Bihari Napló, 1991. március (2. évfolyam, 49-75. szám)
1991-03-31 / 75. szám
-z%~ Előadás után az elsődarabos író izgatottan érdeklődik a nézőtéren tartózkodó barátjától: — Na, hogy fogadta a közönség a darabomat? — Prímán — válaszol amaz — ... (folytatás a rejtvényben) (Készítette: BAHNT /SOMBOR) BN MACI Kovács András Ferenc SÁRKÁNY APÓ Vénhedt sárkány vagyok én, hej, az idő halad. Mesevilág küldi már kicsiny nyugdíjamat. Csak újságot olvasok, s vakarom a hátam: istenuccse, soha még tüzet nem okádtam. Nem raboltam sohasem királylányt, se kincset, csak a szemétdombról egy kopott rézkilincset. Az se volt jó semmire, le is nyelten a nyomában, azóta itt csikorog gyiszúnyi gyomromban. Nem is eszem egyebet, csakis tejbekását: az enyhíti a kilincs veszett vicsorgását. Másképp vígan élek én: a kilincs sem számít, ha fáradt lábam alá bedugom a sámlit . Vígabb sárkányt magamnál még sohase láttam, csak újságot olvasok, s vakarom a hátam. De volna egy bánatom bár Sárkány a nevem, mért van nekem mégiscsak egyetlen fejem? KUOíif,SZ fO,SKV rajzai «N 1991. HI. 31. Fábián Imre KUKUCSKÁÉK Nagyapáinak udvarán a kút mellett állott egy öreg körtefa. Édes, zamatos aratási körtéért de sokszor vertem az alsó ágait karóval, mert másképp nem értem fel. Bár ne tettem volna, mert nemcsak öreg, beteg is volt szegény fa. No, ezzel a körtefával kezdődik a mai mesém. Úgy február derekán járhattunk, amikor a hó, mint kiterített bunda, foltokban tarkát lőtt a háztetőn. Reggel, ahogy kiléptem a házból, a szemem a körtefán akadt meg — Tata, gyere tata — fordultam vissza —, pápaszemes tyúkok ülnek a körtefán! — Ki se engedtem még a tyúkokat az ólból — hitetlenkedett nagyanyám, mert ő is meghallotta a kiáltásomat. Azok a valamik pedig ott voltak, ott ültek a fán Mutogattam a kezemmel belemelegedve: — Ott is, ott is van egyl Nagyapám hangosan számolni kezdte: — ... Kettő, három, öt ... — csettintett a nyelvével! — Ezek éppen kilencen vannak! De nem pápaszemes tyúkok voltak, hanem baglyok — Mit akarnak ott a fán? — kérdeztem nagyapámtól. — Alusznak. Éjjel kódorognak, nappal alszanak ... — Nem alusznak, kukucskálnak — ellenkeztem. — Látom, hogy hunyorítanak a szemükkel — Biztosan téged kukucskálnak — nézett erősen rám nagyapám. — Aztán mit látnak rajtam? — ijedtem meg. — Honnan tudhatnám én azt — így nagyapám. — Lehet, hogy nem is téged kukucskálnak, hanem a bicskámat keresik bajaj, a bicskát, a nagyapám gyöngyházveretes bicskáját! A bicskát, ami szőrén-szálán eltűnt. Azaz dehogyis tűnt, nekem tetszett meg, s beledugtam a zsebembe Ezért kereste hiába tegnap egészt este nagyapám is, nagyanyám is.— No, ezek a baglyok még kikukucskálják a titkot, s elmondják nagyámámnak Jobb lesz — gondoltam —, ha visszateszem a fiókba. Úgy is lett, a bicska visszavándorolt a kanalas fiókba, a baglyok meg egész nap kedvükre aludtak. Másnap reggel mondom nagyapámnak : — Volt bagoly, nincs bagoly. Ahogy jöttek, elszálltak! — Amit ki akartak kukucskálni, kikukucskálták és tovább mentek — nyomott egy barackot a fejemre nagyapám Akkor vettem észre, hogy a reggelinél a szalonnát már a gyöngyi láz veretes bicskával szeleteli nagyapám. Így történt. Ha nem hiszed, a szőröskerti pajták padlásán keresd fel a kukucskáló baglyokat, s faggasd ki őket Szilágyi Domokos Édes a* alma, savanyú a vackor nyuszi-mama a mezőn ágyat vackol. * NYUSZI-VERS Kész van a puha ágy, nyuszi-gyerek alszik, csillagokat fényesítő víg muzsika hallszik *