Bihari Napló, 1991. március (2. évfolyam, 49-75. szám)

1991-03-31 / 75. szám

-z%~ Előadás után az elsődarabos író izgatottan érdeklődik a nézőtéren tartózkodó barátjától: — Na, hogy fogadta a közönség a darabomat? — Prímán — válaszol amaz — ... (folytatás a rejtvényben) (Készítette: BAHNT /­SOMBOR) BN MACI Kovács András Ferenc SÁRKÁNY APÓ Vénhedt sárkány vagyok én, hej, az idő halad. Mesevilág küldi már kicsiny nyugdíjamat. Csak újságot olvasok, s vakarom a hátam: istenuccse, soha még tüzet nem okádtam­. Nem raboltam sohasem királylányt, se kincset, csak a szemétdombról egy kopott rézkilincset. Az se volt jó semmire, le is nyelten a nyomában, azóta itt csikorog gyi­szúnyi gyomromban. Nem is eszem egyebet, csakis tejbekását: az enyhíti a kilincs veszett vicsorgását. Másképp vígan élek én: a kilincs sem számít, ha fáradt lábam alá bedugom a sámlit . Vígabb sárkányt magamnál még sohase láttam, csak újságot olvasok, s vakarom a hátam. De volna egy bánatom bár Sárkány a nevem, mért van nekem­ mégiscsak egyetlen fejem? KUOíif,­SZ fO,­SKV rajzai «N 1991. HI. 31. Fábián Imre KUKUCSKÁÉK Nagyapáinak udvarán a kút mellett állott egy öreg körtefa. Édes, zamatos aratási körtéért de sokszor vertem az alsó ágait karóval, mert másképp nem ér­tem fel. Bár ne tettem volna, mert nemcsak öreg, beteg is volt szegény fa. No, ezzel a körtefával kezdődik a mai me­sém. Úgy február derekán járhat­tunk, amikor a hó, mint kite­rített bunda, foltokban tarkát lőtt a háztetőn. Reggel, ahogy kiléptem a házból, a szemem a körtefán akadt meg — Tata, gyere tata — for­dultam vissza —, pápaszemes tyúkok ülnek a körtefán! — Ki se engedtem még a tyúkokat az ólból — hitetlenke­dett nagyanyám, mert ő is meg­hallotta a kiáltásomat. Azok a valamik pedig ott voltak, ott ültek a fán Muto­gattam a kezemmel belemele­ged­ve: — Ott is, ott is van egyl Nagyapám hangosan számolni kezdte: — ... Kettő, három, öt ... — csettintett a nyelvével! — Ezek éppen kilencen vannak! De nem pápaszemes tyúk­ok voltak, hanem baglyok — Mit akarnak ott a fán? — kérdeztem nagyapámtól. — Alusznak. Éjjel kódorog­­nak, nappal alszanak ... — Nem alusznak, kukucskál­nak — ellenkeztem. — Látom, hogy hunyorítanak a szemük­kel — Biztosan téged kukucskál­nak — nézett erősen rám nagy­­apám. — Aztán mit látnak rajtam? — ijedtem meg. — Honnan tudhatnám én azt — így nagyapám. — Lehet, hogy nem is téged kukucskál­nak, hanem a bicskámat ke­resik b­ajaj, a bicskát, a nagyapám gyöngyházveretes bicskáját! A bicskát, ami szőrén-szálán el­tűnt. Azaz dehogyis tűnt, ne­kem tetszett meg, s beledugtam a zsebembe Ezért kereste hiába tegnap egészt este nagyapám is, nagyanyám is.­­— No, ezek a baglyok még kikukucskálják a titkot, s el­mondják nagyám­ámnak Jobb lesz — gondoltam —, ha vis­­­szateszem a fiókba. Úgy is lett, a bicska vissza­vándorolt a kanalas fiókba, a baglyok meg egész nap ked­vükre aludtak. Másnap reggel mondom nagy­apámnak : — Volt bagoly, nincs bagoly. Ahogy jöttek, elszálltak! — Amit ki akartak kukucs­kálni, kikukucskálták és tovább mentek — nyomott egy barac­kot a fejemre nagyapám Akkor vettem észre, hogy a reggelinél a szalonnát már a gyöngyi láz ve­retes bicskával sze­leteli nagyapám. Így történt. Ha nem hiszed, a szőröskerti pajták padlásán keresd fel a kukucskáló bag­lyokat, s faggasd ki őket Szilágyi Domokos Édes a* alma, savanyú a vackor nyuszi-mama a mezőn ágyat vackol. * NYUSZI-VERS Kész van a puha ágy, nyuszi-gyerek alszik, csillagokat fényesítő víg muzsika hallszik *

Next