Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)
1998-02-13 / 6. szám
szemfényvesztő Hiába no, jönnek a választások, az Ügyeletes zseni, a mindenkit helyettesíteni tudó (fregoli), Lengyel László már ragasztgat. Nem plakátot, csupán címkéket és szimbólumokat. Az ország esze kijelenti (Magyar Nemzet 1998. január 23.), hogy Kádár János és Horthy Miklós politikai tekintetben közepes emberek voltak. Mindketten hátrányos helyzetből indultak, s kezdetben mindketten akasztgattak. Csak tudnám milyen ideológiai éhség, szellemi nyomor és erkölcsi felfogás kell ahhoz, hogy egy olyan mindent tudó, mindenről pontos értesülésekkel rendelkező káder, mint amilyen LL, egy akasztgatós közepes képességű politikus pártjának ideológiai támasza, hűséges alattvalója és elvtelen kiszolgálója legyen. Igaz, megtévesztő módon időnként eljátssza a fenegyereket, eközben minden „bizalmas” dolgot jólértesült módon, miként egy „enfant terrible” kifecseg. A rendszerváltás óta az is megfigyelhető, hogy mindig annyit lép jobbra, mint balra, így stabilan egy helyben marad. Kívülről nézve helyben jár, és gondoskodik arról, hogy erre odafigyeljenek. Ügyesen csinálja, mint a szemfényvesztők! Nemhiába lett pártilluzionista, aki mostanában már haladnál is, így azt is érzékeli és megírja, ami a valóságban nem létezik. Egyébként büszke arra, hogy öröklött a mesélő készsége és fantáziája. A médiának a népámító lökött szöveg kapóra jön, nekünk meg megüli a gyomrunkat. Mit kell még kibírnunk a választásokig, azt nem tudom! egyik időszaki hetilapban december 24-én megjelent neves zsidó származású színművésszel készült interjút ismertette igen részletesen. Ebből megtudhatjuk, hogy a színész nagymamája egy rabbi nyolcadik lánya, a család házasságok révén - mint ő is - katolikus családokkal keveredett. Elmondja, hogy az ő családja a feleségével együtt milyen „kitervelt” módon ünnepli meg a karácsonyt. Hogyan történik a fenyőfa kiválasztása, a gyerekek és felnőttek ajándékvásárlása. Mikor éneklik a „Mennyből az angyalt”, mikor kezdődik a vacsora, amely szakszerűen elkészített pulykamell. Ezt három napig tejben áztatják, majd száraz kolbász sül vele együtt szalonnába göngyölve, közben sörrel öntözve. Schmideg úr megjegyzi: „Skajach, művész úr! Finom vacsora lehetett. Nem akadt meg a karácsonyi pulyka a zsidó torkukon?” Kifogásolja, hogy a zsidó színész ezt ilyen részletesen ország-világ elé tárja, szerinte ez „gusztustalan és visszataszító”. Majd így fejezi be levelét: Bárki „ha akarja, csinálja úgy, mint a művész úr családja. De akkor erről ne beszéljen a nagy nyilvánosság előtt! Ha zsidó létére nem tudja dicsőíteni a zsidó hagyományokat, más vallás szépségeivel ne büszkélkedjék! Sikamlós útra viszi ezzel gyermekeit is.” Nem tudom példa értékű legyen-e ez a hozzáállás, kell-e tanulnunk belőle, kell-e félnünk a „másság” ilyen szellemű megnyilvánulásától, s miért bűn, ha valaki hazájában gyakorolja a keresztényi hagyományokat? -dr- A három kívánság Liberális kormányt! Ha van igazság a földön, akkor tavasszal liberális kormányunk lesz, legyen az akár nemzeti, akár kozmopolita. Egy kormány felállásához ugye többnyire párt kell, a párthoz pedig párttagság és választók? A kormány működéséhez azonban olyan emberekre is szükség van, akik a kormányt alakító pártok elképzeléseit tűzön-vízen át megvalósítják. Tehát a kormány célkitűzéseit - amennyiben ilyenek léteznek -, magukévá téve gyakorlatias, elkötelezett emberek. Ilyeneket találni viszont sokkal nehezebb, mint elvi támogatókat. A népfelmérők szerint a választópolgárok három, nagyjából egyenlő nagyságú skatulyába gyömöszölhetők, amelyeket szocialista, keresztény-nemzeti, illetve liberális feliratokkal látnak el. A skatulya tartalma és címkéje azonban nem mindig fedik egymást. A szocialista fiókban elkötelezett emberek vannak, de két jól elkülöníthető csoportban. Az egyikük valóban egy szociális, szociáldemokrata jellegű államról álmodik, míg a másik csoport egy érdekszövetség csupán. Ez utóbbi csoportban profi szakembereket találunk, akik meg tudják valósítani elképzeléseiket, amint hatalomra (nemcsak kormányra) kerülnek; ennek természetesen az is feltétele, hogy az első, álmodozó csoport megadja a választási támogatását. A keresztény-nemzeti dobozka viszont egyféle embereket tartalmaz - elméletileg. A valóságban ők azonban többnyire a maguk módján keresztény-nemzetiek és legalább annyi gyakorlati megoldást képviselnek, mint amennyien vannak. Támogatásukkal sohasem állhat fel működésképes kormány, mert azonos elvek mentén egy pártot ugyan kormányra lehet juttatni, de egy kormány azonos gyakorlati megoldásban gondolkodó kivitelezők nélkül működésképtelen. A liberális kategória viszont teljesen egyöntetű. A semmi iránt - teljesen - el - nem - kötelezettnek - lenni - életstílus meghódította az ország nagy részét. Ezért egy liberális kormány a gyakorlati támogatók óriási tömegével számolhat. Egy dologban reménykedhetünk csak: az ősi emberi tapasztalat szerint nincs igazság a földön. Marxista kormányt! „Tiszta demokrácia nem létezik, mert ami az egyik társadalmi csoportnak demokrácia, az a másiknak esetleg diktatúra” - hallottuk a marxista filozófiatörténet órán és most tudatosul bennem, hogy ez mennyire igaz. Az érvelés ugyan régimódi volt, mert az athéni demokráciára hivatkozott, ahol csak a szabad emberek rendelkeztek jogokkal, a rabszolgák nem. (Részletesen lásd: Dobó Andor: Az athéni demokrácia) Mindössze azt kellett volna hozzátenni, hogy rabszolgaság sokféle van. Mint ahogy a jogokról és a tiltásokról szóló örök igazság is időszerű: „Mindenkinek szabad a Szajna hídja alatt aludni és tilos kenyeret lopni ”. Ha tehát nemcsak igazság, hanem annál is nagyobb igazság van a földön, akkor marxista kormányunk lesz. A harmadik kívánság már a fentiekből következik. Nemzetiszocialista kormányt! Az indoklás annyira kézenfekvő, hogy nem is érdemes leírni. A kívánság teljesülése után ugyanis elmondhatnánk: ennél mélyebbre már nem süllyedhetünk! És ez is eredmény! Frivaldszky Sándor : Ne büszkélkedjék! Az Új Élet 1998. február 1. számában Schmideg József olvasói levelében az EZ A HÉT