Bihari Napló, 1990. december (1. évfolyam, 281-306. szám)

1990-12-01 / 281. szám

281. szám Nagyvárad 1990. december m l. ÉVFOLYAM 1. szombat 8 oldal, 5 lej ÜNNEPI GONDOLATOK December 1. nemzeti ünnep lett ettől az évtől — ünnepeljünk tehát! Ne mondjuk azt, hogy a 72 esztendővel ezelőtti eseményből „csak“ a parlamenti dön­tés faragott ünnepet! Mert 1918. december 1. tényleg új korszak kezdetét jelezte a Kárpátok táján: egy nemzet táguló határai közé gyűjtötte (majdnem) valamennyi gyer­mekét. Százezer román nyilvánította ki e­­gyetértését azzal, hogy Erdély, a Partium és a Bánság többmilliós és többnemzetisé­­gű lakossága e naptól Románia népének ré­szévé váljék. Ne pazaroljuk az időt a különböző ünne­pek összehasonlítgatásával! Fogadjuk el, hogy december első napja másmilyen, mint május elseje. A nemzetközi munkásszolida­ritás napján senkinek sem jut eszébe, hogy Chicagóba kéne menni, az 1386-os tünteté­sek tiszteletére. December elseje oly szoro­san fűződik Gyulafehérvárhoz, hogy az otta­ni megemlékezésnél mi sem természetesebb. Ne törjük fölöslegesen a fejünket azon, hogy más nemzeti ünnepet is találhattak volna. Igaz, a román nép történelmében akadna még olyan alkalom, amely az au­gusztus 23-at helyettesíthetné. Például: január 24.­­ Amikor (1859-ben) Moldva és Havasalföld népe, kijátszva egyes nagyha­talmak rosszindulatú gáncsoskodását, létre­hozta a román nemzeti államot. Vagy má­jus 9., hiszen az 1877-ben kikiáltott füg­getlenséget a törökökkel vívott háború hő­seinek a vére szentesítette. Ez mind igaz, de nem változtat­ a tényen: Erdélynek az Osztrák—Magyar Monarchiából való kivá­lása dicsőbb alkalomnak találtatott az e­­lőbb felsoroltaknál. Az már végképp nem Jeltét téma, hogy m­ás országok függetlenségük vagy forra­dalmuk évfordulóját avatják ünneppé. Így a testvérinek elkönyvelt Franciaországban sem borulnak zászlódíszbe a házak Elzász- Lotaringia valamelyik visszatérésének em­lékére. Pedig mindkét világháborúban sok áldozatot hoztak ezért a földért. Az ün­nep kijelölése azonban szuverén belügy, a vita teljesen fölösleges. Eszünkbe ne jusson sápítozni attól a ténytől, hogy 1918. december elseje után a Románia területén lakó magyarok képvise­lői nem tartottak a gyulafehérvárihoz ha­sonló népgyűlést, mely jé>»ár­oryí­­» volna az uniót. Ugyan, kit lehetne ma már felelős­ségre vonni ezért a rendezési hibáért? Ün­nepeljünk, hiszen a trianoni béke világossá tette, hogy az erdélyi magyarság kisebb­séggé válásába a világháború győztes nagy­hatalmai beleegyeztek. Ezt mai szóhaszná­lattal úgy mondhatnánk: a demokratikus Nyugat áldását adta a változásra. Ünnepeljünk, mert a december elsejei ha­tározat a nemzeti kisebbségek (az akkori kifejezéssel: „együttélő népek“) számára olyan jogokat írt elő, amelyeknek gyakor­lati biztosítását a mai Romániában is csak helyeselni lehetne. Milyen szép vol­na, ha a gyulafehérvári akarat betűje sze­rint, a kisebbség saját nyelvén művelhetné a bíráskodást és a közigazgatást! É s a hatá­rozat, mikor az anyanyelven folyó „képzés“ jogát törvényesíti, egy szóval sem utal ar­ra, hogy az egyetemi oktatás kivétel lenne a szabály alól. Ünnepeljünk, mert az ország elnöke ki­jelentette: december elseje az össznépi egy­ség (politikai és nemzeti hovatartozástól füg­getlenül) megvalósulása számára méltó ke­retet biztosíthat. A megbékélés — többek között — azt jelentheti, hogy a kisebbsé­gi csoportokat a közös haza lakói között immár nem tekintik mostohagyerekeknek. Nem dörgölik szüntelenül az orruk alá, hogy ők később érkeztek erre a földre, hogy mennyit rosszalkodtak régen, és még ma is milyen helytelen a magaviseletük. Nem szégyenítik meg őket úgy, hogy az édes gyermekek régi hősiességét unos-untalan so­rolhatják nekik. Nem tartják szokásaikat barbároknak csak azért, mert a család több­sége más hagyományokat követ Nem .­lká­nak rájuk, ha beszélik még az anyanyelvü­ket. Az ünnepi asztalnál, a torta felszele­telésekor nekik is egyenlő darabot jut­tatnak. Ünnepeljünk, mert az­­ 1­ 918-as egyesülé­si határozat nyomán létrejött (nyugati) ha­tárokat valamennyien elismerjük. Ünnepeljünk, mert az ünneplő ország a mi hazánk is, ahol szeretnénk megma­radni és emberhez méltó életet élni. NEUMANN OTTÖ aaMBÉfcBMi 2. oldalon­ [UNK]Antásioi fiéFiAssze­­isit Érdekes „színfoltja“ volt a tiltakozó megmozdulásoknak az a különös csoport, mely kedd este lepte... 4. oldalon Ebben a környezetben látható, viharos századunk legnagyobb püspökének, MARTON ÁRON pápai trónállónak .. . NÉPES KÜLDÖTTSÉG UTAZIK MEGYÉNKBŐL A GYULAFEHÉRVÁRI NÉPGYŰLÉSRE Tegnap a megyeszékhely nagytermében ünne­pélyes keretek között került sor az alábbi hit­vallás aláírására, amelyet a Gyulafehérváron, sorra kerülő nagy népgyűlésre visz el Bihar megye népes küldöttsége: hitvallás M;*i, akik ma, 1990. november 30-án össze­gyűltünk a nagyváradi Állami Színház termé­ben, az egész román néppel egyetlen érzelmi és gondolati egységben. Bih­ar megye egész la­kossága képviselőinek népgyűlésén — azono­sulunk az ország parlamentjének történelmi határozatával, hogy december 1-jét kiáltsák ki a román nép nemzeti ünnepévé. A nemzet választottjainak h­atározatát igaz­ságos politikai tettként értékeljük, melynek célja, hogy úgy állandósítsa a tudatban ennek az egyedülálló napnak a jelentőségét, mint tör­tón elírniuk örökkévalóságának pillanatát. Örömmel értesültünk arról, hogy Gyulafe­­h­érvárott, az egyesülés erődjében 1990. decem­­ber 1-jén első alkalommal kerül sor, minden szembenállás és mesterkedés ellenére, az ország törvényhozó testületének ünnepi ülésszakára, a román egység-érzelem örökkévalóságának szimbólumára. Noha a román föld szélső nyugati határán élünk, szívünk együtt dobbant és dobban­­t az­­sms testvéreink stílével, ugyanazon hit és esz­me nevében, mely valósággá tette tavasztól ő­­szig az emlékezetes 1918-as esztendőt. Hallgatva a történelem hívására, a nemze­ti ösztönre, szeretnénk mindnyájan jelen lenni minden románok lelki fővárosának, Gyulafe­hérvárnak felemelő ünnepi pillanatán. Ám elő­deinkhez hasonlóan elhatároztuk, hogy Bihar számos lakosától kísérve küldöttséggel képvisel­tetjük magunkat, gondolatunk és akaratunk meghatalmazott szóvivőivel. Felhatalmazzák Bihar szenátorait és képviselőit a Prefektúra és a Polgármesteri Hivatal, az értelmiség, a munkásság, a parasztság, a hadsereg küldötteit, és Nagy-Romániát építő leszármazottaikat, a fiatalságot. Ők, a modern Románia alapvető építmé­nyének, egységnek, szabadságnak és demokráci­ának tolmácsolói, legőszintébb reményeink ki­fejezői. E mélységes és örök egység-érzelem nevé­ben meggyőződésünk, hogy a nemzetünket min­denkor jellemző erővel és bölcsességgel le­győzhetjük a pillanat viszályait, megosztottsá­gát, és létünket s lelkiismeretünket a harmó­nia és a méltóság nemes eszméi beteljesülésé­nek , szenteljük a decemberi, forradalom által megnyitott úton. Ezen határozatunkba belefoglaltuk mind­azt, mit őseink akartak, mindazt, mi lelkesít minket, és legtisztábban gyermekeinkben és unokáinkban is lobogni fog. Isten minket úgy segéljen! Nagyvárad, 1990. november 30. Aláírták a teremben jelen lévő szenátorok és képviselők, a megye vezetősége, pártok kép­viselői. Nagyvárad és a megye városainak pol­ (Folytatt*i­ a 8. eMtaivel I­mi I 9 € LA\ Diplomáciai botrány A NAGYKÖVET „VÁDIRATA” Simion Pop, Románia buda­pesti nagykövete nyilatkoza­tot adott a Tineretul Liber című lapnak. A három rész­ben (november 27-én 28-án) megjelent anyag a diplomácia berkeiben szokatlanul éles megjegyzéseket tartalmaz Ma­gyarország külpolitikája, a magyar hírközlés és az RMDSZ elméje. Többek között „túl­zó és karika­túraszerű“ jelzők­kel illetik a magyar vezetés ál­­­­láspontját a Romániához fű­ződő kapcsolatokban. Innen már csak egy lépés volt „fel­fedezni“, hogy a szomszédos ország politikusai „irredenta és sovény módon keresik a vélt és valós hibákat a ro­mán állásfoglalásokban, és így próbálják a Közös Európa Házban való együttműködést megakadályozni. A nagykövet hibáztatja még a magyarországi sajtót és te­levíziót, hogy elferdítik a romániai valóságot és fasisz­tának titulálják a Vatra Ro­­mâneasca szervezetet. Az RMDSZ fő bűne: „olyan nemzetiségi jogokat próbál ki­csikarni, amilyeneket a „dur­va elmagyarosításnak“ kitett magyarországi román kisebb­ség, még legszebb álmaiban sem kívánhat magának“­­A magyar külügyminiszté­rium gyorsan reagált: csü­­törtökön bekérették a román nagykövetet és tudomására hozták, hogy — amennyiben nem kér nyilvánosan bocsá­natot kijelentéseiért — Antall miniszterelnök többé nem hajlandó őt fogadni. Kapunyitás a segélynyújtóknak HÍG­­ORSZÁGBAN JÁR­ A KORMÁNYFŐ Péntekre virradó éjjel, több mint egyhetes külföldi út­jának végén hazaérkezett Pe­tre Roman miniszterelnök. A­­m­rit repülőtéri nyilatkozatá­ban értékelte, tárgyalásai hasznosak voltak. Dél-ameri­kai partnereinél felfedezte a „közös latin származásban gyökerező rokonszenvet“, de a konkrét együttműködés le­hetőségei is ígéretesek. Ro­mánia halat, húst, bort, sze­net stb. importálhat a három latin-amerikai országból, vagy megkaphatja a jogot az említett termékek közös feldolgozá­sához. Németországi, alig negy­venórás tartózkodása főleg at­tól vált emlékezetessé, hogy na­gyon jelentős politikai sze­mélyiségekkel és üzletembe­rekkel tárgyalhatott. „Hidakat vertem és kapukat nyitottam Románia ipari fejlesztése és a sürgős Segély elérése felé“ — összegezte látogatásainak e­­redményeit a kormányfő. MEGRÁZÓ TÖRVÉNYTERVEZET Zengő hangon olvasta fel tör­vényjavaslatát a szenátus csü­törtöki ülésén Romulus Vul­­pescu. Előbb röviden kifejtet­te, hogy miért szükséges jo­gilag is megvédeni a román nyelvet. A lényeg: szinte ez az egyetlen olyan érték, amely a történelmi viharok közepette is megmaradt a nemzetnek. Maga a törvényjavaslat rö­vid, ám megrázó: 1. Romániában a román nyelv az egyetlen nemzeti nyelv. (Folytatása a 8. oldalon) MEGYIKNEK SIKERÜL...” Olvasom a Rompres november 28-i 152. számú telex-hírét és szomorúan könyvelem el látásom súlyos romlását. Az­tán megdörzsölöm szemeimet, de a betűkt ugyanúgy so­rakoznak: „Petre Roman... kifejezte készségét, hogy e­gyüttműködjön Németországgal a romániai német kisebb­ség jogait szavatoló kétoldalú egyezmény megkötése vé­gett.“ Még ha­ valaki nem különösen jártas a politikai kötél­húzás sportjában, ak­kor is rádöbbenhet: itt egy égbekiál­tó igazságtalanság történt! Senki sem sajnálja a hazai né­met etnikumtól nemzetiségi jogaik államközi egyezmény­ben rögzített biztosítását. Sőt! Mi sem természetesebb an­nál, hogy egy ilyen szerződés jöjjön létre az anyanemzetet képviselő állam és a szülőföld vezetői között. De ezt az elvet valamennyi kisebbség esetében alkalmazni kéne! A magyar állam hasonló próbálkozásai azonban sorra ku­darcba fulladtak a decemberi fordulat utáni hónapokban, kormányunk kemény ellenállása miatt. Máa* annyira ismerjük vezetőinket, hogy nincs szük­ségünk magyarázataikra sem. Előre tudjuk, mivel érvel­nének: 1) A magyarországi románság jogfosztottsága; 2) A hazai magyar kisebbség „privilégiumai“ már így is túlnőttek az általánosan elismert emberi jogok vala­mennyi előírásán, tehát a „külső”1 beavatkozás fölösleges. Ezek persze csak ködösítések. A valóságot az ősi böl­csesség és az ismert csúfolkodás parafrázisa hibátlanul tükrözi. Mármint: „Quod licet Jovi, non licet bovi.” (Am­it szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek.) Mert: „Szebb a márka, mint a forint!“ (N­O.)

Next