Éva Évkönyv, 1980

"Kedved a jó bor tovább éleszti…"

„Diedveit a ló tovább éleszti...” Budafokot valamikor pinceváros­nak is nevezték. Jogosan, mert a közel 25 kilométer hosszú pincerend­szer „szemrevételezéséhez” bizony egy nap is kevés lenne, hát még mennyi idő kellene ahhoz, hogy érdekességeit is csokorba gyűjt­sük. Ám de mégse mondjunk le a fel­fedezés öröméről, hiszen a pince­­gazdaság igazgatója kalauzolásával már nem is olyan reménytelen a vállalkozásunk. cd Labirintus kincsei Kezdjük tehát azzal, hogy a pin­cék a kőbányászás folytán alakul­tak ki, amikor is építőköveket váj­tak itt ki és ezzel egy időben hatal­mas tárolóhelyeket nyertek. A „bor­­város” kialakulását elősegítő ter­mészetes mésztufa barlangok azon­ban már a XVIII. században is léteztek. Több pincének közvetlen lejárata volt a Dunához, ahol a ki­termelt köveket lóvontatású uszá­lyokra rakták és vízi úton szállí­tották tovább. S miközben egyre nőt­tek a hatalmas tárolóhelyek, a szőlősgazdák és a szaporodó bor­kereskedelmi cégek is felismerték a pincék kiváló tulajdonságait, már­mint azt, hogy átlagos hőmérsékle­tük 12 °C, s a téli és a nyári évszak közötti temperatúra ingadozása is csupán 1—2 ° C eltérést mutat. Ez igen alkalmas a borok érlelésére és tárolására. Csábítóan hatott a borkereskedők­re, hogy a pincék tőszomszédságában haladt el a nagy nemzetközi vízi út, a Duna, és később a fővárost a Dunántúllal összekötő vasútvonal is. A XIX. század végén már vin­cellériskola is létesült a borpincék tövében. A századforduló után pe­­ rSfele mint ezer hektoliteres­ hordó készült az­­ í­llit­in­i boripar 25 éves jubileu­m­ára. Az óriáshordót dombormű díszíti, amely a hazai borászat történetének állít emléket. Készítője Szabó István Kossuth­-díjas szobrász­művész

Next