Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-05 / 27. szám
Mulat a parlament Rég nem láttam olyan jópofa, vidám társaságot, mint most az országházban. Az ellenzékiek arcán ugyan nem észleltem futó mosolyt sem, amikor a képviselői vagyonbevallások nyilvánosságra hozatalát sürgették — tudják, kedves olvasók, a kormánypolitikusi villák százmilliói nyomán —, annál inkább szétterült a derű a kormánypárti arcokon. Viccelődtek, heccelődtek a derék kormánypártiak. De mennyire meg volnának sértődve, ha valaki azt mondaná, hogy nem illik a cinizmust a politika részévé tenni! Ilyenre ugyanis még Rákosiék se nagyon vetemedtek. A szalonképtelenség eltakarására szalonképesebb csomagolástechnikát alkalmaztak. Vasfűrész a temetőben Millecentenárium van, úgy illenék, hogy egy honfoglaláskori temetőben legyen a vasfűrész. Micsoda lelet! Mi ehhez képest a suméroktól származás elmélete. Ez lenne csak a toronymagas kultúra. Hozzánk méltó technika. Sajnos, nem honfoglaló őseink temetőjéből került elő a vasfűrész. Rozsdától mentes példánya a Debreceni Köztemetőben dolgozott. Lakatokat fűrészelt. Az osztrák érdekeltségű AKSD vállalat temetőfoglalásánál az erőszakos birtokbavételt segítette. A média szerint az országban először adták egy város köztemetőjét külföldi érdekeltségű vállalat gondozásába. Hiába volt a tiltakozás. A huszonötezer aláírás. A város vezetése az osztrákok mellett döntött. Kutyás izompacsirták szállták meg előző éjjel a temetőt. Beszivárogtak, akár a törökök 1541-ben Budára. Az osztrák millennium évében, Trianon évfordulója közelében újabb foglalás? Már egy temető is megteszi? Csohány János is hallottam a munkatársak beszélgetéseit. Ki mennyi szabadságot engedélyezhet magának. Ki mennyi túlórára kényszerül. Kinek mennyi a fizetése. Elképedtem a megszégyenítő, szégyenteljes számokon. A milliárdokat beszedő hivatal dolgozói úgyszólván éhbérért robotolnak. Az ÁPV Rt. esetében azzal indokolták a kétszázezer forint feletti átlagjövedelmeket — a takarítónő bérétől a vezérigazgató béréig —, hogy az rendkívül fontos munkahely és a munka különleges szakértelmet kíván. Mihez képest? A szívsebészethez? Vagy az adóbeszedéshez? Készséggel elhiszem, hogy ez utóbbi nem megy olyan olajozottan, mint ahogy azt a pénzügyi irányítók elvárnák. De talán mégse a számítógépeknél ülő beosztottak tehetnek róla, hogy a milliárdosok arányaiban a töredékét fizetik adóként annak, mint amit például a csontjaikban is átvilágított értelmiségiek fizetnek. Nem azok tehetnek erről, akiknek nincs szabadságolási gondjuk, s akik nem kényszerülnek túlórára, s akik jövedelmük révén jobban értik a milliomosok nyelvét, mint azokét a hivatalnokokét, akik — szótlanul bár — csak csodálkozni tudnak az eléjük kerülő számok láttán? Az adózás szegénye Hosszabb időt töltöttem a minap az APEH egyik központjában. Mint sejteni lehet, nem jókedvemből mentem oda. Beidéztek. Annyi rettenetet olvastam eme hivatal szörnyűségeiről, hogy egy érettségi előtt álló diák szorongása kismiska ahhoz, amit éreztem. Kilométeres sorokra készültem. Bárdolatlan hangnemre. Rosszindulatra. Arra, hogy potenciális bűnözőként fogadnak. Nem így történt. Semmi sem így történt. Nem volt sor. Nem volt bárdolatlan hangnem. Nem volt rosszindulat. Segítőkészég volt. Szakértelem. Emberi hang. Ahogy illik. Mint mondtam, hosszabb időt töltöttem ott. Akaratlanul Közalkalmazottak Már bejelentették: újabb elbocsátások várhatók. Ismét megtizedelik a közalkalmazotti kart. Noha mindenki tudja: a hivatalok már ma is szinte működésképtelenek. A szegények, a munkanélküliek, a hajléktalanok, a létminimum alá szorítottak azonban örvendezni fognak. Az ember már csak ilyen. Ha az enyém megdöglött, dögöljön meg a más disznója is! A nép annak is örül, ha a pedagógusokat szorongatják. Mert a nép, mint olyan, ha irigykedni és gyűlölködni kell, nem törődik vele, hogy amikor nem nép, akkor éppen szülő, s ha nincs kellő mennyiségű és minőségű tanár az iskolákban, gyermeke épp oly buta marad, mint ő, amikor a politika eljátszatja vele a nép szerepét. Ördögi kör. Benne Vagyunk! — P—