Ez a divat, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-02-01 / 2. szám
. A divatos holmik, a könnyű selymek, a puha gyapjúk már egészen kicsiny leány koromban megmozgatták fantáziámat. Szebbnél szebb ruhákról álmodoztam, s arról, ha megnövök, manöken leszek. Ám ahogy nőttem, növögettem, mindinkább rá kellett döbbennem: méreteim nem felelnek meg egy manöken paramétereinek. Emlékszem, amikor őszintén szembenéztem önmagammal, azaz a valósággal, tudomásul vettem, hogy „savanyú a szőlő", azaz sohasem lehetek manöken, s Feri bácsinál vigasztalódtam. Feri bácsi női-férfi angolszabó volt srévizavé otthonunkkal. Kicsiny üzletében két famanöken állt, amelyeken mindig egy-egy éppen készülőben lévő kosztüm vagy öltöny pompázott. Iskolából hazafelé menet nap mint nap beugrottam hozzá, s ő mindig komoly ábrázattal hallgatta végig legújabb művével kapcsolatos ötleteimet, tanácsaimat. Sok-sok évvel később - nem is olyan régen - szomorúan láttam, hogy a nekem oly kedves famanökenek mind gyakrabban ácsingálnak pucéran az üzlet sarkában, s hallgattam Feri bácsi sirámait a ritkuló megrendelésekről, a kicsiny üzlet emelkedő béréről, a csillagászati villanyszámlákról, s a kegyetlennek tűnő adózásról, így hát nem is ért váratlanul, amikor egyik nosztalgiasétám során, a gyermekkoromat idéző utcákat róva egy olasz fagylaltozóra bukkantam a női-férfi angol szabóság helyén. Azóta már azt is tudom - szomorúan tapasztalom -, hogy egyre több varroda, szabóság, ruhajavító tulajdonosa, bérlője húzza le a rolót, adja vissza az ipart, mert e szolgáltatás is a veszteséges tevékenységek közé került. Hogy miért? Nehezen magyarázható. Hiszen ha napjaink divatos szóhasználatából, a piacgazdálkodásból indulunk ki, úgy kereslet-kínálat oldaláról kell megközelítenünk e kérdést. Márpedig manapság mind többen akadnak olyanok, akik csak alakítgatásokkal, javítgatásokkal, ötletes módosításokkal tudják követni a divatot. S ez esetben - ugyebár? - igenis szükség van e kis műhelyekre. A kereslet tehát adott, s ismereteim szerint a kínálathoz szükséges szakember is bőven akad, és szívesen vállalkozna, ha megérné. Ám a feltételek, a helyiségbérek, a rezsiköltségek, az adókulcsok azok, amelyek -enyhén szólva - nem átgondoltak, ösztönzőek, így hát mostanság - sajnos - porosodnak a próbababák. Nálunk! Mert másutt nem így van. Párizsban és Rómában például szaporodnak. Mind korszerűbb - formázható - anyagból készülnek a műmanökenek - névre szólóan. A világhírű divatháznál, Valentino Garavani „műhelyében" például imigyen: Liz Taylor, Jackie Onassis, Joan Collins, Gina Lollobrigida, Ornella Muti... E babák - amelyeket saját szememmel láttam - végre választ adnak ama régi dilemmámra is, miszerint a hírességeknek, világsztároknak nem túlságosan unalmas-e egy-egy kosztüm vagy estélyi ruha rendelése után a próbákkal járó procedúra? Most már tudom: nem. Az alteregók, kaszkadőrök mellett erre a célra - hízásra, fogyásra is kész - testre szabott próbababák állnak a hírességek rendelkezésére. Igaz, nálunk még nem jöttek divatba e próba-próbababák, ám addig is, amíg igény mutatkozik majd rájuk, jó lenne, ha újból talpra állítanák a mi egyszerű, névtelenül porosodó famanökenjeinket. Egy hiányszolgáltatás pótlására. Talpra babák!