Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-28 / 9. szám
Magyar farsang Hétköznapokhoz illő hangulata volt idén a farsangnak. Álarcosok ide, maskarások oda - bizony sehol sem vált valódi népünnepéllyé a tarkabarka téltemető felvonulás. Hiába no, ebben is sokat változott nálunk a világ. Az emberek jó része ugyanis már télen-nyáron böjtöl, míg az úgynevezett elit - amúgy liberálisan - újabban inkább nagyböjt idején bálozik. A kormánykoalícióban pedig szinte folyamatos az alakoskodás- Óvári. Goethe fasut. doc Ezt hirdette a Vígszínház. Betű- és írásjel szerint ezt. Ezt is adta elő házi színpadán. Maroknyi egytagú idegen szóba és rövidítésbe nyomorítandó jövendőnk doctorai emelték reánk a faustjukat, több gőte pidginmagyarul tolmácsolt szövegével kísérve. Három órán keresztül, egy szünettel. - Halottgyalázás! - szörnyülködött a széplélek, a színlapon fordítóként föltüntetett két ember nevére bökve. - Panzerfaust - suttogta az idős néző. - Pancserfauszt - mondta legyintve a fiatal. - Ez csak színielőadás - békített bennünket a keresztény humanista. Színielőadás, igen. De semmi „csak”! Ezek a doctorok a vesztünkre törnek. Mennyi jóravaló ember segít nekik! Akiket láttunk: Gálffi László, Kaszás Attila, Börcsök Enikő, Béres Ilona, Venczel Vera, Király Attila. - Micsoda reklámhordozók! - lelkendezett barátom. - Legalább egy tucat terméket és céget játsztak-beszéltek ránkbelénk! Kereskedelmi színház, ennyi az egész. Te meg rémeket látsz! - Inkább rémeket, mint reklámot! - mondtam magamban, mert nem a reklám ellen akartam szólni. Soha jobb reklámot, legföljebb ötven szék fért el a „nézőtéren”. Rémet láttam? Igen! Láttam a „goethe faust. doc” című színházi előadást 1997. január 29-én, Budapesten. Rémet láttam? Nem! Hús-vér ember volt. Eleven, ifjú, erőteljes. Főiskolás létére méltó a többiekhez. Színész a magyar színpadon, aki már a nevét is ökölként emeli reánk: Fesztbaum. Ceterum censeo Carthaginem esse delendam. Fejér György János Varázsszavak Csiribi, csiribá. Ugye ezek varázsszavak. De mondok még párat: „választási kampány”, „nincs más alternatíva”, „reform”. De talán elég is ennyi. Megpróbálom megmagyarázni e varázsszavakat. Az első a „választási kampány” című varázsmondat. Azt jelenti, hogy a Tocsik-ügy meg az olajgateügy egyáltalán nem létezik, de ha van is, az elhanyagolható, parányi, szinte mikroszkopikusan parányi, bolond, aki ezzel foglalkozik. Az egészet az ellenzék találta ki, mert meg akarja nyerni a választásokat, vagyis az egész kizárólag a választási kampányt szolgálja, más jelentősége nincsen, valótlanság, nulla, két nulla. Különben is vannak fals szavak és mondatok, amelyek a választási kampányhoz tartoznak. Például ha az utcasarkon megszólal egy öreg nyugdíjas néni és azt mondja: éhes vagyok. Az is választási kampány. „Nincs más alternatíva”. Már hogy lenne?! Semmi értelme nincs annak, ha a szociál-liberális kormányt leváltják, különben is nem lehet leváltani, még választásokkal sem. Legalábbis az égvilágon semmi ok nincs rá, mert az országot csak ők tudják rendbe tenni (lásd az iskolák, egyetemek és a kórházak fejlesztése, vissza). Csak ők tudják elvezetni az országot a ragyogó jövőbe. Mintha ezt már hallottuk volna egyszer. Kitől is? Talán Kádártól, Rákositól? Tényleg. Rémlik valami, Rákosi pajtás még valami arany tojást tojó tyúkról is beszélt, hogy azt a tyúkot nem szabad megenni, hadd tojja csak az aranytojásokat. De hol vannak már az aranytojások, meg hol az a tyúk?! „Reform”, mondjuk az is reform, ha egy sötét utcán valakit pucérra vetkőztetnek. Hisz megváltoztatták a vetkőztető urak azt a személyt, akitől mindent elszedtek. Nem is hasonlít a levetkőztetett személy korábbi önmagára. Ugye, hisz nincs nadrágja, nincs kabátja, cipője és pénze, nem olyan, mint volt, megváltoztatták, megreformálták. Csak rá kell nézni, reformember lett belőle. Ilyeténképpen a megszüntetett kórházak, iskolák, óvodák, bölcsődék, a megkurtított fizetések és nyugdíjak folytán mi is reformnépek, reformemberek, reformország vagyunk. Azok bizony, ha belepusztulunk is! Fazekas János A mérce Létezett pár éve egy bátor napilap. Címoldalán mindössze ennyi állt: Pest Megyei Hírlap. Sokan szerettük, mert legfontosabb szerzői polgári értékrendet közvetítő, független és mértékadó személyiségek voltak. Az újságnak hamar vége lett. Egyszer csak megjelent az Új Pest Megyei Hírlap. Nagybetűkkel adta tudtunkra, hogy aszongya: Pest megye polgárainak független, mértékadó hetilapja.” Csak épp a régi, jól ismert neveket nem találtuk benne. No, talán majd márciustól. Akkor lesz e hetilapból - napilap... -D-