Esztergom és Vidéke, 1893 (15. évfolyam, 1-118. szám)

1893-05-21 / 41. szám

Esztergom, XV. évfolyam. MEGJELENIK N­ETENKINT KÉTSZER, VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre - -- -- -- -­­-­Fél évre - - -...................­­- - -Neg­yed évre . . .......................................1 fit oO 1er Egy szám­ára 7 kr. 6 fr.t - kr. 3 fit — kr. 41 szám. Vasárnap, 1893. Május 21. __ — ---------— — • ■ [UNK] [UNK] — . ■ [UNK] ■ - — — SZEREITnŐSÉG: SZÉCHENYI-TÉR 332. hova ,a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIAD­Ó~HIV­ATAL: SZEKl­ENYI-TÉK­ 332. hova lap hivatalos és origán hi­lmései, a nyiló-terbe szánt közle­mények, előfizetési pénzek és reklamálások m­ié­ pmilík HIRDETÉSEK: HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 szótól 100 szóig 75 kr, 100- tól 200-ig 1 frt 50 kr, 200-tól 300-ig 2 frt 95 kr. Bélyegdij 30 kr. MAGÁN HIRDETÉSEK megállapod­ás szerint legjutányosab­­ban közöltetnek. NYILTTER sora 20 kr.­ ­Városi és megyei érdekeink közlönye. Piros pünkösd napján. A gondolkodó lélek a szabad­ akarat s a nemes erkölcs azon szent,­háromság, mely az embert a hatalmas elem­ek meg­fékezésévé s a nagyszerű mindenség urává avalta. Hatalmas urává, ki könnyen hajlik a zsarnokságra. Piros pünkösd napján nem az emberi hatalom nagysága nem az ész uralma, az akarat erélye és az erkölcsök koronája, hanem az ige diadala a mai ünnep jelentőséges idemája. Az eszme halha­tatlansága — az ige diadala. Legyünk bár még egyszer olyan kal­már szelleműek mint a­milyenek vagyunk jegyünk még egyszer oly kigunyolói az eszményiségnek, melyet úton-útfélen lábainkkal taposunk : az ige győzelmét a szellem diadalát és a napfényt nem tagadhatjuk meg a mai magasztos ünnepen. Megváltó szellemű gondolatok törnek át az ó­kori műveltség sötét felhőin, a szeretet újjá­teremtő tana új fejezetet kezd jelölni a világtörténet lapjain, gőgös zsarnokok s foszlányos koldusok megszűnnek végletes emberek lenni s lesznek felebarátok. Az Isten szava­­ a nép szavává lesz, tömegesen gyűlnek össze az apos­tolok szószékei előtt, áhítattal és ihlet­tel hallgatják a fenkölt beszédű egy­szerű férfiakat a nép ezrei és seregen­­kint gyülekeznek egy uj táborba mely­nek zászlaja a vallás, melynek katonái nem hordanak világh­óditó római kar­dokat, hanem a meggyőződés ellenáll­­hatlan fegyverével mennek vérontás nél­kül az egész világot meghódítani. Az eszme halhatatlansága, az ige diadala erősíték meg az első kereszté­nyeket, mikor máglyára kellett lépniük, mikor gyermekeik borzasztó halálát kel­lett végig szenvedniük, mikor meggya­lázva s megalázva hurcol­ták őket végig hóhérok az utcákon. A béketürő s meg­­bocsájtó szenvedés isteni eszménye lebe­gett előttük a Grolgolbán. Hová jutottunk ma........... Hányan valljuk mai napon túlzásta­­lanuul s meggyőződéssel azon elveket, melyek az újkori műveltség alapjait vetették meg? A gondolkodó a mellőz­­­­hető salangokon könnyen túl­tesz, de s a lényeg szentsége előtt mindig meg­hajol. Különösen az napon, midőn az egész világon egy évezredre kiható tan csodaszerü diadalát ünneplik. Az eszme halhatatlanságát s világ­hódító hatalmát hirdeti a mai ünnep a természet pompájával, az egyház szer­tartásaiban és a romlatlan érzésű em­berek százezrei által — piros pünkösd napján. FELEDNÉLEK . . . „Felednélek — azt mondod — de nem lehet . Lelkem­et ha kitépik, sem feledlek!11 . . . Szivemben is örök hit a szerelem, Örök hft és örökké reménytelen. Mondod : „mért nem születtem inkább másnak ?" Istenem ! Bár születtem von’ királynak ! Lábaidhoz raknám minden kincsemet : Országomat, koronámat, szivemet. Nézd meg azt a nagy csillagot az égen, Most egy éve egy se fényléit oly szépen : Sugara mint gyémánt fénye csillogott; Ha ránéztem, reményem feltámadott ! Egy év múlt el s lám a csillag nem ragyog . Reményem is félig-meddig elhagyott. Meglátod: egy év még s lehull csillagom. Te megsiratsz, frissen hantolt síromon. NOÉMI. Az aradi szabadságharc-múzeum. Magyarország nagyon szegény a kul­turális intézetek tekintetében. Ünnep­­számba megy, ha vidéki városaink va­­lamelyikében egy-egy intézet létesül, nemcsak mivel ritkaság az ily intézmény megállapítása, de mivel annak létesí­tése a hazafiéi buzgalom és társadalmi összemunkálás leghatározotabb erőkifej­tését­ igényli. A szabadságharc lezajlása óta a magyar városok közt Aradnak, a magyar Gro 1­­­golkának lakossága játszotta a legszebb szerepet. Dacára annak, hogy bermetice körülzárja az oláh elem, hogy lakos­ságának nagy része német, oláh, szerb és tót eredetű, a magyar államért való rajongás oly általános itt, a magyarság múltja iránti kegyelet oly érzékeny és áldozatkész, mint másutt alig , de egy­szersmind a kormány célzatainak mél­tatásában is tapintatos és bölcs a hazafias érzület. Ez a város, mely a múlt kegyeletét a jövőbeli érdekek szorgalmával oly bölcsen összeegyeztetni tudja, rövid tíz hónap alatt egy oly intézményt létesí­tett, helyesen: rögtönzött, aminővel a külföldi városok sok évtized fáradozásai után sem dicsekedhetnek. Az e városban székelő egylet Varjassy Árpád királyi Kölcsey­­tanfel­ügyelő kimeri­ hetl­en buzgalmával minden­­ felhívás, példa, útmutatás, avagy tá­mogatás nélkül létesített egy múzeumot, mely magában foglalja az 1848—49-iki szabadságharc monumentális ereklyéit s felöleli mindazt a nymbus-t, mely e szóban van : «magyar szabadság.» Merénylet lenne azt az érzést elemezni, mely minden magyar honfi lelkét el­tölti, midőn átlépi ama nyolc terem küszöbét, melyekben az 1848 -49. szabadságharc mozanatait feltüntető tár­gyak vannak elhelyezve. Hőseink ereklyéiben megismerjük nemzeti jellemünk nagyságait ; ez erek­lyék nemzetünk legdicsőségesebb esemé­­nyeinek látképét ragyog­atják elénk, és vértanúságunk gyászképét. A szabadságharc emlékeinek látása nem fölemeli, de elragadja a szemlélőt,, A szabadságharc ereklyéiből lesugárzó hősiesség, áldozatkészség, vitézi nagyság a boldogság érzetével tölti el a honfi­­szivet. De ami legjobban megragadja a lelket, az az a három terem, melye­ket a tizenhárom vértanú ereklyéinek gyűjteménye tölt meg. Ez a három terem más nemzeteknél halot­i ereklyék gyűjteménye lenne. Nálunk a magyar nemzet dicsőségének tárlatát képezik. Méltán fájlalhatjuk, hogy ezeréves múltjában a magyar nemzet nem tanú­sított érzéket azon tárgyak összegyűj­tése és megőrzése iránt, melyek múlt­beli nagyságát lennének hivatva elő* tükrözni. Midőn azonban az említett 3 ereklyetermet látjuk, ez ereklyék képében modern alakban elénk állítva képzeljük nemzetünk összes elfeledett s elkallódásnak átengedett ereklyéit* Örömmel üdvözöljük a szabadságharci muzeum Aradon buzgólkodó vezér-fél** fiait azért a kitűnő eszméért, hogy a muzeum kincseinek országos megismerte­tése céljából az ország összes szerkesztő­ségeit meghívta. Mert országos elisme­rést érdemlő tevékenységük eredménye valóban csakis úgy méltatható és érté­­kesíth­ető, ha azt úgy a fővárosi, mint a vidéki sajtó fölkeresi és a közérdeklő­dést iránta országszerte fölkelti s ébren tartja. BUDAVÁR OSTROMA.*) A nagysarlói ütközet kedvezőtlen kime­netele után Welden osztrák tábornok, a Budapesten levő osztrák hadsereg parancs­noka, a Komárom felmentésére előnyomuló győzedelmes magyar hadsereg által vissza­vonulási vonalát Bécs felé veszélyeztetve látta. Tekintettel erre s azon körülményre, hogy az osztrák hadsereg nagyon megvi­selt állapotban volt, arra határozta el ma­gát, hogy Pestet kiüríti és viszavonul Po­zsony felé. Welden e terve azon alapelven sarkalt, hogy Budapest lírása nem bizto­sítja Magyarország bírását, a hadsereg egy harmadát műveletek igény­be veszi és gátolja a had­menetét. A császári hadsereg visszavonulását azonban oly módon kellett szabályozni, hogy e mellett Magyarország déli részeiben eszközlendő hadműveletek is kellő tekintetbe vétessenek. E célból Jel­­lachichot, az osztrák déli hadsereg parancs­nokává kelle kinevezni s a parancsnoksága alatt álló 1. hadtesttel a Duna jobb partja mentén az alsó Dunánál álló Horváth és szerb csapatokhoz kellett csatlakoznia. El­indulása előtt azonban Promontornál ál­lást foglalni és Budát élelemmel kellett ellátnia. A budai vár parancsnokául Hentzi tá­bornok neveztetett ki. A vár megszállásá­val Welden azon célt követte, hogy az ál­tal a magyar hadsereg egy részét lekösse és visszatartsa az osztrákok üldözésétől. Fájdalom, e célját teljesen elérte, mert Görgey seregének zömével lépre is ment s ez által a magyar hadsereget megfosztotta mindazon előnyöktől, melyeket számára ad­digi sikerei biztosítottak, mert a vissza­vonuló osztrák hadsereggel szemmel Gör­gey magatartására nézve, csak azon eljá­rás lett volna egyedül helyes, melyet Bem egy Kossuth-hoz intézett levelében a kö­vetkezőleg vázol : «Miután Görgey tábor­nok győzedelmes előnyomulásában Komá­romot felmentette, nyomon kell követnie az ellenséges hadsereget, nem szabad nyugtot engedni neki, mindjárt ha seregeink har­mada kidől is, feltartóztathatlanul Bécs ellen nyomulni, miközben néhány portyázó csapat az ellenség két szárnyának megkerülésével nyomuljon a székváros felé. Ha egyszer Bécsben van, ő diktálja a békét.» Buda a magyar hadseregre nézve fon­tossággal egyáltalán nem bírt, mert a ma­gyar hadsereg a Dunán át Pesten kívül Esztergom és Komáromnál még két átke­léssel rendelkezett. Kossuth valószínűleg azon előnyös er­kölcsi benyomásra számítva, melyet a vár bevétele az ország lakosságára eszközölni fog, óhajtotta a vár bevételét, de azt ő sohasem parancsolta. Kossuthnak, mint nem katonának lehetett ily óhajt kifejezni, de Görgey mint hadvezér, hivatva lett volna, azon hátrányokat kimutatni, me­lyeknek az ellenség üldözésének abbaha­gyásából származnia kellett. Görgey maga is azon okokat, melyek őt Buda ostromára vezették, túlnyomóan politikai természetűekn­ek nevezi. A katona előtt azonban egy hadsereg műveletére nézve, csak katonai szempon­tok lehetnek irányadók, mert ha hadászati tekintetben a helyzet urai vagyunk, akkor a politikát kényünk-kedvünk szerint csi­nálhatjuk. Ezt nem látta be eléggé tisztán Görgey és így történt, hogy a fiatal had­sereg győzelmi menetében Komárom alól visszatért, egyedül a 7. hadtest kíséreté­vel Buda alá vonul és itt a már a főváros közelében álló Aulich 2. magyar hadtest­tel egyesült. Az által azonban az osztrák csapatoknak alkalom adatott Pest és Komárom környé­kéről tömérdek ágyú és más hadianyag­gal zavartalanul visszavonulni. Welden tábornok már vázolt elhatáro­zása folytán április 20-án Pest kiürítését a császári csapatok megkezdették. Jellachich április 20—23-ika között Pest­tel kiürítette és Promontornál foglalt állást, a­honnan a várat a szükséges élelmi kész­lettel ellátta s azután a Duna jobb partján Eszék felé visszavonult. Április 21-én a többi császári csapatok is megkezdették a visszavonulást és 23-án este Pestet az összes császári csapatok elhagyták. A­midőn az utolsó csapat átment a­ hajóhídon, melynek hídfője a mostani Deák­utcával szemben volt, maga mögött fel­gyújtotta a hidat. Ez kátrányos szalmával lévén megrakva, egy pár perc alatt láng­ban állott és megvilágította a Dunát s a Duna során bámuló embertömeget, akik riadó éljennel adták jelét az osztrák csapa­tok távozása feletti lelkesülésüknek. Alig ürítették ki az osztrák csapatok a várost, midőn egy fél század Würtemberg­­huszár járta be az utcákat a lakosság öröm­­rivalgásától kisérve. A lelkesedés leírha­tatlan volt, a­mit e kis csapat előidézett. Az utcák felszine egy élő tömeggé válto­zott át, mely tombolt örömében és lelke­sedésében. Egetrázó «éljen»-ordítás hang­zott végig hosszan az egész Dunasoron és mint egy ordítozó orkán szakadatlanul hul­lámzott végig a város minden utcáján. Minden ablak felnyílt és megtelt nevető arcokkal s minden házon megjelent a nem­zeti lobogó. Az első huszárokat elhalmozták virágok, szál Ingok és koszorúkkal, kik örömittasan tértek vissza Aulich táborába azon jelen­téssel, hogy a város szabad. A lakosság nemsokára valóságos népváe­ *) Mutatvány D’Elseaiu Rfl*18 ugyanazon a m­ű alatt legújabban megjelent művéből.

Next