Bihari Napló, 1993. április (4. évfolyam, 63-83. szám)

1993-04-22 / 77. szám

OROSZKÓP - 2. A KÓBOR ELNÖK Kíváncsi lennék arra, hogy Jelcin hány kilométert tett meg a referendum utolsó száz méterén, és mekkora utat kell még befutnia. A hon megszentelt földjén, nem az amerikai világban­kok között Az utóbbi napokban négy stációt érintett: találko­zott a pénz- és iparmágnásokkal, a szakszervezetekkel, az egyhá­ziakkal és a tisztikarral. Moszkva adott helyet a Gyárosok és Vállalkozók Kongresszusának, melyen Arkagyij Volszkij elnö­költ, akit Gorbacsov óta „cárcsinálónak“ neveznek. A napirend megfelelt a várakozásoknak: a gazdasági helyzet, a válság túl­­haladása, a privatizációs folyamat, az infláció csökkentése és a külkereskedelem felélénkítése. Mindez szorosan kötődik a meg­induló vagy meg nem induló dollárfolyamokhoz. Az esetleges kudarc a „vörös ellenség“ hibája lesz, mely nemhogy a demok­ráciáról, hanem a referendumról sem akar hallani. A 4372 kül­dött és a 630 meghívott bizonyára Jelcin cár mellett fog voksol­ni. És a többiek? Jelcin fogadta az Oroszországi Független Szakszervezeti Szö­vetség reprezentánsait is. Ez utóbbiak megerősítették, hogy tá­mogatják az elnök politikáját, mely révén remélhetőleg a demok­rácia kerekedik felül. A munkások vele vannak! Következtek a papok. Jelcin találkozott a különböző felekezetek főpásztoraival, akikkel megtárgyalta az elkobzott egyházi tulajdonok és ingatla­nok, valamint templomok visszaadását, melyek közül nem egy KGB-székhely a mai napig. A papok Boriszra szavaznak, és a többiek? Noha a találkozón az is elhangzott, hogy „az­ ateiz­musnak végképp el kell tűnni az állampolitikából", minden áp­rilis 25-én fog eldőlni. A tisztikarnak támogatnia kell az elnököt, merthogy úgy­mond, ők azok a fegyelmezettek, akik „eleget tudnak tenni az új orosz civil társadalom elvárásainak“. Egyetlen kérdés, hogy elegen lesznek-e? Időközben Haszbulatov felkérte az Európa Tanácsot, hogy küldjön „szövetségi“ megfigyelőket a helyszínre, olyanokat, akik meg tudják különböztetni a jót a rossztól. Következésképp Jel­cin Haszbulatovot akarja jobbítani, és fordítva. — moldovan — . A bonni külügyminisztérium 12 millió márkát folyósít a román kormánynak, hogy úgymond elősegítse a Németországból kitoloncolt román állampolgárok társadalmi beilleszkedését. Nem oly rég Bonn még azért fizetett fej pénzt, hogy kiengedjék a ro­mániai németeket az országból, most pedig azért, hogy vissza­fogadják a kiutasítottakat.­­ Holnap éjfélig tűzszünet van ér­vényben Hegyi-Karabah frontvonalain, hogy az Európai Bizton­sági és Együttműködési Értekezlet szakértői bizottsága megvizs­gálhassa a terepet, és a tapasztaltak alapján előkészíthessen egy újabb örmény—azeri béketárgyalást. Az EBEÉ katonai missziója H­Í­R H­A­L­O­M felkeresi az Azerbajdzsánhoz tartozó, de az örmények által he­vesen támadott Kelbadzsar vidékét is.­­ A Demokratikus Kon­venció ideológusa, Ulm Spineanu szerint néhány kormánytag napjai igencsak meg vannak számlálva. A politikus úgy véli, hogy még a nyáron kormányátalakításra kerül sor, amely ugyan nem érinti majd a kulcstárcákat (nemzetvédelem, belügy, kül­­ügy, pénzügy), de így is elég látványos lesz.­­ A tegnapi nap folyamán 90 millió brazil szavazópolgárnak kellett válaszolnia arra a kérdésre, hogy a dél-amerikai ország köztársaság legyen-e a jövőben, avagy alkotmányos monarchia. A népszavazás ered­ménye még nem ismert, de ha a többség a királyság mellett dönt, kell találni valahol egy brazil uralkodót is... # A parla­ment kedden egy olyan cikkellyel egészítette ki a kormány re­mekművét, az 1993-as év költségvetési tervezetét, amely szerint ha véletlenül mégis újabb bevételi forrásokat sikerül felfedezni, akkor azokat Vásárd­yéknak a had- és belügy, a tanügy, a kul­túra és az egészségügy felé kell irányítaniuk. Ha egyáltalán ta­lálnak valamit, mert a költségvetés több, papírra lefektetett be­vételi tételének forrását sem sikerült még azonosítani. — kávé — BUDAPESTRŐL, HAZAFELÉ A tegnapi lapszám már rég a nyomdában volt, amikor az állomáson sikerült elcsípnem a Budapestről Bukarestbe tartó RMDSZ-szenátorokat és -kép­viselőket. Egy számukra fenn­tartott hálókocsi vitte őket a fővárosba, hiszen már így is éppen akkor hiányoztak, ami­kor parlamentünket elkapta a buzgóság. (Még holnap is dolgozni akar.) Az RMDSZ- törvényhozók a Magyar Or­szággyűlés meghívásának tet­tek eleget. Odaáti tapasztala­taikról faggattam a hazatérő­ket: Buchvwald Péter, kolozsvári szenátor: — Először történt meg, már nem is tudom mió­ta, hogy az erdélyi magyar törvényhozók találkoztak az anyaországiakkal. Már több­ször is ajánlkoztunk, hogy a két ország között a híd szere­pét játsszuk. Ez volt a kezdet, és reméljük, lesz folytatás is. Tokay György, Arad megyei képviselő: — Az utóbbi ötven esztendőben nem­­ volt arra példa, hogy a Román Parla­ment csaknem minden magyar képviselője és szenátora ud­variassági látogatást tegyen a Magyar Parlamentben. Ez ön­magában is olyan esemény, a­­melynek ünnepélyes jellege van. Meghívásunk annak is betudható, hogy a romániai magyarság az egységes magyar nemzet része. Látogatásunk­kal hozzá szeretnénk járulni a két állam közötti viszony normalizálásához, barátságos­sá tételéhez. Nem szabad el­felejteni, hogy most törvény­hozók találkoztak, feladatuk az, hogy jogi keretet teremt­senek egy lehetséges és szük­séges együttműködéshez. Igye­keztünk is a személyi együtt­működés kereteit megterem­teni a tanügy, a kultúra, a kisebbségi jog és a külügy te­rületén. Borbély László, Maros me­gyei képviselő: — Jó lenne, ha a pártok és parlamenti frakciók szintjén sűrűbb lenne a kapcsolattartás, mert ez ahhoz a felismeréshez vezet­het, hogy végül is két szom­szédos országról van szó, és esetleg még egyet is érthetnek olyan kérdésekben, amelyek­ben a volt szocialista orszá­goknak egyet kellene érteniük. Hosszú Zoltán, aradi szená­tor: — Kultúr-, biztonsági, külügyi és nemzetiségi poli­tikáról esett szó. Megbeszél­tük, miért késik a román— magyar alapszerződés megkö­tése, a határátkelőhelyek meg­nyitása. Megkérdezték, miért késik a Bolyai Egyetem újra­indítása? Hogy tudtunk-e rá válaszolni? Hát... valamit mondtunk. Egyetértettünk ab­ban, hogy a két parlament kapcsolatait intézményesíteni kellene. Szilágyi Zoltán, Beszterce megyei képviselő: — Néha úgy tűnt, hogy határon túli kollégáink nem mindig érzé­kelik a Romániában bekövet­kezett változásokat. Meg van­nak győződve arról,­ hogy Ro­mánia elszigetelődik, míg a magyar külpolitikát egyértel­műen nagyra becsülik. Pedig Románia nyit: Törökországgal például igen jó együttműködé­si kapcsolatai vannak. Java­soltuk, hogy a magyarországi román gyerekek egy csoportja jöjjön Romániába tanulni. Arról, hogy milyen fogadta­tásra számítanak a román parlamentben, így nyilatkoz­tak: T.Gy.: — Valószínűleg, szer­dán délelőtt, amikor a költség­­vetési törvényt fogjuk megvi­tatni, meghalljuk a vélemé­nyüket. Úgy gondolom, hogy látogatásunk természetes dolog és elvárom, hogy ekképpen is értékeljék. Elképzelhető, hogy lesznek ellenzők is, hiszen az elmúlt időben volt már erre példa, de remélem, hogy most fontosabb dolgaik is vannak, mint diverziót kelteni. H.Z.: — A román kollégák­nak is meg kell szokniuk, hogy mi, bár román állampolgárok vagyunk, a magyar nemzethez tartozunk és kapcsolatainkat nemcsak a román állammal, hanem a saját nemzetünkkel is fenn kell tartanunk. Re­méljük, ezzel nem lesz semmi gond. B. L.: — A román nagykö­­­vetségen is elmondtuk: mi megpróbáljuk elősegíteni a kapcsolatépítést, de ebben ők is szerepet vállalhatnak. Nor­mális hangvételben folyt a be­szélgetés. Ennek nagyon örü­lök, mert hiszem, hogy az emberi­ kapcsolatokon igen sok múlik. ’ BOGDÁN ILDIKÓ BIZARR A jeruzsálemi televízió sze­rint izraeli kereskedők kézi­fegyvereket és lőszert adtak el a boszniai muzulmánoknak, s az első, több mint háromton­nás szállítmányt már útnak is indították. A fenti hír szem­pontjából kisebb jelentőség­gel bír, hogy a szállítmányo­zók milyen módon fogják meg­sérteni az ENSZ által elren­delt embargót, ezúttal az szá­mít „csemegének“, hogy zsi­dó kereskedők juttatnak fegy­verhez muzulmán harcosokat. A Balkán persze nem Közel- Kelet, de az mindenesetre, vis­­­szás, hogy az élelmes izraeli üzletemberek az Arab Liga korábbi felhívásának tesznek eleget — persze törvénytelen módon. A vallás és az ideo­lógia tehát egy — az üzlet vi­szont valami más. Ennél fur­csább már csak az lenne, ha szerbek adnának el fegyvert a muzulmánoknak. Az is le­het, hogy még ez a változat sem kizárt. Közvélemény-kutatás HÁROM ÉV UTÁN Ezzel a féleimmel készített felmérést a napokban az IRSOP közvélemény-kutató intézet. Az intézet munkatársai több mint ezer személyt kérdeztek meg jelenlegi helyzetükről, az életszín­vonalról és az általános társadalmi problémákról. Az eredmény értelmezésén igen sokat lehet vitatkozni, de az furcsának tűnik, hogy Petre Datculescu, az IRSOP vezérigazgatója szerint­ az emberek többsége optimista, és nem tartja aggasztónak helyze­tét. Ennek ellentmond az, hogy a megkérdezettek 55 százaléka elégedetlen a mostani életszínvonallal, és hasonló azoknak az aránya is, akik nem bíznak abban, hogy a május elején bekö­vetkező árrobbanást „ép bőrrel“ át tudják vészelni. A legtöbben a személyi szabadságot értékelik a legtöbbre, a demokráciát pe­dig csupán minden huszadik megkérdezett tartja a legfontosabb kérdésnek. Mit sírnak vissza a legtöbben az elmúlt rendszerből? A rendet és nyugalmat, az „olcsó életet“, valamint a munkahely­ biztonságot. Ami a jövőt illeti, a legtöbben a több munkától, valamint a jobb kormányzástól várják sorsuk megváltozását Bár részletekben a többség elégedetlen mostani helyzetével, „a fel­mértek“ véleménye fele-fele arányban megoszlik a kormány te­vékenységéről: egyesek bíznak a vezetésben, mások nem. Ez a­­zonban még nem jelenti azt, hogy a nagy többség túlzottan opti­mista lenne. (K. L. I.) SZÓKRATÉSZ KISEBBSÉGI VOLT A köztudatban a demokrácia a többségi szavazatot és az ennek megfelelő határozatho­zatalt jelenti. Azonban ha ez így van, ak­kor mi akadályoz­hatna meg egy demokratiku­san megválasztott csoportot abban, hogy a hatalmat ugyan­ilyen demokratikus formában egy zsarnok kezébe adja? Mi akadályozhatná meg egyes ál­lampolgárok javainak kisajátí­tásában, vagy abban, hogy a halálba, illetve száműzetésbe kergesse azokat, akik nem kedvére valók? Szókratészt egy demokratikusan megvá­lasztott esküdtszék ítélte a méregpohár kiürítésére, Hitler választások útján került hata­lomra, napjainkban pedig az orosz parlament azon fárado­zik, hogy a többség akaratá­nak megfelelően, szavazás út­ján félreállítsa a reformer orosz elnököt. Paradoxális de­mokrácia! Ha C.V. Tudor, Adrian Páunescu, Ilie Neacău és híveik uralnák a parlamen­tet, és szabad kezet kapnának, vajon mit tennének? „Demok­ratikusan“, szavazat útján döntenének „a románellenes tevékenységek" kivizsgálásáról, a cigányok és magyarok kiuta­sításáról az országból, illetve deportálásunkról, antiszemita intézkedésekről, politikai ve­­télytársak félreállításáról A szavazás és a többség dön­téseinek elfogadása — habár a demokrácia lényeges jellemzői — önmagukban nem képvise­lik a demokráciát, úgy, ahogy azt ma értelmezzük. A de­mokrácia értelme azon filozó­fia gyakorlatba ültetése, mely szerint semmi sem fontosabb és magasztosabb az egyénnél, a személynél. Az emberi jo­gok — vagyis az egyén jogai — szuverén jogok; a csoport, az osztály, a nemzet, az álta­lános szavazati jog, a többség primátusának elve stb. pedig — bármilyen fontosak és érté­kesek is — eszközei az egyéni jogoknak. Csupán eszközei te­hát, és nem céljai. Éppen e­­zért egy olyan alakulat, mely nem tartja tiszteletben és nem szavatolja az egyéni jogo­kat, nem engedi meg a politi­kai különállást, a kritikát, nem teszi lehetővé a kisebbsé­gi csoportok létezését, formai­lag bármennyire is demokra­tikusan választották meg, a demokrácia szempontjából nem legitim. Mindebből arra lehetne kö­vetkeztetni, hogy a demokrá­cia egyenlő a toleranciával és a párbeszédre való hajlammal. Ezzel egyetértek, de vajon ki­terjeszthetjük-e toleranciánkat azokra is, akik nem tolerán­sak? Folytathatunk-e párbeszé­det a fanatikusokkal, a de­mokrácia és a párbeszéd es­küdt ellenségeivel? A párbe­széd tulajdonképpen két e­­gyén, két személy szembesülé­se egymással, megmérettetés, melyben mindkét fél egy-egy különálló szellemi világot, kép­zelőerőt és szenzibilitást kép­visel. Abban az esetben pedig, ha valaki az egyén érdekei fölé helyezi a klán, a törzs, a nemzet, a faj vagy az osztály érdekeit, ezen keresztül magát a párbeszédet tagadja. Minden párbeszédben benne kell len­nie a résztvevők szabadsága előfeltevésének, de az, aki nem ismeri el az egyén el­sőbbségét, önként elutasítja a szabadság feltételét. Akkor pe­dig miért kellene egy asztal­hoz ülnünk vele? Azért-e, hogy végül elűzzön minket onnan? Szerintem ezért nem volt helyénvaló, hogy a Dilema cí­mű lap egy asztalhoz (egy dí­ványra) ültette Ion Cojat és Victor Neumannt, hiszen ily módon azt sugalmazták, hogy kettejük között, illetve azon eszmék között, amelyeket ők ketten képviselnek, létezhet valamiféle párbeszéd. Párbe­széd az RDAP szenátora, a nemrég megjelent Noua dreap­­ta című fasiszta folyóirat pub­licistája, A demokrácia a nemzet ellensége című sorozat szerzője és a Homo Europaeus szerzője között? Egy notórius soviniszta és egy kisebbségi között? Aközött, aki csúfot trt az emberi jogokból és a de­mokráciából (a már említett cikkében), „tartalom nélküli formának“ titulálva azt, és aközött az ember között, aki hisz ezekben a jogokban és ezekben az értékekben? Ter­mészetesen Cojának joga van saját véleményéhez, de semmi okát nem látom annak, hogy a demokrácia és tolerancia ne­vében párbeszédre hívjuk meg. Hiszen 6 pontosan a párbe­széd „sine qua non“ elvét ta­­gadja meg, az egyén felsőbb­­ségét a törzzsel szemben, ami­kor azt írja: „A faj érdeke elsődleges az egyén érdekeivel szemben.“ Szókratészt (kritikus, értel­miségi és homoszexuális, te­hát röviden: kisebbségi mivol­tában) nem a demokrácia ölte meg Athénban, amint azt Ion Coja állítja, hanem éppen an­nak a hiánya, az emberi jogok tiszteletben tartásának és az egyén elsőbbsége elismerésének hiánya a csoporttal szemben. Döntenünk kell tehát: Szókra­tészt, az Individualizmust, az egyén szuverenitását (az esz­közként kezelt csoport célját) választjuk-e, vagy meghajtunk a filozófus gyilkosai előtt, el­utasítjuk a párbeszéd lehetősé­gét és elveszítjük a toleranciá­hoz való jogunkat? Ezen alter­natívák közötti dialektikus ke­verék nem létezik. Végered­ményben a kérdés szigorúan bivalens: ku­tatják-e velünk a méregpoharat, vagy nem? ANDREI CORNEA (Megjelent a 22-ben)

Next