Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-05-30 / 22. szám
*14 Konfúziós attitűd A Magyar Nemzet 1997. május 17-i számában a politikusnak átvedlett, címkéző, igazságosztó szerepben tündöklő történelemtanár már megint handabandázik. A bukott politikusok legtöbbje semmire sem alkalmas, de főleg arra nem, hogy a politika és az erkölcs viszonyáról értekezzék. Érvényes ez a „hajlékony pragmatizmus” pózában tetszelgő, olvasó- és népámító, pártok fölött álló, modorosan liberális elveket valló Debreczeni Józsefre is, akinek úgy tűnik, 1992 augusztusa óta Cverke - komplexusa van. Most aképpen akar ettől szabadulni, hogy különválasztja a magánerkölcsöt a politikusi erkölcstől, s Pető Ivánnal együtt vallja: a kettőt nem szabad összekeverni. Szerinte a magánerkölcs egyik alapszabálya az igazmondás. A politikus sokszor nem mondhatja ki az igazat. Hogy ne kerüljön ellentmondásba, politikusi önmagával hozzáteszi: Csurka emlékezetes „tanulmányáról” akkor ő magánember erkölcse alapján - értelmiségiként - kereken kimondta azt, amit igaznak gondolt. Milyen emlékön nevelkedett értelmiségi az, akinek más a magánemberi és más a politikai erkölcse, aki nem azt állítja, ami igaz, hanem amit annak gondol? A magánerkölcs hangoztatásával lényegében a látszatra ügyel, a politikusi erkölccsel pedig ezt a „látszat igazságot” akarja érvényesíttetni, ha az érdeke úgy kívánja. Debreczeni porondra lépése óta eszelősen és gátlástalanul gyártja magának írásaihoz a taktikai fegyvertárat, s úgy tűnik, a „magyar nemzet” vevő is rá; csak éppen a „magyar nép” nem tud mit kezdeni ezzel a „konfúzus attitűddel”, vagyis a zavart, zavaros, zagyva, szétszórt szellemi beállítottsággal. Hiába no, a másság ezt is megengedi, mi több, terjeszti a degeneráltságot. Azon meg gondolkodhatunk, kinek az üzlete és üzenete az a „fairplay”, amiben Debreczeni megszólalásakor bennünket részesíteni akar. -dr- Kolorádó A kolorádóbogár 1877-ben jelent meg először Európában. Valószínűleg sokkal öntudatosabban szelte volna az óceánt, ha tudja, hogy a kicsiny Magyarországon érdemei elismeréseképpen az agrártárca vezetője leleplezi szobrát 1997-ben, Hédervárott. Késő korok tudós elemzői majd kiderítik, hogy a velejéig szocialista miniszter tettét a burgonyafeleslegből fakadó, a termelők iránt érzett mérhetetlen ellenszenve inspirálta-e, vagy csak a rovarkártevők iránti vonzalom. Kétlem, hogy az igazi nagyságokat, válasszuk találomra közülük Nagyatádi Szabó Istvánt, rá tudták-e volna venni arra, hogy szobrot szenteljen mondjuk a filoxérának, de még a gulyáskommunizmus agrárminisztereitől sem várták el, hogy emlékművet állítsanak például a száj- és körömfájásnak. No, de változnak az idők és a maradi elmék nem tudják fölfogni a szellemnek azt a szárnyalását, amit egy ilyen krumplibogár-szobor képes a hozzáértő velőkben kifejezni. Élhet bennünk a remény, hogy a miniszter, ha el nem fújja székéből a következő parasztdemonstráció, maradandó képzőművészeti alkotásokkal hinti tele a szektorsemleges magyar zónát. Mily szép lenne egy szobor a kies magyar tájban a horgasfejű galandféregnek, egy másik kertjeink szeretett lótetűjének! És egyáltalán: az ötletet tovább kellene fejleszteni. Minden, magára valamit is adó miniszter tárcája esküdt ellenségének, kár- és kórokozójának emlékművet emelne. Ragyogó távlat a másság tiszteletének! Mily megható lenne, midőn Keleti az ellenséges katona szobrát koszorúzná, Kuncze pedig a maffia helyett a maffiát jelképező szoborcsoportot leplezné le, ukrán eredetiben, s mindjárt kettőt, hogy ha az egyiket fölrobbantják, akkor a másik kéznél legyen. Környezetvédelmi miniszterünk a mi pénzünkből leleplezné az illegális szeméttemetőt jelképező vodkagyárat, Lotz leleplezné Matuska Szilvesztert. A választók pedig a kormányt. K. O. E Ti A HÉT