Ex Symposion, 2012 (77-80. szám)
2012 / 80. szám
Remegő kézzel nyúlt a pohár után. Mi lesz, ha azt kérdezi: mit mesélnek rólam, szeret-e a nép poharazgatni? Hallottam, hogy szokása váratlan dolgokat művelni. Ilyenkor bizonyára azt kell válaszolni, hogy a nép egészségi okokból csak két deci bort iszik naponta, és boldog, hogy részese lehet a szocialista országépítésnek. Az igazgató elvtárs mesélte, hogy a költők ódákat írnak róla. Hozsannáznak. Ha ez igaz, akkor minden rendben van, a nép odavan érte. Miért ne mondhatnám Tito elvtársnak, hogy a nép boldog? És miért ne lennénk gondtalanok? Mondd, drágaságom, ugye te boldog embernek érzed magad? Az asszony bólogatott. Nekem is feltette a kérdést. Éppen a finom gombás borjúszeletnél tartottunk, megakadt a torkomon, majd nagyot nyeltem és azt válaszoltam, már hogyne lennék boldog. Váratlanul ért ugyanis a kérdés, ilyesmiről eddig soha, senki sem faggatott. Nyilván lesírt rólam, hogy az vagyok. És elégedett vagy-e, szögezte nekem az újabb kérdést. Nagyon, válaszoltam alázatosan, mert észrevettem, hogy házigazdám a kelleténél többet ivott, és ilyenkor ingerlékenyebb, könnyen kijön a sodrából. Újra töltött, ezúttal nekem is, és koccintottunk. Ami azt illeti, morfondírozott a húst szeletelve, tudod, könnyű neked, beleszülettél a boldogságba. Semmi gondod, befejezed a középiskolát, aztán meg az egyetemet, utána pedig jó állás vár rád. Fogalmad sincs, hogy nekünk mennyit kellett gürcölnünk, mondta, és jelentőségteljesen a feleségére nézett. Felbontotta a harmadik üveg bort is. Mikor is születtél? Ja, persze, 1941-ben. Ti vagytok Tito példás pionírjai. Szerencsés flótások. Fogalmatok sincs a világról. Mindent készen kaptatok, a sült galamb a szárokba repült, mondta, és nagyot hörpintett a nedűből. Házigazdám kapatos lett Tito elvtárs vörösborától. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha én is pityókás lennék, legalább henceghetnék az osztálytársaimnak, hogy Tito elvtárs borától rúgtam be. Na, de mit mondjunk mi ketten, folytatta a házigazdám a feleségére mutatva meg a mellét veregetve. Rossz helyen és rossz időben születtünk. 1925-ben. Hol erről fújt a szél, hol arról. Hol ide sodródtunk, hol oda. Nem volt egyszerű dolog talpon maradni. De helytálltunk. Viszont be kell vallanom neked, csapott az asztalra, hogy akkor is boldog lettem volna, ha Horthy Miklósnak szolgálom fel a feketét. A házinéni köhintett egy erőteljeset, majd elkezdte köszörülni a torkát. Ami igaz, az igaz, verte az asztalt a házigazdám. Nálam a vendég a legfontosabb. Hivatásos, elsőrangú pincér vagyok, és mindenféle-fajta vendéget kiszolgálok. Ez a szakmám, érted? Nektek soha sem kellett erről töprengenetek. El vagytok kényeztetve. Nekem viszont volt min vívódnom, meg kellett küzdenem mindenért, hogy vigyem valamire. Azt azonban fájlalom, hogy sohasem engedtek Horthy Miklós közelébe. Nem merte betenni a lábát, nem mert eljönni Újvidékre, csak Szabadkáig bátorkodott. A pesti urak sohasem szerették Újvidéket. Ezt személyesen vitéz Somogyváry Aurél tábornoktól hallottam, aki akkoriban a Turulban dáridózott. Abban az időben Turul volt a szálloda neve, és nem Csillag. Azt mondta, hogy Újvidék egy rácfalu, Pétervárad elővárosa. Ócsárolta a németeket, amiért nem engedélyezik neki, hogy lerohanja Belgrádot, hogy diadalmasan bevonuljon a dedinjei királyi palotába. Élete legszebb pillanata lenne, ha a szerb király baldachinos ágyában hálna egy pesti szajhával. Mert ő még az örömlányokat is megválogatja. Egy magyar hazafi nem bújik ágyba rác kurvával. A tábornok néha barátságosan szóba elegyedett velem, egyszer megkérdezte, mi lenne a kívánságom, folytatta a házigazdám. Az urak az asztal mellett üldögéltek, szerémségi borokat rendeltek, én meg töltögettem. Kezdő pincér lévén, mi mást kívánhattam volna, mint hogy Horthy Miklós kormányzó úr térjen be egyszer a Turulba. Legyen szerencsém hozzá. Feledhetetlen élmény lenne. Ilyesmi csak egyetlenegyszer történik az ember életében, ha egyáltalán megvalósul. Vitéz Somogyváry méltóságos úr azonban leintett. Nem biztos, hogy az újvidékiek megérdemlik a főkormányzó úr bizalmát, bár azt 83