Bihari Napló, 1993. április (4. évfolyam, 63-83. szám)

1993-04-01 / 63. szám

FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP IV. évfolyam, 63. szám Nagyvárad, 1993. április 1., csütörtök 8 oldal, 20 lej EGYETÉRTENEK Az ellenzéki pártok egyesí­tik erőiket — vonhatjuk le a következtetést a Nemzeti Meg­mentés Frontja és a Demokra­tikus Konvenció vezetőinek keddi csúcstalálkozója után. A megbeszélésen — amelyen még nem tudni, milyen okból, de az RMDSZ képviselői nem vettek részt — a politikusok a Vacaroiu-kabinet bírálatán túl, másban is megtalálták a közös hangot, mégpedig sike­rült egyeztetniük stratégiai elképzeléseiket. Az eredményt példázza, hogy Horia Rusu, a Liberális Párt alelnöke, illetve Petre Roman, az NMF elnöke a találkozóról szinte teljesen egybehangzóan nyilatkozott. Szerintük az ellenzék bebizo­nyította a közvéleménynek, hogy az ország kormányzásá­ra megfelelő, valós politikai alternatívát tud kínálni. MA TOVÁBB FOLYTATJÁK Kedden a kormány megkezd­te a tárgyalásokat az alkalma­zottak érdekeit képviselő ti­zenöt szakszervezeti szövet­séggel az állami támogatás rendszerének májusra terve­zett megszüntetéséről. Az ülés elején a társadalomvédelmi, lamint a pénzügyminisztéri­­a képviselői bemutatták a kétlépcsős béremelésre vonat­kozó elképzeléseiket. Az első fizetésemeléssel csupán a március—áprilisi áremelkedé­seket kívánják részben ellen­súlyozni (ez az intézkedés va­lószínűleg visszamenőleges lesz), míg a másodikkal, amely a május—június időszakra vo­natkozik, az eddig állami tá­mogatásban részesülő termé­kek és szolgáltatások jelentős mértékű megdrágulását kíván­ják fedezni. Ez utóbbi bérmó­dosítás állítólag teljes egészé­ben ellensúlyozza majd a május 1-jén bekövetkező ár­robbanást. A Vacaroiu-kabinet által beterjesztett javaslat el­ső része nem váltott ki osztat­lan lelkesedést a szakszerveze­ti vezetőkből, sőt, két szövet­ség, a Fráfia és a FIDES kép­viselői ki is vonultak a tárgya­lóteremből. A jelenlevők vé­gül abban egyeztek meg, hogy a kormány újabb, elfogadható változatokat készít elő, ame­lyekről ma, április elsején nyitnak vitát. Az időpont meg­választása mindenesetre fur­csának tűnik, hiszen mi tör­ténik akkor, ha egy esetleges megállapodás létrejötte után valamelyik fél kijelenti, hogy csak viccelt? PARLAMENTI BUKTATÓK A hét elején ellentmondásos helyzet ala­kult ki a parlament két házának egyeztető bi­zottságában a külföldi befektetéseket szabályo­zó törvény módosítása miatt. Az történt ugyan­is, hogy amit a Képviselőház már elfogadott — vagyis azt a cikkelyt, amely megengedi, hogy a román jogalanyiságé, külföldi befektetők é­­pítkezési célokra földterületet vásárolhassanak —, a Szenátus egész egyszerűen nem volt haj­landó napirendre tűzni. A konzervatívabb sze­nátorok az egyeztető tárgyalásokon sem en­­edtek álláspontjukból, s emiatt patthelyzet o­­kult ki, így nem maradt más hátra, mint az, hogy a két ház közös ülése döntsön a kérdés­ről. Ha a törvénymódosítást elfogadják, de ez alkalommal nem kapja meg a kétharmados többséget, a nacionalisták még mindig megtor­pedózhatják a jogszabályt. Csak az Alkotmány­­bírósághoz kell apellálniuk. * - i AZOK A FRÁNYA JELKÉPEK A Biztonsági Tanács legutóbbi ülésén sem sikerült tisztázni a Macedónia jövendőbeli ENSZ- tagságával kapcsolatos kérdést. Görögország u­­gyanis — a már jól ismert okokból kifolyólag — továbbra is ellenzi a volt jugoszláv köztár­saság felvételét a világszervezetbe, Macedónia viszont nem fogadja el a számára ajánlott kompromisszumos elnevezést. Athén furcsa fel­tételt szabott a felvétellel kapcsolatban: csak akkor támogatja azt, ha a macedón zászlót nem vonják fel az ENSZ New York-i központja előtt. A görögök azt kifogásolják, hogy Nagy Sándor dinasztiájának jelképe van a lobogón, holott Görögország tartja magát az ókori hadvezér „örökösének“. A kissé idejétmúlt okokra való hivatkozás, és a kérdés egyáltalán nem európai módon való kezelése a görögországi ellenzéket is feháborította, amely bizalmatlansági indít­ványt nyújtott be Micotakisz kabinetje ellen, annak Macedónia-politikája miatt. Az indít­vány nem kapott többséget, tehát az álláspont egyelőre marad, csakúgy, mint Macedónia az ENSZ-en kívül. .. ÁPRILISI [KÖLTSÉG]VETÉS Ünnepi nap a mai. Nem csak amiatt, mert mocorog­nak a rózsabimbók. Április elsején megy minden, mint a karikacsapás. Már reggel meleg víz folyik a csapból, a rádióból langymeleg. A kávé forró és fekete. A tavaszi nap ígéretesen mutogatja a fogait. Bizonyára a parlament is korán kel, mert sok dolga van. Költséget kell vetnie. Szavazásra is sor kerül, sokan magasba lendítik a kezü­ket, mind a kettőt, ha kell. Az ellenzék elnyeri a közbo­csánatot, amiért importborsot tört a hatalom orra alá. A hatalom kegyes lesz és elnéző, elvégre „meg kell erősíte­nünk sorainkat és szeretnünk kell egymást“. A két szószó­ló, Nastase és Gherman szavát hallatja, kezében ibolya­csokorral, nem tövises rózsákkal szónokol. Aztán Corneliu Vadim Tudor, a poéta emelkedik szólásra, Adrian P&unes­­cu testvér nemzeti kobzon és cimbalmon­ kíséri, kisesszét rittyent az Elvtárs politikai életművének hexametereiről. Hosszas taps közepette bevonulnak a függöny mögé, ma­gukra öltik legszebb nemzeti cuccukat és hangfogós nde­­merista zümmögés kíséretében duetteket énekelnek. A re­pertoár a „Nincs Kolozsvár bekerítve, slobodu­ i drumu“ cí­mű ősdák nótával zárul. A nótába foglalt város polgármes­tere dísztáviratot küld, megspékelve egy idézettel Petőfi elvtárstól. Végül, ami biztos, biztos alapon ismét megsza­vazzák az 1944-es év költségvetését, azét az esztendőét, amelyre augusztus 23. esett. Egyszer csak felébredtem. A rádió egy vidám Men­­delssohn-Bartholdy-polkát pattogott. Ámulatomból és ká­bulatomból magamhoz térve, egy pillantást vetettem a fa­linaptárra ... Hajdanán április elseje a tréfák, az átejté­­sek napja volt. Mivel honunkban minden nap annyiszor becsapnak bennünket, lehet, hogy ma az átejtés elmarad. GHEORGHE MOLDOVAN ......... FEJCSERÉL TÁMADÁS A mindenkori demokrácia egyik ismérve egy országon belül a mindenkori hatalom alkalmazkodóképességének mértéke az adott és a változó valósághoz. Románia egyik legnyilvánvalóbb adottsága — bár az Alkotmány első cik­kelye ezt tételesen tagadja —, hogy nem homogén nem­zetállam, hanem soknemzetiségű ország. Annak idején, a­­mikor az ország alaptörvénye megvitatásra került, nem vé­letlenül emelték fel szavukat a kisebbségek szószólói az ellen a bizonyos egynemí­sítő alapelv ellen, amelyet végül is a megszavazott Alkotmány szentesített. Ugyanis már „indulásból" fennállt annak a veszélye, hogy ez az alap­törvény olyan jellegű törvényrendszer és olyan politikai, jogi, társadalmi, gazdasági gyakorlat alapjává válik, mely nyíltan vagy burkoltan elősegítheti, avagy adott helyzetben egyenesen előirányozza „a homogén nemzetállam“ eszméjé­nek megvalósítását. A romániai valósághoz a mintegy kétmilliónyi magyar kisebbség ittlétén túl az is hozzátartozik, hogy köztudot­tan két megyében — Hargita és Kovászna területén — ab­szolút többségben magyarok élnek. Ez az evidencia egy demokratikus jogállamban „kötelező módon" maga után vonná az etnikai valóság figyelembevételét. Magától érte­tődő, természetes és jogszerű lenne, hogy az etnikai ará­nyok alapján e megyék kormányzati alárendeltségű hiva­talai, azaz a prefektúrák élén is magyar vezetők álljanak. '89 decembere után mintegy két évig, úgymond, a központi hatalom figyelembe vette ezeket a szempontokat, s amikor '92-ben megkísérelte a magyar prefektusokat lecserélni, az elemi erejű tiltakozások hatására, sajátos kompromisszu­mot kötött: a két megye élére két kormánymegbízottat — egy románt és egy magyart — állított. Ez a kétfejű állapot még egy évig sem tartott, Hargitában is, Kovásznában is „levágták“ a magyar fejeket. A kormányzat nagyon is tisztában van ezen intézke­dések következményeinek súlyosságával, de már eljutott a felelőtlenségnek arra a fokára, hogy­­ a törvényességre való hivatkozással, a kormány autoritásának megvédése ü­­­rügyén keresztülgázoljon a székely megyék sajátos helyi ér­dekein. Továbbmenve, az Elnöki Hivatal szóvivője példát­lan keménységgel utasítja vissza a romániai magyarok ér­dekvédelmi szervezete, az RMDSZ tiltakozását. Az elnöki közlemény a következményt okká fordítva vissza, az RMDSZ-t vádolja feszültséghelyzet teremtésével, felelőtlen­nek és zavarkeltőnek, a romániai valóságot torzítónak mi­nősítve a Váradi Nyilatkozatot. Mi több, egyenesen annak visszavonására szólítja fel az RMDSZ-t. Az államfői köz­lemény nemhogy csillapítaná a kedélyeket, újabb olaj a tűzre. Noha higgadtságra és mérsékletre szólít fel, alap­­hangneme annyira diktatórikus és visszautasító, hogy csak az indulatok felkorbácsolására „alkalmas“. A következő na­pokban várhatóan tiltakozási hullám indul útjára Székely­földön. Az RMDSZ helyi szervezetei, de a helyi admi­nisztrációk is a politikai küzdelem minden legális formá­ját felhasználva, a polgári engedetlenség legkülönbözőbb módozatait kezdeményezve kísérelik meg jobb belátásra bírni a kormányzatot. Akármi történik is, a felelősség a­­zoké, akik az első „rossz lépést“ megtették. Ezért az első „jó lépéseket" is nekik kell megtenniük. ★ SZILÁGYI ALADÁR Amit a vezércikkíró csak várható eseményként emlí­tett — tiltakozó megmozdulások elindulása a Székelyföl­dön —, bekövetkezett. Lapzárta után kaptuk a hírt, hogy Hargita és Kovászna megyében közgyűléseket szerveznek. Ma Székelyudvarhelyen 13, Székelykeresztúron és Gyergyó­­szentmiklóson 14, Csíkszeredában 15 órától, holnap 16 órától pedig Sepsiszentgyörgyön tiltakoznak a prefektus­csere miatt. Az eseményekről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat. Megválik 1892. évi mérlege A megye tanácsának keddi ülésén kiderült, hogy gazda­sági életünk, ha lassuló tem­póban is, de még mindig a holtpont felé tart. Ioan Ungur prefektus beszámolójában el­mondta, hogy tavaly az 1991. évi ipari termelésnek csupán a 91,3 százalékát tudtuk tel­jesíteni. A feldolgozóipar haldoklik: az élelmiszeripar a '91-es termelésnek 93, a kész­ruha- és textilipar 85, míg a bőr- és cipőgyártás mind­össze 72,9 százalékát tudta teljesíteni. Pedig termékeik­nek felvevőpiaca is volt! Az energiatermelés 8,3 százalék­kal, a kőolajtermelés 15—16 százalékkal emelkedett, a tim­földgyártás az egy évvel az­előttinek csak a 88 százalékát könyvelhette el. Más iparágak­ban csöppet sem ilyen „ró­zsás“ a helyzet: a festékgyár­tás 56,5, a cement 54,3, a cu­kor­ 34,2 százalékban teljesí­tett. Megyénk 754,4 ezer hektárá­­ból 499 ezer mezőgazdasági terület, s ebből 301 ezer hek­tár szántóföld. Elszomorító tény, hogy '92-ben a búzával és rozzsal bevetett területek az egy évvel ezelőttinek a 38,3 százalékát tették ki, az árpá­val pedig 52 százalékát. Jó hír, hogy a kukoricával be­vetett terület 87-ről 112 hek­tárra nőtt, a napraforgótábláké pedig megduplázódott. Ám minden termék esetében csök­kent a hektáronkénti átlagter­més. Az állatállomány is to­vább csappant. 1992-ben 48 599-cel kevesebb szarvas­­marha, közel 38 ezerrel keve- BOGDÁN ILDIKÓ (Folytatása a 2. oldalon) Szomorú a határ ... (MARIAN ANTAL felvétele)

Next