Esztergom és Vidéke, 1923 (45. évfolyam, 1-101. szám)
1923-06-10 / 45. szám
Esztergom vármegye hivatalos lapja. A hivatalos rész szerkesztője : Főmunkatárs : FEKETE REZSŐ. VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési árak: egy évre , 1800 K, félévre . 900 K. negyedévre 450 K, egy hóra . 150 K. Egyes szám ára: hétköznap 15 korona, vasárnap 20 kor Kéziratot nem adunk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János utca 18-20. szám Telefon: 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési díjak stb. küldendők. A magyart a magyarnak kellene istápolni, támogatni, mert mint nagyon sokszor meggyőződhettünk róla, más úgyse támogatja széles e világon. Ha megteszi is, kevés benne a köszönet, aki alamizsnát ad, lelket, életet kér cserébe. Nem a torzsalkodás, a magyar pártoskodás agyoncsépelt szelleméről akarunk most szólni, csak arra a szomorú valóságra akarunk rámutatni, hogy vannak a sokan orruknál vezetett, orrukig se látó magyarok, nagy magyarok, akik, mintha ki akarnák ragadni testvéreik a kis, a verejtékező magyarok kezéből a kenyérfalatot, útjába állnak az ország jövőjének, békés gazdasági fejlődésének. Hazánk őstermelő állam, a föld hitünk, reményünk, jövőnk. Ennek a tudatában nemzetgyűlésünk törvényt hozott, hogy az arra rászorult, érdemes polgárait földhöz juttatja. Szóval az úgynevezett földbirtokreform törvény megszületett. Lassanlassan végrehajtása is megindult s most a kormány egy kiegészítő novellatörvénnyel akarja a gyakorlati célnak megfelelőbbé tenni. És a nagybankok dobszójára táncoló nagybirtokosok, főleg azok a véletlenül liberális ezer holdasok, kiknek a birtokából nem hasított még ki a kismagyaroknak a földreform törvény, vészharangot kondítottak a kormány terve, a magyarok földhöz jutása ellen. Csak az lehet a vigasztalásunk, hogy soraikban nincsenek ott a régi áldozatkész magyar urak, csak azok kiket a liberális nagybankok bársonyszékeibe csábított a nemzetközi tőke, akik birtokaikat idegeneknek adják bérbe, közben elfeledik becsülni testvéreiket és a munkát. Ennek a vészharangozásnak el kell halni a magyar nyomorúság pusztájában. A tiberaus nagy magyarokkal, ha máskép nem lehet, a törvény erejével kell megértetni, hogy ami a földigénylő magyaroknak s az ország fejlődésének érdeke, nekik is érdekük, ha másért nem azért, hogy a magyar földön soha többé ne üsse fel fejét a kommün kísértete. Megérteni, hogy a föld, a magyar föld jobban megilleti azt akinek hit, remény, jövő, mint akinek hétköznapi üzlet. Az iparos és kereskedő szinte görnyed a túlterhes adók alatt és az életbeléptetett lakásrendelet is csak arra volt alkalmas, hogy az amúgy is általános drágaságot csak fokozza. Természetszerű folyománya ezen állapotnak, hogy az iparos és kereskedő arra törekszik, hogy megélhetésének biztosítása végett az árak emelése útján hárítsa át a reánehezedő terheket, melyeket végeredményben a fogyasztó közönség visel, melyhez a munkások nagy tömege is tartozik, kik viszont állandó munkabérharcot folytatnak ugyancsak megélhetésükért. A fogyasztóközönség részéről — nem szólva azon kevesekről, kik kiváltságos anyagi helyzetben vannak — egy bizonyos tartózkodó irányzat mutatkozik, vagyis nem vásárolnak, egyrészt, mert nincs miből, másrészt mert igényeit mindenki igyekszik minimumra redukálni. Ezen irányzatnak azután természetszerű visszahatása van az áralakulásra. Ez a fent vázolt folyamat nem egyéb, mint „Bellum omnium, contra omnes" vagyis : „Mindenkinek háborúja mindenki ellen". Mindenki, mindenkiben ellenséget lát, melyet azután minden megengedett és meg nem engedett módon és eszközzel igyekszik tönkretenni. Az iparos és kereskedő ellenséget vél látni az államhatalomban, a fogyasztó ellenséget lát az és kereskedőben, holott az iparosban igazság az, hogy mindegyik tényező egyaránt súlyos helyzetben van, egyaránt áldozat. Ezeken az állapotokon egyedül és kizárólag az összes életviszonyok alapos megváltozása segíthetne. Melyek volnának azok az zök és módok, melyekkel az eszköelérhető lenne ? Hol van az az államférfiúi srás, ki ezt meg tudná oldani? Mestert az egyes beteg gazdasági tüneteknek orvoslása ép úgy nem hoz gyógyulást, miként nem gyökeres gyógyulás az, ha a betegnek megszüntetik a fájását, míg az azt előidéző baj tovább lappang a betegben. Nagy körvonalakban a következőkben látnánk a kibontakozást: Mindenekelőtt consolidált politikai és pénzügyi viszonyok. A szomszéd államokkal kötendő egészséges és reális gazdasági szerződések. Az iparés kereskedelem fellendítése állami támogatással és közbenjárással. Bő munkaalkalmak teremtése. Ha ezen most felsoroltak keresztülvitele után azt látja majd az államhatalom, hogy most már mindenkinek teherbíró képessége növekedett, vagyis az általános megélhetési viszonyok javultak, akkor azután jöjjön az adóprés, de kifacsart citrom Általános pangás az iparés kereskedelemben. Bizonytalan gazdasági helyzetünk az összes iparágakban és kereskedelemben egyaránt érezteti káros hatását. ból aligha lesz limonádé, de ha lesz is, olyan is lesz az ! Várjuk a Messiást ! K. V. Uj vitézek csonka-vármegyénkben. Ezidei vitézzé avatási ünnepély f. hó 17-én délelőtt fél 10 órakor lesz Budapesten, a Magyar Atlétikai Club sporttelepén a Margiszigeten. Csonka-vármegyénkből a következőket fogják vitézzé avatni: 1. Dr. Szomor Aurél alezredes, Esztergom. 2. Szomor Kázmér tanuló, várományos, Esztergom. 3. Szvoboda Ferenc csendőrszázados, Esztergom. 4. Jegg Ede főhadnagy, Esztergom. 5. Paulik Károly kiv. tiszthelyettes, Esztergom. 6. Riba József altiszt, Esztergom. t. őrmester, posta 7. Korzinek Gyula t. tizedes, okleveles építész, Esztergom. 8. Rózsa István tart. tiszthelyettes, földműves, Nagysáp. 9. Peck Pál t. szakaszvezető, kőműves, Bajót. 10. Nagy János t. tizedes, gyárimunkás, Bajót. 11. Id. Gách Adolf t. közvitéz, földműves, Bajót. 12. Ifj. Gách Adolf várományos, Bajót. 13. Benke Ferenc t. törzsőrmester, géplakatos, Dorog. 14. Polacsek József t. szakaszvezető, földműves, Esztergom. Az avatási ünnepséget díszebéd fogja követni, melyen azonban csak felavatott vitézek, vitézi szervek és a Vitézi Rend Főszéktartósága által külön meghívottak vehetnek részt. Közalkalmazottak megélhetése. A magyar tisztviselő soha sem volt jól fizetve és mégis alig számbavehető kivétellel mindenkor hűen végezte kötelességét. Békeidőben is küzdött az alacsonyabb rangfokozatú tisztviselő a nyomorúsággal. Mostani élete már nem is küzdelem, hanem halálhörgés. Teljesen átérzik a tisztviselők az ország nyomasztó gazdasági helyzetét, de miért legyenek épen ők, az ország egyik erős oszlopa, áldozatai a folyton emelkedő árakból származó lehetetlen helyzetnek? Nem hiszem, hogy akadna Magyarországon ember, aki benne látná a tisztviselők irtózatos nyomorúságát. Legfeljebb csak elfogult, a mostani helyzetet nem ismerő ember lehet közönyös a tisztviselők helyzete iránt. Ezeknek megsúghatom, hogy nagyon sok tisztviselő él napi 1000 korona jövedelemből. Tessék most elképzelni még a természetbeni ellátást is számításba véve egy több családtaggal bíró tisztviselő, hogy mit kezd a napi 1000 koronával. Ezt a természetbeni ellátást, ami oly nagyon szúrja sok embernek a szemét, egyszer már kellő világításba kell helyezni, hogy mi az tulajdonképen. Személyenkint kap 1 kg. cukrot, 1 kg. sót, 1 kg. zsírt és 10 kg. lisztet és más semmit. Világos, hogy ez nem elég és ha még azt is hozzávesszük, hogy van olyan család is nagyon sok, amely nem kap minden családtagra természetbeni ellátást, akkor el lehet képzelni, hogy mily kevés a napi 1000 korona. Teljesen lehetetlen helyzete van az tisztviselőnek, akinek vidékről olyan akár vidéki városban, akár fővárosban kell taníttatni 1—2 gyermeket. Hogyan kerülhet az ilyen tisztviselőnek csak napi főzelékre is a napi 1000 koronából ! Nem vagyok híve a kirobbanó elégedetlenkedésnek, de meg tudom érteni a keserű hangokat, melyek már nagyon is hangosan törnek elő. Meg tudom érteni még az agresszivitást is, mert a nyomorúságnál nagyobb kerítő, nagyobb lázító, felforgató nincs. Hogy honnan vegye az állam a szükséges rengeteg összeget, azt nem tudom, de azt tudom, hogy a szociáldemokraták nagyon is iparkodnak hálójukba keríteni az ország eme nyomorban sínylődő értékes rétegét. És ezt az államnak megengednie nem szabad, meg kell akadályoznia még maximálás és rekvirálás árán is. Ha a magyar tiszviselőség a szociáldemokrata párt hálójába kerül, alapjában lesz megtámadva az ország. A fizetés és segély kevés volta mellett a kiutalások lassúsága is számottevő és elkeserítő tényező. A kiutalások sokszor oly lassúsággal történnek, hogy mire a segély a tisztviselő kezébe kerül akkor már 50— 100%-kal emelkedtek az árak. Nem tudom megérteni, hogy miért ne fizethetné ki az állampénztár a rendelet megjelenése után azonnal az illetményeket, mikor végeredményben nagy késedelemmel mégis csak az állampénztár fizet az illetékeseknek. Vagy nem tudnák azt az illetékesek, , hogy aki gyorsan ad, az kétszeresen ad. SB ... i.