Európai Idő, 1997 (8. évfolyam, 2-19. szám)

1997-01-25 / 2. szám

ADNOTAM A második magyar ki kicsodá-X (Magyar és Nemzetközi KI KICSODA, Biográf Kiadó - Bp. 1993.) lapozgatva az elvárt és elvárható (szakmai) elvek és műfaji követelmények elfogadható érvényesítésével találkozik az olvasó ill. olvasó szakember. Néhány példa: 1.­­ A célbavett népesség (a ma­gyarság vonatkozásában) 0,05 %-át sem jelenti a 7500 címszóban szócikkesített névanyag. Ez (is) garancia arra, hogy a mű nem “prostituált”, s hogy nem egy­szerű, rossz minőségű (nagyon hiányos) telefonkönyv. (folytatása a 2. oldalon) HORVÁTH ALPÁR A hatalmi szféra még nincs teljesen szétosztva a kormány­koalíció tagjai között, ám annyit most már tudunk, hogy az RMDSZ két prefektusi széket kapott. Az egyiket Hargita, a másikat Szatmár megyében. Eleve lehetne hőbörögni azon, hogy a koalíció 13 százalékát képező szervezet miért elégedett meg a negyvenegy prefektusi tisztség mintegy öt százalékával, de van egy másik vetülete is a konc körüli torzsalkodásnak, amit kizárólag nekünk, magyaroknak kell megemésztenünk. Pár nappal a pártok közti alkudozá­sok kezdete előtt összeült a Székelyföldi Egyeztető Tanács. Ez amolyan belső szerveződése az RMDSZ-nek, de legitimitásához nem férhet kétség, hiszen a Hargita és Kovászna megyei széki szervezetek, valamint a Maros megyei szervezet vezetőik révén vannak képviselve. Hosszas vita után ezen a gyűlésen az a döntés született, hogy ha csak egyetlen prefektusi tisztséghez jut is az RMDSZ, az Kovászna megyét kell megillesse! Verestóy Attila szenátor saját maga jelentette ki, hogy Hargita megye Temond más székelyföldi megyék javára, hadd legyen(ek) ott folytatás( a 2­ oldalon, a "PRIZS­­L ÉS DÁRDA­VAL " című rovatban) KOCSIS KÁROLY ,­Jes: Willmann Zsidy Károly és Cs. J. A szerkesztőségi: Főszerkesztő: Horváth Alpár; /őszi főmunkatárs: Botos HALÁLOS HULLÁMOK 15. OLDAL Ör sorsok: KATONA (VOLT) A FIAM.„(?) ISSN 1220-9929 VIII. ÉVF. 1997/2. SZÁM Megjelenik kéthetente­­ 20 oldalon. Ára: 1300 lej JANUÁR 24. - FEBRUÁR 7. / -gr.1. n­ 1 .v.N \/:mza \ KVYI A y; szerkesztők: ' : szedés: : Moldvai Nagy Enikő, Préda Hajnalka, Ráduly Andrea, Zilál Erzsébet, Csilla Klára, Korrektor: Bernád Rozália, Vasiliu Anina; tetet 067-330 547. Az Európai Irinpur excellence független lap. Nem támogatja sem a Soros Alapítvány, sem sajtóalapítványok, sem a magyar- sem a román kormány - sem semmiben más állami sags elvil (társadalmi) s/eneződ­és, intézméns, párt, érdekcsoport sags tehetős polgár, sem rokon, sem ismerős sags barát. I gsellen támaszunk az Olvasó, s akinek kezében a sorsunk: az Isten. EURÓPAI Kedves Olvasók és Hirdetők! A híreszte­lésekkel ellentétben lapunk példányszáma (az infláció okozta esés után) jelenleg: 32 250 !!! Jó tudni: az Európai Idő a honi magyar lapok összpéldányszámának több mint egynegyedét jelenti - az RMSZ-ben folyó év január 14-én megjelent adatok szerint. MOMENTALIS ELENSEG: ROM IN/ 1/ 1/ \(i\ \R K I kicsoda (avagy: egy politikus mű politikai röntgen alatt) kínai Horoszkóp 1997-re 13. OLDAL: 16. OLDAL a kréta és kobak vitája INDUL A ZENEBONA! 13. OLDAL: D D D D 18. OLDAL: 14. OLDAL( A SATAN BAN­KAR) A HÁROM KERESZT A HARGITÁN: HONFOGLALÁS—CSIKSOMLYÓ—MARTON ÁRON (fotó: —h.n.­) A TARTALOMBÓL Mit érdemlünk? Lisztadó A tanácsosok nem árulók? Európai utakon A dubai-i csoda A mozivászon mögött pnisvan Háztáji kisokos Házassági tanácsadó Kozmetika OUöYUtYjYL Női sorsok Konyhaművészet Fogyókúra Elektroszmog Bibliai fények '96 felfedezései Elfelejtett szerződések Jézus pályája Pályázati felhívások ^Fteklam^ Apróhirdetés Sztorik *96 toplistája The Doors Az iszonyat hordozói Sátánfiak Egy új áldozat Kopaszon és optimistán A növények lelke Mélyülő szakadék Természetgyógyászat Támadnak a szekták Gyógyító ufók Vanessa Vaku Cédulák Bölöni marad Simpson háza Hagit megelőzték Politikai kabaré Bakivadászat Társkereső Szexsztori Ismerd meg a férfit! Öröm

Next