Ezredvég, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - ABLAK - Al-Manfaluti, Musztafa Lufti: Szabadság

ABLAK Musztafa Lutfi al-Manfalútí (1876-1924) külföldön is ismert egyiptomi író. Prózájában a nyugati példák követése az arab hagyományokhoz való ragaszkodással párosul. Tudomásiunk szerint ez az első magyarul megjelenő írása. MUSZTAFA LUTFI AL-MANFALÚTÍ Szabadság Macskám nyávogására, ébredtem hajnalban. Ott állt az ágyam mellett, és ahogy hozzám dörgölőzött, valami sürgető kérést éreztem a mozdulataiban. Vajon mi le­het a baja? Talán éhes - felkeltem, és ételt készítettem neki, de elfordult tőle. Szom­jas lenne? Odavittem a vizéhez, de nem örült neki. Továbbra is engem nézett, olyan fájdalmas és szomorú pillantással, ami lelkem mélyéig hatott. Látványa olyannyira felkavart, hogy azt kívántam, bárcsak Salamon lehetnék, hogy érthessem nyelvét és enyhíthessem fájdalmát. A szoba ajtaja zárva volt. Feltűnt, hogy macskám szorosan a nyomomban van, akárhányszor csak az ajtóhoz lépek. Hirtelen megértettem, mit akar. Kinyitottam hát neki az ajtót. Amint megpillantotta a nyílt teret és a szabad eget, bánata és nyugtalansága örömre változott. Futva eredt útjára, én pedig vissza­feküdtem és fejemet a kezem alá téve elgondolkodtam a jelenségen. Vajon érti ez a macska a szabadság jelentését? Hiszen szomorú elvesztésekor, és boldog, ha újra meglelt. Úgy tűnik, igen. A szabadság jelentését annak igazi valójában felfogja... Hi­szen ezért bánkódott és sírt, tartózkodott ételtől és italtól. Ezért hízelkedett, könyör­­gött, törleszkedett, és követelődzött. Különös, gondoltam. Sok rabságba került emberfia nem érez úgy, mint ez a szo­bába zárt cica, vagy a ketrecbe zárt fenevad. A madár szárnyaszegetté válik a rab­ság gyötrelmeiben. Nem így az ember. Talán akad köztük olyan, aki keresi a szaba­dulás útját, de sokan inkább maradnának börtönükben, önsajnálattól eltelve, sebe­iket nyalogatva. Az egyik legbonyolultabb kérdés, amely hosszú ideje foglalkoztatja az embert: vajon a néma állatnak hogy lehet nagyobb igénye a szabadságra, mint a beszélni tu­dó embernek? Lehet, hogy a beszéd csapás volt az emberre és boldogságára nézve? Vajon a némaság és együgyűség a feltétele annak, hogy örülni tudjunk a szabadság­nak? Milyen szabadok az állatok, égen, vízben, hegyekben és erdőkben! S az ember két börtön foglyaként éli le életét: saját maga és társadalma rabja a bölcsőtől a koporsó­ig­ Vallási előírásnak és törvénynek nevezett láncokat és bilincseket rakott az erős a gyengére, hogy így elnyomja a társadalmi rend és igazság nevében, megfosztva őt legdrágább kincsétől, a szabadságától. Ezután magára hagyta aggódva, riadt szív­vel, félelemtől dermedten e rettenetes szabályokkal, mígnem az ember önnön bör­tönének őrévé vált... Minden kézmozdulata, minden lépése, szava, lelkének mint 47

Next