Bihari Napló, 1990. április (1. évfolyam, 76-98. szám)
1990-04-25 / 94. szám
6 GAZDASÁG KOVÁCS LAJOS rovata Április elsején alakult meg az Állami Alapokból Épült tálcások Eladási Hivatala, az 1990. február 7-én megjelent 61-es számú Törvényerejű Rendelet értelmében. A Hivatal vezetőjétől, Achim Serban mérnöktől érdeklődtünk eddigi tevékenységükről, a lakosságnak nyújtott ilyen irányú szolgáltatásukról. — Jelen pillanatban csak az 1990. előtt épült lakásokat bocsáthatjuk áruba, kimondottan azoknak, akik jelenleg is használják, benne laknak. Az újonnan épült, idén átadottak árusítására csak akkor kerülhet sor, ha megjelenik egy újafofo rendelet az árak alakulásáról. Rákosaink körében különben élénk az érdeklődés, eddig 3100 kérvény érkezett hozzánk, köztük több mint 500 olyan lakásra vonatkozik, melyet most is az igénylő használ. A nagy többség újat szeretne vásárolni. Meg kell mondjam, hogy a tavaly épített jobb lakások egy részét a Polgármesteri Hivatal már kiutalta a vállalatoknak, holott mi elsősorban ezekre számítottunk. Erre az évre különben 530 új lakás eladását tervezzük a muncípiumban, 120-at szeretnénk a megye többi városaiban értékesíteni. — Municípiuraink területén melyek azok a lakótelepek, ahol ezekre sor kerülhet? — Minthogy pénzes lakásokról van szó, szem előtt tartjuk a minőséget, a kényelmi fokot és természetesen a helyet is. Ilyeneket kapunk eladásra az új városközpontban a Dimitrie Cantemir és Costaforu utcák kereszteződésénél, a Creangal téren, a Stefan cel Mare úton, a Dragos Voda negyedben, a Dimitrie Cantemir, a Razboieni és Progresului utcákban. A helytől függően az árak is változni fognak. A központi fekvésűeknél az eredeti ár 10 százalékkal növekszik, az ettől távolabb esőké 10 százalékkal csökken. Szükségesnek tartom még megjegyezni, hogy eladásuk a befutott kérvények sorrendjében történik. — Milyenek a vásárlási feltételek? — Nagyon kedvezőek. Az állam hitelt biztosít a befizetendő előlegre, ami a 30 éven aluli fiatalok esetében minimum 10 százalék, az ennél idősebbek részére 30 százalék. A kamatok is a fiataloknak kedveznek, náluk 3-ra, a 30 évnél idősebbeknél 5 százalékra emelkedik. A teljes visszafizetés hosszú lejáratú minden korosztály számára. Az előleghez szükséges hiteleket a Letéti és Takarékpénztár folyósítja. Lejegyezte: K. L. ELADÓ EZ A LAKÁ S BN 1990. IV. 25. Felosztották a közöst Egyelőre akadozik még a hazai mezőgazdaság gépezete, nagy a bizalmatlanság, s akad bőven zűrzavar is. Termelőszövetkezetek oszlanak fel, az emberek földet foglalnak el önkényesen, és erőszakosan, máshol meg összevesznek egymással; egyszóval dívik a meg nem értés most, amikor erre egyáltalán nincs semmi szükség. Hasonló helyzet állt elő a mezőtelegdi mtsz háza táján is (illetve csak volt mtsz): feloszlott a szövetkezet, az 1800 hektár közös tulajdont 25— 50 áras parcellánként osztották fel egymás között a tagok. „Jobb lesz így — mondták, aki dolgozni szeret és akar, most megmutathatja mit tud, mihez ért“. A testvériesen, érdem és szükség alapján zajló földosztás-földfoglalás alól csak a bálaiai határ volt kivétel, ott mindenki annyit szakított le a volt közösből, amennyit csak tudott: „Ez az apámé, az a rész meg az anyámé volt, ezért ez az én jogos tulajdonom!“ Arra persze nem is gondoltak, vajon hogy fogják megművelni, termővé tenni a négy-öt hektáros birtokokat? Mindenesetre, a községi polgármesteri hivataltól április 24-ig haladékot kaptak, addig ugyanis fel kell szántani, be kell vetni a felparcellázott területeket.— Nehezen boldogulunk a volt mtsz állatállományával — mondta Gheorghe Covrig, Mezőtelegd Nemzeti Egység Tanácsának elnöke. — A juhokat teljes egészében — 1500 állatról van szó — átadtuk a helyi magángazdálkodóknak. A probléma a szarvasmarhákkal, van, lévén, hogy a hat-hétszáz fős részleget május elsejéig fel kell számolni. Még tart a tavalyi széna, de ahogy jövő hónapban legelhető lesz a fű, az állatokat ki kell hajtani a mezőre. De nincs és nem lesz hova, mert felosztottuk a legelőket is. Most várjuk a lakosság részéről az igényeket: aki tehenet akar tartani, vagy borjakat leszerződni, az hivatalos áron vásárolhat. Baj akkor lesz, ha nem találnak gazdára az állatok: felajánlottuk vágásrafogyasztásra őket, a váradi válgóhíd viszont nem hajlandó átvenni, mondván, hogy beteg is van közöttük. Így aztán teljes lesz a csőd: a téesz, amely megalakulása óta egyfolytában veszteséges volt (tavaly több mint nyolc millió hiánnyal zárták az évet), újabb pár milliót írhat a számlájára. Azt hiszem, ezek után érthető, miért ódzkodnak az itteniek a közöstől.. Különben mondhatok egy ellenpéldát is: a napokban nyolc idevalósi család 23 hektár földet kapott — tudatosan ú.n.. „rossz“ területet kértek —, azon akarják megmutatni, ha dolgoznak és úgy állnak hozzá a munkához, ahogy azt a föld — minőségétől függetlenül — megköveteli, kitűnő eredményeket lehet ott is elérni. Szükség is van és lesz is erre, mármint az eredményekben megmutatkozó munkálkodásokra, hiszen a környék mezőgazdasága kedvező természeti feltételek mellett, jól szervezett munkával igen rövid idő alatt nagymennyiségű élelmiszerrel képes besegíteni a megye, az ország piacára, enyhítendő a jelenleg még hiányos kínálatot. LÉVAY SÁNDOR HÜMMÖGNEK A FŐNÖKÖK BUKARESTBEN A bihari bútornak sohasem kellett reklámot csapni ahhoz, hogy eladhassák. Az évtizedes, régi szakmai hagyományokon nyugvó iparág termékeit mindig szívesen vásárolták a belföldi és külföldi piacokon. Még a nagy szériában készülteket is, nem beszélve az egyedi darabokról, a magas szakmai tudást összesítő kis megrendelésekre kerülő garnitúrákról. A Lemnul kisipari szövetkezet hosszú évek óta élvonalába tartozik a bihari bútorgyártásnak, eredményesen versenyezve a Faipari Kombinát termékeivel, ahol köztudottan kedvezőbbek a termelési feltételek. Hogy megy ma a szövetkezetnek? Különösebben nem panaszkodnak, kapacitásuk le van fedve megrendelésekkel, a régi partnerek mellett újak is jelentkeztek, új garnitúráknak, új programoknak, egyedi daraboknak kezdték meg a sorozatgyártását. Jönnek a hollandok, a svédek, a franciák, a nyugatnémetek, a norvégok, a finnek, visznek amit tudnak, nekik megéri, a világpiacon kelendő mindaz, amit a bihariak produkálnak. Az elnökkel folytatott beszélgetés során azért felszínre kerülnek a sajátos gondok, nehézségek, az előbbrelépés, az önálló gazdálkodás kerékkötői. A kisipar esetében közhelynek, sokszor elcsépelt frázisnak számít a nyersanyaggal kapcsolatos megállpítás: először jönnek az állami vállalatok, ami marad, esetleg a szövetkezetek is kapnak belőle. Ezt nyögi már évtizedek óta a szövetkezeti ipar, nem csoda ha végre változtatni szeretnének rajta. Nincs préseltlemez, nincs furnír, nincsenek csiszoló anyagok, hiányzik a ragasztószalag. A szövetkezetieknek azonban, ahogy Varga Sándor elnöktől hallom, van ennél újkeletűbb sérelmük is. Ha szépen dolgoznak, jól dolgoznak, keresik termékeiket, miért ne lehetne vállalkozásuk gazdaságosabb? A rubelben elszámolt exporttermelés már a tavalyi évben is ráfizetéses volt, a dollárban átváltott sem érte el a kívánt szintet. Közben a hazai piacokon a vevők versengenek termékeikért, ahogy mondani szokás, veszik mint a cukrot, a vállalat számára megfelelő, tisztességes nyereség mellett. Miért kell az exportot a régi árakon tartani? Erre talán a Kisipari Szövetkezetek Külkereskedelmi Vállalata tudna választ adni. A váradi Lemnul javaslataira néha úgy reagálnak, mintha ők lennének a vevők. Ne ijesszük el a külföldi partnereket? Aki világpiaci szinten termel, az megteheti, hogy árait is ennek megfelelően alakítsa. Persze, hogy bővíteni kell az ország valutakészletét, de miért kell ebbe belekalkulálni a jótékonykodást? Különben, aki kiváló termékhez akar jutni, az tudja, hogy meg kell fizesse az árát. De van itt más dolog is, ami szintén gondolkodóba ejti az egyszerű halandót, nemcsak a szövetkezetieket. Az egyik külföldi cég, a Lemnul partnere szerszámokat, új gépeket, technológiákat ajánlott fel — nyilván megtekintették a meglévő műszaki felszereltséget — ami növelné a termelékenységet, a hatékonyságot, a tiszta nyereséget. Hogyan fogadták ezt a javaslatot fent Bukarestben? Fejvakargatással, hümmögéssel, majd meglátjukkar, amíg a külföldiek el nem vesztették türelmüket és odébb nem álltak. Körülbelül így állnak a gazdasági előbbrelépéssel mostanában a bútoriparban, egy olyan ágazatban, amely versenyképességét a hagyományokon alapuló tapasztalatnak, magas szakmai színvonalának köszönheti K. L. Felkótyavetyélt, ablakon kidobott milliókról beszélgetünk Borz Grigoriával, a megyei Beruházási Bank igazgatójával, miközben a gazdasági egységek mai siralmas helyzetét is szóba hozzuk. Beruháztunk, töménytelen pénzt pumpáltunk az új objektumokba, kapacitásokba, amelyek közül jónéhány még arra sem képes, hogy a befektetett összeget megtérítse. És mindezzel együtt megyénkben aránylag így is kedvezőbb a helyzet az országos átlaghoz viszonyítva, hiszen a diktatúra éveiben messze nem részesültünk olyan fejlesztési alapokban, mint mások, az „arányos területi és gazdasági fejlesztés“ programja során meg kellett várni, míg mások utolérnek benünket!? Az utóbbi évtizedekben eszközölt beruházásokat félkezünkön megszámolhatjuk. Közülük kiemelkednek az energetikai szektorban eszközöltek, elsősorban a kettes számú Hőerőmű, ahol immár a harmadik kazán üzembehelyezésén dolgoznak a szakemberek, miután lépcsőzetesen megkezdte termelését három áramfejlesztő gépcsoport. Már eddig milliárdokat emésztett fel a Körös-völgyi hidroenergetikai vízlépcső-rendszer kiépítése, melyet egyes szakemberek véleménye szerint meg sem kellett volna kezdeni. De megkezdték, folytatták, több millió köbméter földet mozgattak meg, az öntésekhez legalább egy cementgyár termelését kellett felhasználni, hogy Telegden, Alsólugason 9 megawattos turbinákat helyezzenek üzembe, megbolygassák a környék ökológiai egyensúlyát, a gyűjtőtavak feltöltése a Körös váradi szakaszán is éreztesse környezetromboló hatását. A munkálatokat most már folytatni kell, még jópár milliót fognak elkölteni a Fagyi mellett lévő gátrendszer felépítésére, a két áramfejlesztő gépcsoport beszerelésére. Mindezek ellenére elmondhatjuk, megyénkben a beruházások visszafogása jónéhány szempontot figyelembe véve jótéteménynek bizonyult. Eddig meglévő kapacitásainkat sem tudjuk kihasználni nyersanyag vagy éppen még NINCS PALOTÁNK, SEM CSATORNÁNK rendelések hiányában. Mit kezdenénk most a mammutvállalatokkal, óriási kombinátokkal vagy mondjuk egy szép Palotával, Csatornával? A meglévők viszont intenzív fejlesztésre szorulnak, a pénzösszegek célirányosan új gyártóvonalak, új technológiák beszerelését hivatottak elősegíteni. A mostani állapotokat figyelembe véve ezek is belekerülnek annyiba, mint jónéhány gyár felépítése. Beszélgetésünk során kialakul az a vélemény, hogy a könnyűipari egységek ilyen szempontból előnyben vannak, kevesebb befektetéssel, nagy hatékonyságot tudnak elérni, figyelembe véve azt, hogy termékeik eladhatók, külföldön keresettek. A komoly problémák a nagy fémipari egységekkel — Infratirea, Mecanica — vetődnek fel, de ide sorolhatók általában a nagy nyersanyagfogyasztók, ahol a termékstruktúrák átalakítása komoly összegeket igényel. De maradjunk a beruházások során ablakon kidobott millióknál, az olyan felépített kapacitásoknál, amelyekkel a jelen pillanatban nincs mit kezdeni. A letűnt rendszer tervezési, gazdaságfejlesztési, prognosztizálási képességének csődjét igazolja az almaszegi Bányakitermelés mellett felépített Brikettáló-gyár. Csak 53 millió lejbe került, átadása óta, immár tíz éve áll kihasználatlanul. Időközben a szakemberek rájöttek, hogy üzemeltetése nem gazdaságos, sok energiát fogyaszt, beleértve a primér energiforrásokat is. A Sintezában 87 millióért építették fel a foszforpentaszulfid részleget, évi 10 000 tonnás kapacitással. Ennek csak a felét tudják kihasználni megrendelések hiányában. .A nagyváradi Mecanica évi 25 000 tonna kapacitású acélöntödéje évi 4000 tonnát termel. Felépítése 133 millió lejbe került. A magas szilíciumtartalmú bauxit feldolgozására a Timföld vállalatnál 145 millió lejért építettek új kapacitást Átadása óta törik a szakemberek a fejüket módosításán — ami szintén pénzbe kerül — a mostani technológia ugyanis tetemes energiát igényel, nem gazdaságos. Ha a fentiekhez még hozzáadjuk azokat a drágán megvásárolt gépeket és berendezéseket, amelyek kihasználatlanul hevernek a gazdasági egységeinkben, az elkótyavetyélt összegek megközelítik, de lehet,hogy túl is haladják a félmilliárd lejt. KOVÁCS LAJOS