Ez a divat, 1979 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1979-01-01 / 1. szám

HIÁNYCIKKEK ELTŰNŐBEN! NEM TÖBBET, DE JOBBAT INTERJÚ BAKOS ZSIGMOND ÁLLAMTITKÁRRAL Mi várható az 1979-es új esz­tendőtől, mit kínál a fogyasz­tóknak — öltözködés, divat terén — a könnyűipar? Célunk, hogy ne csupán a di­vat új áramlatait azonnal kö­vetők számára nyújtsunk színvonalas ellátást, hanem a különböző korosztályok képvi­selői és az alacsonyabb jöve­delemmel rendelkezők is a je­lenleginél jobb áruválasztékot találjanak. Ezért is az ország gazdasági körülményeihez iga­zodva, nem annyira a mennyi­ség, mint inkább a minőség terén szeretnénk előbbre jutni. Arra törekszünk, hogy a ko­rábban sok gondot okozó hi­ánycikkek száma tovább csök­kenjen. Úgy látjuk, hogy a sok éves farmervita a vásárlók örömére nyugvópontra jut. Az idén nagyobb mennyiségben és szélesebb választékban ké­szülnek a férfiingek, kisma­macipők, valamint a gyermek­cipők 4—10 éveseknek is. Ismeretes, hogy a hazai ruhá­zati ipar nem a legérzéke­nyebben — egy-egy gyárt­mánycsoportnál másfél-két­éves késéssel — követi a di­vat változásait. Bár a Magyar Divat Intézet közvetíti — is­merteti — tehát kézzel hozza a világ divat-tendenciáit, ez azonban sok gyár termékein nemigen látszik meg. Miben látja a hiba legfőbb okát? Ez a konfekcióiparon kívül más gyártási ágaknak is gond­ja, bár az intervallum csökke­nő az utóbbi években. A vál­lalatokat arra ösztönözzük i­s a hazai igény­ek, de még in­kább a külpiac gazdasági kényszere arra készteti —, hogy az intézet által közvetí­tett divatirányzatokat figye­lembe vegye, de a divatot köz­vetlenül is tanulmányozza a divatot diktáló országokban. Meggyőződésem azonban — és a tapasztalatok is azt mutat­ják — hogy a legfrissebb divat követése az egész lakosság kö­rében nem általános igény. Sokan vannak, akik a divat­nál előbbre helyezik a ruháza­ti cikkek használati értékét, kényelmi fokát, esetleg tartós­ságát. A vásárlók más ré­sze bár szívesen vásárol­ná a legdivatosabb terméke­ket, amikor pénztárcáját ki­nyitja, jövedelme alapján sok­szor lemond róla. Mindez nem azt jelenti, hogy a hazai ruházati iparnak nem kell tö­rekedni a divat mainál rugal­masabb követésére. Ma már a bel- és külföldi piacokon a versenyképességnek, a fo­gyasztó-, a vevőigény kielégí­tésének ez fontos feltétele. Sajnos azonban, ma még nem egy olyan vállalatunk akad, ahol nem ismerték fel ennek jelentőségét, vagy ha fel is is­merték, a termelésben még számos­­hátráltató tényezővel kell megküzdeniük. A ruhatervezők ismétlődő pa­nasza: hasztalan vetik papír­ra a legmodernebb öltözéke­ket, ha nincs divatos karakte­rű, színű, mintájú anyag — az a modell halálát jelenti. Hiányolják a megfelelő vá­lasztékot a természetes — pamut, gyapjú, vagy állati szőrbekeverésű, puha, moher jellegű — anyagokból és kifo­gásolják, hogy a divatos szí­nek, színcsoportok nem kapha­tók. Várható-e valami változás e téren? A kérdésre csábít a tömör vá­lasz: igen. De a dolog mégsem ilyen egyszerű. A Magyaror­szágon felhasznált szálaknak csupán 30—35 százaléka vegyi, illetve szintetikus eredetű, el­lentétben a fejlettebb textil­iparral, ruházati fogyasztói szerkezettel rendelkező nyu­gati országokkal, ahol ez az arány 50—60 százalék. Igaz ugyan, hogy korszerűbb tech­nológiával, ügyes keveréssel elérik, hogy a k­osz, szövetek, kelmék végül is inkább termé­szetes jellegűnek, mint szinte­tikusnak tűnnek. Egyik legna­gyobb gondunk a gyapjúipar szövetkikészítésének elmara­dottsága. Hiába vannak jó fo­nodáink és márkás áru előál­lítására képes szövőgyáraink, ha a kikészítés technológiája elmaradott. A textilipar re­konstrukciója csak csekély mértékben érintette ezt a fon­tos technológiai „lépcsőfokot” és sok száz millió forintra volna szükség ahhoz, hogy el­avult berendezéseinket kicse­réljük. Kisebb technológiai, műszaki változtatásokkal vala­melyest javítunk a helyzeten. Ami a divatos színeket illeti, hadd jegyezzem meg, hogy az ehhez szükséges színezékek túlnyomórészt importból sze­rezhetők be. Ez is drágítja a divatosabb ruházati terméke­ket, végső soron öltözködésün­ket. Az 1978-as években kevésnek bizonyult a korszerű hurkolt, kötöttáru és baj volt a lakás­textil ellátással is. Lehet-e remélni kedvező változást? A kötöttáruipar felnövekvő­ben levő iparág, ahol adottak azok a technikai lehetőségek, amelyek a gyors fejlődés elő­feltételei. Mennyiségben már­is többet termelnek, mint amennyit a fogyasztók igé­nyelnek. A gondot az jelenti, hogy nem megfelelő a fonal­ellátás és nehézkes a mintázás is. A divatirányzat különben két végletet követel a kötött­áruipartól : egyrészt egész finom, vékony, szövethatású, másrészt vastag, csomós, rusz­tikus karakterű anyagokat. Mi egyelőre itt is középúton ha­ladunk, de vannak viszonylag gyors és kedvező változást ígérő kezdeményezések. Példá­nak említhetem a Békéscsabai Kötöttárugyár népszerű pa­mut­ plüss szabadidő-ruháit, overalljait, gyermekholmijait. Az új évben a tavalyinál bő­vebb szőnyeg- és lakástextil­választékot találnak majd üz­leteinkben a vásárlók, ezt je­lezte az őszi BNV-n bemuta­tott és azóta túlnyomórészt már a kereskedelem által is megrendelt ipari ajánlat. Végül, de nem utolsó sorban: milyen cipőben járunk 1979- ben? A cipőipar elmarasztalása az utóbbi években kedvelt téma. Való igaz, hogy a gyártott ci­pők egy részét — szerencsére csökkenő részét­­ még min­dig okkal lehet szidni, részben a rendelkezésre álló anyagok, kellékek, részben a technoló­giai folyamatban elkövetett fi­gyelmetlenségek, a dolgozók pontatlanságai miatt. A vásár­lók egyre inkább a jó minősé­gű, tiszta bőr, puha, kényel­mes lábbeliket keresik. Ezt bi­zonyítja, hogy a MINO Cipő­gyár Szigetváron készült ma­gas minőségű női cipői — amelyek elkészítéséhez leg­alább 30 százalékkal több időt vesznek igénybe a munkamű­veletek — nagyon kedveltek és keresettek. Jó hír, hogy a cipődivat rugalmas követésé­ben idén már nem lesz annyi gond, ezt egy szervezettebb anyagellátás, kaptafagyártás segíti. A fából készült, hagyo­mányos kaptafák legyártható menyisége, változatai akkor még megfeleltek, amikor éven­te nem több mint 12—15, mil­lió pár cipő készült. Amikor ez a szám 45 millióra emelkedett, a kaptafakészítők képtelenek voltak lépést tartani a cipőipar követelményeivel. Tavaly jú­liustól a Pest megyei Műanyag­feldolgozó Vállalat cipőkellék­­gyártása mellé átvette a kap­­tafakészítést is, s egynegye­dére csökkent a kaptafa-elké­szítési idő. A fogyasztók lábbeli igényé­nek jobb kielégítését szolgál­ja, hogy ez évben tovább foly­nak az előkészületek az új ci­­pőméretrendszer 1980-ban tör­ténő bevezetésére. Ezzel el­érhető, hogy azonos méretű, de eltérő felépítésű, formájú lábak — az eddiginél kényel­mesebb, kellemesebb viselést nyújtó — cipőkhöz jussanak. összefoglalva: a könnyűipar minden ágazata arra törek­szik, hogy jobb minőségű, kor­szerűbb gyártmányokkal kí­vánjon fogyasztóinak — egész évre — boldog új esztendőt. 2 ez a DIVAT Főszerkesztő: ZSIGMOND MÁRTA Főszerkesztő-helyettes: SZABÓ MÁRTA MEGJELENIK HAVONTA Kiadja a Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: SIKLÓS­ NORBERT Szerkesztőség: Kiadóhivatal: 1076 Bp. VII., Garay x 5. Bp. VII., Lenin krt. 9-11. Telefon: 415-101, 414-749 Telefon: 221-285 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely pos­tahivatalnál, a kézbesítők­nél, a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI 1900 Bp. V., József nádor téri.) Közvetlenül vagy posta­­utalványon, valamint át­utalással a KHI 215­ 96 162 pénzforgalmi jelzőszámá­ra. Előfizetési díj: 1/4 évre 66 Ft. Külföldön terjeszti a Kul­túra Külkereskedelmi Vál­lalat, H-1389 Budapest, postafiók 149. 32. ÉVFOLYAM 1979. JANUÁR (T) 78.3316 Athenaeum Nyomda Kozma utcai üzeme, Budapest Rotációs mélynyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató INDEX: 25 212 MŰVÉSZETI SZERKESZTŐ: VÁRHELYI L. TAMÁS KÉPSZERKESZTŐ: LENGYEL MIKLÓS

Next