Bihari Napló, 1990. szeptember (1. évfolyam, 203-228. szám)

1990-09-26 / 224. szám

5 BN 1990. IX. 26. P­­­éntek délután a megyehá­zán az ellátásért felelős igaz­gatók, megyénk vezetői és par­lamenti képviselők sajtóérte­kezletet tartottak. A téma: Fel­készültünk-e a télre? Az értekezlet a szokásos mó­don indult. A TÉLI ZÖLDSÉG - ellátásért felelős igazgatók megnyugtatták, hogy zöHség lesz elég... a káposzta kivéte­lével, mert hát ritkán láttak e­­sőt a káposztaföldek. S a baj az, hogy nemcsak megyénkben, hanem másutt is. Így a zöld­ségesüzleteink hiányáruja lesz a töltött káposzta egyik alap­anyaga. Alma van elég. A krumpli sem hiánycikk. Egy­előre! A kérdés az, hogy med­dig? ... Mert a krumpli be­szerzéséért felelős négy igazga­tó a számokkal bizonyít (min­dent megtesz) és az árakkal in­dokol (még­sem lesz elég krumpli). Az AGROCOOP már öt lejért vásárolja a téeszek­­től a krumpli kilóját, és ugyan­annyiért kerül a vásárlók szaty­rába is. Tehát míg egy bánii sem nyer az üzleten, addig a piacon néhol már tíz lejért á­­rulják... Az igazgatók re­ménykednek, és reménykedjünk mi is, hogy beszerzőink szeren­csével járnak a krumplitermő megyékben ... mert csekély 6000 tonna krumpli hiányzik (csupán) a szükséges 7000-ből! A LISZT- helyzet, első hallásra úgy tű­nik, javult... Aradról, Gyula­­fehérvárról érkezik szállítmány. S mivel hallom a számokat is, már osztok-szorzok, és tudom is az eredményt: végre jut üz­leteink polcaira is belőle..., amikor hirtelen földet ér a lá­bam. Azért jön annyi liszt „külhonból“, mert leáll a vá­­radi malom. Javítások miatt! S nem csak az üzletek polcaira nem jut liszt, de még a cuk­rászdák „laboratóriumaiba“ kül­dött mennyiségek sorsa is koc­kán forog ... S még egy apró­ságot hoznak a tudomásunkra: a decemberi fordulat előtt me­gyénk a jelenlegi malmok őr­lési kapacitása mellett havi 1200—1500 tonna lisztbehozatal­ra szorult az ország más me­gyéiből ... és ettől a mennyi­ségtől estünk el (mert csak nagy nehezen szán meg minket egy-egy megye). És ennek el­lenére, állítólag még most is vannak megyénkben olyan malmok, amelyek nem dolgoz­nak állandó jelleggel... csak heti két-három napot. Ezt a luxust! S az emberek búzája gyakran két-három hetet is vár türelemmel a malomban ... Arról is beszélnék, hogy a téesz-tagok padlásain már zsi­zsik költözik a búzába. De a búza nem eladó. Csak azért sem! Még akkor sem, ha az ál­lam már a dupláját kínálja egy kilóért... Ha felvitték a pad­lásra, ott is marad! Sajnos fa­lun a pékségek sem nyitogatják kapuikat, így a városról viszik falura a kenyeret, s őrzik a búzát! Talán ösztönözhetnénk a kenyérsütést, ha lenne az üz­letekben élesztő... De nincs! A kenyérgyárnak sincs elég!... A HÚSELLÁTÁS kerül terítékre. Lám itt is ér meglepetés... A legutóbbi ülé­sen arról próbáltak meggyőzni mindenkit az igazgató urak, hogy hús, az van elég!... s mos kiderül, hogy még sincs! Legalábbis disznóhús ... Az nincs! Marha van, csak győzze a vágóhíd!.... De nem győzi! Mondják, a télen elkerülhetet­len lesz a disznóhús-behozatal. A tejgyár igazgatója a napon­ta beérkező TEJ mennyiségének csökkenéséről tájékoztat bennünket. Hiába, közeleg a tél... A mezőgazdá­szok nehezen viselik el a ka­pott „pofont“. Néhány perces „számok csatája“ következik. Nem számít, hogy ki győz, a vesztesek úgy is mi vagyunk: a vásárlók! A tejgyár igazgatója, akár­csak a múltkor, a tej­ellátás javulását ígéri (jó lenne el­hinni!) ugyanis megérkezett, vagy a napokban érkezik meg a beígért két vagon tejesüveg. Sőt, a Viitorul gyár is szállítja már a műanyag tejeskannákat, tejfeles poharakat és joghurtos­­üveg fedőket is. (Hát hogyne szállítaná, ha a tejgyár szerez­te be az alapanyagot... Meg­áll az ész!) Arról is meggyőződhetünk, hogy nem eszik olyan forrón a kását: a tejet tasakoló gép, amelyről három hete szó volt, mégsem érkezik... az árából hiányzik ugyanis kerek 95 000 dollár. Ha netán valamelyik vállalat kölcsönözni tudná, so­kan megköszönnék... VÉGRE A________ SZAKSZERVEZETEK IS HALLATJÁK HANGUKAT Nem is akárhogy! Minden­ki tudtára hozzák, hogy ele­gük volt a számokból. — A legutolsó gyűlésen ar­ról­­ győztek meg bennünket, hogy minden van, s most min­denki ennek ellenkezőjét bi­zonyítja ... — Uraim, ha a feleségem ar­ra kér, hogy menjek le vásá­rolni, egyszerűen nem megyek! Értik uraim, nem megyek, mert csak mérgelődnék! — A tejgyárban nincs üveg? Hát akkor miért nem veszik át az üzletekben? S ha véletlenül átveszik, a tejgyár autói miért nem szállítják el? ... — Mi arra vagyunk kíván­csiak, hogy a vállalati étkezdék ezután is megkapják-e két te­jért a krumpli kilóját? — Azt mondják, mindent ki­visznek az országból? Ha kap­nának valutát, senki sem vin­né ki... — Az üzletekben úgy néznek rád az eladók, mintha az „ég­ből pottyantál“ volna ... már nem is tudnak eladókhoz mél­tóan viselkedni... — Igazgató urak, önök nem diszpécserek a vállalatoknál, miért nem teremtenek kapcso­latokat a külföldi cégekkel? — Miért csak panaszkodnak, hogy a gyár területéről lopnak? Hát tegyenek ellene ... — össze kell fognunk mind­azokkal, akik dolgozni akarnak, s akik erre nem képesek, in­kább adják át a helyüket má­soknak ... — Az üzletek üresek! Hús nincs! De van!... Nincs! ... Igen­nem szócsata indul. A vége: HELYSZÍNELÉS LESZ! A vágóhíd igazgatója és a szakszervezetiek egy része ko­csiba száll, hogy még az ülés végéig beszámolhassanak az üz­letek ellátottságáról. Amint a „küldöttség“ elhagyja a termet, a PECO igazgatója jut szó­hoz. LÁSSUK, HOGY ÁLLUNK A BENZINELLÁTÁSSAL — Az üzemanyagfogyasztás havi átlaga 80—150 liter benzin személygépkocsinként. Elké­pesztő! — mondja az igazgató. — Igaz, hogy éjjel-nappal a benzinkutak ellátásával va­gyunk elfoglalva, de eddig áll­tuk a sarat. Szerencsére benzin van elég. Szó sincs a benzin­jegy bevezetéséről! Továbbra is baj van a gázellátással (te­hát a gázjegyek maradnak,!) Je­len pillanatban is a tervezett mennyiség 70 százalékát kaptuk meg... Mialatt a hozzászólásokat hallgatom, a tekintetekből egy­re csak ezt olvasom: a jelen helyzet rózsásnak egyáltalán nem mondható... ... ÉS A JÖVŐ? — Felkészültünk-e a jövőre? — szegzi a kérdést az igazgató uraknak Mosoc loan alprefek­­tus. A mezőgazdaságiak mondják, mesélik a helyzetet: dolgozunk. Dolgozunk. Kínlódva. Küszkö­dünk. Szántunk, vetünk... De! Ez nincs. Az nincs. Ha privati­­zálódunk ... Megpróbáljuk. És ha lesz ... Ha biztosítják ... Akkor. Lehet. Mert ha nem ... ... és elhangzik a bűvös szó: műtrágya! Ha lesz, ha lenne (és most tessék figyelni!) 200 e­­zer tonnával több műtrágyánk, mint a tavaly, akkor talán jö­vőre 1000 kilogrammos többlet­termést remélhetnénk . .. — Kétszázezer tonna, több mint az egész évi búzatermelé­sünk! Be tudjuk szerezni? Mert ha nem, jövőre nem lesz, amit a disznók egyenek, nem lesz több hús, és több búza sem — kérdezi Mofoc­loan alprefek­­tus. Íme a válasz: — Hozhatunk, többet mint a tavaly, de 200 ezer tonnát nem! A műtrágyagyárak is képtele­nek ilyen méretű többletterme­lésre. ... és szóba jönnek a kister­melők, a privatizálás, a vető­mag, a vetőgépek, a szántás, a vetés ... Mindenkinek van vé­leménye vagy ellenvéleménye. Aztán szót kér Mot Augustin, az Állami Mezőgazdasági Tröszt igazgatója és PONT KERÜL AZ I-RE „Uraim, én a régi rendszerben is igazgató voltam. Jártam gyűlésekre is. Amikor összejöt­tünk egy problémát megoldani, elindultunk valahonnan, de be is fejeztük valahol... Most megkezdjük, de sehol sem fe­jezzük be! Elmegyünk meg­nézni, hogy van-e hús az üzle­tekben ... Tudják miért me­gyünk keresni? Mert ha nincs, s van még mit levágni! De va­jon jövőre lesz mit levágni? Nem szeretnék próféta lenni... húsz éve dolgozom a mezőgaz­daságban, és megtanultam, hogy a parlament és a kor­mány nem hanyagolhatja a mezőgazdaságot, mert mind­annyian éhen halunk! Higgyyék el, én járom a megyét, és lá­tom, hogy nem dolgoznak ... Mi nem fogjuk Ceausescu bú­zájának a felét sem elvetni, mert nincs kivel! Egy hónap múlva vége a vetési időszaknak. És jövőre mit eszünk? A mi vál­lalatunk október 25 vagy 28-án befejezi a 10 ezer hektár beve­tését, igaz, hogy nem október tizedikére, mert tizedikére soha­sem fejeztük be a vetést! Ezt önöknek is tudniuk kell! Mi akkor kezdtük a vetést, amikor az optimális vetési időszak be­fejeződött. Ma szeptember 21. van. Azt hiszik önök, hogy az idén Bihar megyében 65 ezer hektár búzát fogunk elvetni? Kizárt dolog! Megyénk hét me­zőgazdasági gépállomása nem tudja, mihez kezdjen, és jelen pillanatban senkitől sem kap­hat választ... Hát ebben az országban nincs egy kompe­tens ember, aki megmondaná, hogy mit kell tegyenek? Van­nak vezetőink, egy elnökünk, egy kormányunk, miért nem ad ki egy törvényt? S a kormány miért hoz olyan rendelkezése­ket az állami gazdaságok részé­re egyik héten, amelyeket a másik héten érvénytelenít? Ki véd meg engem, állami mező­­gazdaságot ebben az országban? Én! És tudják hogyan? Ahogy tudom! Mert, hogy ma nincs tejesüveg és holnap van, nem oldja meg az igazán nagy prob­lémákat. Amit én látok, azt látják önök is. Jövőre nem lesz miből kenyeret sütni! S akkor mit fogunk csinálni? Kit fo­gunk okolni? Jelen pillanatban nem tudunk mit kezdeni azok­kal a szabályzó rendelkezések­kel, amelyek után a mezőgazda­ságban tájékozódnunk kellene, mert nincsenek! Önök tudnak arról, hogy Telegdtől a megye keleti határáig egy tenyérnyi föld sincs felszántva? Ott fel­számolták az mtsz-eket! Az ál­latokat meg elvitték a vágóhíd­ra! A tejelő állatokat is! És majd csodálkozni fogunk azon, hogy nem lesz tej! A mezőgaz­dasági gépállomás pedig a föl­deket nem akarja felszán­tani .. Elképedt arccal hallgatta vé­gig mindenki Mo­ igazgató szavait. Szerettem volna, ha va­laki meghazudtolja.... azt mondja, hogy nem igaz .. . De senki sem akadt... Ez tehát a keserű igazság ... SŐT! Elhangzik az is a teremben, hogy a szóban forgó területek, amelyekkel a jelek szerint nem törődik senki, a megye szántó­földjének 40 százalékát teszik ki. Mi lesz vele? — Erre a kérdésre nekünk kell megtalálnunk a választ, és olyan választ, amelyet nem foglal magába egyetlen törvény sem — mondja az alprefektus. Jó, hogy itt voltak a szakszer­vezetek képviselői is. Most el­mondhatják a munkatársaiknak, hogy szegénység vár ránk a tavasszal. Nem lesz állat, amit levágtunk, disznó sem lesz, a tyúkok még nem kezdenek el tojni, s ha még az ipar sem dolgozik és nem tud semmit el­adni külföldön, akkor mi lesz? Kölcsönkérünk? 20—25 százalé­kos kamattal? Hát ébredjünk fel! Ez az igazság! És időközben MEGÉRKEZNEK AZ „ELLENŐRÖK“ Lessyik, mit találtak? „Hús volt. Hol kinn, hol benn a rak­tárban. Például a 15-ös egység­ben benn gyönyörű fél­marhák combostól, kinn juhhús, apró­lék és valamilyen inkább csont­nak mondható marhahús. A De­­cebal úti 4-es egységben kol­bász, harmincöt lejes marhahús, kinn. Benn a hűtőszekrényben nagyon szép növendék karaj (azzal indokolták, hogy nincs hentesük) és né­gy láda tej! (Kinn egy gramm se!) A Perla üzlet tényleg jól el volt látva: disznóhús is volt! A következ­tetésünk: a Rogerius lakónegyed kicsit régóta nem kapott disz­nóhúst, most a Perla kapott. 1040 kilót! Csak az a kérdés, hogy elég-e a negyed 80 ezer lakosának ... Mindössze két üzletben van hentes.“ » Az utolsó szó jogán A PREFEKTUS KÉR SZÓT „Szomorú a helyzet a mező­­gazdaságban, de az iparban is. Sajnos egy ember, egy igazgató nem tudja megoldani még a mi segítségünkkel sem ... Bocsás­sanak meg, egy kicsit ideges vagyok, mert az előbb kaptam a hírt, hogy a közszállítási vál­lalat ismét sztrájkkal fenyege­tőzik, s még csak a tudtomra sem hozták! A mezőgazdaság mellett a téli szén- és gumiab­roncs-ellátással vannak nagy bajok. A gumiabroncshiány a szénellátást is akadályozza. Ké­rem a képviselőket, járjanak közre a kormánynál, hogy von­ják felelősségre a vegyipari mi­nisztert a gumiabroncshiány miatt, mert így egyszerűen nem lehet tovább dolgozni! Mi pró­bálkozunk behozatallal, de a törvények az árucserében meg­kötik kezünket. A gumiabron­csért cserébe kért árukat nem lehet kivinni az országból. Hiá­ba van meg a jószándék! Lás­suk, hogyan látja a probléma orvoslását a felelős miniszter! Arra szeretném kérni a mező­­gazdaságért felelős vezetőket, hogy szántsanak fel minden felszántható területet, függet­lenül attól, kinek a tulajdoná­ban vannak. A téli ellátásért felelős embereket pedig arra kérem, hogy tegyenek meg mindent a jobb ellátásért. A kereskedelmi igazgatóság figyel­jen jobban oda az üzemi élel­miszer-elárusító egységekre! S most engedjék meg, hogy be­zárjam az ülést. Köszönöm, hogy eljöttek!“ ÉS ELINDULUNK A KIJÁRAT FEL­ E Figyelem az arcokat és füle­lek. Érdekes, csak elvétve lá­tok mosolyt átsuhanni az arco­kon. Ahá, igazgató úr, önt nem vonták kérdőre... A lépcsőn lefelé nem mondhatnám, hogy túl bőbeszédű a társaság. Úgy látszik, inkább hallgat minden­ki. S mialatt kocsiba szállnak az igazgató urak, azon tűnő­döm, hogy egy ilyen gyűlés u­­tán mi járhat a fejükben útban hazafelé... • BOGDÁN ILDIKÓ­ ­ •• TELKÖZELBEN KEZDÜNK A FÖLDÖN JÁRNI•••

Next