szerelmes szerkesztő kiadta szC ‘

Next