Ex Symposion, 1999 (25-29. szám)

1999 / 25. szám

JANOSSY LAJOS RADIOS VIKTÓRIA SPIRITUSZ ÉS SPIRITUS Beszélgetés dr. Csorba József addiktológussal RV: Ha jól tudom, az addiktológia a szenvedélybetegségek gyógyításával foglal­kozó pszichiátriai-pszichológiai tudomány. Érdekes ez a szó, hogy „szenvedélybetegség''. Felmerül az élettörténeti és történelmi kérdés: hogyan lesz a szenvedélyből betegség? Tör­ténelmi szempontból: valaha, az ókorban, a középkorban a szenvedélyek megtalálták a he­lyüket az életben, a világ részei tudtak lenni; az újkorban kezdődött el a problematizáló­­dásuk. Descartes már nyűvi a szenvedélyeket, kérdéssé kezd válni, hogy mi legyen velük, hogy lehet azokat moderálni, tehát elkezdődik ez a megfékezősdi. Ebből a szempontból a szenvedélybetegség: történelmi tünet. Másrészt egy ember életében is története van a pa­­tologizálódásának. CSJ: Amióta az ember nem él az őserdőben, azóta lehet szenvedélybe­tegségekről beszélni. Ott lehet beszélni szenvedélybetegségekről, ahol az em­ber kezdi elveszteni a természettel való kapcsolatát, a természetből fakadó szimbólumokat, az ezekben való rejtett hitét. Valahol az ember mindig vissza­vágyik ez után. Úgy tudja újból elérni, ha valamilyen szereket használ. Itt talán Jungot említeném, ő mondja azt nagyon szépen, hogy az ember, a modern em­ber, főleg az ipari társadalomban, sőt amióta úgymond erőteljesen elkezdett ci­­vilizálódni, elvesztette a kapcsolatát a természettel és önnön természetével. Nem is csak a fizikai kapcsolatot, hanem a szellemi, spirituális, szimbolikus kapcsolatot. Például már nem úgy gondolja, hogy a villám valamely istenség­nek, mondjuk Zeusznak a haragja, hanem az elektromosság lecsapódása. En­nek a spirituális háttérnek az elvesztése hajtja az embereket abban az irányban, hogy bizonyos szerek révén olyan kapcsolatot hozzanak létre, mint mikor ez a spirituális kötelék még létezett. RV: A természettel való szoros kapcsolat elveszett, de az újkorig létezett az a globális szellemi univerzum, melyben — annak ellenére, hogy megszűnt az ember eleven kapcsolata a természettel — a szenvedélyeknek volt „kanálisuk", nem is csak levezető csa­tornájuk, hanem nagyon fontos helyük, szerepük. CSJ: Mégis, amióta az ember kikerült az őserdőből, attól fogva, hogy a természetközeli állapotát elvesztette, már beszélhetünk a szenvedélybetegségek kialakulásáról. Az ókori Görögországban vagy a Római Birodalomban is voltak szenvedélybetegségek, erről dokumentumok is szólnak. A mostani természeti törzseknél a híradások szerint nincsenek szenvedélybetegségek. JL: Azt pontosan tudjuk, hogy az egész európai kultúra, a görögöktől kezdve a zsidó, keresztény vonulaton át, több mítoszában rögzíti a borkultuszt, bizonyos értelem­ben belefoglalja a szellembe, a kultúrába, sőt egyik alappillérévé teszi. Például ókori kon­textusban beszélhetünk-e alkoholistáról? Akkor is voltak olyan normák, melyeknek áthá­gása azt jelentette, hogy az illetőt szenvedélybetegnek minősítették? CSJ: Voltak. Minél jobban modernizálódik a társadalom, annál jobban demitizálódik a szerek fogyasztása. Az ókorban és a primitív társadalmakban a

Next