Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-03 / 1. szám
Csendes Módszeresen folyik a parlament, a parlamentáris demokrácia, egyáltalán a politizálás lerántása. Ugyanakkor szisztematikusan folyik az ellenzéki pártok belső és külső szétzilálása, nevetségessé tétele, ellehetetlenítése. Ebben ugyan sebeket kapnak a kormányzó pártok, az MSZP és az SZDSZ is, de ilyen körülmények között a hatalmi harc, a gazdasági és politikai átláthatatlanság végső soron az álbaloldalnak kedvez. A tét maga a demokrácia, az ország demokratikus fejlődésének jövője. Mi történik itt? Vegyük először az országgyűlést, a legfőbb hatalmi szervet, a törvényhozást, a többpártrendszer biztosítékát. Évek alatt sikerült az emberekben — jórészt a sajtó által - azt a benyomást kelteni, hogy a parlament cirkusz, az ország cirkusza, ahol a különböző pártok képviselői felesleges dolgokról vitatkoznak. Sértegetik és lejáratják egymást, aztán amikor törvényt alkotnak, többnyire üres padsorokat lát a nép, a parlamenti televíziós közvetítés nézője. Az értékítélet igaz is, meg nem is. Valóban olykor sok a felesleges szópárbaj, de igazából innen tudhatják meg az emberek - mert máshonnan nem, hogy egyes kormányzati döntések, kormányzati szándékok milyen hatással vannak az életszínvonal két és fél éve tartó folyamatos romlására. Ezekből a vitákból, felszólalásokból lehet megtudni, hol történt az állam kárára korrupció, visszaélés. Egyes privatizálásoknál hová tűntek a milliárdok, hogyan züllesztik le az egészségügyi rendszert, a mérhetetlen és telhetetlen adózással miként kerülnek százezrek a nyomor szintjére és sorolhatnám tovább. Az ilyenfajta tájékozódást, politikai, retorikai iskolát az . Azonnali kérdésekéből, a napirend előtti felszólalásokból és az interpellációkból kaphatja meg az átlagpolgár. Nem véletlen tehát, hogy a parlamenti többséget alkotó szocialista és szabaddemokrata koalíció első dolga volt, hogy megnyirbálják, beszorítsák az ellenzék soraiból felszólaló képviselők személyét és csökkentsék a hozzászólás idejét. Az Országgyűlés szocialista elnöke újabb megszorításokat tervez és most már azzal, hogy a parlamenti képviselőnek írásban kell indokolnia, ha valóban halaszthatatlan és sürgős ügyben kíván felszólalni. Nyilván a témák eldöntésének kérdése a szocialisták és szabaddemokraták privilégiuma lesz. A házszabály sorozatos és egyoldalú megnyirbálása nemcsak a parlamentáris demokráciát sérti, hanem megsérti a lakosságnak a teljes körű információhoz jutásának jogát is. Ehhez már csak hab a tortán, hogy szinte minden parlamenti napon kifejtik a szociálliberális képviselők, hogy az ellenzéki képviselők ezekkel a felesleges vitázgatásokkal elveszik a törvényalkotástól, azaz az érdemi munkától az időt. Jól hangzik és sok ember ezt el is hiszi. Az európai hagyományokhoz hasonló parlamenti munka - Antall József kormányzása alatt formálódott ki - lejáratásának ez az egyik tünete. A másik tünete nyilvánvalóan az, hogy az emberek azt érzékelik, a Tisztelt Házban hozott törvényeket a kormányzat és a hivatala sokszor nem tartja, nem tartatja be. Ez is egyfajta lejáratása az Országgyűlésnek. Szemmel látható, tapasztalható és érzékelhető, hogy a magyar társadalomnak vannak társadalmon kívüli rétegei, például az úgynevezett gyorselit - a „vadkapitalizmus” hatéves terméke - és a maffia világa, amelynek bizonyos szálai a politikába is elvezetnek. Ők törvényenkívüliséget élveznek. A büntetőpereket általában megnyerik - pl. olajgate, bankbotrányok stb. - vagy előreláthatólag felmentik őket, esetleg az ügyük el sem jut a bíróságig - pl. Tocsik-ügy, Co-Nexus-ügy, kárpótlási jegyekkel való visszaélés stb. Folyik tehát a csendes háború a demokratikus intézmények teljes lejáratásáért, beleértve az Alkotmánybíróság döntéseinek egyoldalú kormányzati felülbírálatát és az ellenzék által támogatott egyik alkotmánybíró-jelölt kiejtését a szocialista képviselők jóvoltából, így lehet cirkuszt csinálni a parlamentből. Az 1997-es költségvetés, a nyomor költségvetésének parlamenti elfogadása az év végén az ellenzéki nem ellenére, világosan megmutatta azt a nyomasztó szociálliberális akaratot, amely Magyarországon minden társadalmi rétegnek katasztrófát jelent. Különösen a középrétegektől lefelé - az adózás, a vállalkozói terhek, a gyógyszer, az elviselhetetlen energia és az élelmiszerek árának emelése - csak a néhány százezres elitista rétegnek nem jelent katasztrófát, gondot. A magyar átlagértelmiség egzisztenciális mélyrepülése nyilvánvaló. Mindez milliók akarata ellenére történik, az 1994-es választás MSZP-s, SZDSZ-es képviselői ígéreteinek elfelejtésével. Sokan úgy gondolják, hogy becsapták őket és 1998-ban inkább nem mennek el szavazni, mert ez a parlament nem az ő parlamentjük. A trükk jó, mert le sem kell beszélniük az embereket, hogy szavazzanak. 1994- ben az emberek csalódtak az MDFKDNP-FKGP konzervatív, nemzeti koalícióban. Mostanra rá kellett ébredniük, hogy a szocialisták és a szabad-