Ex Symposion, 1999 (25-29. szám)
1999 / 25. szám
JANOSSY LAJOS RADIOS VIKTÓRIA SPIRITUSZ ÉS SPIRITUS Beszélgetés dr. Csorba József addiktológussal RV: Ha jól tudom, az addiktológia a szenvedélybetegségek gyógyításával foglalkozó pszichiátriai-pszichológiai tudomány. Érdekes ez a szó, hogy „szenvedélybetegség''. Felmerül az élettörténeti és történelmi kérdés: hogyan lesz a szenvedélyből betegség? Történelmi szempontból: valaha, az ókorban, a középkorban a szenvedélyek megtalálták a helyüket az életben, a világ részei tudtak lenni; az újkorban kezdődött el a problematizálódásuk. Descartes már nyűvi a szenvedélyeket, kérdéssé kezd válni, hogy mi legyen velük, hogy lehet azokat moderálni, tehát elkezdődik ez a megfékezősdi. Ebből a szempontból a szenvedélybetegség: történelmi tünet. Másrészt egy ember életében is története van a patologizálódásának. CSJ: Amióta az ember nem él az őserdőben, azóta lehet szenvedélybetegségekről beszélni. Ott lehet beszélni szenvedélybetegségekről, ahol az ember kezdi elveszteni a természettel való kapcsolatát, a természetből fakadó szimbólumokat, az ezekben való rejtett hitét. Valahol az ember mindig visszavágyik ez után. Úgy tudja újból elérni, ha valamilyen szereket használ. Itt talán Jungot említeném, ő mondja azt nagyon szépen, hogy az ember, a modern ember, főleg az ipari társadalomban, sőt amióta úgymond erőteljesen elkezdett civilizálódni, elvesztette a kapcsolatát a természettel és önnön természetével. Nem is csak a fizikai kapcsolatot, hanem a szellemi, spirituális, szimbolikus kapcsolatot. Például már nem úgy gondolja, hogy a villám valamely istenségnek, mondjuk Zeusznak a haragja, hanem az elektromosság lecsapódása. Ennek a spirituális háttérnek az elvesztése hajtja az embereket abban az irányban, hogy bizonyos szerek révén olyan kapcsolatot hozzanak létre, mint mikor ez a spirituális kötelék még létezett. RV: A természettel való szoros kapcsolat elveszett, de az újkorig létezett az a globális szellemi univerzum, melyben — annak ellenére, hogy megszűnt az ember eleven kapcsolata a természettel — a szenvedélyeknek volt „kanálisuk", nem is csak levezető csatornájuk, hanem nagyon fontos helyük, szerepük. CSJ: Mégis, amióta az ember kikerült az őserdőből, attól fogva, hogy a természetközeli állapotát elvesztette, már beszélhetünk a szenvedélybetegségek kialakulásáról. Az ókori Görögországban vagy a Római Birodalomban is voltak szenvedélybetegségek, erről dokumentumok is szólnak. A mostani természeti törzseknél a híradások szerint nincsenek szenvedélybetegségek. JL: Azt pontosan tudjuk, hogy az egész európai kultúra, a görögöktől kezdve a zsidó, keresztény vonulaton át, több mítoszában rögzíti a borkultuszt, bizonyos értelemben belefoglalja a szellembe, a kultúrába, sőt egyik alappillérévé teszi. Például ókori kontextusban beszélhetünk-e alkoholistáról? Akkor is voltak olyan normák, melyeknek áthágása azt jelentette, hogy az illetőt szenvedélybetegnek minősítették? CSJ: Voltak. Minél jobban modernizálódik a társadalom, annál jobban demitizálódik a szerek fogyasztása. Az ókorban és a primitív társadalmakban a