Esztergom és Vidéke, 1923 (45. évfolyam, 1-101. szám)

1923-06-10 / 45. szám

Esztergom vármegye hivatalos lapja. A hivatalos rész szerkesztője : Főmunkatárs : FEKETE REZSŐ. VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési árak: egy évre , 1800 K, félévre . 900 K. negyedévre 450 K, egy hóra . 150 K. Egyes szám ára:­­ hétköznap 15 korona, vasárnap 20 kor Kéziratot nem adunk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János­ utca 18-20. szám Telefon: 21., hova a lap szellemi részét illető köz­lemények, továbbá az előfizetési s hir­detési díjak stb. küldendők. A magyart a magyarnak kellene istápolni, támogatni, mert mint nagyon sokszor­­ meggyőződhettünk róla, más úgyse támogatja széles e világon. Ha megteszi is, kevés benne a köszönet, aki alamizsnát ad, lelket, életet kér cserébe. Nem a torzsalkodás, a magyar pártoskodás agyoncsépelt szelleméről akarunk most szólni, csak arra a szomorú valóságra akarunk rámu­tatni, hogy vannak a sokan orruknál vezetett, orrukig se látó magyarok, nagy magyarok, akik, mintha ki akar­nák ragadni testvéreik a kis, a verejté­kező magyarok kezéből a kenyérfala­tot, útjába állnak az ország jövőjének, békés gazdasági fejlődésének. Hazánk őstermelő állam, a föld hitünk, reményünk, jövőnk. Ennek a tudatában nemzetgyűlésünk törvényt hozott, hogy az arra rászorult, érde­mes polgárait földhöz juttatja. Szóval az úgynevezett földbirtok­reform törvény megszületett. Lassan­lassan végrehajtása is megindult s most a kormány egy kiegészítő no­vella­törvénnyel akarja a gyakorlati célnak megfelelőbbé tenni. És a nagy­bankok dobszójára táncoló nagybirto­kosok, főleg azok a véletlenül liberá­lis ezer holdasok, kiknek a birtoká­ból nem hasított még ki a kismagya­roknak a földreform törvény, vész­harangot kondítottak a kormány terve, a magyarok földhöz jutása ellen. Csak az lehet a vigasztal­ásunk, hogy soraikban nincsenek ott a régi áldozatkész magyar urak, csak azok kiket a liberális nagybankok bársony­székeibe csábított a nemzetközi tőke, akik birtokaikat idegeneknek adják bérbe, közben elfeledik becsülni test­véreiket és a munkát. Ennek a vészharangozásnak el kell halni a magyar nyomorúság pusztá­jában. A tiberaus nagy magyarokkal, ha máskép nem lehet, a törvény erejével kell megértetni, hogy ami a földigénylő magyaroknak s az ország fejlődésének érdeke, nekik is érdekük, ha másért nem azért, hogy a magyar földön soha többé ne üsse fel fejét a kommün kísértete. Megérteni, hogy a föld, a magyar föld jobban megilleti azt akinek hit, remény, jövő, mint akinek hétköznapi üzlet. Az iparos és kereskedő szinte gör­nyed a túlterhes adók alatt és az életbeléptetett lakásrendelet is csak arra volt alkalmas, hogy az amúgy is általános drágaságot csak fokozza. Természetszerű folyománya ezen állapotnak, hogy az iparos és keres­kedő arra törekszik, hogy megélhe­tésének biztosítása végett az árak emelése útján hárítsa át a reánehe­zedő terheket, melyeket végered­ményben a fogyasztó közönség vi­sel, melyhez a munkások nagy tö­mege is tartozik, kik viszont állandó munkabérharcot folytatnak ugyan­csak megélhetésükért. A fogyasztóközönség részéről — nem szólva azon kevesekről, kik ki­váltságos anyagi helyzetben vannak — egy bizonyos tartózkodó irány­zat mutatkozik, vagyis nem vásárol­nak, egyrészt, mert nincs miből, másrészt mert igényeit mindenki igyekszik minimumra redukálni. Ezen irányzatnak azután természetszerű visszahatása van az áralakulásra. Ez a fent vázolt folyamat nem egyéb, mint „Bellum omnium, contra omnes" vagyis : „Mindenkinek hábo­rúja mindenki ellen". Mindenki, min­denkiben ellenséget lát, melyet azu­tán minden megengedett és meg nem engedett módon és eszközzel igyek­szik tönkretenni. Az iparos és kereskedő ellenséget vél látni az államhatalomban, a fo­gyasztó ellenséget lát az és kereskedőben, holott az iparosban igazság az, hogy mindegyik tényező egyaránt súlyos helyzetben van, egyaránt ál­dozat. Ezeken az állapotokon egye­dül és kizárólag az összes életviszo­nyok alapos megváltozása segíthetne. Melyek volnának azok az zök és módok, melyekkel az eszkö­elér­hető lenne ? Hol van az az államférfiúi srás, ki ezt meg tudná oldani? Mes­tert az egyes beteg gazdasági tü­neteknek orvoslása ép úgy nem hoz gyógyulást, miként nem gyökeres gyógyulás az, ha a betegnek meg­szüntetik a fájását, míg az azt elő­idéző baj tovább lappang a betegben. Nagy körvonalakban a követke­zőkben látnánk a kibontakozást: Mindenekelőtt consolidált politikai és pénzügyi viszonyok. A szomszéd államokkal kötendő egészséges és reális gazdasági szerződések. Az ipar­és kereskedelem fellendítése állami támogatással és közbenjárással. Bő munkaalkalmak teremtése. Ha ezen most felsoroltak keresz­tülvitele után azt látja majd az ál­lamhatalom, hogy most már minden­kinek teherbíró képessége növeke­dett, vagyis az általános megélhetési viszonyok javultak, akkor azután jöj­jön az adóprés, de kifacsart citrom­ Általános pangás az ipar­és kereskedelemben. Bizonytalan gazdasági helyzetünk az összes iparágakban és kereske­delemben egyaránt érezteti káros ha­tását. ból aligha lesz limonádé, de ha lesz is, olyan is lesz az ! Várjuk a Messiást ! K. V. Uj vitézek csonka-vár­megyénkben. Ezidei vitézzé avatási ünnepély f. hó 17-én délelőtt fél 10 órakor lesz Budapesten, a Magyar Atlétikai Club sporttelepén a Margiszigeten. Csonka-vármegyénkből a követke­zőket fogják vitézzé avatni: 1. Dr. Szomor Aurél alezredes, Esztergom. 2. Szomor Kázmér tanuló, váro­mányos, Esztergom. 3. Szvoboda Ferenc csendőrszáza­dos, Esztergom. 4. Jegg Ede főhadnagy, Esztergom. 5. Paulik Károly kiv. tiszthelyet­tes, Esztergom. 6. Riba József altiszt, Esztergom. t. őrmester, posta­ 7. Korzinek Gyula t. tizedes, ok­leveles építész, Esztergom. 8. Rózsa István tart. tiszthelyet­tes, földműves, Nagysáp. 9. Peck Pál t. szakaszvezető, kő­műves, Bajót. 10. Nagy János t. tizedes, gyári­munkás, Bajót. 11. Id. Gách Adolf­­ t. közvitéz, földműves, Bajót. 12. Ifj. Gách Adolf­­ várományos, Bajót. 13. Benke Ferenc t. törzsőrmester, géplakatos, Dorog. 14. Polacsek József t. szakaszve­zető, földműves, Esztergom. Az avatási ünnepséget díszebéd fogja követni, melyen azonban csak felavatott vitézek, vitézi szervek és a Vitézi Rend Főszéktartósága által külön meghívottak vehetnek részt. Közalkalmazottak meg­élhetése. A magyar tisztviselő soha sem volt jól fizetve és mégis alig számba­vehető kivétellel mindenkor hűen végezte kötelességét. Békeidőben is küzdött az alacsonyabb rangfokozatú tisztviselő a nyomorúsággal. Mostani élete már nem is küzdelem, hanem halálhörgés. Teljesen átérzik a tisztviselők az ország nyomasztó gazdasági helyze­tét, de miért legyenek épen ők, az ország egyik erős oszlopa, áldozatai a folyton emelkedő árakból származó lehetetlen helyzetnek? Nem hiszem, hogy akadna Magyarországon ember, aki benne látná a tisztviselők irtózatos nyomorúságát. Legfeljebb csak elfo­gult, a mostani helyzetet nem ismerő ember lehet közönyös a tisztviselők helyzete iránt. Ezeknek megsúghatom, hogy nagyon sok tisztviselő él napi 1000 korona jövedelemből. Tessék most elképzelni még a természetbeni ellátást is számításba véve egy több családtaggal bíró tisztviselő, hogy mit kezd a napi 1000 koronával. Ezt a természetbeni ellátást, ami oly nagyon szúrja sok embernek a sze­mét, egyszer már kellő világításba kell helyezni, hogy mi az tulajdon­képen. Személyenkint kap 1 kg. cuk­rot, 1 kg. sót, 1 kg. zsírt és 10 kg. lisztet és más semmit. Világos, hogy ez nem elég és ha még azt is hozzá­vesszük, hogy van olyan család is nagyon sok, amely nem kap minden családtagra természetbeni ellátást, akkor el lehet képzelni, hogy mily kevés a napi 1000 korona. Teljesen lehetetlen helyzete van az tisztviselőnek, akinek vidékről olyan akár vidéki városban, akár fővárosban kell taníttatni 1—2 gyermeket. Hogyan kerülhet az ilyen tisztviselőnek csak napi főzelékre is a napi 1000 koronából ! Nem vagyok híve a kirobbanó elégedetlenkedésnek, de meg tudom érteni a keserű hangokat, melyek már nagyon is hangosan törnek elő. Meg tudom érteni még az agresszivi­tást is, mert a nyomorúságnál na­gyobb kerítő, nagyobb lázító, fel­forgató nincs. Hogy honnan vegye az állam a szükséges rengeteg összeget, azt nem tudom, de azt tudom, hogy a szociál­demokraták nagyon is iparkodnak hálójukba keríteni az ország eme nyomorban sínylődő értékes rétegét. És ezt az államnak megengednie nem szabad, meg kell akadályoznia még maximálás és rekvirálás árán is. Ha a magyar tiszviselőség a szociáldemok­rata párt hálójába kerül, alapjában lesz megtámadva az ország. A fizetés és segély kevés volta mellett a kiutalások lassúsága is szá­mottevő és elkeserítő tényező. A ki­utalások sokszor oly lassúsággal tör­ténnek, hogy mire a segély a tiszt­viselő kezébe kerül akkor már 50— 100%-kal emelkedtek az árak. Nem tudom megérteni, hogy miért ne fizethetné ki az állampénztár a ren­delet megjelenése után azonnal az illetményeket, mikor végeredményben nagy késedelemmel mégis csak az állampénztár fizet az illetékeseknek. Vagy nem tudnák azt az illetéke­sek, , hogy aki gyorsan ad, az két­szeresen ad. SB ... i.

Next