Bihari Napló, 1993. április (4. évfolyam, 63-83. szám)
1993-04-01 / 63. szám
FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP IV. évfolyam, 63. szám Nagyvárad, 1993. április 1., csütörtök 8 oldal, 20 lej EGYETÉRTENEK Az ellenzéki pártok egyesítik erőiket — vonhatjuk le a következtetést a Nemzeti Megmentés Frontja és a Demokratikus Konvenció vezetőinek keddi csúcstalálkozója után. A megbeszélésen — amelyen még nem tudni, milyen okból, de az RMDSZ képviselői nem vettek részt — a politikusok a Vacaroiu-kabinet bírálatán túl, másban is megtalálták a közös hangot, mégpedig sikerült egyeztetniük stratégiai elképzeléseiket. Az eredményt példázza, hogy Horia Rusu, a Liberális Párt alelnöke, illetve Petre Roman, az NMF elnöke a találkozóról szinte teljesen egybehangzóan nyilatkozott. Szerintük az ellenzék bebizonyította a közvéleménynek, hogy az ország kormányzására megfelelő, valós politikai alternatívát tud kínálni. MA TOVÁBB FOLYTATJÁK Kedden a kormány megkezdte a tárgyalásokat az alkalmazottak érdekeit képviselő tizenöt szakszervezeti szövetséggel az állami támogatás rendszerének májusra tervezett megszüntetéséről. Az ülés elején a társadalomvédelmi, lamint a pénzügyminisztéria képviselői bemutatták a kétlépcsős béremelésre vonatkozó elképzeléseiket. Az első fizetésemeléssel csupán a március—áprilisi áremelkedéseket kívánják részben ellensúlyozni (ez az intézkedés valószínűleg visszamenőleges lesz), míg a másodikkal, amely a május—június időszakra vonatkozik, az eddig állami támogatásban részesülő termékek és szolgáltatások jelentős mértékű megdrágulását kívánják fedezni. Ez utóbbi bérmódosítás állítólag teljes egészében ellensúlyozza majd a május 1-jén bekövetkező árrobbanást. A Vacaroiu-kabinet által beterjesztett javaslat első része nem váltott ki osztatlan lelkesedést a szakszervezeti vezetőkből, sőt, két szövetség, a Fráfia és a FIDES képviselői ki is vonultak a tárgyalóteremből. A jelenlevők végül abban egyeztek meg, hogy a kormány újabb, elfogadható változatokat készít elő, amelyekről ma, április elsején nyitnak vitát. Az időpont megválasztása mindenesetre furcsának tűnik, hiszen mi történik akkor, ha egy esetleges megállapodás létrejötte után valamelyik fél kijelenti, hogy csak viccelt? PARLAMENTI BUKTATÓK A hét elején ellentmondásos helyzet alakult ki a parlament két házának egyeztető bizottságában a külföldi befektetéseket szabályozó törvény módosítása miatt. Az történt ugyanis, hogy amit a Képviselőház már elfogadott — vagyis azt a cikkelyt, amely megengedi, hogy a román jogalanyiságé, külföldi befektetők építkezési célokra földterületet vásárolhassanak —, a Szenátus egész egyszerűen nem volt hajlandó napirendre tűzni. A konzervatívabb szenátorok az egyeztető tárgyalásokon sem enedtek álláspontjukból, s emiatt patthelyzet okult ki, így nem maradt más hátra, mint az, hogy a két ház közös ülése döntsön a kérdésről. Ha a törvénymódosítást elfogadják, de ez alkalommal nem kapja meg a kétharmados többséget, a nacionalisták még mindig megtorpedózhatják a jogszabályt. Csak az Alkotmánybírósághoz kell apellálniuk. * - i AZOK A FRÁNYA JELKÉPEK A Biztonsági Tanács legutóbbi ülésén sem sikerült tisztázni a Macedónia jövendőbeli ENSZ- tagságával kapcsolatos kérdést. Görögország ugyanis — a már jól ismert okokból kifolyólag — továbbra is ellenzi a volt jugoszláv köztársaság felvételét a világszervezetbe, Macedónia viszont nem fogadja el a számára ajánlott kompromisszumos elnevezést. Athén furcsa feltételt szabott a felvétellel kapcsolatban: csak akkor támogatja azt, ha a macedón zászlót nem vonják fel az ENSZ New York-i központja előtt. A görögök azt kifogásolják, hogy Nagy Sándor dinasztiájának jelképe van a lobogón, holott Görögország tartja magát az ókori hadvezér „örökösének“. A kissé idejétmúlt okokra való hivatkozás, és a kérdés egyáltalán nem európai módon való kezelése a görögországi ellenzéket is feháborította, amely bizalmatlansági indítványt nyújtott be Micotakisz kabinetje ellen, annak Macedónia-politikája miatt. Az indítvány nem kapott többséget, tehát az álláspont egyelőre marad, csakúgy, mint Macedónia az ENSZ-en kívül. .. ÁPRILISI [KÖLTSÉG]VETÉS Ünnepi nap a mai. Nem csak amiatt, mert mocorognak a rózsabimbók. Április elsején megy minden, mint a karikacsapás. Már reggel meleg víz folyik a csapból, a rádióból langymeleg. A kávé forró és fekete. A tavaszi nap ígéretesen mutogatja a fogait. Bizonyára a parlament is korán kel, mert sok dolga van. Költséget kell vetnie. Szavazásra is sor kerül, sokan magasba lendítik a kezüket, mind a kettőt, ha kell. Az ellenzék elnyeri a közbocsánatot, amiért importborsot tört a hatalom orra alá. A hatalom kegyes lesz és elnéző, elvégre „meg kell erősítenünk sorainkat és szeretnünk kell egymást“. A két szószóló, Nastase és Gherman szavát hallatja, kezében ibolyacsokorral, nem tövises rózsákkal szónokol. Aztán Corneliu Vadim Tudor, a poéta emelkedik szólásra, Adrian P&unescu testvér nemzeti kobzon és cimbalmon kíséri, kisesszét rittyent az Elvtárs politikai életművének hexametereiről. Hosszas taps közepette bevonulnak a függöny mögé, magukra öltik legszebb nemzeti cuccukat és hangfogós ndemerista zümmögés kíséretében duetteket énekelnek. A repertoár a „Nincs Kolozsvár bekerítve, slobodu i drumu“ című ősdák nótával zárul. A nótába foglalt város polgármestere dísztáviratot küld, megspékelve egy idézettel Petőfi elvtárstól. Végül, ami biztos, biztos alapon ismét megszavazzák az 1944-es év költségvetését, azét az esztendőét, amelyre augusztus 23. esett. Egyszer csak felébredtem. A rádió egy vidám Mendelssohn-Bartholdy-polkát pattogott. Ámulatomból és kábulatomból magamhoz térve, egy pillantást vetettem a falinaptárra ... Hajdanán április elseje a tréfák, az átejtések napja volt. Mivel honunkban minden nap annyiszor becsapnak bennünket, lehet, hogy ma az átejtés elmarad. GHEORGHE MOLDOVAN ......... FEJCSERÉL TÁMADÁS A mindenkori demokrácia egyik ismérve egy országon belül a mindenkori hatalom alkalmazkodóképességének mértéke az adott és a változó valósághoz. Románia egyik legnyilvánvalóbb adottsága — bár az Alkotmány első cikkelye ezt tételesen tagadja —, hogy nem homogén nemzetállam, hanem soknemzetiségű ország. Annak idején, amikor az ország alaptörvénye megvitatásra került, nem véletlenül emelték fel szavukat a kisebbségek szószólói az ellen a bizonyos egynemísítő alapelv ellen, amelyet végül is a megszavazott Alkotmány szentesített. Ugyanis már „indulásból" fennállt annak a veszélye, hogy ez az alaptörvény olyan jellegű törvényrendszer és olyan politikai, jogi, társadalmi, gazdasági gyakorlat alapjává válik, mely nyíltan vagy burkoltan elősegítheti, avagy adott helyzetben egyenesen előirányozza „a homogén nemzetállam“ eszméjének megvalósítását. A romániai valósághoz a mintegy kétmilliónyi magyar kisebbség ittlétén túl az is hozzátartozik, hogy köztudottan két megyében — Hargita és Kovászna területén — abszolút többségben magyarok élnek. Ez az evidencia egy demokratikus jogállamban „kötelező módon" maga után vonná az etnikai valóság figyelembevételét. Magától értetődő, természetes és jogszerű lenne, hogy az etnikai arányok alapján e megyék kormányzati alárendeltségű hivatalai, azaz a prefektúrák élén is magyar vezetők álljanak. '89 decembere után mintegy két évig, úgymond, a központi hatalom figyelembe vette ezeket a szempontokat, s amikor '92-ben megkísérelte a magyar prefektusokat lecserélni, az elemi erejű tiltakozások hatására, sajátos kompromisszumot kötött: a két megye élére két kormánymegbízottat — egy románt és egy magyart — állított. Ez a kétfejű állapot még egy évig sem tartott, Hargitában is, Kovásznában is „levágták“ a magyar fejeket. A kormányzat nagyon is tisztában van ezen intézkedések következményeinek súlyosságával, de már eljutott a felelőtlenségnek arra a fokára, hogy a törvényességre való hivatkozással, a kormány autoritásának megvédése ürügyén keresztülgázoljon a székely megyék sajátos helyi érdekein. Továbbmenve, az Elnöki Hivatal szóvivője példátlan keménységgel utasítja vissza a romániai magyarok érdekvédelmi szervezete, az RMDSZ tiltakozását. Az elnöki közlemény a következményt okká fordítva vissza, az RMDSZ-t vádolja feszültséghelyzet teremtésével, felelőtlennek és zavarkeltőnek, a romániai valóságot torzítónak minősítve a Váradi Nyilatkozatot. Mi több, egyenesen annak visszavonására szólítja fel az RMDSZ-t. Az államfői közlemény nemhogy csillapítaná a kedélyeket, újabb olaj a tűzre. Noha higgadtságra és mérsékletre szólít fel, alaphangneme annyira diktatórikus és visszautasító, hogy csak az indulatok felkorbácsolására „alkalmas“. A következő napokban várhatóan tiltakozási hullám indul útjára Székelyföldön. Az RMDSZ helyi szervezetei, de a helyi adminisztrációk is a politikai küzdelem minden legális formáját felhasználva, a polgári engedetlenség legkülönbözőbb módozatait kezdeményezve kísérelik meg jobb belátásra bírni a kormányzatot. Akármi történik is, a felelősség azoké, akik az első „rossz lépést“ megtették. Ezért az első „jó lépéseket" is nekik kell megtenniük. ★ SZILÁGYI ALADÁR Amit a vezércikkíró csak várható eseményként említett — tiltakozó megmozdulások elindulása a Székelyföldön —, bekövetkezett. Lapzárta után kaptuk a hírt, hogy Hargita és Kovászna megyében közgyűléseket szerveznek. Ma Székelyudvarhelyen 13, Székelykeresztúron és Gyergyószentmiklóson 14, Csíkszeredában 15 órától, holnap 16 órától pedig Sepsiszentgyörgyön tiltakoznak a prefektuscsere miatt. Az eseményekről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat. Megválik 1892. évi mérlege A megye tanácsának keddi ülésén kiderült, hogy gazdasági életünk, ha lassuló tempóban is, de még mindig a holtpont felé tart. Ioan Ungur prefektus beszámolójában elmondta, hogy tavaly az 1991. évi ipari termelésnek csupán a 91,3 százalékát tudtuk teljesíteni. A feldolgozóipar haldoklik: az élelmiszeripar a '91-es termelésnek 93, a készruha- és textilipar 85, míg a bőr- és cipőgyártás mindössze 72,9 százalékát tudta teljesíteni. Pedig termékeiknek felvevőpiaca is volt! Az energiatermelés 8,3 százalékkal, a kőolajtermelés 15—16 százalékkal emelkedett, a timföldgyártás az egy évvel azelőttinek csak a 88 százalékát könyvelhette el. Más iparágakban csöppet sem ilyen „rózsás“ a helyzet: a festékgyártás 56,5, a cement 54,3, a cukor 34,2 százalékban teljesített. Megyénk 754,4 ezer hektárából 499 ezer mezőgazdasági terület, s ebből 301 ezer hektár szántóföld. Elszomorító tény, hogy '92-ben a búzával és rozzsal bevetett területek az egy évvel ezelőttinek a 38,3 százalékát tették ki, az árpával pedig 52 százalékát. Jó hír, hogy a kukoricával bevetett terület 87-ről 112 hektárra nőtt, a napraforgótábláké pedig megduplázódott. Ám minden termék esetében csökkent a hektáronkénti átlagtermés. Az állatállomány is tovább csappant. 1992-ben 48 599-cel kevesebb szarvasmarha, közel 38 ezerrel keve- BOGDÁN ILDIKÓ (Folytatása a 2. oldalon) Szomorú a határ ... (MARIAN ANTAL felvétele)