Evangélikus Népiskola, 1912 (24. évfolyam, 1-25. szám)

1912-06-15 / 12-14. szám

­ 316 Könyvismertetés. Az egyetemes korálkönyv. Az egyetemes énekügyi bizottságnak igen értékes, szinte kor­szakos jelentőségű munkája került ki e napokban a sajtó alól. Megjelent az egyetemes korálkönyv. Eddig csak magános zeneértők vagy legfeljebb egyházkerü­letek adtak ki a maguk igényeinek megfelelő hangjegyes füze­teket. Most azonban egyetemes egyházunk megbízásából és ennek költségén, mind a négy egyházkerület szakértőinek közreműkö­désével, egész hazai egyetemes egyházunk, úgy a magyar, mint a német és tót ajkú gyülekezetek zenei szükségletének figyelembe vételével készült el ez a nagyszabású egyetemes zenemű, amely mint ilyen első és egyetlen hazai egyházunk történetében is nagyon szétágazó híveinket közelebb hozza egymáshoz. A gyűjteményhez az a két kőnyomatos hangjegyfüzet szol­gált alapul, amely még Mikler Sámuel, Gaál Mihály, Margócsy,­ Kapi, Paulik, Sántha, Csengey, Jeszenszky, Kovács és Payr bi­zottsági tagok közös munkájával készült. Majd hozzájárult a dunán­túli új énekeskönyv dallamos könyvecskéje is több szép és új melódiával. Altdörfer mintaszerű összhangosításából 125 korált vettek át. De figyelembe vették Skulteti, Nagy Lajos, Kutzky és piások korálkönyvét is. A szerkesztésnek nehéz és nagy felelősséggel járó munkájával az egyetemes bizottság külön szakértőket bízott meg az illető egyházkerületek ajánlatának figyelembe vételével és pedig a bányai kerületből Keviczky Sándort, a dunáninneniből Frühwirth Samut, a dunántúliból Kirchner Eleket, a tiszaiból ifj. Kapi Gyula eperjesi zenetanárt. E bizottság élére elnökül és főszerkesztőül pedig id. Kapi Gyula igazgatót, az ismert jeles zeneszerzőt hív­ták meg. A munkában s különösen az összha­ngosításban részt vett mindegyik szakértő. A korálkönyv előszava egyenként sorolja fel az általuk harmonizált korálokat. Kirchner és id. Kapi a régi német dallamok mellé igen szép párhuzamos magyar dallamokat is írtak. S ezeken kívül Altdörfer Keresztestől, Nagy Lajostól, Licskó Edétől, Berecz Imrétől, Eitner Jánostól stb. vannak benne dallamok.

Next