Ex Symposion, 1999 (25-29. szám)
1999 / 25. szám
25. szám I WWW irodalom művészet filozófia reflexió Az alkoholizmus mindenekfölött aszkézis. Hasonlítsanak össze egy tapasztalt iszákost, egy indiai jógit, egy keresztény misztikust, és hihetetlen hasonlóságokra lelnek. Ösztövérség, ráncok, elhanyagoltság. De Keresztelő Szent János is így nézett ki. (...) Ahogyan Platón dialógusaiból tudjuk, ez az uránuszi bölcselet egész éjjeleken át tartó, heves ivászatokban keletkezett, nem a szarházi katedrákon. Hegel, úgy mondják, szerette meghúzni az üveget. Ám itt természetesen az introvertált, a fehér alkoholistákról beszélek. Ahogyan istennek is és a sátánnak is megvannak az áldozópapjai, úgy léteznek extra vertált, fekete mágiás részegek is. Ezek azok a makkegészséges, pirospozsgás individuumok, akik „mértékkel" isznak, leírhatatlan gonoszságokat ötölve ki közben, a helyi jellegűektől az átfogókig. Az, ami fenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, mondja Triszmegisztosz. Abban különböznek a misztikus részegektől, hogy társadalmi közkedveltségnek örvendenek, és szívesen látott vendégek. Akárhogyan van, a világnak mind a világos, mind a sötét fele az alkoholisták kezében van. Erre ítéltetett ez az utolsó, vasból való korszak. A többiek azért vannak itt, hogy bort termeljenek, és pálinkát főzzenek. Svetislav BASARA EMLÉK/SZESZ