Bihari Napló, 1993. május (4. évfolyam, 84-104. szám)

1993-05-14 / 93. szám

PÁLFORDULÁS Alig néhány héttel a nagy visszhangot kel­tő temesvári kongresszus után, ahol sikerült letörnie a belső ellenzék szarvát, Nicolae Ma­­nolescu, a Polgári Szövetség Pártjának újravá­lasztott elnöke,­ igen váratlan hátraarcra szán­ta el magát. Miután a „félreállított“ Stelian Tanase, egykori politikai alelnököt éppen ami­att támadta ki, mert az azt szerette volna, ha a PSZP politikai doktrínája a polgári demok­rata irányvonal helyett a liberálisba csúszik át, a pártvezér most a legelszántabb liberális­sá vált, s már azt sem tartja elképzelhetet­lennek, hogy politikai alakulata egyesüljön a Horea Rusu vezette Liberális Párttal. A két párt, melynek vitája már-már a Demokratikus Konvenció egységét veszélyeztette, úgy tűnik, teljesen megbékélt egymással, sőt a liberálisok egyik vezetője, Dinu Patriciu annyira közelinek látja az egyesülést, hogy már elkészítette an­­n­ak „ütemtervét“ is. A váratlan döntés min­denesetre arra enged következtetni, hogy Ma­­nolescut csak hatalmi pozícióinak megtartása fűti, és ennek érdekében képes akár politikai meggyőződését is egyik napról a másikra meg­változtatni. Ezzel lényegében a kongresszus u­­tólagos erkölcsi győztese éppen a sokáig vesz­tesnek tűnő Stelian Tanase lett, aki habár el­vesztette tisztségét, mindvégig kiállt véleménye mellett. (K. L. I.) EZ ITT NEM FINNORSZÁG! Traian Chebeleu, az Elnöki Hivatal szóvivője dr. Balázs Sándornak, a Bolyai Társaság elnökének nyílt levelére válaszol­va, elképzelhetetlennek tartja a kolozsvári Bolyai Egyetem ön­állóságának visszaállítását. Az elnöki tanácsadó a már régóta is­mert hivatalos román álláspontot hangoztatta, miszerint a ro­mániai magyar nyelvű oktatást nem szüntették meg, csak a ro­mán tannyelvű Babes Egyetemet adminisztratív okok miatt ös­­­szevonták a magyar tannyelvű Bolyai Egyetemmel. Chebeleu egyúttal etnikumközi feszültségekre okot adó „oktatási szepara­tizmussal" vádolja meg a társaság elnökét. Szerinte a román ve­zetés már azzal is „túllépte a mércét“, hogy megengedte: a ta­nárképző szakokon kívül Kolozsváron jogot, Marosvásárhelyen pedig orvostudományt és színművészetet tanuljanak magyar nyelven. Azt is hozzáfűzi, hogy mi sem bizonyítja jobban enge­dékenységüket, mint az, hogy az idei tanévben csak Kolozsváron 869 diák tanulhatott 179 tantárgyat magyar nyelven. Ugyanakkor azt próbálja bizonyítani, hogy a nemzeti kisebbségeknek (ezen belül a romániai magyarságnak) az Alkotmányban foglalt min­den szintű oktatáshoz való joga teljesen független egy önálló magyar egyetem meglététől. Az pedig, hogy Finnországban lé­tezik svéd egyetem — igaz, megjegyzi, hogy csak 1981 óta — az egy rendhagyó, nem általánosítható eset. Chebeleu szerint a belgiumi és spanyolországi példa nem releváns, mivel ott nem nemzeti kisebbségek, hanem államalkotó nemzetek rendelkeznek felsőfokú oktatási intézményekkel. Az elnöki szóvivő itt arra a nem éppen ideillő alkotmányos előírásra hivatkozva, miszerint Románia egységes, homogén nemzetállam, azt a következtetést vonja le: „Az önálló egyetem felállítása nem a nemzeti kisebb­ségekhez tartozó személyek jogaihoz kapcsolódó kérdés.“ Hogy mi mindent nem lehet az Alkotmány 1. cikkelyébe belemagya­rázni! . (králik) BUKARESTI VISSZHANG Az ukrán—magyar szerző­déshez hasonló megállapodá­sok nagymértékben hozzájá­rulnak Európa keleti részének stabilitásához — jelentette ki Simona Minculescu, a Román Külügyminisztérium szóvivő­je. A bukaresti kormány nagy­ra értékeli azt, hogy a magyar Országgyűlés elfogadta azt a kitételt, mely szerint Magyar­­országnak nincs területi köve­telése északkeleti szomszédjá­val szemben, azonban megle­petéssel értesültek Antall Jó­zsef miniszterelnök azon — egyes budapesti lapokban köz­readott — kijelentéséről, mi­szerint a területigényekről va­ló kölcsönös lemondás utoljára szerepel Magyarország vala­mely kétoldalú szerződésében. „Márpedig a Románia és Magyarország közötti alapszer­ződés egyik sarkalatos pont­ját éppen ez a megfogalmazás képezi“ — mondta a román külügyi szóvivő, hozzáfűzve, hogy amennyiben a magyar miniszterelnök valóban így fo­galmazott, az károsan befo­lyásolhatja a kétoldalú kap­csolatok alakulását, valamint a román—magyar alapszerző­dés előkészítési munkálatainak menetét. A Felvidéktől a Vajdaságig A közismerten jó osztrák— magyar államközi viszony se­gít abban, hogy Vladimir Me­­ciar nacionalista szlovák kor­mányfő a jövőben finomabb húrokat kezdjen pengetni a felvidéki magyarság ügyével kapcsolatban. Alois Mock oszt­rák külügyminiszter pozsonyi látogatása során a vendéglátó Meciar megígérte, hogy kormá­nya az európai normáknak megfelelő módon fogja a Szlo­vákiában élő nemzeti kisebb­ségek jogait biztosítani. A po­zsonyi kabinet ezenfelül kö­telezi magát arra, hogy lehe­tővé teszi a magyar anya­könyvvezetést és visszaállít­tatja a novemberben betiltott kétnyelvű helységnév-táblákat. A találkozón Mock jelentős gazdasági segélyt ajánlott fel a nemrég függetlenné vált ál­lamnak. A felvidéki magyarság hely­zete a meciari ígéretektől füg­getlenül nem fog máról hol­napra megjavulni, ám ők már így is sokkal jobb helyzetben vannak, mint a vajdaságiak. Nem szabad túl sokat várni attól, hogy Milosevics szerb elnök szerdán fogadta Ágoston Andrást, a VMDK elnökét, s megígérte neki, hogy „amint ideje lesz“, ő maga fog egy újabb találkozót javasolni. Szerbiának és Kis-Jugoszlá­viának most a legkisebb gond­ja is nagyobb annál, mintsem hogy az Európa Tanács által megkövetelt kisebbségi jog­körök megteremtésével foglal­kozhatna. A Milosevics—Ágos­ton találkozóval egy időben jelentette be Szavovics Margit jugoszláv szövetségi kisebbsé­gi miniszter, hogy rövidesen a parlament elé terjesztik a ki­sebbségi törvény tervezetét, amely azonban nem tartalmaz­za az autonómia megteremté­séhez szükséges javaslatokat. Való igaz: a jugoszláviai ki­sebbségi minisztérium kira­kat­hivatalnak számít. Van vi­szont egy figyelemre méltó jellemzője: az, hogy egyáltalán lp+P7Í]r WAGNER ISTVÁN Eredmény ezúttal sincs Sehogy sem sikerül a kört négyszögesíteni a washingtoni Közel-Kelet-konferencia arab és izraeli résztvevőinek. Emiatt a fő közvetítőnek és a térségbeli béke legnagyobb szorgalmazójá­nak számító Egyesült Államoknak állandóan közbe kell lépnie, hogy a tárgyalások meg ne szakadjanak. Ez történt a napokban is, mert a ki tudja, hányadik „holtpont“ megint csőddel fenye­gette a tavalyelőtt ősszel megkezdett folyamatot. Az amerikai kormány olyan közvetítői javaslatot terjesztett elő, melynek ér­telmében végre meg lehetne oldani a megszállt területeken élő palesztinok önkormányzatára vonatkozó, hihetetlenül kényes kér­déskört. A kilencedik forduló tehát minden eredmény nélkül ért véget a tegnap, s az USA javaslata csak arra jó, hogy a kül­döttségek júniusban újra megjelenjenek Washingtonban, lassan viszont egyre több megfigyelő teszi fel a kérdést: egyáltalán van-e még értelme az ehhez hasonló, tárgyalunk a tárgyalások kedvéért jellegű találkozóknak? POLITIKAI VÁLTOZÁST KELL ELÉRNÜNK T­ő­ké­s László sajtóértekezlete Május 11-én mint korábban már beszámoltunk róla , sajtóértekezletre került sor a zsidó hitközségtől megvásárolt épület frissen renovált szár­nyában, amelyben jelenleg a Lorántffy Zsuzsanna Gimná­zium diákjai tanulhatnak. Az alábbiakban a Tőkés László­hoz, a Királyh­ágómelléki Re­formátus Egyházkerület püspö­kéhez intézett kérdésekből és az arra adott válaszokból idé­zünk egy csokorravalót. A marosvásárhelyi Népújság riportereinek kérdései: — A kultusztörvény hiányában med­dig lehet elmenni a jelenlegi körülmények között? Hogyan lehet áttörni az ellenállás egységfrontját, ami az egyházi oktatással szemben megnyilvá­nul? Az anyanyelvi oktatás színvonalának emelése érdeké­ben mit tehetnek az egyházak, s mit az RMDSZ? Tőkés László: — Régi meg­győződésem, hogy csupán a­­dekvát eszközökkel érdemes harcolni. Mert hiszen politikai harcról van itt szó. Személy szerint torkig vagyok a mi­nisztériumi kilincselésekkel. Lényegében mindig elterelni igyekeznek bennünket (a mi ügyeinkkel) valami mellékvá­gányra. A székház kérdését is jogi útra terelték, holott ez politikai kérdés. Nem szabad tehát belemennünk a fiskálisok útvesztőibe. Itt nincs helye taktikázásnak. A fa gyökerére kell vetni a fejszét, és a szeg fejére kell ütni ahhoz, hogy egyáltalán valami távlati esé­lyünk legyen. Az autonómiára, a belső önrendelkezésre kell felhívni a figyelmet. Olyan politikai változást kell elér­nünk, amelyen belül a kisebb­ségeket nem éri hátrány. Az autonómia keretei között ki­vívható az anyanyelvi oktatás joga. Az utóbbi évtizedekben szétzüllesztették, tönkretették az anyanyelvi oktatást. Igen nagy a tanító- és tanárhiány. Nagy F. István, a Bihar me­gyei magyar pedagógusok szö­vetségének elnöke revelatív értékű cikkében kimutatja, hogy a magyar diákoknak kb. 30 százaléka nem jár magyar nyelvű osztályba. E diáksereg­nek a tanárvonzata hat-nyolc­ ezer. Ha most ölünkbe hullna a lehetőség, hogy minden ma­gyar gyerek magyarul tanul­hasson, akkor több mint tíz­ezerre lenne tehető a pedagó­gushiány. A jelenlegi tanügyi gárdával számszerűleg is kép­telenek vagyunk a magyar nyelvű oktatást fellendíteni, íme, az etnikai tisztogatásnak a burkolt, távlatos, több évti­zedes gyakorlata milyen ered­ményre vezet. Abban a hely­zetben vagyunk, mint amikor a fuldokló saját hajába ka­paszkodik, s így akarja ki­húzni magát a mélyvízből. Kérdezem én: ki ad nekünk tanárokat? Egyáltalán hogyan lehet ezt a folyamatot meg­fordítani? A Crișana újságírója: — Püspök úr, hogyan viszonyul ön a román ellenzéki szenáto­rok Önhöz Intézett leveléhez? Tőkés László: — Az aláíró szenátorok is részesek az elle­nem folyó és az RMDSZ-elle­­nes akciókban. E lejárató kampánynak lényegében az a célja, hogy az RMDSZ-ről en­gem leválasszanak, továbbá, hogy az RMDSZ-t leválasszák az ellenzékről. Még tovább menve, hogy az ellenzéki pár­tokat szembeállítsák egymás­sal. A szóban forgó levél azt állítja tizenegy pontban, hogy én mekkora kárt okoztam a román ellenzéknek, az­­ RMDSZ-nek, a magyarságnak. Uraim, román részről ki köze­lítette meg valaha is úgy a kérdést, hogy: Vizsgáljuk meg azt, amit Tőkés László mond! Igaz-e az, avagy sem? Minden­ki eleve kijelenti, hogy amit én mondok, az nem igaz. Sen­ki nem vizsgálja kijelentéseim­nek tartalmát. Sőt, az április 2-i kolozsvári sajtóértekezleten kb. harmincoldalnyi statiszti­kát, adatlapot, kimutatást ad­tam elő, amelyek tényszerűen igazolnak bizonyos tendenciá­kat. Egyetlen román lap sem közölt ezen felmutatott ada­tokból. Sőt, a magyar lapok sem közölték le az általam vélt igazságokat alátámasztó tényadatokat. Értelmetlen szá­momra, hogy a beszédes té­nyekkel senki nem törődik. Tisztelet az egy-két kivétel­nek. Szóval, mi mondjuk a magunkét, s válaszul azt kap­juk, hogy nincs igazunk. Nem lehet diagnózist megállapítani, ha nem hallgatjuk meg magát a beteget. Nélkülünk nem le­het rólunk helytálló képet ki­alakítani. Ami pozitívum van a szóban forgó nyílt levélben, az talán az, hogy szavukon le­het fogni őket, hogy tudniillik annyira nyíltnak mutatják magukat. Egyszer talán azt is javasolni lehet majd nekik, hogy üljünk le beszélgetni. Ha országos román—magyar ke­rekasztalra nem is kerülhet sor — bár mi ezt már két éve javasoljuk —, a román ellen­zékkel mintamegbeszélést tart­hatunk sarkalatos kérdések­ről. A Cimbora szerkesztője: — A francia közvélemény men­­nyire tájékozott, mennyire is­meri reálisan a romániai ki­sebbségek helyzetét? Tőkés László: — Franciaor­szágban és Hollandiában is találkozhattam reprezentatív politikusokkal. Franciaország­ban főleg a bányászakciók je­lentettek teljes kiábrándulást a román rezsimből. Meggyő­ződhettem arról, hogy egy ősi francia—román baráti, rokoni alapon sem hajlandóak hami­san szemlélni a román valósá­got. Arra számítok, hogy a kisebbségi kérdések egyre in­kább polgárjogot nyernek a hatalomváltás utáni Francia­­országban is, jelentékeny szem­léletben­ változásokra számít­hatunk e kérdésben. A francia politikusok egységében szemlé­lik a román—magyar kérdést és a demokrácia kérdését. Octavian Buracué a szó A Lorántffy Zsuzsanna Gim­náziumban tartott sajtóérte­kezleten részt vett és szólásra emelkedett Octavian Buracu is, aki a helyhatósági választá­sok előtt Kolozs NEIT-elnöke­­ként tevékenykedett, jelenleg pedig független politikus. Az alábbiakban az általa elmon­dottakat közöljük: — A magam és többek ne­vében kívánok szólni. Sajná­lom, hogy testvérem, Mihai Buracu is aláírta a Tőkés Lászlóhoz irt nyílt levelet. Te­lefonon beszéltem vele, el­mondta, hogy a szenátus fo­lyosóján egy szünetben fel­bukkant ez a levél, amelyet nem olvasott el alaposan, de ennek ellenére ő és az ellen­zéki szenátorok közül is töb­ben aláírták. Szó sem volt ar­ról, hogy ezt a România Libe­ră és a kolozsvári napilapok is leközlik. Örülök annak, hogy Cornea asszony nem írta alá ezt a nyílt levelet. Elmondha­tom, hogy a levél tartalmával nem ért egyet Adrian Marino, Mircea Mihăilescu, és nem értek vele egyet magam sem, mert Tőkés Lászlón ülvén, közvetve az RMDSZ-t és a magyarságot is sújtja. Cornea asszonyon ülvén, a demokra­tikus ellenzéken is ütnek, azaz a román demokrácián. Hangsúlyozom: nem értek e­­gyet a nyílt levéllel. Annak semmi köze a Demokratikus Konvencióhoz, a demokráciá­hoz. Nem bujtogatok senkit, csúfot nem űzök senkiből. En­nek az országnak a javát aka­rom. Áhítom, hogy a demok­ratikus Európa részévé vál­junk, ahol nincsenek határok. Lejegyezte: GITTÁI ISTVÁN

Next