Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-05-10 / 19. szám

PIÁTY A miniszterelnök szerint a magyar CIA-t, az új gazdasági nyomozóhivatalt majd azokra az ügyekre kell ráállítani, ame­lyeknek elkövetői öt év vagy annál is hosszabb idejű szabad­ságvesztést érdemelnek. Horn Gyulának ezzel a kijelentésével a szocialista törvényes­ség új, döntő szakaszához érkezett. Az, hogy most, 1996 májusá­ban már csak öt év szabadságvesztés az alsó határ, szépen pél­dázza, hogyan fejlődik a mind törvénytisztelőbb, szocialista tí­pusú ember, s hogyan válik egyre megbocsátóbbá, simogatóbbá a szocialista­ kommunisták különben harminc-negyven éve még kíméletlen­ kemény vasökle. Sztálin elvtárs idejében például a dvácáty­­— azaz a húsz év — vagy a dvácáty pláty — vagyis a huszonöt év — dukált min­denkinek, aki szembe mert szegülni a dolgozók államával. Ha valaki például semmit, de igazán semmit sem követett el, az biz­tos lehetett benne, hogy legfeljebb húsz évet kap érte. Csak kivé­teles esetekben sújtották az ilyen semmirekellő atyafikat huszon­öt év börtönnel. (tyurma) Most, hogy mindebből már csak öt lett, utólag is igazolja: nem csak voltunk, lehetünk is újra a legvidámabb barakk. Már csak azt nem tudom, ki fogja az új nyomozóhivatal nyo­mozóinak nyomozásuk kezdetekor megmondani, ki az, aki leg­alább öt évet érdemel? Maga a miniszterelnök? Az igazságügy­miniszter? A főügyész? (Visinszkij) És mi van ha — bár tudjuk, hogy mind-mind szakemberek és tévedhetetlenek — de mégis tévednek? Mi van, ha valaki öt évet érdemel, s helyette kinevezik mondjuk miniszternek? Vagy mi van, ha rászolgált akár a miniszterségre is, de futni hagyják: „üljön öt évet és megmenekült!”. Ezernyi kétség. Járt utat járatlanért el ne hagyj, tartja a magyar közbölcselet. Még időben szólunk: nem lenne okosabb — kísérletezés helyett—­visszatérni a jól bevált drácáty pláty-hoz?! AND Székesfehérvár, de aztán lesz majd bilincs Kehidán meg Monokon is. Megszabadulni sem volt könnyű soha a bilincstől, a bilincs kikattintása után pedig kiderült a hajdani bilincs következményei jóval maradandóbbak, mint akárki is gondolta. Hanem ezek a bilincsek már nem azok a bilincsek. Ezt már magyar rakja magyarra. Istenem, kel szép is lesz, ha Battonyától Nemesmedvesig újból bilincsben pompázhatunk! (csendes) TERJED A BILINCS A Demszky-bilincsesek Budapest székesfővárosban még úgyszólván ki sem próbálhatták valamennyi bilincsüket, ame­lyeket kerekeinkre szántak, máris jelentkezett Debrecen, hogy a vidéki városok közül elsőként ő kívánja bevezetni a bilincseket. Gondolom, követi majd Miskolc, Szeged, Győr vagy előbb PERONJEGY Peronjegy bevezetését fontolgatja a MÁV a vasúti rongások ellen. Aki ezentúl rongálni akarja a kocsikat, annak peronjegyet kell majd váltania, éppen úgy, mint annak, aki rézkábel­ vágni megy — mondjuk — a józsefvárosi pályaudvarra. Következ­mény: szegény rongálónak többet kell rongálnia, ha pénzénél akar majd maradni. Igaz, a Pitti-huszárok (APEH) viszont be­építhetik az áfát is a peronjegybe, így legalább a rongáló nekünk is rongál! T. KÉRDÉS Évente alig ötvenezer ember hal meg Magyarországon alko­holizmus és öngyilkosság miatt. Évente alig pár ezer ember hal meg Magyarországon köz­lekedési balesetek következtében. Évente alig pár ezer idióta és egyéb születési rendellenesség­gel rendelkező gyermek látja meg a napvilágot Magyarországon. Évente alig pár ezer gyermek válik drogfüggővé Magyaror­szágon s lesz élőhalottá. Évente alig pár tízezer ember hal meg Magyarországon szív­­infarktusban és egyéb olyan betegségben, ami a túlhajszolt, egészségtelen élet következménye. A magyarok még mindig majdnem tízmillióan élnek Ma­gyarországon. Még mindig több millióra tehető azoknak a száma, akiket érdeklődéssel tölt el: mi lesz a honfoglalásának ezeregyszázadik évfordulóját nem ünneplő magyarsággal. Nincs valakinek egy ötlete, hogyan lehetne felgyorsítani a fentebb papírra vetett tendenciákat? Jobb híján: elegendő lesz, ha ülünk s tátott szájjal lessük a csütörtöki kormányüléseket. END SZÁMTAN Újabb egy (!) százalékos nyugdíjemelés várható a már biztos 12 százalékon felül, jelentette be a kormány, ami — magyarra fordítva — ugyebár azt jelenti, hogy a tízezer forintos nyugdíjak élvezőinek újabb száz forint üti majd a markát! A kisebb nyugdí­jat élvezőknek persze arányosan kevesebb. Hogy tavaly 28 százalékos volt az infláció , idén is legalább ennyi lesz? Kit érdekel? A 28 százalékos inflálódás mellett a 13 százalékos (12+1) emelés nem emelés, hanem tizenöt százalékos csökkentés! Kit érdekel? Tényleg nem érdekel senkit? Cs. Cs.

Next