Tik-Tak - Európai Idő gyermekeknek, 1990 (1. évfolyam, 1-20. szám)

1990-04-01 / 1. szám

m­w­mm a mem hálája Egyszer egy erza­i kislány elment rozsot aratni” Megy, mendegél, egyszer csak az erdő mellett szembetalálkozik egy medvével. A medve két lábára állva közeledett feléje, épp úgy, mint egy ember. És minden lépésre meg­hajtotta magát. A lány megijedt, el akart sza­ladni, de félelmében, mintha földbe gyökere­zett volna a lába, moccanni se tudott. A med­ve pedig egyre csak közeledett... Ahogy oda­ért, kinyújtotta a mancsát. Nézi a lány, s hát észreveszi benne a szálkát- Ujjvastagságnyi volt. Kihúzta, és gyógyfüveket tett a vérző sebre. A medve meghajolt és eltűnt a sűrű­ben. A faluban senki sem hitt a lánynak, ami­kor elmondta a medvével való találkozását. De egyszer mi történt? A lány újból elment a mezőre rozsot aratni. Vágja, csak vágja, félre se néz. Egyszer felemeli a fejét, s hát, uram­istenem, előtte áll a medve. Mancsai közt egy nagy méhkast tartott. Letette a lány lába elé, és kinyitotta. Színültig tele volt mézzel. Meg­népmese hajolt az erza lány előtt, és visszacammogott oly erdőbe.­­ Az egész falunak jutott belőle, télen is mind azt ették, s mégis jutott tavaszra is e­­lég. Annyi sok méz volt. ’A moksákra és erzakra tagolódó mordvi­­nok a finn-ugor nyelvcsalád tagjai, lélekszá­mukat tekintve, a magyarok és a finnek után következnek, számuk egy és negyed millió. Szovjetunió területén élnek. Az özönvíz gyik fia volt után egyedül életben maradt Noé­e- Jáfét, kinek unokáját Ménrótnak hív­t­ cík . Ez a Ménrót a nyelvek bábeli összezavarása után Perzsiába ment. Itt megismert egy szép lányt, akit Enehnek, tehát szarvasünőnek hívtak, feleségül vet­te s a felesége két szép fiúgyermekkel ajándékozta meg. Az egyiket Hunornak, a másikat Magyarnak nevezték. „ .. . Történt egyszer, hogy Hunor és Magyar vadászat közben messze elkalandoztak, és már a Meotisz­­az Azovi-tenger neve az ó- és középkorban. A VII. és a VIII. században a magyarok a kazárokkal együtt a Meotisz vidékén éltek) mocsarai között bolyong­tak. Ekkor hirtelen egy nőstény szarvas bukkant fel előttük, ők pedig mindjárt üldözőbe vették. Futott a szarvas, majd nagy hirtelen nyom nél­kül elenyészett a vadászok szeme elől. Sokáig ke­resték, de sehogy sem tudták megtalálni. Ahogy a szarvast keresték, az egész mocsaras helyet bejárták, és barmok legeltetésére nagyon al­kalmasnak találták. Ezután atyjukhoz visszatértek, tőle engedélyt kértek, és amint ezt megkapták, minden jószáguk­kal a meotiszi mocsarak közé költöztek. Meotisz tartománya határos­­Perzsiával. Minden­felől tenger veszi körül, egy keskeny gázlót kivéve. Folyói nincsenek, de füvekben, fákban, madarakban, halakban s vadakban bővelkedik. Ittlétük hatodik­ évében Hunor és Magyar népe elindult innen, és a pusztában véletlenül rábukkan­tak Belár (az ókori bolgár nép nevét őrző személy­név) király fiainak feleségeire, akik férjük nélkül, sátrakban tanyáztak Akkor épp a kurt ünnepet ül­ték , a zene hangjára táncoltak. Ekkor őket elfog­ták, s minden jószágukkal együtt magukkal ragad­ták a meotiszi mocsarakba. Az alánok (iráni erede­tű nomád nép, talán a jászok is alán eredetűek vol­tak) fejedelmének, Dulának két lányát is elfogták, az egyiket Hunor, a másikat Magyar vette feleségül. Az összes hunok és magyarok ezektől az asszonyok­tól származnak. Miután pedig már sokáig laktak e mocsarak kö­zött, lassanként nagy néppé sokasodtak, úgy, hogy ez a vidék nem tudta már őket sem befogadni, sem táplálni. Kémeket küldtek hát Szkítiába (Szittyaor­­szág az iráni nyelvű szkíták hazája a dél-orosz sztyeppén), s miután ezt kitapasztalták, szolgáikkal és nyájaikkal együtt ide költöztek tartós szállásra. Mordvin filitológia A világ népeinek ősi, elbeszélő formában ismert, ránk maradt elképzeléseit az ember helyéről a vi­lágban, a világ keletkezéséről, a természetfölötti vagy annak tűnő képességekkel rendelkező hősökről (istenekről, félistenekről) a mitológia foglalja magá­ba. A mitológiai elbeszélések a mítoszok, az embe­reket régóta foglalkoztató dolgok,­ kérdések teljes­­ségigényű, sarkított megválaszolásai. Ezért tudnak napjainkban is korszerű mondanivalóval szolgálni. S gazdagítják a művészetek tárházát, s nemegyszer a tudományokét is. Ha megértéssel, érzéssel vesszük őket igénybe. Számolva az esetleges nagyítással, a képzelet részrehajló — emberi — próbálkozásaival, Zeusz (a görögök legfőbb istene) teljhatalmú u­­ralkodó volt. Semmi sem állt már útjában. Akarata törvény és parancs volt minden más isten számára. Csak az alant, a Földön élők okoztak néha bosszú­ságot neki. Prométheuszt viszont dalokban dicsőítették az emberek. A titán (Uranosz, az Ég s Gaia, a Föld fia) Iapetosz volt az ő apja. Már kiskorában okos­nak, merész gondolkodásúnak bizonyult. — Apám, miért van tele a világ annyi virággal és terméssel ? Miért olyan sok az állat és a madár ? Miért vannak ezek ? Miért nincs egy olyan okos lény, mely ural­ni és használni tudná ezeket ? — kérdezte. Meglett férfi korában hosszas töprengés után földgöröngyöt vett a tenyerébe. Ezt forrásból ki­buzogó friss, hideg vízzel megöntözte. Aztán mun­kához látott, s egy emberi testet alkotott, s ez min­denben az istenekhez hasonlított. Prométheusz nem elégedett meg azzal, hogy új lényt alkotott, hanem megkérte Athénét (Zeusz leá­nyát, a tudományok és mesterségek istennőjét, vá­rosvédő istennőt), legyen segítségére, adjon értelmet az ő agyagból formált emberének. Zeusznak cseppet sem volt ínyére az új lény, el­határozta, hogy az neki legyen alárendelve, sőt di­csőítse. Prométheusz joggal félt, hogy a főisten túl sok kötelezettséggel sújtja az embereket, kevés jo­got s csak szegényes örömöket hagy nekik. Számos alkalommal kérte, adhassa oda a tüzet embereinek. — Hova gondolsz? Te tetted hozzánk hasonlókká őket, s ha még tüzük is lesz, képesek lesznek felkel­ni, és fegyverrel megtámadni engem, hogy elveszít­sem trónomat. . Menj innen, amíg nem téged súj­talak legelőször, mert éppen eleget bőszítettél ! — mordult rá Zeusz. Dictve uucsanato­: mert volna így hősünk. A következő éjszakán útnak indult lopakodott a kovácsműhelybe, ahol Héphaiszto, tűz- és kovácsmesterség istene­ épp aludt. Gv.­TMtt6U ..s tözhelyböl peg parazsat, s a magával zett zöldbodza törzsébe rejtette. Aztán az éj­­­jének leple alatt elmenekült. Rohant, miglen a völgybe nem ért. Ott megállott, magához hívta az embereket. Ezek az emberek eleinte tudatlanok vol­tak, nem sokban különböztek az állatoktól, csak gyöngébbek, tehetetlenebbek és védtelenebbek vos­zódtak, vagy a földbe ásták magukat, mint a kí­gyók, amit láttak, nem értették, amit hallottak, ne fogták fel, öntudatlanul élték végig életüket,­­ az álomképek. Már-már kipusztulás fenyegette ők mikor Prométheusz lelopta számukra a tüzet az i­dőt. A tűz segítségével azután az emberek megtan­ták a mesterségeket. Téglát égettek, házat épített mindenféle hasznos szerszámot készítettek magá­nak , amint munka közben fokról fokra ügye­­dett a kezük, egyre világosabb lett az értelmük . Prométheusz ajándékának, a tűznek köszönhe tehát az ember, hogy kiemelkedett az állatok sói ba! sőt a természet más erőivel együtt az állatot is a maga szolgálatába kényszerithette. tik-tak !

Next