Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1997-09-05 / 36. szám
Sajtó- és médiarefrén Hallgatom a tévé meg a rádió híradásait a kormány kirobbanó sikereiről és minden híradásban - már napok óta - feltűnik a refrén arról, hogy Pozsgay Imre valamiféle iratokat, levéltári anyagokat szolgáltatott ki egy külföldi intézetnek. (Ami egyébként saját levelezése volt.) Ez az egész úgy hangzik, mint valami kétségbeesett kiáltás vagy perlekedés: ugyan Pozsgay uram, azokat az iratokat mégse kellett volna kiszolgáltatni! Borzasztó káros cselekedet volt! Tömi a hallgató, a néző fejét óránként a média ezekkel az iratokkal, de azt minden esetben elhallgatja vagy elfelejti hozzátenni vagy közölni a kedves hallgatóval, nézővel, hogy esetleg miről szólhat ez a levelezés és vajon kire nézve lehet kompromittáló. Mert valakire biztosan az, különben nem csapnának ekkora égzengést. Gondolkozzunk csak. Lehet, hogy ezek az iratok kompromittálják Csurkát? Vagy Giczyt? Vagy Maczó Ágnest? Nem lehet! De ha így is lenne, sajtóköreink azért ennyire nem szeretik a fentebb említett politikusokat, hogy védelmük alá vegyék őket, el a kezekkel Csurkától, Giczytől. Akkor meg ki az, vagy kik azok, akiktől él a kezekkel?! Pozsgay kiket kompromittál? Ugye nem lehet említeni az ügyben a katolikus egyházat sem. Vagy ha igen, a média mostanában nem túlságosan veszi őket pártfogásába, sőt! Hát akkor meg ki az, akiért szól a véget nem érő refrén, kiáltás óránként? Csak nem valaki vagy valami olyan, ami közel áll a média szívéhez? Szóval ha valamicske konkrétum volna arra nézve, hogy miként, hogyan és kit bánt a közrebocsátott levelezés. Mert ugye csak úgy belekiáltani a hallgató és a néző hajnalába meg éjszakájába, hogy valakit bántottak, az eléggé általános. Most ugye nem tudja a hallgató, hogy kit kell neki megvédeni, hogy miért kell neki Pozsgayra haragudni. Hát uraim, ez itt most a nagy kérdés! Vagy nem is kérdés? Haragudni kell Pozsgayra és kész? A többi meg az okosokra tartozik? Fazekas János Az más labancokról Tapsosok Gyulája, Gyula tapsosai, ha egymásra találnak! -Taps,kikapcs! Be. Akar Ceausescu Miklós honában a minapában Zarándban a kibalzsamozott komenizmus koporsója kátrányos deckáján. ( Hallod, ezt jól megaszontad!) Mit Zarándban, a Hazában! Odaát. Hóm elvű gödöllei (ha már világméretűtől berezelt, háta) nemzeti kiállítási főbeszédére a mezei főhivatal (úgymint vlach nyelven agrárius minisztérium) körlevélileg odarendelte az össz érintett (valamennyire is álló Gyula-taps dalmi) kishivatal embereit: „Állomásukról 40 fő részvételére számítunk - a főosztvezők”. Mentek is, mint az őrültek. Ki nem félti manapság (e két hazában) a kenyerét? Biztosnak sem mondható, ám egy darabig bizonyára mégiscsak betölthető munkahelyét.Taps. Intettek-e nekik, vagy sem, nem tudni - a „Magyar” Képernyő Nemzeti Vállalat képcsöve domborúján mindenesetre nem tűnt ki, hogy is esett a gödöllői tapsnyitogató Hombeszély, hogy akkor mostan adj neki! Taps. Jesszusom, ha ezt otthon a harmadik szomszéd kiskapujában a nyolcadik szomszédnak elmesélem... Neós cucilistái a világnak, tapsoljatok! Rogyásig. ... Csak hát: nem azért verték öszsze a tenyerüket azok a szegény kirendeltek, mert annyira tetszett nekik az első miniszteri beszély! Hol volt ott (már) cocilista öntudat! Hit. (Sat., sat.) Félelem, abbiza, elvikéi ennek a takonykóros világnak. Kurta Miska Zaránd vármegyéből