Európai Idő, 1990 (1. évfolyam, 1-49. szám)

1990-01-27 / 1. szám

Nagyon akartuk azt, ami Európa keleti felén tör­tént; üresek a szavak, csorba minden gondolat an­nak kifejezésére, hogy milyen erővel duzzadt ben­nünk az ellenkezés mindazzal szemben, amit elle­nünk elkövettek ; az aljasság szolgáivá tettek, hi­szen a napi kenyerünkért végzett munkánk is része volt annak az ördögi szerkezetnek, ami gúzsba kötött bennünket, meghúzta kibontakozásaink korlátait, és a fejünkre vert, ha az ésszerűség nevében szólni mertünk. Nagyon akartuk ! Puszta létünk, a testnedveink­ben felgyűlő méreg élő tiltakozás volt az éhezés, a meghúzott vill­any­fogyasztás, a fázás, a sorbaállás­ra pazarolt munkaképesség, a félés ellen. Alig hihe­tő már, hogy mindazt megtehették velünk, ami né­hány hete még megszokott életünket jelentette. Alig hihető , hála és alázatos főhajtás érte a hősöknek. És most, ebben a szabad­­ szabad ! szabad ! világ­ban az a dolguunk, hogy egyéni létünket okosan, fel­­nőtthöz illően egyeztessük a társadalmi léttel. Ebből, a munkából szeretne részt vállalni induló lapunk. Magyarul szólunk az olvasóhoz. Bár képesek va­gyunk azonosulni minden szabadságszerető néppel, ezt a helyet ismerjük legjobban, kipróbált eszkö­zünk, apadhatatlan fegyvertárunk ez a nyelv, olyan nép nyelve, amely hosszú századok alatt Európa vé­delmében szétszakadt és jelenleg hat állam határai között él. Lapunk ezt a hatfelé tagolt magyarságot kívánja összefogni és szolgálni, Európához való gazdasági és kulturális felzárkózásában. Szerkesztőségünk tagjai javarészt fiatalok, értel­miségiek, átlagéletkoruk szerint 1956-osak. Vilá­gosan és tömören akarunk beszélni arról, ami szorongat bennünket és közös öröm. Politizálni is fogunk, ha kell. Célunk érdekében külm­unkatársak jelentkezését várjuk minden magyarlakta vidékről, a nagyvi­lágból, magyaroktól és nem magyaroktól. Úgy érezzük, hogy­­ a jelentkező számunkban kö­zölt anyagok meghatározzák lapunk jellegét, ami az igények és a beérkező írások függvényében módo­sulhat. A továbbiakban tartsanak velünk ! EURÓPAISÁG „A történelemben nincs hiteladóbb, a nagy dol­gok mellett hatalmasabban tanúskodó, mint ... fá­zok­ ... a dacos szellemek, akik a világ egyetemes leprája elöl maguk vonulnak be az üresen maradt leprátilelepre, s a veszteghelyről veszik vesztegzár alá a betegeket(Németh László: San Riemó-i napló.) Az európaiság a Lepra halála — a szellem leprátlan állapota , a meg-megújuló értelem diadala — hit az igazság megismerhetőségében és kételkedés a megis­merés mindenkori tökéletességében, a tökéletességre vágyó emberi szellem meg-megújuló harca önnön tökéletlenségével. Az európaiság az, ami Európának is csak olyk­or­­olykor sikerült és sikerül: a szellem leprátlan álla­potában alkotó ember, lett-légyen szántóvetőről, a­­vagy tudósról, amerikairól vagy japánról szó. Európának voltak és vannak — vannak és lesznek leprasötét éjszakái. Az európaiság nem féltéb­en ott van, ahol Európa van, vagy hirdeti, hogy van, hanem ott, ahol az igazság az ember mindennapja —, ahol Promét­heuszok születnek, s ahol krisztusi tisztaság győ­zi le a kereszteket. Nem Néró-fajzatok és a gyűlölet igéit hirdető átokmisézők európai gyülekezeteiben, hanem a megtisztulásnak — megbékélésnek, fölemel­kedésnek — méltóságnak és szépségnek , a világ har­móniájának, az emberben újjászülető igazság idejében lakik az európaiság. 1989 békés és véres forradalmai az Európai Idő ígé­retét hozták vissza európátlanított világrészünkbe, ígéretét csak. Mert a leprának csak a feje hullt por­ba , szétfr­öccsenő vére fertőzőn olt maradt az embe­reken. Veszteghelyen vagyunk, s innen kell vesztegzár alá vennünk a betegeket. HORVÁTH ALPÁR CfMtiÓ MAGYAR/CMiOÓ NA(fát, H(vé uméi cÁNeió u/AoyAé -Ao-Roé ^AAKAPT f­ p\ rO f\J VAtf'W, rLVenuvA^, errFMUiYU,., 3 oldal -V. rdv\ MINDENEK DAVID CAMP­ANALE, az Angol Liberál- Demokrata Párt képviselője Sepsiszentgyörgyön (Az alábbiakban részleteket közlünk a képviselő 1989. december 29-én, a MADISZ helyi szervezetének tagjai előtt mondott beszédéből.­ Akár ebben a szobában vagyunk, akár az utcán járunk, vagy a másik szobában ülünk­­...), az érzé­keimben érzem, hogy mindenki együtt van, és hogy i­tt, nálatok, valami nagy­on fontos dolog történik, a­­m­i bennünket, nyugatiakat arra kényszerít, hogy ébredjünk föl, hogy figyeljünk oda rátok. Számunkra ez nagy­on komoly történelmi kihívás. A mi ny­ugati társadalmunk alapja a magántulajdo­non nyugvó individualizmus és a gazdasági verseny Gazdasági ágazataink erősek, gazdagok vagyunk, de (folytatása a 4. oldalon) Alapkőletételről van szó. A Ha­talom névtelen birtokosai ellen­őrzik és rögzítik a kidolgozott utasításkészletet, a főpapok rá­aggatják a rituálé köntösét, a ceremóniamester még itt-ott i­­gazít — érvényesíti a jogait —, kezdődhet a szertartás. A Név viselője élet és halál állítólagos ura, az istenek kegyeltje vagy éppenséggel közülük egy, alá tu­risztikai megfontolásból a földön tartózkodik — kézbe veheti a kö­telet és a cöveket, elvégezendő, amire kiválasztották és megtaní­tották. Azután mehetne a dol­gára, de továbbra is viselheti a Nevet — semmi akadálya. A szakrális algoritmus kidolgo­zása, a kórusok repertoárja, a főpapok félelmet és tiszteletet keltő hada, a délvonal megjelö­lése, a kötél kifeszítésének­ a gesztusa — mind, mind látvá­nyos, de nem szükségszerű és nem elhanyagolható mozzana­tai az alapkőletételnek. Rövid riport lehetne ez a szö­veg egy párezeréves fedőakció­ról. Az is. Főszereplői: a Név viselője, ki­rály vagy fáraó, főpapok, sta­tiszták, nép, szent állatok, zené­szek, kórus, a szolgáltatási ipar helyi képviselői. A ceremónia végeztével minden­ki boldog, elégedett — a Névte­lenek csak bólintanak: jól van. Ideje tisztáznunk helyzetü­ket. A természettudományok értő művelői ők : mérnökök, matema­tikusok, csillagászok —­ beava­tottak. Élet és halál urai voltak — nem tartottak igényt a Hata­lom külső jeleire, ismerték pon­tos árfolyamát eme jeleknek. Félelmetes rágondolnunk: nem többet tudtak, mint mi, most, négy-ötezer év távlatából — ha­nem mást. Másként cselekedtek. Nem definiálták a rendet — i­­gazodtak hozzá. A KÖTÉL KIKÉSZÍTÉSE után felépülhetett végre a templom, ami napvárta, csillagvárta is egyben — kézzelfogható bizonyí­téka a felismert, megfogalma­zott törvény helyességének. Mé­retei révén elsőként köszöntötte a felkelő napot, utolsóként a lenyugvót, ismerősként a talál­kahelyen pontosan megjelenő csillagot. Nem az örökkévalóság­nak építkeztek : a templomok bizonyos részeit időnként újra­építették, igazodván a megismert világegyetem változásaihoz. Éle­tük és haláluk gyakorlatias mér­nökei voltak a Névtelenek. Arctalanul, a Hatalom álarcában, csak nyomokban, az árnyékban bukkannak fel, itt-ott és tűnnek el az időben. Beavatottak, a kul­túra fennmaradásának szolgái, a­­kik ezeréves időszakadékok fölé feszítik a kötelet. Gondos keze­ik megfaragják az élet kereteit, léleklyukat ütnek az égboltra, megnézhetni a világegyetemet. Ha szükséges, apokrif szövegeket szerkesztenek a szent könyvek függelékéül, a Véletlen istenének is áldozván. Avatatlanként, ismeretlen meste­reknek szegődtek volna tanítvá­nyai ? Itt és most. Névtelen tanítómes­terek keze nyomát őrzi a Szla­­girita örökérvényű értekezése a türannisz létrejöttének feltéte­leiről, megőrzéséről és í­ukásá­­ról. Valaki mindig visszahurkolja a kultúra leszakadozó léggyöke­reit az időben. Névtelenek pótol­ják a felégetett könyvtárakat, újraírják a könyveket, ha kell. Mindig gyerek lehetnék az idő­ben. Várhatom hazatérő apámat Or­­chomenos aranybányáiból, riadt gyereklány lehetek a hegyi ösvé­nyen Itália ege alatt, a völgy­ben a condottierre közeledő vad zsoldosai, fölöttem ragyogó ma­darak , fehér lepelben a várfok­ról szakadékba ugró szüzek, ar­comon a hollók árnyéka. Miért ne lehetnék tudatlan banya, ki aprópénzért rúzsét hord Bruno máglyájára ? Miért ne lehetnek gyerek ? Férfimunka vár névtelenekre. WILLMANN WALTER A Köibl­et FÜGGETLEN LAP Sepsiszentgyörgy — Postafiók 180, telefon 2 22 35 , 2 82 42, 2 27 53. Felelős szerkesztők: Horváth Alpár Osváth­ Gábor Willmann Walter Grafikai szerkesztők: Fazakas Gyula Kónya Ütő Gusztáv I. ÉVFOLYAM I. 1990. január 27., szombat Első szám­ára 2 lej (Második számmal kezdődően : 1 lej) fejléc a lécen — Crando­ és megalománia ez a cím — hangzik a kritika máris (még napviláglátta e­­lőtt) az Európai Időről. — Mit akartok ? Mire ez a fellengzős dobáló­zás a szavakkal ? — Fogjátok-e bírni cérnával ? Miért kell fejest ugrani a ... lehetetlenbe ? Meglepnek ezek a kérdések. Mert nem ér­zem, sem grandóbbnak­, sem megalóbbnak az Európai Időt olyan jó­ öreg címeknél, mint pl. Igazság, Szabadság és Helikon ... Sőt talán hi­telesebb is, tényszerűbb is, „valóságközelibb" is — igazabb is. Mert itt (és most) vagy lesz európai időjárás, és akkor lesz mondanivalója, feladata és küldetése Európai Időben induló írásoknak (még akkor is, ha netalán a pityó­kaszedés és a megyei pletykák témakörén be­lül maradnak), v­agy nem lesz Európai (de más) idő sem. Az európaiság szellemi magatartást jelenthet ped­g nem egyesek privilégiuma — gondolom —, hanem tér- és időérzék, no meg némi gerinctáj éles merevség — a világ megértésében.

Next