Esztergom és Vidéke, 1896 (18. évfolyam, 1-103. szám)

1896-08-13 / 65. szám

sok a fogyasztási bérlet érdekében ki ne használtassanak ? Ha igaz az, hogy a vámosok al­kalmazásával a fogyasztásból busá­sabb jövedelemre lehet számítani, úgy ezen nagyobb jövedelemből a jelen alkalmazásuk mellett is dotál­hatók úgy a vámosok, hogy a város ér­dekében is szolgálatot tegyenek, hogy éber figyelemmel kísérjék a fogyasztási adó alá tartozó cikkek behozatalát és kivitelét. Nem azon okból tárgyaljuk a nyil­vánosság előtt ezen kérdést, mintha ellene volnánk a házi kezelésnek, mert hiszen közérdeket képez az, hogy a város pénztára minél na­gyobb jövedelemre tegyen szert, csupán azt akarjuk elérni, hogy azok, kik a házi kezelés mellett vannak, ebbeli nézetüket, meggyő­ződésüket terjesszék elő oly formá­ban, hogy abból világos és kétség­bevonhatlan meggyőződést lehessen szerezni arra nézve, hogy az a vá­rosra nézve valósággal előnyössé lesz, mert a város jelen pénzügyi állapota mellett próbálgatni s csak azon egyszerű okból megváltoztatni a rendszert, hogy hadd tudjuk meg, hogy házi kezelés mellett mit jöve­delmez a helypénz és kövezetvám­jog, — nem lehet. S.—x. Végszó „a köbölkúti szavazat­irtás" ügyében. Köbölkút, augusztus 10. Úgy látszik, hogy Varga Dezső plébános [doctori« gondolkozási te­hetsége csigalassúságban szenved, amennyiben teljes három hétre volt szüksége, hogy a július 19-én közre­adott észrevételeimre a választ meg­tudja adni. Ezen három hét alatt készült cikk érdemére a következőket jegyzem meg : Megengedem, hogy a köbölkuti néppárt egyik főkortese saját szel­lemi szegénységének tudatában a plébános urat hívta Köbölkutra jó tanácsadás végett, de, hogy a jogaik­ban állítólag megsértett választók mennyire hívták, igazolja a következő megtörtént dolog: Minden adózónak adókönyvecskéje e hó első felében előírandó lévén, a lakosságot adókönyvecskéinek beadá­sára hivtam fel. Egy választó polgár (a neve mellékes) beállít irodámba e szavakkal : »Kérem alássan, nekem nincs meg az adókönyvem­­. — »Hát hol van?«, kérdem.—­­A plébános úr elkérte* válaszol. —­­Minek kérte el?t kérdem újra. — Erre aztán azt mondja :Nem tudom* .... Olyan választó­polgárok nevében reklamál és rekriminál Varga Dezső úr, akik még azt sem tudják, hogy miért kér­ték el tőlük adókönyvecskéjét, nem hogy hívták volna Köbölkutra a plé­bános urat. Már most hogy én állítok-e valót­lanságot, vagy a cikkíró, azt ítélje meg a közönség. A plébános urnak nincsenek ada­tai, állításaimat megcáfolni nem tudja­, s mégis jónak látta július 12-én köz­zétett cikkében a »pereat«-ot ki­mondani. — Tessék ebből az egész cikk objektivitását megítélni.. A plébános ur kérdésére az a vá­laszom, hogy az összeíró küldöttség Hubik atyjának Jánost azért hagyta ki, mert 4/4 telkét hat testvér örö­kölvén, 14 telek egyiknek sem jutott s igy egynek sincs szavazati joga. Hogenbuk Ferenc nem hagyatott ki, csupán leírási hibából Ferenc helyett János vétetett fel a lajstromba. A választók korára nézve az az eljárás van szokásban az összeírásnál, hogy az előző évi lajstromban kitüntetett kor egy évvel megtoldatik, s ez i­atik az uj lajstromba ; ez volt a f. évi összeírásnál is gyakorlatban; s ha egyes választók kora nem telje­sen pontos, az nem a mostani össze­írás hibája, hanem e hibák már évek óta benne vannak a lajstromokban, ami természetesen könnyen előfor­dulhat, mert a küldöttség egy új választó felvételénél kérdi a községi birót,­­hány éves lehet N. N. ?c a biró azt mondja, hogy 50 erre a küldöttség 45 vagy 46 körül,6 évet ír be, mert az anyakönyv nincs kezei közt. Megengedem, hogy a korban, vagy esetleg a nevek írásában csúszhatik be hiba­­, de éppen azért adja meg a törvény módot, hogy az esetle­ges hibák kiigazíthassanak a felszó­lamlás által. De az esetleg tévedés folytán becsúszott hibákból fegyvert kovácsolni, az összeíró küldöttséget, a kormányt, a jegyzőket megtámadni, pellengérre állítani, a pokolba kül­deni, s azt állítani bizonyítékok nél­kül, hogy ez szándékos és célzatos szavazatirtás, csak azért, hogy keve­sebb néppárti legyen • —• ez legalább is illetlen dolog és botrány­hajhászat. A társadalmi illem egyik első parag­rafusa tanítja, hogy minden embert és minden eljárást tisztességesnek kell tartani, míg az ellenkezőről meg­nem győződünk. De a néppárti agi­tátor urak ezt nem tartják, ők min­dent a sárba rántani törekesznek, mert a sár, a botrány az ő ele­mük. Végül az irodámban uralkodó szel­lem elleni észrevételre csak azt jegy­zem meg, hogy a néppárti agitátor urak rettenetesen hangoztatják,­­csak hangoztatják) hogy ők tisztelik a törvényt; ha tehát tisztelik a tör­vényt, s tetszik népbolondító gyűlé­sekre a választókat összehívni, akkor tessék a törvényszerű bélyeget is fel­ragasztani a meghívókra. A bélyeg­hiány lefejezése minden hatóság kö­telessége, s ezen kötelesség teljesíté­sét még a néppárt vezetőségével szemben sem fogjuk elmulasztani. A plébános urnak a mostani rend­szer nem tetszik, inkébb kell neki a XVII. századbeli Velence stb. Talán jó volna neki egy kis­­ spanyol in­quisitio is?* Záradékul a főtisztelendő plébános urnák figyelmébe ajánlom, szívlelje meg jól szent Pál apostol e szavait: >Omnia mihi licentsed non om­nia . . . .« Berényi József: Megye és a város. Kobek István beszámolója, Esztergom, augusztus 12. Megemlítettük már legutóbbi szá­munkban, hogy bátorkeszi Kobek István úr, a köbölkuti kerület or­szággyűlési képviselője körlevélben számolt be választóinak. íme itt kö­zöljük most az érdekes beszámolót egész terjedelmében : Tisztelt választó polgártársaim ! A múlt országgyűlési ülésszak ugyan már hetekkel ezelőtt bezárult, mindazon­által csak ma fordulok soraimmal a tisz­telt polgártársakhoz, hogy ez ülésszakról számot adjak. Tisztelt polgártársaim na­gyobbrészt csak úgy, mint én, földmive­léssel foglalkozván, nem veszik rossz néven, hogy az aratási munkák legnehe­zebb idejében nagybecsű figyelmüket a politika részére igénybe nem vettem. A közelmúltban az egész magyar nemzetnek s így az országgyűlésnek is a millennium méltó megünneplése kötötte le első­sorban figyelmét. Ezer esztendeje, hogy őseink itt hazát szereztek s minden magyar jogosan őseink szerzeményét büszke lehet rá, hogy jó és balszerencsé­ben máig meg tudtuk nemcsak tartani, hanem ugy meg is erősíteni, hogy a folyó esztendőt a dicső múlt emlékeze­tének szentelve, egyúttal a jövendőbe is a legjobb reménységgel nézhetünk. Annak, hogy politikai állapotunk ma általánosságban ilyen kedvező, igen nagy része van a mérsékelt, de önérzetes ma­gyar szabadelvűségnek, mely az ország sorsát évtizedek óta intézi, s melynek legmagasabb és legdicsőbb képviselője maga a felséges király. A felséges ur bizalmából szabadelvű kormány áll az ügyek élén, melyet a nemzet többségé­nek képviselete öntudatosan támogat. Magam is, mint ezelőtt, úgy a lefolyt ülésszakban is ezen többséghez tartoztam s lelkiism­eretem teljesen nyugodt a felől, hogy ezzel feleltem meg legjobban ama szent kötelességnek, mely hazám és vá­lasztókerületem irányában tisztelt pol­gártársaim bizalmából reám hárult. A millennium megünneplése oly mél­tóságteljes és fényes volt minden részle­tében, hogy már ez is az ügyek élén álló kormány életrevalóságának s hiva­tottságának bizonyítéka. Az ünneplésben a felséges király és a magas uralkodóház teljesen összeforrott a magyar nemzettel s e réven ismét bebizonyult, hogy a szabadelvű párt és a szabadelvű kor­mány által védett közjogi alapon a magyar nemzet fejlődése a legjobban van biztositva. A véletlen ugy hozta éppen most, a millennium magával, hogy ünneplésének évében, az Ausztria és Magyarország közt fennálló kapcsolat ereje az új kie­gyezési tárgyalásokkal is kipróbáltassák. Erős meggyőződésem, hogy a kapcsolat ezt a próbát minden baj, minden lénye­ges változás nélkül fogja megállani, ha­­­bár nálunk a függetlenségi párt küzd ellene nemes és tisztességes, Ausztriában pedig az erős antiszemita párt tisztes­ségtelen, alávaló fegyverekkel.­­ Igenis tisztelt polgártársaim, igen figyelemre­méltó dolog az, hogy az úgynevezett közös ügyek ellen Ausztriában még sok­kal hevesebb izgatás­ folyik, mint nálunk. Vannak Ausztriában igen sokan, akik azt állítják, hogy a közös ügyes állapotból minden haszon a mienk, magyarok é s hogy minden kár az osztrákokra háram­lik. Azért épen a legmagyarellenesebb osztrákok ugyanazt akarják, amit a ma­gyar függetlenségi párt, hogy tudniillik Magyarország és Ausztria váljon el tel­jesen, legyen két külön vámterület, kü­lön bankkal, külön pénz- és kereskedelmi üg­gyel. Biztosra vehetjük, hogy ez az izgatás, mely voltaképen Magyarország vesztét akarja, nem fog sikerülni. Annál ke­vésbbé, mert az Ausztriának is veszte volna s ezt ő Felsége, valamint osztrák kormánya is jól tudják. Ha Ausztria és Magyarország külön vámterületté lenne, mi magyar földmivelő gazdák, akik kü­lönben is nehéz bajokkal küzdünk, ter­mésünket még kevésbbé, még rosszabb árakon tudnánk csak eladni, mint eddig, mert Ausztriába is csak vámfizetés mel­lett vihetnék be azt. Viszont iparosai keservesen megsínylenék Ausztria a ma­gyar piac elvesztését. Hogy ez a köl­csönösen káros állapot be ne állhasson, a kormányok buzgón munkálkodnak az új kiegyezés megalkotásán s a többség nálunk is, Ausztriában is elhatározottan támogatja őket. Lényeges része a kiegyezésnek az úgynevezett kvóta-kérdés, aza­z annak kérdése : mily arányban járuljon a közös kiadáshoz Ausztria s mily arányban Magyarország? Fájdalom, e kérdésben Ausztriának még a józanabb pártjai is azon vannak, hogy Magyarországot sok­kal jobban igénybe vegyék, mint eddig volt. A magyar kvótát fel akarják emelni, azon ürügy alatt, hogy Magyarország az utolsó évtizedekben sokkal inkább gaz­dagodott, mint Ausztria. Mi magyarok, különösen mi, akik föld­miveléssel foglalkozunk, tudjuk, hogy szinte lehetetlenség több terhet magunkra ven­nünk, mint amennyit már­is viselünk. Ez az álláspontja kormányunknak s a párt­nak is, melyhez tartozom. Ezért mi lan­kadatlanul küzdünk amellett, hogy a kvóta reánk eső része föl ne emeltessék, külö­nösen, hogy a magyar földmivelő osz­tályra több teher ne rovassék. A kvóta­kérdésben végül a döntés Ő Felsége a király kezében van s az ő magasztos igazságérzetében mindnyájan megnyugod­hatunk. A kiegyezési tárgyalások sikerére való tekintettel szükségesebb ma, mint valaha, hogy a magyar kormány mögött igen erős magyar párt álljon. A kormány ereje most igazán a magyarság ereje, kormány gyöngesége pedig a magyarság a gyöngesége lenne. utánam, hogy sóvár vágya üldöz, hogy örökösen úgy érzem, valami ellenállha­tatlan, kimondhatatlan erő a gyönyörü­rüség, az öröm napsugaras örvénye felé van. Ha még egyszer meglátom, ha csak egyetlen egyszer is meglátom rajta azt a vágyódást, esztelen módra engedni fogok ... Ez az, a­mit magamról, a világról a jövőről, mindenről tudok . . . Raymond Szegény ! .. . szegény Jeanne ! . . . El kel vele utaznod . . . Jeanne : Nem, nem . . . Ne mondja, hogy el kell vele utaznom . . . Mondja, hogy magával kell utaznom , hogy mes­szire, messzire kel utaznom . . . oda, a­hol nem fenyeget kísértés . . . oda, a­hol uj országok, uj képek látása eltörli bennem a gonosz emlékezést . . . Nem akarom, hogy elveszítsem magát, nem akarom . . . Vigyen magával, Raymond . . . rögtön, azonnal ... Ne menjünk vissza Parisba . . . kerüljük, kerüljük ... a találkozást . . . Nagyon félek magam­tól! Megborzongva, zokogva, Raymod karjába omlik Az gyöngéden magához szorítja. Raymond: Elvigyelek magammal, Jeanne ! Bizonyos vagy benne, hogy ké­sőbb meg nem sajnálom, hogy egész éle­tedre meg nem bánod, hogy most elme­nekülsz a boldogság elöl ? . . . Vajjon van-e jogom ahhoz, hogy lemondást ajánljak? ... Én nem tudtalak szeretni; én nem tudtam benned lángra lobban­tani azt a lázat, a­mely most, itt a mel­lemen, megremegtet. Én nem szeretlek . . . Minek hazudnám ? . . . Ha a szere­lem csakugyan boldogság is, nincsen ah­hoz jogom, hogy lemondást ajánljak, mert érzem, nem szerethetnélek úgy, mint a­hogy az a dalokban meg van írva. Jeanne: Jobban szeretsz engemet annál; magamért szeret, nem a vágyáért. Nem mégy el soha hazulról, egyre dolgozol a müveden s egyszeregyszer fölveted szemedet a papirosról, hogy mosolyogj. Nem ér olyan öröm, a­melyből nekem ne juttatnál. Soha sem voltál szinházban, uton, kiránduláson nélkülem. Hét esztendő óta csak érettem küszdesz és látom, igy tart majd ez örökre. Az a másik csak önzésből áhítozik reám. Hogyan is vá­laszthatnék közöttetek ? Vigyél magaddal, Raymond, messzire, nagyon messzire, nagyon messzire, . . . mert félek, nagyon félek . . . Ha te, te velem vagy, fölér az a szerelemmel . . . Raymond: Jeanne ! . . . hiszed, a­mit most mondottál! Elhiszed, hogy az ilyen élet fölér a szerelemmel! Ha igazán el­hiszed . . . még ma elutazunk együtt Bretagne-ba .­­ . Jeanne : Köszönöm . . . köszönöm . .. jerünk­­ . . igen, igen, fölér az a szere­lemmel . . . fölér vele . . . Őszinte tekintettel férje szemébe néz. Gyöngéden megszorítják egymás kezét. A kocsi folytatja lassít sétáját az ibolyásba, szürkébe játszó fák sorában.­ Lágy szellő csókolja körül arcukat.) Franciából í K. L. jf

Next