Ezermester, 1988 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
A huzatméréshez szükséges műszer egyszerű változatát még egy kezdő ezermester is elkészítheti. Lényege egy enyhe lejtésben elhelyezett, kb. 06X1 mm-es üvegcső, amibe színes vizet töltenek, s ami hajlékony gumicsővel csatlakoztatható a kémény belsejéhez. A lejtős csőben mutatkozó víz nyugalmi szintje, illetve a csatlakozó gumicső végének a kéménybe helyezése utáni „szívott”, emelt szint közötti magasságkülönbség aránylag pontosan jelzi a kéményben felfele áramló levegő, azaz a huzat sebességét, nagyságát. A huzat következtében felfele áramló, gyorsuló levegő belső nyomása ugyan HÚZ ATM is csökken, és ez a nyomáscsökkenés, azaz szívás a levegő áramlási sebességétől függően szívja, emeli magasabbra a csőben látható víz szintjét. (Lényegében ezen alapszik a repülés — a gép felül domború szárnya felett felgyorsulni kényszerülő légáramlás szívóhatása emeli, „szívja” felfele a szárnyat, a gépet) A hordozható , (vagy a kályha közelében akár a falra is szerelhető) műszer alapja egy kb. 10X 15X10 cm méretű sima, jó minőségű, téglalap alakú puhafa deszka (1) Erre szereljük rá a kb. 10X0,5 mm-es lemezcsíkból hajlított fém kart (7), amely a csavar (11), mint tengely körül a végpontjánál kissé elfordítható A kar vége visszahajlított, s bilincs módjára tartja a felülről beleillesztett víztartályt (2). A bilincsben az üveg nyálkát a 10. számú csavar meghúzásával lehet rögzíteni. A tartály jól záró gumidugóján (3) átdugott hosszabb üvegcső a levegőző cső, a rövidebb a vízcső (mindkettő 4-es). A víztartályt az 5. számú összekötő gumicső kapcsolja a 8-as számú, centiméter (és esetleg milliméter) beosztású leolvasó skálacsőhöz. Azt viszont a két, 14. számú fémcsík bilinccsel és kis facsavarokkal le- A legtöbb kályha működéséhez szükséges a jó huzal. A korszerű, olaj- és gáztüzelésű kályhák, tűzhelyek, kazánok gazdaságos és biztonságos működésének pedig alapfeltétele a sokszor igen pontosan és kis tűréshatárú értékben megadott huzat megléte. A kályhák üzembe állítása, javítása huzatmérővel is rendelkező szakember feladata. Ám jó, ha a házigazdának is van olyan műszere, amivel legalább hozzávetőlegesen meg tudja állapítani, hogy megvan-e kéményében a szükséges huzat. Hogy adja azt, hogy mennyiért adják a piacon a burgonyát, meg lehet kérdezni. A felvágásra is lehet azt mondani, hogy „adja” a bankot. Ám a Tüzép-telep vezetőjétől nem lehet megkérdezni, hogy mennyiért adja a meleget, az energiát. Merthogy ő csak az energiahordozók árát tudja, ahogy a távfűtő vállalat is csak a melegvíz árát közölheti. Viszont az energiahordozók árával nem áll egyenes arányban a lakásunkban előállított kellemes melegé. Mert ha roszszul záródó ablakok — tartós távollét esetén is trópusira szabályozott központi fűtés —, vagy az egész lakásban a babafürdetéshez szükséges fürdőszobai hőség „lopja” a meleget, a szükségesnél akár másfél-kétszerte is többet tehet ki a fűtésszámla. A hővel takarékoskodásnak számtalan lehetősége van, amelyek külön-külön ugyan nem látszanak jelentősnek, de együttesen már számottevő lehet a velük elérhető megtakarítás. Az egyik ilyen lehetőség az egyes radiátorokhoz szerelhető „egyedi” radiátor-termosztát. (Szerkezetét részletesen ismertettük lapunk 1985/11. számában.) Alapvetően fontos tudni róla, hogy ez a termosztát „felfele” nem képes szabályozni. Azaz annál melegebbet nem képes a szobába varázsolni, mint amilyenre a fűtésrendszer „maximálva” van. És még valamit: nem azonos a melegvízfűtések falra szerelhető szobatermosztátjával, a központi szabályozó elemmel. Szelepteste kétféle: egyenes és sarok kivitelben készül. Az utóbbiak csatlakoztató hollandijai egymáshoz képest derékszögben állanak, az előbbieké vonalban. Az A ábránkon fenn jobbra egyenes, balra saroktermosztátok láthatók. B ábránk viszont azt mutatja, hogy milyen az egyszerű szabályozószelepek belsejének kicsavarása után.