Esztergom és Vidéke, 1886 (8. évfolyam, 1-104. szám)

1886-04-22 / 32. szám

ESZTERGOM VIII. ÉVFOLYAM 32. SZA­ i. CSÜTÖRTÖK, 1886. ÁPR. 22. ESZTERGOM és VIDÉKE Városi s megyei érdekeink közlönye. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR : egész évre 6 frt — kr. fél évre 3 frt — kr. negyedévre 1 frt 50 kr. Egy szám­ára 7 kr. SZERKESZTŐSÉG: SZENT­ ANNA-UTCZA 317. SZÁM, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: SZÉCHENYI­ TÉR 35­ SZÁM, hová a lap­ hivatalos s a magán hirdetései, a nyílt térbe szánt köz­lemények, előfizetési pénzek és reclamálások intézendők. HIRDETÉSEK: HIVATALOS HIRDETÉSEK : 1 szótól 100 szóig . frt 75 kr. 100-200-ig .­ 1 frt 50 kr. 200-300-ig . 2 frt 25 kr. Bélyegdij 30 kr. MAGÁN-HIRDETÉSEK megállapodás szerint legju­tán­yosabba­n­­ közöltetnek. NYILTTÉR sora 20 kr. ZSEGEINK MAGYAROSODÁSÁRÓL Esztergom, ápril 21. Kossuth Lajos nagy hazánkfiától ij abban érkezett, s a közművelődési egyesület javára közrebocsátott érdekes üzetben olvassuk azon faji gyöngesé­günket, mely itt-ott különösen Erdély­ben és Hunyadmegyében példáit adá az lnemzetlenedés szomorú kinövéseinek jó időben, a midőn a nemzeti ujjáéb­edés korszaka beköszöntött, s ennek h­ogyhatlan dicsőitése alatt, mely márcz. 5-én éven­kint megújul, a tudatlan lábság alattomban növekedett számban s erőben a magyarság rovására. Ezt a körülményt nagy hazánkfia a íji önérzet nem bírásában keresi s­­ leg annak tulajdonítja, hogy a társa alom ez érdemben nem látszott semmit szre­venni, következéskép nem is érezte sükségét a jelen ideig annak, hogy az Iveszett erők az édes hazai nyelv szá­mára megnyerettek volna. Elmondja ő legnagyobb tapintatossággal a módo­­t is, melyek a visszahódításra leg­iztosabb sikert ígérnek. Ezzel mi nem foglalkozunk, hanem h­ivjuk a mi Hunyad megyénkre a gyermet t. i. Esztergom megyére, mely­­ országban levő törvényhatóságok közt kosainak számára nézve 15-iknek van rozva. E megye ugyan nem bir oláh lakos­ggal, mely a hódítási szerepben nő osztályzatot vívott ki, hanem ki­je­ntékeny számmal van benne képvi­lve a németség és tótság. Hogy mennyiben vakmerősködtünk megyénkkel a hunyadmegyei állapot szembesíteni, szolgáljanak arra nézve e becses lapokban ft. Németh Viktor szt. kereszti lelkész ur által a községek helyzetéről szóló Korabinszky és Vályi nyomán készült ismertetések, melyek­ben találunk oly megyénkbeli községet, a hol arról tétetik említés, hogy száz esztendő előtt elegyesen volt benne ma­gyarság, németség vagy tótság. S ma mit látunk ? — azt, hogy vagy tisztán tótok, vagy németek. Hát hol a ma­gyarság ? — Elenyészett. Ilyen pl. Csolnok. Továbbá legyen szabad hivatkoznunk Kuralra, mellesleg mondva nincs szán­dékunk egyes személyekre czélozni, hol a kath. elem mai nap is tót, még a pedig 13 próbás, a mit leginkább mu­tatott akkor, midőn körülbelül két év­tizeddel ezelőtt az ugyanottan köztisz­teletben álló plébános az iskolások szá­mára magyar á­bé­czét vett sajátjából hogy magyarul tanuljanak olvasni, kis nebulók örömmel fogadták az aján­­­dékot, de nem igy az anyák, kik első felhevülésükben mintegy commandószóra tűzbe hányták a könyveket. Erre buzgó plébános nem csüggedett, hanem a magához hivatta leczkéztetés végett magyarfaló anyákat, azonban eredmény­­­telenül, mert a magyarul semmit nem értő anyák szigorúan foglaltak állás­pontot a mellett, hogy gyermekeiket nem hagyják magyarul tanulni, sőt az ellen is emeltek panaszt, miért tanul­nak gyermekeik magyarul még hozni is. Ámde a kitartó igyekezet imád­s főleg az 1868-iki népoktatási törvény még­i­s diadalt aratott végre valahára, mert jelenleg már ott magyarul is ta­nítanak. Nagy igazság rejlik tehát Kossuth hazánkfia abbeli mondásában. A házi tűzhely s nem az iskola a nemzetiség szentegyháza, s a nő, az anya, annak papnője, kinek keze alatt a nemzetiség Vestatüze ki nem alhatik. Ennek ere­jével nem birkózhatik meg az iskola, s a hol (helyben maradó népnél) az iskola nyelve a házi tűzhely nyelvével ellen­tétbe jő, ott okvetlenül az iskola húzza a rövidebbet. Az iskola csak úgy érhetne el po­zitív eredményt, ha az iskolába kerülő gyermekkel belépésekor már a haza nyelvén lehetne szólani. De mikor a tót vagy németajkú gyermek jön az isko­lába, a tanító hogy tanításának foga­natja leg­yen a paedagogiai és didactikai elvek nyomán eszközölt tanításának csak­is a gyermek anyanyelvén kell történnie. Hogy a tanító a gyermek gondolatkö­rébe bele­élhesse magát, tanítási tárgya iránt kedvet és hajlamot ébresszen, nem azon nyelven kell a gyermekhez for­dulnia melyet a gyermek éri? Igy van aztán, hogy a tót vagy német gyerek megtanul anyanyelvén olvasni s csak ezután fog a magyar olvasás és íráshoz, a min túl egy pár versnek szajkó módjára történt bemagolása után alig terjeszkedik, legfeljebb a táblára irt néhány szót megtanulja magyarul s ezen silány magyar nyelvi tudománnyal lép ki az életbe, a hol elfelejti azt a mit az iskolában nagy nehezen elsa­játított. Igy bizony nem magyarosodunk ! Kesztölcz tótnak, Dorog németnek marad örökké ! Hiába jutalmazzuk a tanítókat mindaddig, mig minden idegen ajkú községben kisdedóvóintézetet nem lá­tunk. Mert jóllehet a tanító buzgó fárado­zásai elismeréséül jutalmat érdemel, de mi haszna, mikor a tanítói jutalmazás nyomában a községbeli általános vagy mondjuk inkább lassú fokozatban emel­kedő magyarosodás nem tapasztalható. Dágh község pl. elég lelkes és fá­radhatlan és talán többször jutalmazott tanítóval bir, ki már több éve folytatja sisiphusi munkáját, s még­is mit lá­tunk ? — azt, hogy Dágh község maig­lau is csak olyan jót, mint volt ezelőtt kivéve néhány tehetősebb földmivest ki gyermekét magyar városban ezek bírják szóban és írásban tanitatta az édes magyar nyelvet. Az igazi és feltétlen magyarosodás­nak alphája az óvó intézet, a­hova oly kisdedek adatnak, kiknek sem képzetük a tárgyakról, sem szókészletük­ nincs, ha van is alig terjed 100—150 szóra. Itt aztán megtanulja a beadott kisded azt a néhány száz szót magyar nyelven, melynek birtokában hat éves korában már beléphet azon tanodába, mely ezelőtt tót vagy német volt, de immár egyszerre magyar tannyelvű lehetett. Így aztán magyarosíthatunk ! De ez, sem elég, hanem állítsunk minden ilyen nyelvében gyermekei által magyarrá lenni hivatott községbe magyar szüle­tésű, magyar nyelvű lelkészeket és ta­nítókat, kik ha bírják is az idegen nyelvet, de az édes hazai nyelv terjesz­tése szent czél gyanánt lebeg előttük, í„Esztiirj Diís Tiiíkí"táríája. ÄAQYPma ES IIS?IT. (Mutatvány:*) Nagypéntek — gyászpéntek ! . . . Ki halt­­ ? . . . Ő, az örökéletű Istenember! Ellenmondás ez ? . . . Nem. Sőt beiga­ása annak, hogy az emberben is van m­i!... Nagypéntek: gyásznap a földtekén, — mivét örömnap az egész világon ! gyász — és öröm: ily közel egymás­­!... Nagy vigasztalás ! * * * Nem halt meg, csak alszik« — ndá ő. Kelj fel és járj !« Ugy szeresd embertársadat, mint ön­magadat!«' Ugy szeretheted Istenedet, ha feleba­rát szereted!« * * * *­ [i tanitá meg az emberiséget ezen örök­­ságokra ? [i tanitá először, hogy: a halálban ott már a feltámadás ? Az ő halálát gyászolja ma, — s az ő feltámadásán örül ma újra a keresztény­világ. * * * Ő előtte is voltak bölcsek, kik az emberi szellem halhatatlanságát, sejtették — de, csak sejtették. Voltak Sokratesek — Platók , kik ván­dorolni hitték a lelket — emberből ál­latba; — a nőből (ha mint ilyen hétszer jól viselte magát) férfiúba — ebből (ha kegyesen élt) csillagba — stb. Komikus tapogatózása volt az ó-kor bölcseinek — e nagy eszme körül. Révedező sejtelme a halhatatlanságot sóvárgó kebelnek. Ő tanítá meg a lélek és szellem (Psyche és Pneuma) közötti subtilis különbséget. ő emelte Hitté, hogy az emberi szel­lem folytatja létét, a test és lélek holta után is... Hogy minő formában? azt nem monda meg. Ugy se értenők meg véges és­szel — a végtelent. Mert ha megért­hetnők, megszűnnénk emberek lenni. * * * Ő, az Istenember, aki maga is meghalt — a keresztre­ feszités halálával. Ugy szerette Isten a bűnös világot: fiát adá érte a testi halálnak! Ki tanita bennünket először, hogy a szeretet a megváltó, —a minden; — köves Zeusz — sújtó villámaival, — nem többé csak a haragos Jehova — aki bos­­szút áll rajtunk, gyarló embereken, apáink vétkéért, hetediziglen ? Ki monda ki először, hogy a világ sark­köve a szeretet! hogy a szeretet maga az Isten! aki elválasztá a vizet a levegő­től, — tömörité a földet, — és alkotá rá az embert saját képére, — mert kedve telt benne, — mert szereté. Ki tanitá rá először, hogy a nap midőn meleg sugarai alá veszi e hideg földtekét — szeret.­­Hogy a hullám, midőn a tengerpartjait locsolja — szeret. Hogy a szél, midőn langy fuvalmával virággá fakasztja a bimbót: szeret. Hogy a gyémánt midőn a föld gyomrá­ban — rokonelemeivel egyesülve, születik és nő: — csakis szeret. Ő tanita rá — ő az Istenember! * Volt Ábrahám, aki egyetlen fiát áldozá az Urnak. Volt kegyes Jób, aki Istennek sajtoló kezét is megcsókolá. Volt Probus vagy Titus császár, aki ha jót nem tett, azon napját elveszettnek monda. Volt Moerus, aki barátjáért rabságot vállalt — az akasztófáig. (Schiller Dioni­siusában.) Volt Samaritánus, aki olaját törte a vérző sebekbe. Volt publicanus, aki szombaton kiemelé embertársának árokba dűlt szama­is­zát. De ki emelé a szeretetet világelvvé, és erkölcsi kötelemmé ?! Ő, az Istenember!.. És ez Istenember is meghalt!.. És épen azért halt meg, mert szeretett! Hogy szeretetét vérével pecsételje meg — ér­­­tünk, és a szeretet elvéért! De miért oly erőszakos halállal kelle halnia ? Mert a legnagyobb eszmét: " a szeretet eszméjét nem birta el a törpe kor, a törpe lélek! Az önző sziv, a Moni­mont és aranyborjút imádó emberi kebel! Nem tűrhették azt, a zsarnokságra haj­landó s azt tovább élvezni vágyó farizeu­sok, helytartók és hatalmasok. Nem akartak osztozni a konczon, — az az élet javain, mit a szeretet megosztani parancsolt. A szeretet martyrjának tehát halnia kel­lett, de csak egy időre. Mert ő megmutatá, hogy a szeretetet megölni nem lehet: hogy a ki szeret, az él, — hogy a szeretet holtából is feltá­mad. Sok ezer axióma meghűlt, de a szeretet alapelve él­ és a vallás a mi erre állni fog, mig ember él e sárgömb Czigány Károly „Lélek Naplója" czimü bölcselmi áből, melynek I. kötete most jelent meg, hogy az Isten nem többé csak a menny­

Next