Európai Idő, 1994 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1994-01-15 / 1. szám

I­inét Ér minimi In I IN 2. OLDAL V. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 16 OLDAL MEGJELENIK KÉTHETENTE­­ Ára: 130 lej FÜGGETLEN NEMZETKÖZI H­Í­RM­AGAZI­N Főszerkesztő: Horváth Alpár; főszerkesztő-helyettes: Willmann Walter; szerkesztőségi titkár Kocsis Károly; főmunkatárs: Bíró Béla; szedés: Csala Klára; korrektor Vasiliu Anna Postacímünk: RO 4000 Sf.Gheorghe, C.P. 141; Telefon/Fax: 092 316763 -— 1994. JANUÁR 15. - JANUÁR 28. u \' EURÓPAII Amikor félrehajítják az álarcokat Románia Alkotmánya értelmében a Parlament az egyetlen törvényhozói hatalom, azonban záros határidőre, jól meghatá­rozott területen törvény által felhatalmazhatja a Kormányt, hogy törvényerejű rendeleteket bocsásson ki, amennyiben az illető kérdés nem igényel organikus jellegű törvényt. Az ily módon hozott törvényerejű rendeletek a Hivatalos Közlöny­ben való megjelenésük után lépnek életbe, a Kormány pedig köteles azok szövegét jóváhagyás végett a Parlament elé bo­csátani a felhatalmazást adó törvény által meghatározott időn belül. Az ezen úton a Házak elé tárt rendeletek a szokványos procedúrában tárgyalandók meg, és mindaddig érvényben ma­radnak, amíg azokat a Parlament el­fogadja, vagy visszautasít­ja. Az első esetben a rendelet törvénnyé válik, a Házak által el­fogadott formában, a másodikban pedig érvényét veszti. A kormány ugyanakkor úgynevezett sürgősségi törvényerejű ren­deleteket is hozhat, felhatalmazás nélkül, ha úgy érzi, hogy va­lamely területen erre azonnali szükség van, de ebben az eset­ben a meghozatallal egy időben kell a parlamentnek jóváha­gyás végett benyújtani. S amennyiben az nincs rendes ülésszak­ban, a rendkívüli ülésszak azonnal összehívandó. Ezen alkotmányos előírások alapján a különböző kormá­nyok a parlamenti vakációk időtartamára egyre több és lénye­gesebb kérdések megoldását látták szükségesnek - a fent leírt módszerrel -, míg odáig nem jutottak, hogy a kényes kérdése­ket már nem is tárták a Parlament elé, hanem kivárták a vaká­ciót, így rendeletek útján alakítgatták az ország képét, a kor­mánypárti többséggel rendelkező állandó büróra és plénumra maradván az a feladat, hogy a benyújtási kötelezettségeknek eleget téve ugyan, de megakadályozzák a szövegek plénumbeli megvitatását, s így zavartalanul érvényben tartsák őket. Az ellenzék mindezt - látván, hogy ezúttal minden eddigi­nél nagyobb hatáskört igényel magának ez a minden eddiginél katasztrofálisabb Kormány - bármi áron, akár egy rendkívüli ülésszak összehívásával is (bár ez a választókerületekben való politikai tevékenységére hat negatívan) meg akarta akadályoz­ni. A tét olyan nagy volt, hogy ezúttal a kormánypárt legdiplo­­matikusabbnak tartott vezetői is elhajították álarcukat és lep­lezetlenül, alkotmányt, törvényességet, jóízlést, mindent félre­dobva erőszakolták ki a felhatalmazást, majd próbálták kihúz­ni a rendkívüli ülésszak méregfogát. Érezvén, hogy az észérvek - úgy, mint "rendkívüli ülésszak fölöslegessé teszi a felhatalmazást", vagy "ha a Parlamenttel párhuzamosan egy másik törvényhozó testület is dolgozik, még­pedig úgy, hogy éppen a fontosabb kérdésekben dönt, míg a népképviseletnek a kevésbé lényeges ügyek maradnak, akkor az alapjaiban ássa alá a demokráciát", stb.­­ nem hatnak, a ki­sebbségben lévő ellenzékiek a legvégső alkotmányos fegyve­rükhöz folyamodtak. Az alkotmány szerint ugyanis valóban elég a jelenlevők egyszerű többségi szavazata ahhoz, hogy egy ilyen kérdésben döntés szülessen. Márton Árpád (folytatása a 3. oldalon)­ ­* A KISEBBSÉGI KÉRDÉS MÁSODSORBA KERÜL** 6. OLDAL

Next