Esztergom és Vidéke, 1888 (10. évfolyam, 1-104. szám)

1888-06-10 / 47. szám

ESZTERGOM, X. 13 . PÓLYAM. 47. SZÁM. VASÁRNAP, 1888. JÚNIUS 10. Évi mérleg. Budapest, jun. 7. Egy előkelő nevű országgyűlési kép­viselőtől kaptuk a következő vezérköz­leményt: Az ötéves mandátummal választott országgyűlés első ülésszakát berekesztet­ték s hosszabb közbeeső szünet nélkül utána mindjárt megnyittatott a második ülésszak. Már maga ezen körülmény nagyobb komolyság s erélyesebb tett­vágy jelét adja a jelenlegi magyar parlamentnek, szemben a múlttal. Az első hosszú parlament első ülés­szaka tényleg dús mértékben megtar­totta azt, a­mit a képviselői mandátum meghosszabbításának szószólói az ekként alapjában reformált törvényhozás felől ígértek , valamint minden pártban voltak hívei a mandátum meghosszab­bításának és a nagy többség, mely az ide vonatkozó törvényt megszavazta, a ház összes pártjaiból képződött, úgy azon érdemből, hogy a ház unvoaxja emelkedett, méltósága s teremtő ereje nagyobbodott, minden pártban egyen­lően meg kell adni a maga jó részét. Éles beszédben és csípős válaszban az uj házban sem volt hiány és sokszor nagyon élénk fejtegetésekre, az ellenté­tek heves egymás ellen pattanására ke­rült a dolog de, nagy megelégedéssel kell elismernie minden hazafinak, hogy­ a tisztesség határa szorosan megköze­lítve csak ritkán, áthágva talán csak egyetlen egyszer lett. Exempla sunt odiosa; nem szeretnők megsérteni egy idegen parlamentnek sem méltóságérzetét s öntudatát, de ál­talánosságban bizon­nyal el lehet mon­dani, hogy a magyar képviselőház a lefolyt ülésszakban tartott vitáinak méltó alakjára s tárgyilagos mélységére vonatkozólag sok más parlamentekkel való összehasonlítás esetén csak nyerhet. A tanácskozások színvonalának emel­kedésével karöltve járt a házban a je­lentősebb talentumok mindig erősebb s impozánsabb előtérbelépése is és lo­vagias vonás az, mely különben a ma­gyar faj jellemében van s hál' Istennek a gyakorlati politikai életben kezd gyak­rabban­ érvényesülni, midőn a mérsékelt ellenzék főközlönye vezérczikkben kor­­­lát­lan dicséret szavaival méltatja állam­férfiaink Benjáminjének, Wekerle állam­titkárnak rendkívüli tehetségét s hatás­teljes föllépését, jól­lehet éppen We­kerle igen gyakran lesújtólag ejtette velős dialektikájának nehéz kalapácsát a mérsékelt ellenzéki suggesztiók üllő­jére. A szabadelvű párt mindenesetre őszintén viszonozhatja az ellenzéknek a bókot, mert különösen vezére, gróf Apponyi Albert rég kipróbált ékes­szólásán kívül a harczmód lojalitása és méltóságteljes tárgyilagossága által kitünttete magát a lefolyt ülésszakban. Az 1887/8-iki ülésszak Magyarország parlamenti életében kétségtelenül egy jó fejezetet képez és remélhetőleg oly mű bevezetéséül szolgál, mely Magyar­ország dicsteljes történelmében díszes helyet fog elfoglalni. Tekintélyben tartva s hatalmasan, barátai által nagyrabecs­ül­ve, ellenei által tisztelve, szabadon s emelt fővel áll ma Európa előtt Szent István biro­dalma, elismerve a világbéke egyik legerősebb s legmegbízhatóbb oszlopá­nak mely iránt kötelességét becsületesen, semmi áldozattól vissza nem rettenve teljesíti, emellett azonban lakosságának pénzügyi s kulturális érdekeiről sem feledkezve meg. A magyar parlament az első ülésszakban biztosította az ország védképességét s letette a biztos alapot az államháztartás egyensúlyának hely­reállításához és állandó fentartásához, de az igazságügy, a közoktatási s köz­lekedési ügy továbbfejlesztésére s hasz­nos befejezésére szolgáló törvényeket is előkészített s hozott javaslatba, melyek a jövő négy ülésszakban lesznek letár­gyalandó­k. A jelen parlamentre még igen sok teendő vár, ha azt akarja, hogy a mű­ködéséhez fűzött remények egész mérv­ben teljesedjenek; de ha igazságosak akarunk lenni, el kell ismerni, hogy helyes úton halad a kitűzött czél felé s hogy azon már ma nem jelentéktelen távolságot hagyott maga mögett. iziszterpí&líkelárcziía Édes szivem .. Kis kék ruhába, fűzetlen hagyva Tiszta növésed, ruganyos vállad, Felnőve vígan, tisztán, szabadba' . . . Édes szivem, ha igy megtalállak! Hogy ne volnál, miként valamennyi Fény­re vágyó, kaczér szívű, ledér . . . S ne vágynál másért szeretve lenni Csak tudatlan, tiszta jó szí­vedet­ ? Hogy ne volnál, mint a többi lánykák: Okos, ravasz, erényes tulipán, Szemlesütő bezzeg ! ha — mig látják... S hejh, lopva ég, liheg a csáb után. Hogy ne súgná füledbe a mérget A sok fajankó, szagos mihaszna ; Ki ott finczál-tánczol nálad, érted. Titkos késektől görbén, kiaszva. Tiszta, meleg szív ha volna nálad, S ne volnál ily hiú, üres alak . . . Édes szivem, ha úgy megtalállak . . . De igy? — borulj rám, hadd sirassalak! HALÁSZ ¥. JENŐ. Városi közgyűlés, — 1888 június 7. — Ugy mondták, hogy a «plebs» oda­kint hangosan kezd beszélgetni, mert oly régen nem tartatott közgyűlés. Nos hát, ez a nézet nem felelt meg egészen a valóságnak, mert bizon még többen is befértek volna a tanácskozó terembe, pedig jó adag tárgysorozat kínálkozott arra, hogy ki-ki kibeszélhesse magát. Olyan hír is szárnyalt, hogy a kaszárnya ügy érdekes felszólalásokra fog alkalmat szolgáltatni, s vannak képviselők, kik­nek dörgedelmes interpellatiójuk alig várja hogy napvilágot lásson. Volt is két interpellatió, egyik melyet Nieder­mann Pál intézett a polgármesterhez valóságos p­ar­l­a­m­en­t­á­r­i­s f­o­r­m­á­b­a 11, az iránt kért fel­világosítást, váljon a strázsahegy alatti homokterület szőlővel leendő beültetés végett, mert nem lett mindezidáig kimérve és még a múlt év­ben hozott határozat értelmében a városi lakosságnak eladva, a másik kérdést, már egy kissé erősebb kifejezésekkel élve, Hübschl Alajos tette, a geréi útnak jelkövekkel való kijelölése tárgyá­ban. Mindkettőre a polgármester vála­szolt olykép, hogy mind a két munká­lat végrehajtását az hátráltatja, mert a kataszteri munkálat folytán felvett térkép, — melynek árát a város már rég kielégítette, máig sem küldetett meg. Hozzá­tette hogy a kövezési mun­kálat is e miatt szenved Niedermann Pál a választ halasztást, tudomásul vette, habár annak a nézetének adott kifejezést, hogy térképek nélkül is foganatosítható volna a parczellirozás, ellenben Hübschl Alajos bocsánatot kért, ha netán sértő kifejezést használt volna, mert senkit sem volt szándékában sérteni. Ezzel azután vége szakadt az inter­pellálióknak és a dörgedelmes csak nem látott napvilágot. Magát a közgyűlést csekély számú képviselő jelenlétében Hercz Antal pol­gármester vezette, olyan elnöki prae­cizitással, a­milyen a közelmúltban isme­retlen volt nálunk. FÉLREVERT HARANGOK. REGÉNY. A­, „ESZTERGOM és VIDÉKE" számára irta: KŐRÖSY LÁSZLÓ­(Tizennyolczadik folytatás.) XIV. A­KIK VISSZATÉRNEK A VILÁGBA. Az igézet utolsó napján, az ezeregy éji gyönyörök boldog hőse így szólott a sze­relmes szép asszonyhoz : — Van nekem egy bizalmas emberem, a­kinek meghagytam, hogy írja meg, mit tarta­nak rólam lappangásom miatt. Ez az ember ma nyilatkozott. Nem érd­ekelheti magát, szép Eszter, az egész levél, mert nagyon hos­­szadalmas , annyit azonban megmondhatok magának, hogy nagy baj előtt állok, mert hivatalos kötelességmulasztással vádolnak. Eléje kell vágnom a veszedelemnek és hol­nap el kell válnunk. Eszter szomorúan mosolygott. — Akkor én sokkal erősebb vagyok — kezdte szerelmes szemrehányással. — Lássa, én még el sem árultam magának, hogy tegnap távirat érkezett a kertészemtől, a­ki arról tudósít, hogy minden vagyonomat elrabolták távollétemben. Kovács László álmélkodással nézte a cso­dálatos asszonyt, a­ki minden vagyonát szívesebben veszti el, mint a tiltott para­dicsom édes perczeit. — Utazzunk rögtön ! — válaszolta a kép­viselő, a­kit az uj veszedelem híre egészen lesújtott. — Nem akarom, hogy miattam egészen szerencsétlen legyen. — Ha egészen boldog voltam veled, mit bánom én, ha egészen boldogtalan is leszek nélküled . . . Mit lehetett erre felelni ? A szerelem rajongása, a szív hősisége, a feláldozás vér­tanúsága beszélt egyszerre a szenvedélyes szép asszonyból, a­ki érezte, hogy nagy örvény fog támadni közöttük, a­mint kibon­takoznak egymás karjából. — Legyen azonban úgy, a­mint kívánja — mondta azután elhatározva. Tehát legyen vége mindennek. Én visszasietek vagyonom romjait megmenteni, ön pedig jóhírnevét. Hát nekem nincs-e kétszer több munkám ? Hát nem volt nekem eddig tiszta nevem s szeplőtelen becsületem, mely előtt minden társaság előkelő termei megnyíltak net­em? Most mindent elvesztek. Oda van gazdag­ságom, mely oly sok bálványozót csődített utamba; oda van becsületem, melyhez eddig senki se férkőzhetett és oda van boldogságom, mely azonban teljes és felhőtlen volt. Azért is tartott olyan rövid ideig. De jól van. Minden veszteségemet szívesen fogom el­viselni, nem fog fájni az élet gondja, nem fog bántani volt ismerőseim és egykori társaságom megvetése, ha el nem vesztem a legdrágább kincset: a maga szerelmét s ha el nem vesztem a mindenért dúsan kár­pótló társaságot: a maga társaságát. Sze­gény koldusasszony gyanánt válok el most öntől. Nincs egyetem szerető szívemnél. Oda van mindaz, a­mi jogot adott az elő­kelő világ kötelékéhez. Nekem most elölről kell kezdenem az életet, vagy be kell fejez­nem, ha a legutolsó kapcsot is elvesztem. Nem fog-e ön is megvetni engem, ha oda­haza találkozunk ? — Ne beszéljen így, édes Eszter. Min­dennek én vagyok az oka. Kitártam kar­jaimat, megújítottam szívemet, odaadtam a lelkemet és maga hitt nekem. Boldogok voltunk, kimondhatatlanul. Édes közösen szereztük a tiltott paradicsom üdvösségét, egyszerre vesztjük el s közösen fogadjuk cse­rébe a megtorlás gyötrelmeit. Én követtem el a vétket, ön csak bűntársam volt. Miattam kell majd szenvednie, de én ott leszek nehéz óráiban és meg fogom vigasztalni, mikor miattam bánkódnia kell. Bízzék ben­nem, szép Eszter. Nem fog csalódni . . . A szerelmes asszony, nagy fekete szemei válaszoltak erre a férfias hitvallásra. A válasz ragyogó könnyek alakjában jelent meg. Nem mondott pedig egyebet, mint szerel­­­met, hálát és bizalmat. Gyorsan elkészültek az útra. Kovács hátrahagyta a levelet s a szép asszon­nyal a kis rengetegen keresztül nagy kerülő uton a pályaház felé tartott. A kopott ven­déglő néhány cselédje észrevette a távozókat, de a vendéglősné azt hitte, hogy csak rendes napi sétájukat végzik. A pályaházacska előtt így szólott a kép­viselő : — ön Budapestre utazik a legközelebbi vonattal, mely három-négy percz múlva indul. — És ön ? — Én Orsó vára. — Mert ugy­e nem akar velem tartani? — Nekem szükségem van Orsó vára elő­ször önért, másodszor megbízóimért, har­madszor magamért. Pósaházát. — Értem. Mikor találkozunk ? Orsováért. •— Majd megírom önnek odahaza.

Next