Evangélikus Népiskola, 1937 (43. évfolyam, 1-12. szám)

1937-07-01 / 7-8. szám

240 alkalmazkodik a modern gazdasági alakulás módszereihez és a birodalom területe fölé az utak, csatornák, vasutak sűrű hálóját feszíti. Mint pártat­lan döntőbíró (Schiedsrichter), előkészíti a munkaadó és a munkások közt felmerülhető jövőbeli megegyezéseket. Mint alapító, a biztosítást kötelezővé teszi, segélypénztárakat létesít és államilag irányított szociális korszaknak lesz kezdeményezője és megteremtője. Mint bankár és keres­kedő uralkodik a nemzet pénzpiaca felett és pénzbeli készségével kiegé­szíti a katonai fegyverkezést. Mint nevelő, kiterjeszti hatalmát az összes nevelőintézményekre és azoknak minden szakmabeli ágazatára. Mint gyűjtő, összehalmozza a legkülönbözőbb dolgokat, például : régiségeket, gépeket, modelleket, találmányokat és ezek eszközeit, tudományos készü­lékeket, élő és preparált állatokat, ruhákat, fegyvereket, hímzéseket, szö­véseket, egyházi tárgyakat, ritkaságokat, könyveket, kéziratokat, hangsze­reket, érmeket, festményeket stb. Emellett ellenőrzi a filozófusok tanait, a vallásgyakorlatokat, istentiszteleteket, az egyes felekezetek egyházi élet­­megnyilatkozásait, s mint az erkölcsöknek és erkölcstelenségnek kritikus szemlélője, gondoskodik az esetleg szükségessé vált megtorló intézkedé­sekről is. Gondoskodik a polgárok élet- és vagyonbiztonságáról. Megvizs­gálja a tápszereket, felszerel tudományos expedíciókat és olykor a Maecenas szerepére is vállalkozik. •­ úgy hogy azt lehet mondani : az állam minden és alig van egyetlenegy területe a polgári tevékenységnek, melyet az állam építő és irányító rendszabályai érintetlenül hagynának. A nép ebben az államban nem látja többé a vezérek (Führer-ek) felelősségérzetének azt a mérvét, mit tőlük elvárt és követelt. Éppen azért elvesztette hitét az állam­hoz és a közösségben sem látott erőforrást. Ha pedig a polgár ezt a hitét elveszti, akkor saját léte fenntartásához sincs többé bizalma és érzéke. Nem hisz a sorsközösségben, az összefogás erejében ; a hitevesztett pol­gár az államra nem tekint többé a legnagyobb tekintélynek kijáró köteles tisztelettel. Ez a veszteség különösen akkor válik veszedelmessé, ha az ifjúságot is érinti, mert ez esetben az államalakulat jövőjének alapjai rendülnek meg. Lélektanilag tekintve, a jelen német állami pedagógia csak követ­kezménye az állameszme elértéktelenítésének. Ez a krízisszerű állapot gondolkodóba ejtheti a pedagógusokat és politikusokat egyaránt. Itt felvetődik a kérdés, mi az oka a műveltségi állapot ki nem elé­gítő voltának az állampolgári neveléssel kapcsolatban ? Az állami iskola, mint az állam szerve, a népiség és állampol­gárság szolgálatára van rendelve. A nép felnövekedő nemzedékét oly­­fokú műveltséggel kell felvérteznie, mely azt állampolgári feladata telje­sítésére és a nyilvános életbe való beilleszkedésre képesíti. Ehhez persze még közgazdasági ismeretek és olyan műveltségi alapfeltételek is szüksé­gesek, melyek nélkül hivatását nem tölthetné be. Ehhez azonban még valami kell. Az iskola akkor végez nemzetépítő munkát, ha felébreszti az ifjú nemzedékben annak felemelő tudatát, hogy a nép összességének ő is egyik hasznos tagja. Az iskola a tanulóban az összetartozandóság tudatát csak akkor fogja felkelteni és öregbíteni, ha a népközösségnek megvesz­tegethetetlen érzetét ojtja szivébe és azt útravalóul adja neki. Ha szülő­földje anyanyelvét nyújtja neki minden természetes és szellemi tartal­mával. Ha szokásait, költészetét, történelmét, szerzett jogait tudatos és mindenkor rendelkezésre álló műveltségi tulajdonává, közkincsévé teszi.

Next