Bihari Napló, 1990. március (1. évfolyam, 49-75. szám)

1990-03-14 / 60. szám

4 GAZDASÁG KOVÁCS LAJOS rovata A SZAKMA MEGCSÚFOLÁSA Jó szakemberek voltak, vannak és remélem, ezután is lesznek gazdasági egységeinkben Olyanok, akik elkötelezettek szakmájuk iránt, önmegvalósításuk jut kifejezésre az igényesség, a magas minőségi színvonal példaadó létrehozásában. Felkészültségükről vall a gyárból kikerült termékek műszaki és minőségi színvonala, az a tény, hogy néha kedvezőtlen feltételek mellett is (gondolok itt az adott műszaki háttérre, a nyersanyag minőségére) elsőrangút tudtak produkálni. Hogy mindezekért milyen anyagi elismerésben részesültek (erkölcsiekben sem kényeztették el őket), nehéz lenne néhány mondatban a teljesség igényével megválaszolni. Az esetek nagy többségében megkapták kategóriájuknak megfelelően a fizetést, néha még prémiumban is részesültek. A magasabb kategória elérése azonban keserves megpróbáltatást jelentett annak, aki tudásszintjének megfelelő anyagi juttatásban szeretett volna részesülni. Majd mindenik gazdasági egységben természetes állapotnak könyvelték el, hogy a hármas vagy négyes kategóriás dolgozó ennél magasabb kategóriába besorolt munkát végezzen, de fizetése a papírformához igazodjék. Az, hogy kinek milyen anyagi elismerésben volt része, vállalatonként változott, de sohasem igazodott egyértelműen szakmai felkészültségéhez. Egy adott munkaközösségben csak meghatározott számú speciális kategóriás lehetett, a többiek várhatták ezek nyugdíjazását, hogy feljebb kerüljenek. Az esedékes szakmai vizsgákat elnapolták, vállalatonként érthetetlen feltételekhez kötötték, mígnem a felső vezetésben valakinek eszébe nem jutott a polikalifikálás. Ez nagyon jó formája az ösztönzésnek — hangoztatták —, a dolgozó értsen mindenhez, legyen ezermester, de legalább járatos a rokonszakmákban, — vizsgázzon, legyen papírja róla. Az ésszerűség keretén belül alkalmazott utasítás kezdetben rokonszenvesnek bizonyult, az esztergályos miért ne tudjon dolgozni a fúrógépen, a traktoristának előnyére szolgál, ha tud hegeszteni, a lakatos is érthet a villanyszereléshez. Aki ász volt a szakmájában, nem kaphatott magasabb fizetési besorolást, de ha máshoz is értett valamit, volt papírja hozzá, jogosan kérhette előléptetését. A polikalifikálás az évek múlásával kénytelen-kelletlen kezdett elfajulni, már-már komikus helyzeteket teremteni. Felütötte a fejét a papírgyűjtés, hiszen ez volt az egyedüli biztosítéka az előmenetelnek. Egyik vidéki szövetkezeti tisztviselő ahhoz, hogy magasabb fizetési besorolást kapjon, Nagyváradra járt vízvezetékszerelői tanfolyamra. Három hónap után, mint „kész szakember“ távozhatott, „tudása“ a kutyát sem érdekelte, a megszerzett papír volt a lényeges. Az építőipari gépkezelő ácsmesterséget tanult nagyobb fizetésért. (A vállalatnál bizonyára éppen beruházási munkálatokat végeztek). A karbantartó fémforgácsoló, akinek nem tudtak olyan rajzot mutatni, hogy meg ne csinálta volna, nem volt olyan szerszámgép, melyen ne tudott volna dolgozni, kénytelen volt a vállalat technológiai vonalán gépkezelői vizsgát tenni ahhoz, hogy magasabb fizetési kategóriába jusson. A példákat sorolhatnám tucatjával, mindennapi furcsasággal és értelmetlenséggel körítve, amelyek nehezítették, már-már lehetetlenné tették az előmenetelt, a szakmai tudás anyagiakban mért elismerését. Szerintem a szakma megcsúfolását jelentette ennek az előléptetési módszernek az alkalmazása. A fiatalok többsége egy életre választott szakmát, a saját és a közösség érdekében igyekezett ezt tökélyre vinni. Évek hosszú során át bizonyíthatott, kivághatta a rezet, de „csupán“ ezért magasabb anyagi elismerésben nem részesülhetett. Az ösztönzés hiánya később megmutatkozott a gyakorolt szakma iránti érdektelenségben, hiszen nem a tudást fizették, hanem a papírt. Nagyon sokan a fiatalokat teszik felelőssé a középszerű vagy éppen a felszínes szaktudás miatt. Ezen sokat lehetne vitatkozni, de tény, hogy a polikalifikálás egyfajta kerékkötője volt a magas színvonalú,szakmát uraló gárda kialakításának. KOVÁCS LAJOS BN 1990. HI. 14. A SZENTANDRÁSIAK MOST IS PÉLDÁT MUTATNAK Nem is olyan régen a szentandrási mtsz-ben, az udvar végében ormótlan deszkabarakk virított, most impozáns épület emelkedik a helyén. A magas kémény arra enged következtetni, hogy sütödét építettek. Pop loan mérnök, az mtsz elnöke még hozzáteszi, ott lesz a szövetkezet székháza is Az elnöki iroda falait most is díszíti vagy 8—10 díszoklevél Van ennek még jelentősége? — kérdeztem az elnököt — Tulajdonképpen van, mert a díszoklevél mögött kemény munka és jó terméseredmények állanak. Ezeket a diplomákat nem Ceausescu írta alá, nem szedjük le a falról, mert a tagság szorgalmáról tanúskodnak. — Ha már a terméseredményeknél tartunk, most már megmondhatja, milyen hektárhozamokat értek el tavaly? — A búza hektárhozama 6586, a csöveskukoricáé 13 880, a cukorrépáé 45 820 kg volt. Ez testvérek között is jó termésnek számít, miért kellett ezt még felduzzasztani? Nem másért, mint hogy a többi szövetkezetek vezetői irigykedjenek, mert ők nem tudnak Szentandrással versenyezni. A megyei szerveknek gondjuk volt rá, nehogy valamelyik mtsz utolérje őket. Ezért emelték minden évben a vélt hektárhozamokat. Erre azért volt szükség, hogy a megyébe látogatókat ne csak Szalontára vigyék „szép dolgokat“ látni. Legyen egy szentandrási mtsz is, amivel dicsekedni lehet. Fel kellett hát futtatni ezt az mtsz-t. Ebben a törekvésben kedvezett az a tény, hogy a közelben van a palotai sertéshizlalda, mely korlátlan mennyiségű szervestrágyát ajánlott. A jól megtrágyázott föld nem is maradt adós. Termett bőven. Ám a ceruza ennél is jobban fogott. A hektárhozamokat jelző számokat rendszerint szorozták. Most már meg kell tanulni osztani is. Ioan Pop, az mtsz elnöke már gyakorolja is az összeadást és az osztást. Mindenekelőtt fel kell mérni, összeadni, mennyi bevételre számíthatnak évente. Arra már nem számolhatnak, hogy majd az állam kisegíti őket a bajból, igaz, a szenandrásiaknak erre eddig sem volt szükségük. Azt, hogy mennyi pénzt kell előteremteniük, nagyjából már tudják. Egy-egy munkanorma értékét átlag 10 lejjel növelték. Aki eddig 48 lejt keresett egy nap, ezután 53-at keres. Az állatgondozóknak napi bére 80 lej lesz. Gondolni kell arra is, hogy a legkisebb nyugdíjat 500 lejre emelték, de az átlagnyugdíj hozzávetőlegesen 600 lej lesz havonta. Növelték a tagok gyermekei után járó családi pótlékot és más szociális juttatásokat is. S ha tudjuk, hogy Szentandráson 453 nyugdíjas van, kiszámíthatjuk azt is, hogy évente 3,2 millió lejt kell csak nyugdíjként kifizetni. S ekkor a termelési költségekről még nem is szóltunk. Miből pénzelhet az mtsz? — A zöldséges kert eddig 1,5 millió lej hasznot hozott, ezt most szeretnénk megduplázni. A sütöde kapacitását a napi 1,5 tonnáról 3 tonnára emeljük, a piacon a zöldség mellett perecet és más péksüteményt is árusítunk majd. A tej árát hat lejre emelték, ha naponta ezer litert adunk át, ez évente több mint 2 millió lej bevételt jelent. Tervünk, hogy vágóhidat létesítünk, ahol főleg a kényszervágásból származó húst dolgozzuk fel és értékesítjük. A 10 hektár korai burgonyából szintén jelentős bevételre számíthatunk. Felemelték a búza, a kukorica és más termény felvásárlási árát is; igaz, hogy a búza árát tonnánként csak 500 lejjel, de ez is többletként jelentkezik, ami 400 hektár átlagában újabb több mint 1 millió lej bevételt jelent. Szentandráson megbeszélték, hogy a tagoknak kijáró 5000 négyzetméter területet egy táblában mérik ki, az mtsz felszántja, beveti s csak ezután osztják szét. Az 5000 négyzetméter területből 1000 négyzetméter lesz a burgonya, 1000 négyzetméter a takarmánynövény, a többit kukoricával vetik be. Zöldséget a ház melletti kertben termelnek a tagok. Ez így, ahogy van, jó kezdetnek ígérkezik! Úgy lehet, érdemes lesz elmenni Szentandrásra munkaszervezést tanulni. PAPP JÓZSEF Mozgalmas az élet a mezőn. Boronálják az őszi szántást, készítik a magágyat a cukorrépának, a burgonyának, a többi tavaszi növénynek (MARIÁN ANTAL felvétele) FM-ebben az évben Bihar megyében mintegy 600 lakással építenek kevesebbet, mint 1989- ben. A számszerű adat bizonyára nem mond sokat az olvasónak, az illetékesek a szükségletek, a lehetőségek felmérésének gondos mérlegelése, összeegyeztetése után döntöttek így. Mi ez alkalommal a kivitelezőnél érdeklődtünk a lebonyolítás hogyanjáról, mennyiségi, minőségi vetületeiről. Balán Aurél ezzel kapcsolatosan az ésszerűségnek, a józan meggondolásnak hangot adva, lényegre tapintóan nyilatkozik. — Végre, hosszú évek után a kivitelezőket, mondhatnám az ügyben igazán érdekelteket is megkérdezték. Annyit építünk, amennyire erőnkből telik, amit lehetővé tesz műszaki-anyagi hátterünk, kapacitásunk, emberi erőforrásunk. Nem titok az, hogy a múltban az építőiparban sem fedték egymást a felfelé küldött jelentések és a tulajdonképpeni megvalósítások. Azt szeretnénk, ha a szakma visszanyerné valamikori becsületét ha az építők felemelt fejjel, a jól végzett munka elégtételével adnák át a tömbházakat, a lakásokat. — Ez azt jelenti, hogy szebb kivitelezésre, jobb minőségre t £ cokecj&&k? — Mindkettőt jelenti, de van egy harmadik is, melynek lehetőségét kihasználva növelhető a lakások kényelmi foka, s ezzel bizonyára örömet szerezhetünk a lakóknak, tulajdonosoknak. Ez utóbbival kezdeném, pontosabban azzal, hogy befejezzük a nagypaneles tömbházak építését, nem lesz többé skatulyablokk. Amikhez hozzákezdtünk a tavaly, azokat be kell fejeznünk, de ezek háromszáz lakást sem tesznek ki. Előnyük csak a magas munkatermelékenységben nyilvánult meg, a lakás kényelmi fokára, hőtárolására, ésszerű, változatos elosztására senki nem gondolt. A lakásépítkezésben rátérünk a csúszózsaluzás és a keretes szerkezet kialakításának módszerére. Az oszlopok, a gerendák közeit hagyományos falazási eljárással, illetve habbeton elemekből, tömbökből oldjuk meg. A keretépítkezésnek nagy előnye abban rejlik, hogy a belső térelválasztó falakat a lakótulajdonos kevés befektetéssel mozgathatja a neki legmegfelelőbb lakásbeosztás kialakításával. A minőségről csupán annyit, hogy az átvevő bizottságra már nem lehet nyomást gyakorolni, mint régen, amikor jelenteni kellett a tervteljesítést, hamis adatokkal duzzasztani az átadott lakások számát. Ha a tömbház, a benne lévő lakások kivitelezése nem felel meg a minőségi igényeknek, nem kerülhet sor az átadásra, a kivitelező, esetünkben az alvállalkozók kénytelenek lesznek plusz munka- és anyagráfordítással, plusz kiadásokkal helyrehozni a hibákat. Ezt gondolom, senki sem szeretné. — Idén hol folytatják az építkezéseket, nyitnak-e új építőtelepeket? — Folytatjuk a Leontin Sálájan negyed kiépítését, befejezzük a Nufárul lakónegyed egyes részeinek átalakítását, tovább építkezünk a Ștefan cél Maré úton, a Dimitrie Cantemir utcában, az új városnegyedben, a Costa Foru utca sarkán, a Creangá téren, a Rázboieni negyedben. Ezek mellett a városban több egyedi tömbház építésére kerül sor. Új építőtelepeket nem nyitunk, ez összefügg a szabad területek biztosításával. — Folytatják-e városunkban a bontásokat? — Úgy tudom, nem, csak abban az esetben, ha ehhez a tulajdonos hozzájárulását adja. Ebben az ügyben különben a Község- és Lakásgazdálkodási Vállalat az illetékes. Magánvéleményem viszont az, hogy a már megkezdett lakónegyedek végleges arculatának kialakítása helyenként még bontásokat tesz szükségessé. Gondolok itt a Leontin Salajan utcára, a Rázboieni utcára vagy a Május 1 utcára, ahol mellesleg még hozzá sem kezdtünk semmihez. Az eddigi gyakorlattól eltérően, amikor a lebontott házakért szimbolikus összegeket fizettek, szerintem ez a probléma megoldható az érték reális felbecsülésével, tisztességes lebonyolításával. Lejegyezte: K. L. * Építenek, de nem bontanak Beszélgetés BALÁN AURÉL mérnökkel, az Építési-Szerelési Fővállalkozó Tröszt igazgatójával Képünk a Creangá téri építőtelepen készült (MARIAN ANTAL felvétele)