Ex Symposion, 2008 (64-67. szám)

2008 / 64. szám

PÁLINKÁS GYÖRGY A HÖLGY ÉS A FÜST És akkor „a természet még­is csak egy"(?) /így Goethe/ - ez itt a kérdés. És ha a világegyetem mégis nőnemű? Nincs bizonyságunk erről, ahogy az ellenkezőjéről sem. Ámbár tűnhet a kétely, hogy aztán visszahulljon a vak bizonytalanba : „a lány félig visszafordítja fejét, de annyira, ahogy csak nő tud visszanézni" /így Krúdy/. Na most, ezek után nem lehet mást, csakis szépeket írni az élet melancholiájáról, de nem taszítva el, sőt inkább elegyítve a humor szivárvány leplével. Pláne ebben a trampli időben. De mondjuk közel a Margit hídhoz, például a „Hídavatás" idején. „Mily' érdekest tapasztaltam külföldről" - mondt­a Pilvaxban Szendrey Júlia, és lepöccentette a hamut szivarjáról. (Miért kellett ebbe belebonyolódni, ez jóval korábban volt, s a Pilvax sem ott, hanem lejjebb.) Ideje azonban felvenni az adott téma párkai szálfonalát: kávéház, füst, női füst - ez utóbbi van­, és főleg erről, ha lehetne néhány reflexívet alább, finom dekadenciásan. Persze hogy mindjárt rátelepedik (a kékharisnyás) hímsovén fantázia, például marlene- dietrichesen: „Johnny, wenn du Geburstag hast..." - pedig lelki füst csupán. S a dizőz ajkáról a cigarettafüst tiszta kékje elérhetetlen messzeségbe tűnik el. (Jaj, de szép!). Hacsak konkrétan nem mérhető e táv­ a bíbor ajkak és a könnyes tér viszonylatában, hozzáadva a karcsú szipka hosszát esetleg. Érzékeny neuraszténia. (Hagyjuk is.) Vissza fenti tárgyunk hölgyére ...(már a századelőre ugrottunk), tropikus buja virágként tartja ujjai közt a cigarettát, mondhatnánk dacos és keserves virtussal a légies és a leragadt közt, s a füst girlandot követi a szempilla játéka, amit már csak az álomfejtők értenek. „Johnny, ... KARAFIÁTH ORSOLYA A LÁNG DÍCSÉRETE (Egy, a hagyatékból a napokban előkerült dalszöveg, Karády Katalinnak ajánlva. Közreadja: Karafiáth Orsolya) Konyak olvad a nyelvemen, a mámor nem tart sokáig távol trónusától. Egy tincs lebomlik, csábos félmosoly, a félvilági jazz remegve szól. A bárba lassan éjfél lesz megint­­ fáradt füsttel szürkézi színeink. Refrén: Mit ér a bonviván, ha nincs a díva?! Mit ér a szó, ha nincs ki a fülembe súgja?! Adjon tüzet! A vágyam csillapítsa! Gyulladjon láng! Csillanjon hát a szikra! Itt védve van, most még kesztyűs kezem. Gondolja meg, hogy mit játszik velem! Ne hamvadjunk. A tűz fűzzön magához! A füst? Pardez! Csak a tavasz halálos...

Next